A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kritikus szemmel. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kritikus szemmel. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. március 15., hétfő

Programozás


Feje tetejére állt a világunk. És már egy éve tart.

Tíz éve nem nézek tévét. Vesztettem ezzel bármit is? Nem.

Nem hagyom, hogy a tévéprogram írja elő nekem, mikor kell a képernyő elé ülnöm, és meddig kell ott maradnom. Nem engedem, hogy elhitessék velem, gyógyszerek nélkül az emberi szervezet életképtelen. Nem vagyok hajlandó negatív hírekkel mérgezni az elmémet és a lelkemet. Nem tűröm, hogy holmi bárgyú reklámok üvöltsék utánam, mit kellene megvennem, és hogyan kellene élnem.

Elborzadva látom magam körül, mire képes a média. A legtöbb ember gondolkodás nélkül elhiszi minden szavát. Ha bemondják, hogy kerüld a szeretteiddel a kapcsolattartást, megteszed. Ha rád parancsolnak, hogy napi 8-10-12 órában takard el az arcod egy darab ronggyal, megteszed. Ha előírják, hogy este 20:00 órára érj haza,... (De miért nem 21:00-re? Vagy mondjuk 20:22-re? 😏😐)

És ha mondjuk azt mondanák, hogy annyira veszélyes a helyzet, hogy maszkban kell aludnod, megtennéd? Vagy ha például éppenséggel azt közölné a televízió (=tele-vízió → vízió fn. 1. nem létező dolog, amit csak az elménkben látunk; látomás, ábrándkép 😉), hogy hirtelen megszűnt a veszély, szabadon közlekedhetsz bármikor, maszk nélkül léphetsz be a boltba, megölelheted szeretteidet, meg mernéd tenni? Vajon mennyire épült be a tudatalattidba, mennyire befolyásolja a mindennapjaidat az, amit már egy éve szajkóznak a tévében?

Megfigyelted már, hogy amire a figyelmedet fordítod, az növekszik? El mered hinni, hogy test, lélek és szellem hármasa vagyunk? Az elmúlt egy évben volt részed a mozgás örömében? Tapasztaltad már, milyen jó hatással van rád egy ölelés? Tudsz félelem nélkül élni? Mersz felelősséget vállalni az életedért?

Érdekes, hogy az iskolában nem tanítják, mekkora teremtő ereje van szavainknak, gondolatainknak. A dolgok nem csak úgy megtörténnek a világban. Mi teremtjük a körülményeket. Mindennap panaszkodsz? Akkor ne csodálkozz, ha újabb és újabb dologgal szembesülsz, ami miatt panaszkodnod “kell”. Mikor fordult elő utoljára, hogy hálát adtál valamiért? Vagy hogy köszönetet mondtál? Bárkinek is.

Egy éve manipulálnak minket félelemmel, amitől nagyobb lehúzó erő talán nincs is. Ezen van a fókusz, ez növekszik. De meddig? Mikor realizálod magadban, hogy TE vagy a felelős a saját életedért? A TE gondolataid, érzéseid, szavaid és tetteid azok, amik formálják a Világodat. TE döntöd el, mit engedsz be az életedbe, mivel táplálod magad. Negatív dolgokkal akarsz jóllakni, vagy esetleg belekóstolsz kicsit a pozitív oldalba? Fogj egy könyvet, és mélyedj el benne csendben! Fogyaszd el az ebédedet úgy, hogy közben az étkezésre figyelsz, és hálát adsz azért, amiért aznap is jóllaktál. 🙏 Hívd fel egy szerettedet, és mondd el neki, mennyire örülsz, hogy ő az életed része. 💕 Sétálj egy nagyot a jó levegőn! És már csak egy dologra bátorítalak: kapcsold ki a tévét! Az ég szerelmére, csak kapcsold ki a tévét!!!

2019. április 8., hétfő

Minek nevezzelek?


Majdnem cím nélkül maradt ez a bejegyzés.

Az történt ugyanis, hogy egy számomra nagy élményt nyújtó előadásról hazafelé baktatván, magamban pufogva azon morfondíroztam, vajh’ milyen cím is lenne a legtalálóbb ehhez a témához. És órák múltán, egyszer csak a semmiből, hirtelen beugrott! Petőfi Sándor csodálatos költőnk egyik versének címét bátorkodtam kölcsönözni ehhez a szösszenethez.

No tehát, március 21-én, egy kellemes csütörtök délután részt vettem egy igényes és gazdag mondanivalóval bíró irodalmi előadáson.  A helyi Művelődési Központban tekintettem meg a Feleségek felesége című Szendrey Júlia emlékműsort.

Nagy örömömre igen szép számmal voltak további kulturálódni vágyó kedves érdeklődők rajtam kívül is. Annak viszont már kevésbé örültem, amikor első ízben – az előadás javában zajlott -, megszólalt egy telefon. Ez még nem is volt annyira botrányos, hiszen valami gitárszóló-féleség volt a csengőhang, és mivel Csörsz Rumen István régizenész gitárral kísérte Tallián Mariann és Lázár Balázs színművészek jelmezes előadását, így hirtelen azt hittem, ez is a műsor része.

Ám a második eset már botrányosabb volt! A nézőtérről felhangzó sóhajok és ciccegés szerint nem csak engem zavart meg az élesen és hosszan rikácsoló csengőhang! 😠 Sajnos ki is zökkentett megfelelően koncentrált állapotomból. Szendrey Júlia naplórészleteit és verseit hallgatva ugyanis meglepve fogalmazódott meg bennem a tény, hogy mennyire felvilágosult és bátor asszony volt ő valójában, milyen hatalmas szíve volt, és mennyire jól tudott bánni a szavakkal.

Az előadást tovább színesítették Petőfi Sándor Útilevelek részletei, Júliához írt költeményei, valamint a kortársak feljegyzései, korabeli újságcikkek, kordokumentumok.

Szerencsés vagyok, mert egy újabb csodás élménnyel gazdagodtam, kellemes szellemi kikapcsolódásban volt részem, ráadásul a zavaró momentum arra sarkallt, hogy megírjam ezt a bejegyzést, amelyben ismét kérdések tömkelegét vetem papírra, illetve monitorra: ugyan minek nevezzelek, te telefonodat lenémítani nem tudó egyén? Bunkónak? Hányaveti, nemtörődöm parasztnak? Műveletlen tetűnek? Óh, mondd meg hát! Minek nevezzelek? 😅


Petőfi Sándor: Minek nevezzelek?

Minek nevezzelek,
Ha a merengés alkonyában
Szép szemeidnek esti-csillagát
Bámulva nézik szemeim,
Mikéntha most látnák először...
E csillagot,
Amelynek mindenik sugára
A szerelemnek egy patakja,
Mely lelkem tengerébe foly –
Minek nevezzelek?

Minek nevezzelek,
Ha rám röpíted
Tekinteted,
Ezt a szelíd galambot,
Amelynek minden tolla
A békeség egy olajága,
S amelynek érintése oly jó!
Mert lágyabb a selyemnél
S a bölcső vánkosánál –
Minek nevezzelek?

Minek nevezzelek,
Ha megzendűlnek hangjaid,
E hangok, melyeket ha hallanának,
A száraz téli fák,
Zöld lombokat bocsátanának
Azt gondolván,
Hogy itt már a tavasz,
Az ő régen várt megváltójok,
Mert énekel a csalogány –
Minek nevezzelek?

Minek nevezzelek,
Ha ajkaimhoz ér
Ajkadnak lángoló rubintköve,
S a csók tüzében összeolvad lelkünk,
Mint hajnaltól a nappal és az éj,
S eltűn előlem a világ,
Eltűn előlem az idő,
S minden rejtélyes üdvességeit
Árasztja rám az örökkévalóság –
Minek nevezzelek?

Minek nevezzelek?
Boldogságomnak édesanyja,
Egy égberontott képzelet
Tündérleánya,
Legvakmerőbb reményimet
Megszégyenítő ragyogó valóság,
Lelkemnek egyedűli
De egy világnál többet érő kincse,
Édes szép ifju hitvesem,
Minek nevezzelek?
(Pest, 1848. január.)




2019. március 10., vasárnap

Agymosás


Hat éve nem nézek tévét, mégis utolért a végzetem.

Egy hosszú és produktív nap után egyik este a legnagyobb lelki nyugalommal néztem kedvenc angol nyelvű videómat a YouTube-on, amikor BUMM! Beletoltak a képembe egy harsogó fogkrém reklámot! Majd’ lefordultam az ágyról, úgy megijedtem. 😱

Felmerült bennem néhány kérdés.

