A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hétköznapi kalandok. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hétköznapi kalandok. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. november 16., szombat

A fellegekben jártam

 

Újabb videót töltöttem fel YouTube csatornámra, a címben található címmel. 😅

Ha egy kis könnyed kikapcsolódásra vágysz, és akad a napodban 8 és fél szabad perced, akkor kattints az alábbi linkre:

A fellegekben jártam

2024. július 31., szerda

Piknik a tónál

 

Egy Ashramban önkénteskedem (bővebb infó: Életem egy Ashramban), a szabadnapom hétfőnként van. Legutóbb gondoltam egyet, az ebédemet befőttesüvegbe “csomagoltam”, felpattantam a bringámra, és eltekertem a közeli tóhoz. Meseszép erdei ösvényen keresztül. 😊

Negyvenkét éves vagyok. Végre most már őszintén érzem, hogy szeretek magammal időt tölteni. Talán a későbbiekben írok majd arról, hogyan jutottam el a kapcsolatfüggőségemtől az önszeretetig. Ám addig is, hadd biztassalak a következőkre: kezdj el dolgozni magadon, csendesedj el, figyelj befelé, mert a boldogságot nem a külvilágban fogod megtalálni, hanem önMAGadban.

Adott napon pontosan ez az érzés suhant át rajtam: “Olyan boldog vagyok önmagammal, mint még soha!” 😇

Az ebédem pedig: fűszeres serpenyős burgonya, majonézes paradicsomsaláta füstölt pirospaprikával; epres puding cikóriakávéval, mazsolával és amaránttal gazdagítva.




2023. augusztus 7., hétfő

Barátság


Jázmin rizs, tökfőzelék, vajbab. Az első két étket egy kedves barátnőmnek köszönhetem, utóbbit a konzervgyárnak.😅

Amikor júliusban Ancsiéknál vendégeskedtem, a férjével együtt elmentünk kirándulni egy jót Dégre, a Festetics-kastély hatalmas, csodaszép parkjába. Ancsi egyébiránt isteni finom levendulaszörpöt is ajándékozott nekem.😊 Továbbá a kincsestárából készíthettem magamnak egy csodás karkötőt, amelynek különleges jelentése van számomra.😇 Az utolsó képen pedig a két édes pofa kutyusuk látható.💕

Szívből tudom ajánlani az alábbi oldalt: Angel's Wings

Mindenképpen érdemes felkeresni, talán Te is kincsekre bukkansz.😉








2022. március 27., vasárnap

A vonat nem vár...

 

Igen érdekesen indult az egyik reggelem.

Ahhoz, hogy eljussak a Nyugatiba, előbb át kell vonatoznom Klotildligetről a Piliscsabai állomásra, mert sajna a gyorsított járat nem áll meg nálam. Munkába indultam, tehát ki volt számolva az idő. Igen ám, de késett a vonat! 😱

Igyekeztem megőrizni nyugalmamat, és bíztam abban, hogy úgyis a legjobb úton-módon alakulnak majd a dolgaim. 🙏 Volt viszont egy nő a klotildligeti állomáson, aki éppen beszélt valakivel telefonon, és végig panaszkodás és kétségek hagyták el a száját. Na, gondoltam, most kell csak igazán megerősíteni a pozitív energiáimat. Én továbbra is bíztam benne, hogy elérem a Nyugatiba tartó vonatot.

Végre felszállhattunk Klotildligeten. Megkérdeztem a kalauz hölgyet, hogy ilyen esetekben bevárják-e egymást a járatok. Miközben beszéltünk, fél füllel hallottam, hogy a telefonáló nő továbbra is ontja magából az aggodalmait.

