Ami boldoggá tesz

Amikor csak tehetem, elmegyek a Pilisbe túrázni. Hogyan is fogalmazhatnám meg szavakkal az érzést, amely közben átjár?! Legutóbb, ahogy az úton baktattam csendben, azon kaptam magam, hogy örömkönnyek szöknek a szemembe, annyira intenzív hálaérzés öntött el, amiért ott lehetek. Egyre inkább azt érzem, hogy erre vágyom: önmagammal levés, csend, természet. Az pedig extra kincs, hogy ép és egészséges vagyok, van hol laknom, és mindennap jóllakhatok.

Múlt hétvégén is elvonultam a hegyek közé töltődni. Csak mentem, amerre a lábam vitt. Nem tudtam, hová vezet az újonnan felfedezett út, de őszintén szólva nem is érdekelt. Biztonságban éreztem magam. Közben meg-megálltam készíteni egy-egy képet, vagy hallgatni a madárcsicsergést, az erdő hangjait; az életet, ami körülvett. A földi Mennyországban jártam.

És hogy mit műveltem szegény ártatlan zabkásámmal, amitől az ilyen bizarr zöld színre váltott (és még egy katica is megcsodálta)? Spirulina port adtam hozzá. No nem hóbortból, hanem mert szuperegészséges.

Nosztalgia...

 

Számtalan helyen éltem már. Nyíregyházán születtem, Sóstóhegyen nőttem fel. Laktam Nyíregyházán, Pesten, Londonban (2 helyen is), Köröstarcsán, Mezőberényben, Piliscsabán, és újra Pesten.

Sóstógyógyfürdőhöz kellemes emlékek kötnek. Négy és fél évet dolgoztam az Élményfürdőben. Vegyes, ugyanakkor maradandó, és a javamat szolgáló élményeket gyűjtve.

Még mindig keresem a helyemet. Még nem látom magam előtt, hogy véglegesen letelepednék valahol. Szeretek utazni, szeretem a változatosságot, szabadon mozogni, új helyeket felfedezni.

Talán meglesz valamikor a végleges fészkem. Ám talán előbb a legfontosabb helyen kellene rátalálnom a békére és az otthonra - önMAGamban.

Az ÉN igazam!!!

Döbbenetes történetet hallottam.

Képzeljük el, hogy egy csapat férfi összejön, hogy kedvelt sportjuknak, a lábtenisznek hódoljanak. Kellemes szombat délután van, lelkesen, önfeledten játszanak. És egyszer csak megtörténik a baj! Összevitatkoznak azon, hogy a vonalon belül, vagy a vonalon kívül volt-e a labda.🙊 A vita elfajul, jön az anyázás, a *uzizás, végül a játékosok elkezdik gyepálni egymást. Olyannyira eldurvul a helyzet, hogy ki kell hívni a rendőrséget.😕

És ez az eset úgynevezett “értelmi”-ségiekkel történt.

Ha egy kicsit körülnézünk a mindennapjainkban, hány olyan feszült jelenetet látunk (netán szenvedünk el), amely abból fakad, hogy kinek van igaza? Miért olyan megveszekedettül fontos foggal-körömmel ragaszkodni az igazunkhoz, még veszekedések, vagy ne adj’ isten verekedés árán is? Tényleg annyira nehéz elengedni a dolgot, megállni egy pillanatra, és belátni, hogy valójában a másik embernek van igaza – az ő nézőpontjából…😌

Elméláztam a dolgon. Muszáj, hogy MINDIG igazunk legyen? Valóban megéri habzó szájjal, összeszorított foggal (és szívvel) kapaszkodni az “igazunkba”, és beleállni a konfliktusba, még azon az áron is, hogy így esetleg elvadítjuk magunktól a szeretteinket? Számítani fog 1 hét, 1 hónap vagy 1 év múlva, hogy kinek volt igaza?

Morbid lesz a következő kép, de valamiért ez úszott be az elmémbe. Egy sírfelirat, rajta a következő sorral: “Márpedig NEKEM volt igazam!”

Egyébként, ha játszani akarunk a szavakkal, és ezzel a csodás, kódolt magyar nyelvvel, akkor vegyük el az i betűt az igazság szó elől…

És ha még egy kicsit játszani akarunk, akkor megpróbálhatjuk kitalálni, elképzelni, mi marad, ha elengedjük az igazunkat? Békesség? Elfogadás? Szeretet?💚

Sosem vagy egyedül!

Ma van az Őrangyalok Világnapja!

Mindannyiunknak van őrangyala. Azonban nem az a feladata, hogy az életben minden bajtól, kellemetlenségtől és fájdalomtól megvédjen minket, hiszen akkor hogyan tudnánk fejlődni? Viszont minden egyes pillanatban ott van velünk, és gondoskodik arról, hogy megtapasztaljuk azokat a dolgokat, amelyek a fejlődésünket szolgálják. Ehhez bármikor kérhetünk tőle erőt. Kérhetjük azt is, hogy segítsen átvészelni egy-egy keményebb helyzetet.

Amikor úgy érzed, hogy nem bírod tovább, tudd, hogy az őrangyalod veled van, és a Gondviselés mindig annyit rak rád, amennyit elbírsz! Egy-egy nehéz döntés előtt pedig figyelj a sugallataidra, a megérzéseidre, mert ezek által kapod a segítő üzeneteket.

Biztosan te is láttál már olyan ábrázolást, amelyen az ember jobb vállán ül az őrangyala, a balon pedig az ördög (őr-dög). A te válladon is ott vannak. És mindkettő duruzsol a füledbe.