Miért nincs meg a szabad választási lehetőségem, hogy kíváncsi vagyok-e az adott reklámra, vagy sem? Egyáltalán rákattintok-e, vagy egyszerűen folytatom tovább a saját magam által választott műsor nézését, az általam kitűzött időben (tévénél ilyen opció nincs: kezdődik a műsor, le kell ülni elé). Mi jogon rabolják az időmet? Hiszen annak ellenére, hogy “csupán” öt másodperc telik el a videók elején, plusz további egy-két alkalommal öt másodperc a videó közben, mindezt ha összeadom, háromszázötven videónál egy egész órát jelent az életemből! És ez engem eléggé frusztrál. 😒

Óhajom pedig oly’ egyszerű lenne: mondjuk megjelenne az egyik sarokban az a nyüzüge reklám-ikon, és én dönthetném el, hogy egyáltalán elindítom-e. Nem az lenne a választás (mint most), hogy a rám kényszerített ajánló után megnézem-e az egész reklámot.

Különben pedig hiába akarják manipulálni a tudatalattimat, úgyis a vegán, fluoridmentes fogkrémet fogom megvenni a továbbiakban is, nem pedig azt, amit akaratom ellenére mutogatnak nekem. 

Szomorú, de a legtöbb embert ténylegesen manipulálni tudják ezzel a hatékony pszichológiai hadviseléssel. Nem beszélve a gyerekekről. Egyáltalán nem irigylem szegény szülőket. Legutóbb például a könyvtárban boldogan újságolta nekünk egy kisgyerek, hogy mennek a boltba megvenni a legújabb játékot a gyűjteményéhez. Mármint nem játékboltban, hanem egy natúr bevásárlóközpontban KELLETT megvásárolni amiatt egy amúgy is egészségtelen édességet, hogy a gyerek megkaphassa hozzá a kütyüjét, amiből össze KELL kuporgatnia x darabot.

Újabb kérdésként felvetődhet, hogy ez a sok ráhatás mennyire akaratgyenge és mennyire irányítható embereket formál a gyerekekből. Mennyire lesznek ellenállóak az életükben eléjük kerülő egyéb kísértésekkel szemben, ha a reklámok hatására két kézzel húzzák szüleiket a boltokba, és addig nem nyugszanak, amíg meg nem kapják, amit “akarnak”? De vajon ezt tényleg ők akarják, vagy a profitéhes cégek?

Sajnos el kell gondolkodnom azon, hogy az eddig kikapcsolódást, feltöltődést, tanulást-fejlődést nyújtó YouTube-ozást egyáltalán folytassam-e. Végül is, ha ezt feladom, rengeteg időm szabadul fel, amit imádott tevékenységemmel, az olvasással tölthetek. Hiszen a könyvekben (még) nincsenek reklámok.

2018. szeptember 23., vasárnap

Béke poraidra, Magyar Helyesírás


Az idei nyaralásunkra vettem magamnak egy Wellness és egy Psziché nevű újságot. Az egyikben megláttam valami borzalmas dolgot! A “Story napfény” című lapot reklámozták benne, amelyen ez a szalagcím virított nagy betűkkel:
“A lányom megálmodta, kis testvére lesz.”

Na most ez a mondat azt jelenti, hogy a gyerkőc kisnövésűként fog megszületni. Legalábbis alacsony lesz. Ha ugyanis egy családba másodszor készül ellátogatni a gólya, csőrében az új poronttyal, akkor az elsőszülöttnek kistestvére lesz. Milyen kár, hogy a tisztelt újságírók nincsenek tisztában ezzel a különbséggel. 😞

Nem ez az egyetlen példa létezik, ami az utóbbi időben elkeserített (meg persze fel is bosszantott). Úton-útfélen belebotlok ebbe a nemtörődömségbe (avagy tudatlanságba). Egy autómosó hatalmas táblán hirdeti: “Folt mentes száradás”. Egy étkezde ily’ módon csábítja vendégeit: “Villás reggeli”. Egy művelődési ház így árulja programját: “Belépő jegy”. Egy büfé előtt állva a táblán ezt olvasom: “Meleg Szendvics” (így, külön és nagy kezdőbetűvel írva). Borzasztó! 😩

Örök “kedvencem” mégis a jólesik és jól esik formák keverése. Ha valamit élvezek, az jólesik. Ha szakad az eső, mint az állat, akkor jól esik. Különösen elszomorít, amikor újságokban, könyvekben ennek a helytelen használatával találkozok.

Engedd meg kérlek, hogy hasonló stílusban meséljem el egy napomat. Mármint úgy, hogy cseszek a helyesírásra. Aztán mire a végére érsz a beszámolónak, eldöntheted, hogy zavaró volt-e a töméntelen hiba, esetleg elszomorított, vagy éppenséggel teljesen rendben volt így is.

Reggel az ébresztő órám keltett. Bekaptam pár falatot: zab pelyhet tejes kávéval. Elindultam munka helyemre. Gőz erővel dolgoztam egész nap. Ebéd időben akadt egy kis vész helyzet. A főnök asszony elájult. Megpróbáltam újra éleszteni. Sikerrel jártam, így mire megérkezett a mentő autó, magához tért. Elmondta, hogy hetek óta fogyó kúrázik, és három napja nem is evett semmit. Agy vérzést kapok az ilyen nem törődöm emberektől!
Lejárt a munka időm, kiléptem az épületből, s feltettem nap szemüvegemet. Meleg volt, ezért vettem egy hűsítő jég krémet. Haza buszoztam, átöltöztem, bekentem magam nap tejjel, és elkocogtam az öt kilo méterre lévő kondi terembe. Az edzés tervemben egy kis súly emelés szerepelt. Otthon lezuhanyoztam, bekentem magam test ápolóval. Vacsorára ton halat ettem jég salátával, desszertként pedig ét csokit. Fog mosás után száj vízzel is öblögettem. Leültem író asztalomhoz, bekapcsoltam a számító gépemet, és a face bookon írtam néhány ismer ősömnek.
Lefekvés előtt éjjeli szekrényemre készítettem vizes poharamat, majd kellemesen elfáradva kis párnámra hajtottam a fejemet.

2018. július 2., hétfő

A zsír mennyire hiteles?


Kicsit talán meglepő a cím, de mire a bejegyzés végére érsz, megérted majd választásomat.

Történt egyszer, még ez év februárjában, hogy elmentem egy zumba órára. Tudtam, mire számítsak, mert azelőtt már volt alkalmam ilyen mókában részt venni egyszer-kétszer. Gondoltam, milyen jó lesz már a megszokott, otthoni súlyzós edzéseimet feldobni egy kiadós, ugrálós, izzasztós, mindent alaposan megmozgató és izomlázat generáló tornával. Na kérem, a dologból az lett, hogy nem csak életem legnagyobb csalódását éltem át, hanem ráadásul rettentően fel is mérgeltem magam, ami után még napokig pufogtam.

Londonban élő Judit barátnőmmel gyakorta Snapchat videókban meséljük el életünk történéseit, így készítettem neki egy összefoglalót. Rendszerető ember lévén minden gond nélkül rábukkantam ezekre a februárban készült, tíz másodperces kis szösszenetekre.
(A hajam azóta hosszabb lett, és időközben azt a rémes felsőt is kiselejteztem.😅)

Lássuk tehát, hogyan is vezettem fel barátnőmnek a témát.

És most vegyük szépen sorban a problémákat.
(Jut eszembe, a videóban a helyszín azért változott időközben, mert anno a munkahelyemen az első két videó után el kellett vonulnom egy zavartalan zugba.🙈)

Nem túlzok, a csaj kb. így nézett ki:
 

Nyilván, a kép csupán illusztráció, és megnevezni sem fogom a lányt, sőt, azt sem árulom el, hol estem át ezen a traumán. Ez a bejegyzés nem boszorkányüldözés, mindössze azon elmélkedek itt magamban, hogyan szembesülhettem egy ekkora ellentmondással?! Hogy lehet követendő példa egy ilyen sportember? Mire motivál ő engem?

Érdekes volt a barátnőm reakciója.

És milyen igaza van! Nem azt mondom, hogy legyen tökéletesen szálkás az oktató alakja, de ha valaki a sportot képviselve kiáll a színpadra emberek elé, akik az ő iránymutatásait követik, akkor egyrészt ne borzadjak már el, miközben őt nézem; másrészt pedig hajtsa végre a mozdulatokat szabályosan, és mutassa be azokat úgy, hogy tudjam is követni! Ne csak elnagyolt kalimpálást meg bizonytalan totyogást lássak!😫

Na tessék, már megint belelovaltam magam a dologba.😒 Menjünk inkább tovább!
Maradjunk annyiban, szerintem nagyon gáz, ha egy “oktató” a súlyfeleslege miatt nem tudja bemutatni a gyakorlatokat szabályosan...


Na most be kell vallanom valamit. Az ezt követő videóban kibújt belőlem a szabolcsi, káromkodós énem, és úgy fogalmaztam meg a mondatomat, hogy azt inkább nem vállalnám fel.😅 A lényege az volt, hogy miközben a csaj a laptopján keresgélte a zenéket, addig mi, mozogni vágyók, álltunk, mint… őőő, na, hol van erre egy szalonképes mondás? Szóval csak álltunk ott tétlenül, és én azon gondolkoztam, hogy most akkor két zeneszám között álljak neki hasazni, vagy IGAZI guggolásokat végezni?!? Meg kell mondjam, utálok unatkozni, és lényegében ez mérgelt fel a legjobban. Hogy én elmegyek egy zumba órára, ahol unatkoznom kell!!