Oké, dióhéjban a lényeg az, hogy éppen a mellettünk futó vágányra gördült be a Nyugatiba tartó vonat, amikor mi is befutottunk Piliscsabára. Tulajdonképpen csak át kellett lépni rá. Még meg is jegyezte a kalauz hölgy, hogy szerencsés vagyok. Igen. Ezt meg is erősítettem. Mondtam neki, hogy én valóban szerencsés vagyok. Én ebben hiszek, és eszerint működik az életem. 💗

2022. március 5., szombat

Haspók a hegyekben

 

Egy szép napsütéses délután elmentem túrázni a hegyekbe. Vittem az állványt is, hogy felvegyek néhány gondolatot. Ez lett belőle:

Otthon, édes otthon

2022. március 1., kedd

Angyali üzenet

 

Nem szépítem a dolgot, piszkosul mélyen voltam az elmúlt hetekben. Inkább nem tipegnék vissza a múltba, szóval nem részletezem, lelkileg miken mentem keresztül.

Nehéz volt felkelnem, mert nem volt, ami motiváljon – az életre. Aztán egy reggel üzenet várt a telefonomon. Egy kedves ismerősöm, pontosabban a “spirituális fogadott lányom” írta, hogy pénteken Pestre jön, mi lenne, ha találkoznánk. Hatalmas volt az örömöm, és már lendítettem is a lábam, hogy kipattanjak az ágyból, és elkészüljek.

Pontosan akkor érkeztem az állomásra, amikor begördült a vonat. Arcomon széles mosoly terült el. Az ölelés pedig természetesen alap nálunk.

Hihetetlenül szuper napot töltöttünk együtt.

Isteni finomságokat ettünk és ittunk, sokat nevettünk, és Carlotta olyan dolgokat mondott nekem, amelyekről meggyőződésem, hogy az angyalok üzeneteit csatornázta le. Új erőre kaptam. Néhány dologra másként láttam rá, más szögből. És ez egy teljesen más képet adott az életemről.

Hiszem, hogy vannak körülöttünk emberek, akik segítenek minket az Utunkon. Illetve, egymást segítjük, támogatjuk. Még azok is a fejlődésünket szolgálják, akikről adott élethelyzetben, tapasztalások után azt gondoljuk, hogy ártottak nekünk, vagy fájdalmat okoztak. Hiszen minden értünk történik.

Sosem tudhatjuk, ki az, akinek éppen ránk van szüksége. Ezért is fontos, hogy lehetőleg a derűt, a szeretetet válasszuk, minden egyes nap. Ily módon tudjuk átadni egymásnak a Fényt. És egy világos, ragyogó helyen, ahol mindinkább eltűnőben van a sötétség, már nincs mitől félnünk.

“Az ember utólag döbben rá, mennyi csoda mellett ment el. Utólag jön rá, hogy elfelejtett szeretni. Utólag, hogy boldog volt, s észre sem vette. Utólag, hogy nem is figyelt a másikra. Utólag, hogy elfelejtett jónak lenni hozzá. Utólag, hogy kár volt őt nem szeretni. Kár volt unni, aminek örülni is lehetett volna.”

Müller Péter

2021. július 25., vasárnap

Égi áldás!


Eláztam. Nem kicsit.
😄

Az úgy történt, hogy kedden elindultam bicajozni. Nem volt ugyan felhőmentes az ég, de a franc se gondolta, hogy a nyakamba fog szakadni. Tekerek-tekerek🚴‍♂️, egyszer csak elkezd esni. Jó. Nem telik el egy perc, már ömlik, szakad, záporozik rám az égi áldás! És képzeld, örültem neki! Arra gondoltam ugyanis, hogy most kívül-belül tisztulok. 🙏 Belegondoltam, mennyire szerencsés vagyok. Hiszen megvan a szabadságom. Ép és egészséges vagyok, tehát mozoghatok. Van biciklim. Van hová hazamennem, ahol ráadásul lezuhanyozhatok és tiszta, száraz ruhába bújhatok. Van mit ennem! Mindez átfutott az agyamon (miközben a szakadó esőben tapostam a pedált), és egyre szélesebb mosolyra húzódott a szám. 😃

A legnagyobb poén az egészben, hogy éppen aznap délután elmélkedtem azon, milyen jó lenne kimosnom az edzőcipőmet. Nos, ki lett mosva, méghozzá alaposan. 😅 Amikor pedig otthon felfordítottam az egyiket, hogy kiöntsem belőle a vizet (mondom én, hogy ömlött az eső!), akkor egy méretes smiley-t találtam a talpára ragadva. Hát mi ez, ha nem az Univerzum üzenete? 😇