Az őrangyalodban vakon megbízhatsz, ő jót akar neked. Ha figyelsz és gyakorolsz, egy idő után tisztán meg tudod majd különböztetni, mit üzen az egyik, és mit a másik. A döntés pedig mindig a tiéd.

A vonat nem vár...

 

Igen érdekesen indult az egyik reggelem.

Ahhoz, hogy eljussak a Nyugatiba, előbb át kell vonatoznom Klotildligetről a Piliscsabai állomásra, mert sajna a gyorsított járat nem áll meg nálam. Munkába indultam, tehát ki volt számolva az idő. Igen ám, de késett a vonat! 😱

Igyekeztem megőrizni nyugalmamat, és bíztam abban, hogy úgyis a legjobb úton-módon alakulnak majd a dolgaim. 🙏 Volt viszont egy nő a klotildligeti állomáson, aki éppen beszélt valakivel telefonon, és végig panaszkodás és kétségek hagyták el a száját. Na, gondoltam, most kell csak igazán megerősíteni a pozitív energiáimat. Én továbbra is bíztam benne, hogy elérem a Nyugatiba tartó vonatot.

Végre felszállhattunk Klotildligeten. Megkérdeztem a kalauz hölgyet, hogy ilyen esetekben bevárják-e egymást a járatok. Miközben beszéltünk, fél füllel hallottam, hogy a telefonáló nő továbbra is ontja magából az aggodalmait.

Oké, dióhéjban a lényeg az, hogy éppen a mellettünk futó vágányra gördült be a Nyugatiba tartó vonat, amikor mi is befutottunk Piliscsabára. Tulajdonképpen csak át kellett lépni rá. Még meg is jegyezte a kalauz hölgy, hogy szerencsés vagyok. Igen. Ezt meg is erősítettem. Mondtam neki, hogy én valóban szerencsés vagyok. Én ebben hiszek, és eszerint működik az életem. 💗

Testközelből

 

Sokat utazok. Legutóbb az egyik nagyváros állomásán felszállt az addig szinte üres vonatra sok-sok ukrán menekült. Lassacskán mindenki szépen elhelyezkedett. A gyerekek többsége a szülők vagy testvérek ölébe fészkelte be magát, de volt olyan is, aki lekuporodott az anyja lábához a padlóra, és ott nyomta el az álom.

Békés csendességben utaztunk. A menekülni kényszerült lelkek, akik mindenüket hátrahagyva indultak el egy idegen országba, a legszebb ruhájukban keltek útra. Csak annyit hoztak magukkal, ami egy-egy táskába belefért. Egy kislány a plüssmaciját szorongatta. Egy fiúcska a műanyag teherautóját ölelte magához.

A mellettem ülő apuka, ölében kisfiával, tanácstalanul kérdezgette a megállókban: “Budapest? Budapest?” Elővettem füzetemet, és felírtam a hátralévő megállók nevét, és bekarikáztam az utolsót: “Budapest-Nyugati”. Majd magamra mutattam, hogy én is ott szállok le. A férfi megnyugodott. Talán a mosolyom is segített. Rám nézett, és a maga módján elmagyarázta, hogy hátra kellett hagyniuk az otthonukat. Én pedig a magam módján elmutogattam, hogy imádkozom értük.

A végállomáshoz közeledve a családok izgatottan sorakoztak az ülések között. Egy-egy érintéssel bátorították egymást. És mosolyogtak!

…és mi sírunk?? Mi elégedetlenkedünk, akiknek megvan mindenük?

Van néhány ismerősöm, akiknek valóban megvan mindene, mégsem tud szívből örülni, mosolyogni, hanem csakis panasz hagyja el a száját.

Harmincas fiatal nő. Megvan keze-lába, az összes érzékszerve működik, hitelmentes lakásban él, mindennap jóllakhat, tisztálkodhat; a párja a tenyerén hordozza, eljárnak moziba, étterembe, szórakozni. Mégsem láttam mosolyogni már hosszú ideje. El van borulva az arca, a lelke. De hát a boldogságot is el kell bírni. Nem mindenki képes rá ebben az életében.

Negyvenes fiatalasszony. Ott van neki a kisfia, épen és egészségesen. Gyönyörű kis lélek, aki az édesanyja példáját látva fejlődik, cseperedik emberré. Ha az a “program” ivódik belé, hogy az élet borzasztó, az emberek hülyék és gonoszak, félni kell mindentől, akkor vajon milyen világképe lesz?

Én nem vagyok hajlandó híradót nézni, és tovább erősíteni a félelmet. Ahol a figyelem, ott az energia. És aminek energiát adsz, az növekszik. A szeretetet, a kedvességet választom. Hiszem, hogy előbbre visz, ha másokra mosolygok (igen, ok nélkül), ha megkérdezem az illetőt, hogy van (és meg is hallgatom a választ), és ha segítek, ahol csak tudok (nem várva ellenszolgáltatást).

A félelem lehúz, a szeretet felemel. A mi döntésünk, hogy melyiket választjuk.

(A pipacs a viktoriánus idők virágnyelvében az örömöt vagy a vigaszt szimbolizálta.)

Ünnepeld magad!

Drága Hölgyismerősöm!

Kívánok Neked nőnap alkalmából sok örömöt, erőt, boldogságot! Ünnepeld MAGAD, mert értékes vagy! Egy csoda vagy, pusztán azáltal, hogy létezel.