Az óra végére egyszerűen sokkos állapotba kerültem, és így bandukoltam haza:

És végezetül, a legfontosabb kérdés:
Nem túloztam! Tényleg ott, a szemünk láttára bizonytalankodott, hogy akkor most melyik lépést mi követ, és balra induljon-e, vagy jobbra?😵

Mivel is zárhatnám ezt a bejegyzést? ...komolyan, már harmadik napja ezen agyalok. Egyszerűen nem tudom kitalálni, hogy miféle korrekt lezárással tudnék elköszönni. Bevallom, sajnos ebbe most belebuktam.✋

2018. február 26., hétfő

Fő a bizalom


Összegyűlt pár gondolatom az irracionális féltékenységgel kapcsolatban. Sajnos személyesen is megtapasztaltam már életemben ezt a szörnyű és szerelemgyilkos tulajdonságot. Kezdem is ezt a bejegyzést a saját történetemmel.

A férjem előtti exem borzasztó féltékeny volt minden egyes férfi ismerősömre, holott soha nem adtam okot a bizalmatlankodására. Tudni akart minden lépésemről, és folyton azzal gyanúsítgatott, hogy biztosan félrelépek ezzel meg azzal (ő a "félrelép" szó helyett egy nagyon sértőt és ocsmányat használt, amivel én most inkább nem hoznám szégyenbe magam). Meg kell mondjam, rettentő rosszulesett a viselkedése. És az a helyzet, hogy pont ezzel a túlzott féltéssel taszított el magától végérvényesen.

Folytatom egy olyan fiatalasszony helyzetével, akiről egyik kedves barátnőm mesélt nekem. Nevezzük az asszonykát mondjuk Esztikének. Szegénykének őrülten féltékeny a férje. Még a kapcsolatuk elején az ember szépen leült választottja mellé, és sorra rámutatott azokra a hímneműekre, akiket nőjének törölnie kellett a közösségi oldaláról! Sőt, az összes olyan képet is törölnie kellett, amelyen más férfival szerepelt együtt. Sőt, amikor Esztinek még csak udvarolt a férje, akkor miután hazavitte a randiról, megvárta, amíg felér az albérletébe, miközben végig telefonos kapcsolatban voltak. A csattanó pedig az, hogy Esztinek át kellett adnia a telefont a (természetesen női) lakótársának, szóljon bele, és nyugtassa meg a hősszerelmes lovagot, hogy tényleg hazaért szíve hölgye, és nem a szomszéd lakásba ment be egy jó kis numerára. Csak azt nem értem, hogy az az idétlen pasi arra esetleg nem gondolt, hogy az albérletben ott áll csendben két virgonc csődör akcióra készen, álló zászlókkal?! Egek!

A legdurvább sztori pedig csak most jön. Eszti (aki önállóan nem mehet sehová) egyik nap kénytelen volt egyedül buszra szállni, mert időpontja volt az orvoshoz. Férjecskéje, aki egyébként buszsofőr, asszonya lelkére kötötte, hogy amíg a városba érkezik (ők valami eldugott településen laknak), álljon ott a sofőr kollégája mellett a “mindössze" másfél órás út alatt. Gondolom, attól félt az őrült férj, hogy fényes nappal a feleségét megb…-ák a buszon. Erre valóban nagy az esély. Ha nem vigyáz az ember lánya, még óvatlanul beleül valaki ölébe, és mehet is a menet, ugye? Menet közben. Mellesleg a férj a kollégát is figyelmeztette, hogy vezetés közben tartsa szemmel nejét, nehogy félrelépjen. Nem megalázó ez? Úgy mindenkinek...😒

Egyszerűen ezt az irracionális félelmet nem bírom ép ésszel felfogni! Bár gyanítom, hogy ép elmével nem is lehet.🙊 Persze olyanról is hallottam már, hogy a férj nem engedte a feleségét dolgozni. Mármint munkahelyen, ahol emberek is vannak. Kiéhezett, kanos kollégák!! Az asszony egyszerűen nem mehetett emberek közé, mert ugye félő volt, hogy bármelyik pillanatban leteperhetik. Mert feltételezhető, hogy az a céda hagyná is magát, igaz? Hogy fűvel-fával fetrengene, henteregne minden rohadt bokorban, vagy irodában, vagy buszon!?! Hú, de pipa vagyok!😠 Attól tartok, hogy az ilyen gyökér férjek a legszívesebben nyomkövetőt raknának a feleségükre. Vagy láncot. Vagy erényövet hétpecsétes lakattal. Nekem egyébként  gyanús, hogy az ilyen emberek magukból indulnak ki, és mivel pont ők a lelkiismeretlen csalók, ugyanezt feltételezik és képzelik el az egyébként hűséges társukról.

Azt sem igazán értem, hogy a féltékeny emberek, akik ugye csak maguknak akarják a másik emberi lényt, tulajdonképpen mit akarnak birtokolni? Mit? A másik gondolatait, vágyait, a testét? Mi jogon korlátozzák a velük egyenrangú társukat a szabadságukban? Mit képzelnek ezek magukról, kik ők? Megmondom én, kik ők: sérült gyermekállapotban lévő gyenge, önbizalom-hiányos emberek. A felnőtt, érett ember szabad, és a társának is megadja a szabadságot. És a felnőtt, érett ember nem reszket attól, mint egy kisgyerek, hogy magára hagyják.

Az is érdekes kérdés, hogy ahol nincs bizalom, akkor ott létezik-e szerelem, szeretet, megbecsülés, tisztelet? És ha nincs bizalom és tisztelet, akkor mi értelme a kapcsolatnak? Ha nincs szabadság, akkor is, mi értelme a kapcsolatnak?

Amikor elmeséltem a férjemnek ezt az Eszti-féle állapotot, csak nézett okosan, de nem bírta ő sem felfogni, hogy egy épeszű ember hogyan viselkedhet így a feleségével. Az ilyennek valami nincs rendben a fejében.

Nem akarok tovább dúlni-fúlni. Inkább egy találó mondattal zárnám ezt a témát:
“Onnan tudom, hogy szeretlek és szeretsz, hogy melletted szabadabb lehetek.”
Feldmár András pszichológus

2018. február 5., hétfő

Tehetséges seggrázók


Kicsit most zavarban vagyok, mert azt sem tudom, hogyan vezessem elő a belőlem kibugyogni kívánó gondolatokat. Egyszer már elmélkedtem erről a témáról (Ribiképzés gyermekeknek), de az a helyzet, hogy azóta sajnos még tovább züllött a világ…

Már jó ideje futnak az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő, híres-neves talentum-kereső műsorok világszerte. Döbbenet, amit azokban láttam a youtube-csatorna jóvoltából.

Van ez a “táncműfaj”, vagy a jó ég tudja, minek kellene neveznem ezt a dolgot. “Twerk”, magyarul seggrázás. Mondjuk, egy kis kutakodás után sikerült megtalálnom a jelentését: “Kedvelt zenére provokatív stílusban táncolni, szexuális aktust imitáló csípőmozgásokat végezve.” Igen.

Na szóval. Fent nevezett remek és roppant igényes műsorokban sokan ezzel a produkcióval lépnek fel. Ebben érzik magukat tehetségesnek. Mi tagadás, némely nőnek tényleg a vérében van a ritmus, és igen formás hátsóval büszkélkedhet. Na de!

Volt egy 18 éves leányzó is, aki ezen a téren igyekezett csillogtatni hatalmas tehetségét. Nem tudom, mennyi lehetett a testzsír százaléka, de csak úgy rengett rajta a háj, miközben a színpadon vergődött. Nem is igen volt fitt csórikám, mert az alig másfél perces produkciója után levegőt is alig kapott, épphogy össze nem rogyott.

Szerencsére azért a legtöbb versenyző, aki a seggrázás számban indult, igen tetszetős volt a szemnek. És mégis, az egyik orosz zsűritag arcára már kiült a tömény undor, valahányszor fent nevezett műfaj egy képviselője tárult a szeme elé. Szegény, biztos megcsömörlött.

Ó, a tárulásról jut eszembe! Egynémely hölgyeménynek a produkciója közben, amikor éppen a padlón vonaglott, és hihetetlen módon beterpesztett… jaj, nem is tudom, hogyan írjam ezt le szépen? Na jó, kimondom: egy pillanatra még a petefészkét is láthatta a nagyérdemű nézősereg.🙈 És ekkor gondolkoztam el azon, hogy ez miben tehetség? Vagy ezzel mi a céljuk az előadóknak? Számukra kielégítő annyit látni pozitív visszacsatolásként, hogy a férfiak nyalják a szájukat, el ne cseppenjen a nyáluk?