Arra biztatlak, Te is lásd meg mindenben a jót! Gondold végig, mire emlékeztet az adott szituáció, amiért hálás lehetsz? Mert még ha az éppen megélt nehezebb pillanatodban nem is tudod, hogy miért jó az neked, hidd el, ezen a csodálatos Földön minden Érted van! 💝

U. i.: Azt ugye mondanom sem kell, hogy amint hazaértem, elállt az eső? 😂

 

2021. január 31., vasárnap

Cicaruci szabás-varrás

 

Fantasztikus volt a szerda délutánom… 😒😅

Előzményként meg kell említenem, hogy előző héten ivartalanítottuk a két kis cicalányunkat. A műtét utáni védelemként választhattam: műanyag gallér, vagy cicaruci. Utóbbi mellett döntöttem, mert az mégiscsak kényelmesebb (nem kényelmes, csak -ebb) a jószágoknak.

Oké, egy hét el is telt egészen gond nélkül. Azonban a hét elején észrevettem, hogy Clara mellkasán kicsit kifoszlott az anyag. Még nem volt vészes a dolog. Még!!! Csütörtökre azonban a kis időmilliomosom képes volt egy tenyérnyi darabot eltüntetni a rucijából. 😂

Felhívtam az állatorvost, hogy mit tanácsol, leszedhetem-e a rongyot? A doktornő inkább arra buzdított, kezdjek valamit a ruhácskával, mert jó lenne a sebgyógyulás miatt legalább tíz napig védeni az állat hasát.

És akkor most következzen az események hatására hirtelen felindulásból elkövetett aznapi rövid összefoglalóm a délutánt illetően:

Mindössze három óra hosszám ment el a harci műveletre, de megérte. 😄 A seb ismét biztonságban van az érdes cicanyelvtől és a rágicsálástól. És a végeredmény miatt talán a divatrendőrségtől sem kell félnünk. 😅👗


Dióhéjban ennyi lett volna a történet. A cicusaink persze továbbra is imádni valóak, bár hozzáteszem, sokat segít az ehhez hasonló esetekben megőrizni a hidegvéremet, hogy rendszeresen meditálok. 😅😂

2020. július 26., vasárnap

Teremtő erő


Most elmesélek egy aprócska történetet. Sokan talán csak legyintenek rá, és betudják a véletlennek, ám nekem meggyőződésem, hogy a szavainknak – és ugyanúgy a gondolatainknak is – teremtő ereje van.

Egyik kolleginám behozott nekünk megmutatni néhány ékszert a saját jelentős gyűjteményéből, hátha találunk benne számunkra tetsző darabot. Eléggé állatmániás vagyok ezen a téren is, így általában csak állatokat ábrázoló csecsebecsékkel gyarapítom meglévő kincsestáramat. 😊
Sári épp ezt a karkötőt mutatta nekem:
Nem láttam, mi van még a másik kezében. Forgattam a karkötőt, és megjegyeztem: “Milyen kár, hogy nem állatmintás! Lehetne mondjuk teknősös!” Fogalmam sincs, miért éppen teknőst mondtam, hiszen inkább cica- és bagolymániás vagyok. 😄 És ekkor, mintegy varázsütésre, Sári másik kezéből előkerült ez a nyaklánc:

Nem vagyok matematikus, de annak a valószínűsége, hogy éppen egy teknőst ábrázoló medált hoz be Sári, nos… elég kicsi lehetett. 😁

Ez azonban nem egyedi eset volt. Az utóbbi egy-másfél évben számtalan ehhez hasonló teremtésben volt részem. Kisebb-nagyobb csodákban egyaránt. 😇