Felmerülhet a kérdés, vajon lehet-e még az ilyen jellegű előadásokat fokozni? És lehet! Ha például csapatostól rázzák a valagukat a csajok! Az persze mellékes, hogy nem tudnak szinkronban mozogni, de hol várható el ez egy csoportos előadástól, nem igaz? Számomra persze az is elgondolkodtató, mit keres egy tizenhat éves lány kurvás ruhában egy országos tévéműsorban, a seggét rázva? Vajon büszkék rá a szülei?

Az a legdurvább az egészben, hogy ez még csak a jéghegy csúcsa. Hiszen olyan remekbeszabott produkciót is levetítenek főműsoridőben, ahol egy jótestű párocska néhány táncmozdulattal körítve levetkőzteti egymást; vagy ahol úgy táncizik egy gerlepár, hogy közben egymás szájában van a nyelvük. Félve kérdezem meg: így mi felé haladunk? Néhány év, és eljutunk oda, hogy balettozgatás közben a férfi megujjazza a nőt a színpadon? Vagy egyéni produkció keretében egy felfedezésre váró tehetség bemutatja, meddig megy fel neki egy sörösüveg? Túlzok talán? Nem hinném. Hiszen olyan dolog ez, mint ami arról a kísérletről szól, amikor a békát egyből beledobják a forró vízbe (kiugrik), vagy pedig beteszik a vízbe, amit elkezdenek melegíteni alatta (békésen megfő). Ugyanez van a médiában is. Szép lassacskán egyre tovább feszegetik a határokat. És ha a néző önfeledten ujjong egy néhány éve még megbotránkoztatónak számító műsor láttán, az egy idő után elfogadott lesz, amit persze überelni kell valami még extrémebb, még perverzebb és betegebb dologgal.

Mindezek fényében csodálkoznunk kellene azon, hogy tízéves gyerekek, ismétlem, tízéves gyerekek párosodnak az iskola budijában (ezt egy tanár ismerősöm mesélte)? Vagy kislánykák kifordulnak önmagukból, és tizenévesen (vagy még inkább tízévesen) olyan videót töltenek fel a facebookra, ahol miniruhában rázzák magukat? Csak ahogy azt a tévében látták… És vajon hol van ilyenkor a szülő?

Mondjuk ez sajnos nem újkeletű dolog, erről azonban már tettem említést az első bekezdésben szóba hozott bejegyzésben. Úgy tűnik, azóta egyre csak züllik a világ. Olyannyira, hogy egyre gyakoribbak az ilyen történetek: az általános iskolás kislányokat elviszik pszichológushoz a szülők, és csak ott derül ki, miért is lelki beteg a gyerek. Azért, mert már az összes lány osztálytársát használják a fiúk orális szexre, csak őt nem, mert duci, és nem kell senkinek.😢

Említettem már azt is, hogy évek óta nem tévézek, és az ilyen jellegű műsorokat is leginkább a blogíráshoz szükséges kutatómunka miatt nézem. Felvetődött bennem egy kérdés: manapság tényleg ezt a szellemi táplálékot nyújtja a tévé? Ám ahogy látom, hiába ömlenek a varázsdobozon át ezek a - többséget - szórakoztató műsorok, a nézők agysejtjei mégis minőségi éhezésben szenvednek.

2017. december 8., péntek

Méregzsák


Vajon a Télapó rosszat akar a gyerekeknek? Nem hinném. Akkor ha feltételezzük, hogy ő nem is létezik, a szülők akarnak rosszat a gyerekeiknek? Igazából ezt sem hiszem. Attól tartok, sokkal inkább a tájékozatlanságuk vagy nemtörődömségük lehet az oka, hogy szegény kisgyerekeket december hatodikán még a szokásosnál is nagyobb mértékben árasztják el mérgekkel. Persze a jóságos Mikulás nevében!

Bevallom, rég voltam gyerek, mégis tisztán emlékszem a következő sorocskákra: “Van zsákodban minden jó, piros alma, mogyoró.” Hol??! Manapság egy ilyennel odaállítanánk bármelyik gyerek elé, biztosan a fejünkhöz vágná a piros-alma-mogyorót!😅

Tulajdonképpen egyik munkahelyi szokásunk ihletett ennek a bejegyzésnek a megírására. Nálunk ugyanis a művházban van olyan lehetőség (persze biztosan máshol is), hogy a szülők elhozzák a gyerekeknek szánt, mérgekkel teletömött csomagokat, és december 5-én a “Mikulás bácsi” sorra járja a címeket, hogy az édességre kiéhezett gyermekeket elárassza függőséget okozó, egészségre ártalmas stimulálószerrel, vagyis cukorral. Most akkor nevezzem őt drogdílernek?🙈🙊

Egyébként az, hogy a cukor méreg, nem az én véleményem, hanem tény (Cukorhorror)! Ám hogy az egészségromboló hatás teljes legyen, ott lapulnak a csomagban a nápolyik meg különböző bolti piskótaszeletek, amiknek az alapja agyonfinomított búzaliszt, hidrogénezett növényi olajok, mesterséges ízfokozók meg egyéb művi adalékanyagok. Ez kell a fejlődő szervezetnek!

Jut eszembe, milyen “vicces” dolgot láttam a Mikulás-csomagok között: olyan zsákocskákat, amiket nem ám a jóságos Télapó kedves és jól bejáratott reklámarca díszített, hanem különböző mesefigurák, akiknek egyébként közük nincs ehhez az ünnephez. Na de ez a hagyomány is “elbizniszesedett", úgy látom. (Meg persze úgy látom, béna vagyok az új szavak kreálásában…😂)

Most biztos én leszek a csodabogár (ám remélem, nem egyedül én gondolkodok így), de elmerengtem azon, mi lenne, ha olyan csomagot kapnának a gyerkőcök, amiben gyümölcsök (piros alma, narancs, banán), dió, mogyoró, jó minőségű étcsoki lenne; sőt, fahéjrudacskát is el tudok képzelni az egészséges finomságok között. Micsoda illatos csomag lenne egy ilyen!😊

No jól van, nem ábrándozok tovább. Inkább befejezem eszmefuttatásom, és próbálok nem gondolni arra, hogy ezekben a napokban mennyi mérget falnak fel csóri gyerekek.

2017. augusztus 28., hétfő

Mi baja a világnak?!


Pindurkát félve vágok bele ennek a bejegyzésnek a megírásába, ugyanis elkeserít, amikről most szó lesz, és attól tartok, a végeredmény egy meglehetősen sötét kép lesz.😕

Ismerek egy nyolcéves kislányt, akinek van egy okostelefonja, rajta korlátlan internettel. Eddig talán nincs is semmi különlegesség a történetben, hiszen manapság a szülészeten még az inkubátorokba is berakják az okostelefont, nehogy unatkozzanak a kölykök.😂 Akkor nehogy már egy írni-olvasni éppen megtanult gyereknek ne legyen ilyen komoly kütyüje! Szóban forgó kislány az interneten tehát bármit elérhet, amire csak kíváncsi, ráadásul aktív Facebook felhasználó. Igen. Sajnos szemtanúja voltam, ahogyan a nyolcéves gyermek a haját dobálva, pucsítva pózolva készített magáról szelfiket, amiket aztán rögvest nyomott is fel a Face-profiljára, hogy utána számolhassa a lájkokat. Lehet én vagyok túlontúl maradi vagy gyengébb felfogó képességű, ám több dolgot nem értek:
  1. Szelfihez minek kell kitolni a fenekét, amikor az úgysem látszik a képen?
  2. Hogyan engedheti a Facebook, hogy egy nyolcéves kislány regisztráljon és aktív tagja legyen?
  3. Hogyhogy mindezt engedi az anyja?
Hm, jobban belegondolva, az utolsó kérdés talán megválaszolható lenne. Hiszen mit várni egy olyan “anyától”, aki a dohányboltba lépése előtt a saját nyolcéves gyereke kezébe nyomja füstölgő cigarettáját, hogy vigyázzon rá?!😔

Elmélkedő típus lévén elmerengtem azon, hogy amerre a világ most tart, ezek a szegény, hajukat dobáló, pucsítva szelfiző, lájkgyűjtő kislányok tizenévesen már szülni fognak. És nem mondjuk tizennyolc évesen, hanem sokkal, sokkal hamarabb…

A '80-as évek szülötte vagyok. Egyes mai fiatalok szerint ez egyet jelenthet a begyepesedettséggel (szép szó), én mégsem bírom felfogni, miért kell egy nyolcéves kislánynak sminkelnie magát, műkörmöt felrakatni és színezni a haját? Én ilyen idősen még a Barbie-m haját sem színeztem, max. a kifestőkönyveimet. Hová sietnek ezek a gyerekek?

Emlékszem, amikor gyerek voltam, igen törni kellett a bilifrizurás, sminkmentes fejemet azon, hogy mit kérjek szülinapomra vagy karácsonyra. Egy dolgot választhattam! Manapság ilyen egy átlagos szülinapi gyerekzsúr:

Miért nem már egy egész játékboltot vesznek a büszke szülők a porontyuknak? A gyerek ezzel az ártatlannak tűnő szokással, hogy a szülinapján háromemeletes tortát kap két tucat marcipán mesefigurával, valamint egy utánfutónyi játékot, vajon milyen értékrendet sajátít el? És vajon a több tucat játék mindegyikével játszani fog, vagy már másnap a feledés homályába merül az ajándékok túlnyomó többsége, amit aztán a család csak kerülget, és pakolgat jobbra-balra?

Kis híján elfelejtettem leírni egy észrevételemet: a kislány ismerősöm a Facebook előtt ülve általában hóttt (így, három t-vel😅) ideg, mert vagy éppen letiltotta őt valaki; vagy bejelölte egy olyan, akit utál; vagy nem kaphatja meg azon nyomban, amit az oldalon szörfölve éppen meglátott; vagy neki nincs olyan hosszú haja, mint az iskolatársának; vagy nem kapott elég lájkot a hatvanadik szelfijére stb…

Én meg attól vagyok hóttt értetlen, hogy egy másodikos gyereknek miért ez tölti ki a gondolatait, az életét?

2017. július 20., csütörtök

Halálraítélt-gyártó lények


Az ártatlanokkal, valamint az igazságtalansággal szembeni túlérzékenységemnek köszönhetően véresre kaszabolódott a combom külső része, annyiszor nyílt ki a bicska a zsebemben az állatkínzók miatt! Meglehet, a cím is erősre sikeredett. Mit mondhatnék, ez is jelzi szörnyülködésem mértékét.

Tuti nem ért velem egyet mindenki abban, hogy szerintem az is egyfajta állatkínzás, ha valakinek van egy nőstény cicája vagy kutyája, a “gondos gazdi” pedig hagyja, hogy állatkáját állandóan felcsinálják, aztán amikor a szerencsétlen kínkeservesen megfial, a magát istenségnek képzelő emberállat elszedi az anya elől kicsinyeit, és hidegvérrel kinyírja őket. Egek, lúdbőrözik a tarkóm! Utálom az ilyeneket!

Talán túlzás azt feltételezni, hogy egy anyaállatnak is vannak érzései? Szegény jószág nem egy fialógép! Ám ott vannak a másik oldalon a hím állatok. Nekik sem egyszerű az élet. Egy neves, kutyapszichológiával foglalkozó szakembert idézek most, nevezetesen Cesar Millan-t:
“Tartozunk annyival a kutyáinknak, hogy megkíméljük őket attól a rendkívüli fizikai és pszichológiai szenvedéstől, amit akkor kénytelenek átélni, ha nem párosodhatnak, holott testük minden sejtje erre ösztönzi őket.”
Továbbá, íme egy állatorvos barátja szavai:
“A fiatalon elvégzett ivartalanításnak számos egészségügyi előnye van.”
“A viselkedésre kimondottan jó hatással van. Az ivartalanított kutyák nem jelölgetnek sem a házon belül, sem a területük környékén, és nem alakul ki bennük hatalmi harcokhoz, erőszakos magatartáshoz vezető agresszió sem. Az ivartalanított kutyák kezelhetőbbek, könnyebben képezhetők, és sokkal békésebb, nyugodtabb családtagok.”
Mindez cicákra vonatkoztatva: erősen feltüzelt állapotukban előfordulhat, hogy megtépik egymást, kimarják a másik szemét, vagy csak szimplán kipofozzák ellenfelük fogát a szájából. A mi kandúrunknak legalábbis hiányzik az egyik négyese (nem a kártyapaklijából, hanem a szájából az egyik foga). Ki tudja, mi történhetett szegénykével, amíg még eljárt csajozni.

Eszembe jutott, hogy mielőtt Tornádó nevű kandúrunkat elvittem ivartalanításra, csórikám sovány, koszos és csapzott volt. Az állatorvos felvilágosított, hogy szegénykének nincs ám ideje mosakodni, mert hajtja a vére. Azelőtt napokra eltűnt, ám a műtét után csodaszépen helyrejött a bundája, és persze a kimaradozásai is megszűntek. Mondjuk, a foga azóta sincs meg, de legalább a szemét nem kaparták ki...

Az jutott még eszembe, amikor a tizenhárom éves kankutyánkra rákérdezve az állatorvosunk csak biztatni tudott, nemhogy nem veszélyes a vén rókánál a beavatkozás, hanem egyenesen javallott. Mi tagadás, a procedúra után tényleg lenyugodott a kis vérebünk, már nem hágja meg a rongyocskáját napjában többször is…🙈

Azon gondolkodom, hogy az állataink jól-léte is csak a pénzről szól, mint oly’ sok minden más ezen a világon, vagy pedig a gazdik bele sem gondolnak, hogy a kielégítetlen, sürgető nemi ösztönzés milyen kínzás a jószágnak? (Bezzeg ha a főnök ideges, rögtön tudják mondani, hogy biztos nem volt semmi az éjjel…) Vagy tényleg ennyire sajnálják az emberek azt az egyszeri kiadást ivartalanításra? Mondjuk van ám állatoknak kifejlesztett fogamzásgátló tabletta is, de hát azért is csengetni kell valamennyit. Na nem a kapun…

Már csak annyit fűznék az állatkás témához, hogy a jószágaink igenis érző lények, mindegyik egy-egy külön kis személyiség, és sok mindent megértenek. (Nem csak azt, hogy “gyere ide/helyedre/sicc!”). Néha elfog az az érzés, hogy az állataim talán többet is felfognak abból, amit mondok nekik, mint némelyik kétlábú fajtársam…

Szószaporítás helyett íme néhány képecske, amelyen tisztán látható a szeretet!




2017. március 31., péntek

Ne gyere, te gyerek!


Kicsit még halogatni akartam a témát attól tartva, hogy ezután a bejegyzés után maradék, maroknyi hűséges olvasómat is elveszítem.🙈 Viszont egyszerűen nem bírom tovább magamban tartani, főleg azok után, ami a minap történt. Megpróbálom dióhéjban előadni a szituációt, lehetőleg úgy, hogy ne zaklassa fel ismételten a lelkivilágomat.

Ülünk munkakezdés előtt a teakonyhában, csevegünk a többiekkel. Valahogy szóba kerül a gyerektéma. Botor és meggondolatlan módon kibukik belőlem az őszinteség, miszerint a férjemmel nem tervezünk gyereket. Mármint úgy egyáltalán nem. Legalábbis ebben az életünkben nem.😏 Egyik (szándékosan mellőzöm a jelzős szerkezetet) kolléganőm olyan undorral néz rám, hogy szinte kifordul a reggelije a szájából, majd tüntetőleg befejezve az étkezést dúlva-fúlva feláll, és megjegyzi: “Na én erre inkább nem is mondok semmit!” Nem akartam őt tovább “provokálni” azzal, hogy rákontrázzak: “Hát ne is, mert semmi közöd hozzá!” Inkább bölcsen hallgattam, és nyugtáztam magamban, hogy nem vagyunk egyformák.

Sajnos nem először szembesültem ehhez fogható negatív visszacsatolással - úgy vélem - jogilag megillető véleményemmel kapcsolatban a gyerektémát illetően. Előfordult már az is, hogy egy illető tapintatlanul, nem mellesleg korlátoltságát és szűklátókörűségét bizonyítandó egyenesen a pofámhoz vágta, hogy akkor minek élek? Majdhogynem szembe nem köpött.

Kevésbé rosszindulatú és gáncsoskodó emberek azzal akartak rábeszélni a gyerekvállalásra, hogy akkor szüljek azért, hogy öregkoromra ne maradjak egyedül. Mi ez, ha nem tömény önzőség?! Véletlenül se azért szüljek, hogy a gyermekem lássa a világ csodáit, és mindent megtegyek azért - természetesen áldozatokat hozva -, hogy boldog, teljes életet éljen. Nem, azért szüljek, hogy ha lerobbanok, legyen, aki gondozzon és végignézze a szenvedéseimet. Persze ehhez alaposan bele kell nevelni az utódba a lelkiismeret-furdalást arra az esetre, ha magamra akarna hagyni. Szép. Alant majd kifejtem, hogy sajnos vannak ilyen célból gyereket vállaló emberek is.

Eleinte voltam olyan buta, hogy buzgón soroltam indokaimat, miért is nem akarok gyereket, de mára már felhagytam ezzel. Most sem fogok magyarázkodni. Helyette lejegyzek néhány gondolatot arról, mi a véleményem különböző típusú gyerekvállalókkal kapcsolatban.

A diktátor: azért szül gyereket, hogy legyen kit irányítania, vagy ha úgy jobban tetszik, csesztetnie egy életen át. Minden lépésébe beleszól, folyton kontrollálja, korrigálja.
És most jöjjön az ellentéte.