A teremtő erő bennünk van. Mindenkiben. Ez tény. Isteni lények vagyunk, nem szimplán hús-vér biorobotok, akiket a felsőbb emberi hatalmak oly szívesen manipulálnak és irányítanak. Szabadnak születtünk. Jogunk van (vagyis inkább lenne) a szabad gondolkodáshoz. Ám ahogy figyelgetem a világot, azt látom, hogy rabláncon élünk. Beleragadtunk az anyagi javak hajszolásába, a létfenntartásba, a rutinnal átitatott mindennapokba. Elfelejtettük, hogy tudatos lények vagyunk, akik akár használhatnák is a bennük rejlő erőt, a teremtő potenciált. Elfelejtettünk hinni magunkban. Ám nincs ezen mit csodálkozni. Azt nevelik belénk kora gyerekkorunktól, hogy csak az létezhet, amit látunk, amit tudományosan meg lehet magyarázni, be lehet bizonyítani. Egyszerűen félünk a “csodáktól”. Amik egyébként éppenséggel pont természetes jelenségek.

Körülbelül tíz éve nem nézek tévét. Emlékszem, annak idején a reklámblokkok végén mindig volt egy-egy gyógyszerreklám. Most azonban mi figyelhető meg? Minden második reklám gyógyszert akar rád sózni. Ezzel akkor szembesültem döbbenten, amikor barátnőmnél aludtam, és miközben iszogattunk és beszélgettünk, a háttérben szólt a tévé. Számomra ez nagyon elgondolkodtató. Az ember tényleg annyira szerencsétlenül lett összerakva, hogy “gyógy”-szerek nélkül életképtelen? Vagy pedig az életmódjából következik, hogy egy kellemetlen tünetet el kell nyomni pirulával, aminek a mellékhatását szintén el kell nyomni egy másik bogyóval, aminek a mellékhatását… De hadd ne folytassam. 😏

Vicces volt azt is hallanom, ahogyan a reklámokban ezt harsogják: “csak most, csak neked, csak ennyi…” Hú, szinte késztetést éreztem, hogy rohanjak vásárolni, nehogy lemaradjak valamiről, amit utána megbánnék. 😅
Egy dobozban lévő hang mondja meg Neked, hogy mit egyél, mit vegyél, milyen gyógyszert szedj, mire van szükséged. Hát én úgy vagyok vele, hogy egy idegen nekem ne akarja megmondani, mi kerüljön a háztartásomba és a szervezetembe, "csak most, csak ennyiért".

Úgy tűnhet, hogy elkanyarodtam az eredeti témától, ám ezek a dolgok nagyon is összefüggenek. Amíg a külvilág folyamatosan zajong és óbégat és duruzsol körülötted, addig nem fogod meghallani a belső hangodat, ami pedig valóban a legjobbat akarja neked. Az intuícióidban mindig bátran megbízhatsz, mert a legjobb helyekre fog vezetni. És ahhoz, hogy elérd, amit akarsz, a benned lévő erőt kell használnod.

Figyelj befelé, halld meg a saját, neked jót akaró hangot, és teremtsd meg azt az életet, amilyet mindig is szerettél volna. Sok sikert kívánok hozzá, végtelen szeretettel! 💗

2020. június 29., hétfő

Csapj bele!!


Tegnap kora reggel áttekertem Mezőberényből Békésre. Egyrészt a mozgás öröméért, másrészt készíteni néhány képet egy fotópályázatra.

Ahogy hazafelé tartottam, kicsivel a Mezőberény tábla előtt láttam közeledni felém egy nőt. Futott. Rögtön arra gondoltam, mennyire szuper lenne, ha felajánlanék neki egy ötöst, és ő elfogadná! Amikor elég közel értünk egymáshoz, szélesen elvigyorodtam, és a jobb mancsomat nyújtva felkiáltottam: “Sziaaa! Adj egy ötöst!” És lepacsiztunk. 😊 Ez annyira felemelő érzés volt, hogy csak na! 💖 Nem is találok rá szavakat.

Szerintem érdemes kipróbálni, hogy csak úgy random, mindenféle különösebb ok nélkül rámosolygunk, ráköszönünk embertársainkra. Biztosan pozitívan fognak hozzáállni. Szóval hajrá, mosolyra fel!! 😀



2019. december 15., vasárnap

Áldott szabadság - 7. nap


Ha egy mondatban akarnám összefoglalni a nap eseményeit, azt mondanám, hogy tizennégy órát utaztam. Na de utazásom során történt ez-az, ami megérdemel további néhány szót.