A ráhagyó: aprócska csemetéjét még akkor is tétlenül, ámde bárgyú mosollyal az arcán mustrálja, amikor az éppen egy széket tol át csikorogva egy csendes közkönyvtár olvasótermének teljes hosszán, ahol egyébként tanulna vagy olvasna az ember. Hogy a könyvtárlátogató változatosabb hangeffekteket élvezhessen, az aktív gyermek emellett visítozik is, akinek játékába egy idő után becsatlakozik anyuka: hangos múú-zásokat hallatva követi porontyát a termen keresztül-kasul, miközben egy ötkilós kulcscsomó csörög a nyakában (megtörtént esemény alapján skicceltem eme kellemes emlékképet).😑

A pénzre hajtó: terhes állapotában padlásokról ugrál le, vagy megrugdostatja magát (hasát sem kifelejtve) élete párjával, hogy reményei szerint fogyatékkal születendő kölyke után több állami támogatást kapjon, amiből több alkoholt vedelhet, hatékonyan megnyomorítva tucatnyi gyereke életét - egy életre.

A magáról gondoskodó: legyártja magának személyes ápolóját öregkorára, akibe gondosan beleneveli a lelkiismeret-furdalást arra az esetre, ha a felnőtt gyerek a maga életét akarná élni.

Az idióta: számomra érthetetlen okból közveszélyes családi fészket teremt, amelyben bármikor fennáll a veszélye annak, hogy a kisgyermek a rendetlen, telezsúfolt lakásban véletlenül magára ránt egy konyhakést.

A bebörtönözendő: az a szülő, aki szénsavas kólát önt kisgyermeke cumisüvegébe, és azzal itatja rendszeresen, minek következtében a gyermek fogai hároméves korára egészen a folyamatosan vérző ínyéig elkorrodálódnak. Ide sorolandó az is, aki csak és kizárólag cukros édességgel eteti (nem, nem táplálja, eteti) a gyerekét.

Az elfogult: családi/baráti összejövetelek alkalmával étkezés közben tárgyalja ki részletesen, hogy porontya mennyit és milyen állagút kakált, valamint milyen színű és sűrűségű volt legutóbb az orrváladéka. (De legalább nem csatol termékmintát szemléltetésképpen a prezentációjához…)

A felelőtlen: magányát és üres életét többé nem képes elviselni, ezért gondol egyet, és akár az ötvenes éveiben is képes utódot szülni, hogy a szerencsétlen minél fiatalabb korában megtapasztalhassa, milyen is Móricz Zsigmond regényének főszereplőjének, vagyis Árvácskának lenni. (Most őszintén, aki ötvenéves kora körül/után szül, az miért bízik abban, hogy látja az unokáit felnőni? Hisz’ még a saját gyereke felnevelésének megélése is necces.)

A távolságtartó (szó szerint is): megszüli a gyerekét, és amint elvágják a köldökzsinórt, megy is vissza dolgozni (hogy legyen pénz dadára); majd iskoláskorúvá cseperedett gyermekét elküldi jó messzire bentlakásos suliba, ami drága ugyan, de nem baj, tudja fizetni a gondos szülő, hiszen dolgozik éjjel-nappal.

A bizonytalan: az a típus, akinek öt gyermekére jut kilenc apajelölt…

Azt hiszem, nem sorolom tovább. Annyit viszont még megjegyeznék, milyen érdekes dolgot olvastam egy tudományos folyóiratban: “12 millió terhességet vizsgálva kimutatták, hogy az anya 30 év feletti életkora önmagában annyi rizikót hordoz, mint az elhízás vagy a dohányzás.” Persze arról már ne is tegyek említést, hogy minél idősebb valaki, annál kevesebb a türelme és az energiája is a gyermekneveléshez!

Arról is több helyen olvastam, mennyire fontos a gyermek egészséges lelki, sőt, testi fejlődése szempontjából is az érintés. Ha belegondolok, hogy sajnos nagyon sok “családban” a gyerek akkor részesül csak érintésben, amikor ütlegelik… ...nem tudom befejezni ezt a mondatot, túlságosan elszomorodtam.

Viszont valahogyan csak illik lezárnom ezt a bejegyzést. Bevallom, szabályosan megkönnyebbültem, hogy végre ezt is kiadtam magamból. Azoknak pedig, akik önhatalmúlag, ismeretlenül elítélnek engem a véleményem miatt, mindössze egy mondatot ajánlanék figyelmükbe olvasnivaló gyanánt: "Az előítéletek legtöbbször a tudatlanságból erednek."

2017. március 9., csütörtök

Vak vezet világtalant - végzetes vétek...


Amikor én még kislány voltam… illetve fiatalabb, és tudatlan! Már ami az egészséges életmódot és testmozgást illeti. Történt ugyanis, még a húszas éveim elején, hogy mindenféle alapismeret és bárminemű fittségi felkészültség nélkül elkezdtem tornázni az egyik legnagyobb hazai fitnessgurunk kazettájára. Egy alkalom elég volt ahhoz, hogy lábra se tudjak állni kb. két napig.😒 Nézzük a részleteket!

A mozgásanyag alapelve a következő volt: csapjunk bele a lecsóba! A “kedves, hozzáértő sportszakember” számára sajnos ismeretlen fogalom volt a bemelegítés és a nyújtás, valamint a fokozatosság, ezért naivan mindenféle előképzettség és kellő felkészültség nélkül szépen végigcsináltam a kazettán mutatott vádligyakorlatokat. Közben nem éreztem semmi különöset, ám másnap azt tapasztaltam, hogy ha lábra akarok állni, nem megy.😳😲 Iszonyúan bedurrantak az izmaim, feszültek, fájtak, szóval két-három napig úgy közlekedtem, mint egy dupla-falábú matróz. Szegény édesanyám még sírt is, hogy biztosan lenyomorodtam egy életre. A legborzasztóbb persze az egészben az, hogy ez a kókler pénzért árusította a szakmai felkészültséget nyilvánvalóan mellőző, éppen ezért közveszélyes kazettáit!! Végül is, talán az motiválta, hogy lenyomorítsa a dagadt embereket, akik ezáltal képtelenek elmenni a gyorsétterembe, szupermarketbe, vagy akár csak a hűtőig, hogy teletömjék magukat hizlaló kajákkal. Micsoda koncepció! Sajnos azonban igaz a mondás, miszerint megtalálja zsák a foltját, így “szakemberünk” rátalált hasonlóan lelkes élete párjára, aki csak úgy ontotta magából a fitness DVD-ket. És a hangsúly most azon van, hogy csak úgy! A lelkem ugyanis a hatodik DVD-je végén köszönte meg a kedves hozzászólók véleményét, miszerint igen ajánlatos lenne a mozgásprogramok elé bemelegítést, a végére pedig nyújtást rakni.👏👏👏 Mindezt mosolyogva köszönte meg a “szakember”, jelen esetben “szakasszony”.

Na jó, szokásomhoz híven túl szigorú voltam. Igenis volt bemelegítés a DVD-ken, méghozzá mindig ugyanaz: ötven guggolás, amit mindig ugyanaz követett: húsz perc kitörés. Nyújtás viszont nuku, hacsak nem azt számítjuk annak, hogy a végén nyújtott lábbal elköszönt a nézőktől a fitness-lady. Hogy tovább piszkáljam szegényt, a mozgásanyagaiban az jelenti a változatosságot, hogy más-más tornaruciban van. Ennyi. Egyébként minden egyes DVD-je ugyanúgy van felépítve: ugyanazok a mozdulatok követik egymást, hogy az izmok még véletlenül se fejlődhessenek semerre; illetve véletlenül se legyenek más-más jellegűek a mozgásanyagok (pl. erősítő/zsírégető, állóképesség növelő, netán kombinált). De hát én nem vagyok szakértő, nem tudhatom, hogyan kell sok-sok embert sikeresen lesántítani, őőő, akarom mondani, lefogyasztani. Nyelvbotlás volt, elnézést kérek érte.😏

Szerencsére időközben, sok-sok év alatt, alapos utánaolvasással kiokosítottam magam, illetve folyamatosan igyekszem minél többet megtudni a témával kapcsolatban a kockázatok és sérülések elkerülése miatt keresse fel… ja ez nem az a mondat. Szóval azért képzem magam szorgalmasan, nehogy még egyszer valami pénzéhes, tudatlan kókler véletlenül megpróbáljon megnyomorítani engem.

2017. január 30., hétfő

It's Britney bitch


Van ez a híres előadó-”művész”. Na igen, művészet kell ahhoz, hogy a rajongókat elkurvulásra tanítsa valaki…😑

Jujuj, mielőtt elfelejteném: a békesség megőrzése érdekében a Britney rajongók inkább ne olvassanak tovább!🙈

Legutóbb arról elmélkedtem, mennyire eltorzítják ezek a nagy “sztárok” a mai kislányok értékrendjét. Nem véletlenül írtam kislányt, egy tizenkét-tizenhárom éves gyermek ugyanis attól még nem lesz érett nő, ha érthetetlen módon siettetné az időt, és olyanra maszkírozza magát és úgy viselkedik, mint egy kiélt huszonnyolc éves örömlány.

Na de térjünk csak vissza Britney-re. Szemráncolva néztem meg az egyik klipjét (Make me…), és meg kell mondjam, rögtön megrohamoztak ezzel kapcsolatban a gondolatok!

Maga a klip tulajdonképpen arról szól, hogy Britney kisasszony dugótársat keres magának. Rendez egy szereplőválogatást, ahol csupa kockahasú fiatalember mutogatja magát. Kivéve egyet, aki kissé pocakos. De nem baj, Britney az ő “produkcióját” is lelkesen megtapsikolja, ami egyébként mindössze annyiból áll, hogy a fickó meghágást imitáló mozdulatokat tesz. Ez valóban roppant izgató tud lenni egy igényes nő számára…😒

A casting végül is sikeres lesz, Britney megtalálja párját, akivel mennek is szobára. Szerintem még a nevét sem kérdezi meg, de hát a mai világban minek azt tudni, hogy kivel hentereg az ember. Ami viszont (számomra) fura volt a klip végén, hogy minek akarják Britney értelmesebbnél értelmesebb tekintetű barátnői egy monitoron keresztül végignézni a nászt? Ők arra izgulnak fel?

Persze nevezetes művésznő még eme klipben sem érezte magát elég trendinek, ezért legújabb videójában (Slumber party) egy nőtársát simogatja és nyalogatja. Haladni kell a korral, kérem, a régimódi férfi-nő felállás úgy látszik, már nem elég menő.

Az imént kivesézett számát egyébként élőben is előadta ám a művésznő! El kell ismernem, irigylésre méltó koreográfiát adott elő. Mármint, bármelyik könnyűvérű és mindenre kapható sztriptíztáncosnő megirigyelhetné. Aztán úgy a szám felénél beőgyeleg egy ropi fickó reppelni, akinek a lába közét természetesen megmarkolássza Britney. El is gondolkoztam, miért nem pippantotta le ott helyben?😂

Jut eszembe az élő adásról. Britney vagy playbackel (amivel jobban jár a hallgató), vagy pedig tényleg élőben “énekel”, de azzal halálra kínozza a rajongóit. Már akik nem süketek. Bár lehet, hogy a szerelem vakká tesz, a rajongás meg süketté…

Sajnos azonban nem csak Britney nem tud énekelni, holott elvileg ez a kenyérkereső szakmája. Hallottam Lana Del Rey-t élőben küszködni. Komolyan elmerengtem rajta, hogy a háttérben a zenészek hogyan képesek őt elviselni? Aztán megláttam, hogy be van dugva a fülük.😅 Még egy sajnos következik: szomorú, de még számtalan hasonló előadó van (köztük nagy csalódásomra Jennifer Lopez és Madonna is), akik egyszerűen képtelenek a saját számaikat korrekt módon elénekelni. Ez számukra nem égő? Vagy elég, ha bugyiban rázzák a valagukat? Miért nem vesznek énekórákat is? Hogy képesek pénzt csinálni abból, hogy a feljavított hangjukkal adják el az albumaikat?! Tényleg csak az számít, hogy a profi technikával kiretusált, egyébként botrányosan hamisan előadott számaikat klipeknek álcázott orgiákkal és pornófilm-előzetesekkel árasszák a hallgatóságra, köztük a felvilágosítatlan gyerekekre? Utána meg csodálkozunk és elborzadunk az olyan, neten keringő képeken, ahol tizenegy-tizenhárom éves fiú- és lánygyerekek fogják búbánatos ábrázattal újszülött csecsemőjüket! Hiszen ezek a gyerekek “csak” menők akartak lenni, mint a ribi és strici példaképeik. Mit tudják szegények, hogy az ész nélküli hentergésből nemkívánatos terhesség lehet. Netán nemkívánatos nemi betegség.

Mindezek után persze meg se kérdezzem, mit keres egy cenzúrázatlan, korhatár nélküli és nappal is leadott videóklipben szopóálarc vagy szájpecek, amik tudtommal a szado-mazo, leginkább nőket megalázó szex “játékszerei”? Azt se kérdezzem meg, ugye, hogy Rihe Anna, akarom mondani Rihanna egyik élő fellépését elnézve (S&M című száma) miért volt az az érzésem, hogy szegénykémet rögvest megujjazzák ott a színpadon? Így akarták elterelni a figyelmet hamis, repedtfazék hangjáról? És amikor már azt hittem, rosszabb nem jöhet, felbukkant a színpadon Britney egy kis playbackre és valagrázásra. A végén iszonyúan értelmes ábrázattal ezek elkezdtek párnacsatázni a táncosaikkal. Egek! Remek előadás volt, nem mondom. 👏👏👏

Huhh, nagyon belelovaltam magam ebbe a témába. Lapoznom kell, lenyugodnom, és valahogyan elfogadni ezt az elkorcsosult, elfajzott, magából kifordult világot olyannak, amilyen. Hiszen ebben vagyok kénytelen élni.

A végére már csak annyi közlendőm van, hogy magam sem tudom, milyen indíttatásból, de összegyűjtöttem néhány képet a fent nevezett klipekből; mindezeken felül pedig megtekinthető lesz egy-két művészi fotó arról, hogy az egyébként kiváló hangú Christina Aguilera is mennyire ki tud fordulni önmagából egy manapság eladható klip elkészítése kedvéért.

enyhén szólva érdekes képtár

2017. január 22., vasárnap

Ribiképzés gyermekeknek


Végeztem egy kis kutatómunkát. No nem úgy kell ezt elképzelni, hogy bevonultam egy laboratóriumba, hanem csak leültem szépen a laptop elé, és megnéztem pár mai videóklipet. Döbbenetes “élmény” volt!

Aki nem tud angolul, semmi baj, annak is tökéletesen érthető a számok mondanivalója: jelenj meg party-kon minél kurvásabban felöltözve; mozogj úgy, mint aki vár valamit a lábai közé; ha éppen nem jut neked pasi, sebaj, markolássz és nyalogass egy nőt. A fiúknak tömören ennyi az üzenet: válogatás nélkül dugj meg annyi csajt, amennyit csak bírsz. A refrének többnyire csak egyvalamire buzdítanak: “Rázd a segged!”, és “Térdelj le!” (na nem imádkozni…). Egyes klipeket elnézve pedig olyan érzése támad az embernek, mintha pornóforgatás zajlana éppen. Csoda hát, ha ilyen nyíltan zúduló impulzus hatására a kislányok már általános iskolás korukban kifordulnak önmagukból, és lélek nélküli szextárgyakká válnak?😔

Sajnos nem túlzok. És sajnos a világ már jó tíz éve elkezdte az elfajzást. Még a sóstói Élményfürdőben dolgoztam, amikor az egyik úszómester kollégám a következő párbeszédet folytatta le egy nyolcadikos kiskrapekkel:
- És van már barátnőd, vagy udvarolsz egy kislánynak?
- Ugyan már! Csak bemegyek a budiba, ott meg 500 Ft-ért lecumizza a dákóm az egyik kiscsaj a suliból.
Ez volt tíz éve. Ennyire tartotta magát egy kislány.

Elég azonban az is, ha megnézzük, micsoda képeket raknak ki magukról közszemlére az olyan lánykák, akik még nem végeztek a nyolc általánossal, vagyis még tizennégy évesek sincsenek! Úgy ki vannak sminkelve, hogy bármely kidobó simán beengedné őket felnőtt szórakozóhelyekre, mert kinéznek huszonkét-huszonnégy évesnek is. A műköröm alap. A pucsítós kép cicanaciban nem hiányozhat a repertoárból. És persze ezek a kis csibék, akiknek a tojáshéj még ott van a pucsítva kitolt fenekükön, a bögyüket is rendre kiteszik a kirakatba.

Hogy egy konkrét példát is említsek, egyik ismerősöm tizenhárom éves lányának igazi tetoválások “ékesítik” a testét, és az orrába egy szép nagy karika van belőve. A százezres telefonjával rendre pucsítós-cicimutogatós képeket posztolgat a közösségi oldalán, persze olyan sminkben, hogy aki nem tudja, mennyi idős, biztosra venné, hogy a huszonötöt is betöltötte. Csak sajnos van “egy kis gond” a kislánnyal: bukdácsol az iskolában. Mi lesz így belőle, ha még a nyolc általánost sem képes kijárni? Bár, mivel máris több mint ezerötszáz követője van, a képeiből és a testéből biztosan meg fog tudni élni…

Jut eszembe a követőkről. A szülő (vagy bárki más) nem gondol bele abba, milyen veszélyes az, ha a gyereke ennyire provokáló képeket rak ki magáról úgy, hogy az adatlapján még az is szerepel, melyik iskolába jár; valamint az ész nélküli posztoknak köszönhetően az is nyomon követhető, mikor merre őgyeleg?! Így aztán egy beteg elméjű pedofilnak igazán könnyű levadásznia.

Mennyire igaz a mondás: kiskutya is a nagytól tanul. Ezek a kislánykák is a nagy “sztároktól” tanulnak ám! Olvastam valahol, hogy az egyik amerikai énekesnő ezzel kezdi a napját: készít magáról körülbelül háromszáz képet, és azok közül választja ki a legtökéletesebbet, amit persze úgy rak fel a közösségi oldalára, hogy előtte a telefonján lévő programmal még kicsit kiretusálja. Azért elég szomorú, ha egy ember ezzel tölt órákat, mert annyira nincs önbizalma, hogy ha nem kap reggel több ezer pozitív megerősítést a neten keresztül, akkor ki sem lép az utcára.

Picit még visszatérek a “sztárok” által közvetített üzenetekre, amit a klipjeiken kívül az élő fellépéseiken is megfigyelhetünk. A könnyen dekódolható üzenet tehát ez: “Kurvás ruhában rázd a segged a pasiknak. Alázd meg női mivoltodat azzal, hogy a padlón vergődsz szexre kiéhezve. Ne szégyelld, ha berúgsz, és összeokádod magad a tömeg előtt”. Ilyenre is volt példa női előadótól! Azt hiszem, ennyi. Legalábbis nekem ez jött le a klipekből és fellépésekből, de gondolom, az általános iskolás kislányok sem értelmezik félre a nagy gigasztárok követendő példáját, azért viselkednek úgy, ahogy…

Nem akarok többet írni ehhez a témához. Az eddigi gondolatmenet is éppen eléggé lelombozott. Jobban teszem, ha ezt most befejezem, és inkább szép dolgokra koncentrálok. Mindenesetre néhány képet még mellékelek a bejegyzés végén, bár azok feldolgozásához sajnos kell némi lelki erő... (A rajzfilmfigurás bácsikával mélységesen egyetértek: néha én is átköltöznék egy normálisabb bolygóra.)




2016. október 6., csütörtök

Fogyás erőfeszítés nélkül


Igazán mókásnak tartom némely elhízott ember gyermeteg naivitását, amiből persze a leleményes és kapzsi “csodatévő” szerek és kütyük gyártói hizlalják a bankszámlájukat, miközben sajnos - ám nem meglepő módon - a fogyni vágyó nem fogy semmit sem. Maximum pénzből.

Nos, ezután a hosszú mondatú bevezető után kifejtem a véleményemet erről a témáról.

Én eleve azon szoktam magamban mosolyogni, amikor egy elhízott ember eljut arra a szintre, hogy változtatni akarjon áldatlan állapotán, és rögvest nekilát “hirtelen csodát tévő” szereket keresni. Egyet nem értek: miért akar egy kövér ember egy hónap alatt harminc kilót fogyni?! A hízása is ilyen csodamód gyorsan következett be? Hiszen ha a sok-sok pluszkiló lassan és fokozatosan rakódott rá, akkor hogyan gondolhatja, hogy a szervezete képes természetellenes módon hirtelen megszabadulni attól a rengeteg feleslegtől, amit gondatlan gazdája lassan és módszeresen pakolt rá? Amin viszont egyszer hangosan felröhögtem, az az volt, amikor az egyik egészség-műsorban így nyilatkozott egy elhízott ember: “Elegem lett a kövérségből! Megembereltem magam, és döntöttem: rendelek egy fogyasztószert.” Hm, ahhoz aztán valóban roppant nagy erőfeszítés kell, hogy az ember a foteljában tespedve megnyomjon egy gombot, és házhoz rendeljen egy olyan szert, amit csak a bagólesőjébe kell tömnie, és a fenekén ülve várni a csodát, miközben talán még arra is vár, hogy a sült galamb belerepüljön a szájába… Egyébként nem értem, mi ez a fene nagy ellenállás a mozgással szemben. Pedig tény, hogy mindössze napi tizenöt perc testmozgás átlagosan három évvel képes meghosszabbítani életünket. 🎉

De most komolyan: 1 hónap alatt 30 kg mínusz? Legalábbis a csodaszergyártók ezt ígérik. Nos, jobban belegondolva, igen, lehetséges. Amennyiben rákos az ember...😒 Nem fér a fejembe, hogyan lehet valaki olyan buta és lusta, hogy képes megrendelni egy szert, ami ilyen fogyást ígér? Hát hogy a fenébe lehetne már naponta 1 kg-ot fogyni?! Ráadásul úgy, hogy az illető továbbra sem emeli fel a fotelből a zsíros sej-haját, és úgy fal, mint egy disznó. Sajnos nem tudok kedvesebben fogalmazni. Egyrészt az háborít fel, hogy ezek a csaló cégek így átverik az ostoba, hiszékeny áldozatukat, másrészt bicskanyitogató ez a fajta lustaság: várni egy olyan “csodaszerre”, ami majd varázsütésre lefogyaszt úgy, hogy az illető nem erőlteti meg magát.

Azon is roppant jól szórakoztam, amikor a fogyni vágyó pácienst egy egészségklinikán ráállították egy olyan kütyüre, amely megmutatta a tápláltsági állapotát. Nos, én ránézésre, ráadásul ingyen megmondtam volna róla, hogy túltáplált.

Azért van ám, aki “tesz” is az alakjáért! Gonosz módon elröhögtem magam, amikor egyik kedvenc életmódműsoromban azt láttam, hogy riportalany áll mozdulatlanul egy gépen, ami rezeg alatta! Hű - gondoltam -, ez ám az erőkifejtés! Bár, ha azt vesszük, hogy az a kövér ember éppen nem a fotelban tespedt, hanem megemberelte magát, és állt egy valójában helyette dolgozó gépen, valóban szép teljesítmény!😀

Akadnak olyan emberek is, akik idegenkednek a csodatévő fogyasztó “vegyszerektől”, és inkább természetes anyagok segítségét szeretnék igénybe venni. Persze erre is van megoldás. Nézem X nevű egészségműsort, ahol beharangoznak egy olyan hölgyet, aki rendkívül nagy tudással bír azzal kapcsolatban, hogyan segítenek a különböző gyógynövényekből főzött teák a fogyásban és az anyagcsere fokozásában (ami ugye a fogyást segíti). Szóval, izgatottan várom, hogy végre feltűnjön a képernyőn ez az egészségtől kicsattanó és feltehetően karcsú hölgyemény, erre bedöcög a képbe egy mázsás asszony, aki annyira el van hízva, hogy szuszogva beszél! Na kérem, ez mennyire hiteles? Felmerül bennem a kérdés, hogyhogy nem segít magán ez a csúnyán és egészségtelenül elhízott nő?! Hiszen a teahörpölgetés csak nem kerül túl nagy erőfeszítésbe? Nem értem.

Még Londonban ismertem egy lányt. Az éveink száma megegyezett, vagyis mindketten harmincasok voltunk akkor, viszont kilók tekintetében igencsak lepipált a hölgyemény egy szintén harmincassal! Pedig egy jó fejjel alacsonyabb volt tőlem. Szóval ez a lány egyszer ezt mondta nekem: “Elhatároztam, hogy egészségesen fogok élni, edzeni is fogok, és akkor fitt leszek.” Mindeközben az ebédidőnket töltöttük a munkahelyen, és két fogadalom között csak úgy tömte magába a hamburgert sült krumplival, amit a rend kedvéért cukros kólával öblített le. Persze nála azóta sem történt semmi változás… Nem tűzött ki magának egy időpontot, amikor valóban elkezd egészségesebben élni (erre egyébként a legalkalmasabb dátum a most), és nem úgy tekintett magára, aki ezt meg is tudja valósítani, hiszen akkor legalább próbálkozott volna. Látszott a lányon, hogy nem áll készen, nincs meg az igazi elhatározása, hiszen továbbra is jóízűen gyűrte a bőre alá a hizlaló és egészségtelen készételt.😓

Őszintén bevallom, jó néhány éve én sem voltam ám egy cseppet sem jobb az ilyen falánk és rest emberektől! Persze akkor még nem ismertem a férjemet, aki mellett most tökéletesen boldog és kiegyensúlyozott vagyok. Bizony volt a húszas éveimben olyan időszak, amikor közel jártam a mázsás súlyhoz, és persze a testmozgásom is kimerült annyiban, hogy átmentem a szobából a konyhába falni. Azóta persze sok minden történt. Megtaláltam a férjemet, megtaláltam önmagam. Érdekes, hogy a megfelelő társ mellett mennyire másként látja régi önmagát az ember, és hogy szép lassan mennyire meg tud változni az élete pozitív irányban! Szerencsés vagyok, hiszen én a férjem mellett - és ezt most túlzás nélkül állítom - csakis pozitív irányba változtam. 💕

Nos, lassan ideje befejeznem ezt a bejegyzést is. Hétvégén nagy kaland vár rám, ugyanis férjemmel és sógorommal, illetve a családjával elutazunk Cserépfalura, mert szombaton nekivágunk egy kellemes 20 km-es teljesítménytúrának! Pont egy éve vettem részt életem első teljesítménytúráján, amelynek élményeiről Értetek, Blogolvasók!! című bejegyzésemben olvashatsz.