Judit barátnőm volt olyan drága, és hajnal hatkor felkerekedett velem, hogy elkísérjen egészen a Victoria Coach Stationig, ahonnan az a busz indult, amelyik elvitt a Luton reptérre. Tulajdonképpen a sorban kígyózva konstatáltam, ami aznap várt rám, és döbbenten fordultam Judithoz: “Egek, én egész nap utazni fogok??” 😅

Ezen a napon nem sok képet készítettem, ám a buszállomást érdemes megtekinteni. A neten keresgélve az alábbi fotót találtam:

Utolsó külföldi napomon érdekes dolog szemtanúja voltam. Az állomáson egy fiatal párocska szemmel láthatóan tanácstalanul álldogált, nem tudván, melyik sorban várakozzanak a megfelelő buszra. Elhaladt mellettük egy buszsofőr, és kérés nélkül, kedvesen és türelmesen útba igazította őket, pedig még csak egy nyelvet sem beszéltek. Ezzel szemben, amikor már itthon voltam, és a Ferihegyi reptér előtt vártam a busz indulására, ami a városba vitt, a következő jelenet zajlott az orrom előtt.
A buszsofőr mellett állt egy ember, aki a felszállók jegyeit ellenőrizte. Odalépett hozzájuk egy kisgyerekes anyuka, és bátortalanul megkérdezte, hogy hol szállhat fel. (Az első ajtó ekkor még zárva volt.) A jegyeket ellenőrző ember a középső ajtó felé intett, és amikor a hölgy távozott, a sofőr bunkó módon kifakadt: “Hát nem látja, b. meg, hogy ott nyitva van?!”
No comment.

Na de térjünk vissza még egy kicsit Londonba. Miután barátnőmmel jól megölelgettük egymást, felszálltam a buszra, és a reptérig kellemesen elzötykölődtem. Miután a sofőr segített kiemelni a csomagtartóból a bőröndömet, megköszöntem neki, hogy biztonságosan elfuvarozott minket, és további szép napot kívántam.

A reptéren a becsekkolás során hogy, hogy nem, többek között engem választottak ki szúrópróbaszerűen egy alaposabb ellenőrzésre. Mondjuk nem volt nagy kunszt az egész ceremónia: csak le kellett vennem a lábbelimet, és beállni két kapu közé mozdulatlanul várva, hogy jól átvilágítsanak. Mindezek után összeszedtem a motyómat, és nem maradt más hátra, mint várni, várni, és türelmesen várakozni. 😏

Ismét teszek egy kis gondolati kitérőt.
Mielőtt még Londonba repültem volna Judittal, elhatároztam, hogy ott majd veszek magamnak egy angyalkás, vagy angyalszárnyas medált. Az a helyzet, hogy ott tartózkodásom alatt nem találtam meg a megfelelő darabot, még a greenwichi bolhapiacon sem. Már-már feladtam a reményt, és beletörődtem, hogy akkor majd Magyarországon keresgélek tovább, amikor végre rátaláltam! A terminál egyik üzletében vettem magamnak vizet az útra, és a kasszánál várakozva min akadt meg a szemem, na min?

Végre elérkezett a gép indulásának ideje. Mivel volt nálam olvasnivaló, így hamar és kellemesen telt el az a röpke két óra, amit a felhők fölött töltöttem. Leszállva azonban sajnos azonnal visszacsöppentem a mai magyar valóságba, amikor is Ferihegyen szembesültem a buszsofőr flegma bunkózásával. Érdekes módon tavaly is meg kellett tapasztalnom egy hasonló hozzáállást, amiről alább írtam:

Egyre inkább a délutánban jártunk, amikor sikeresen eljutottam a Keleti Pályaudvarra, ahol megvettem a jegyemet Mezőberényig. A pénztárnál kellemes élményben volt részem, ugyanis a pénztáros hölgy egy őszinte mosoly kíséretében megdicsérte a táskámat, hogy milyen szép. Tulajdonképpen ez a kedvenc táskám, és nem csak azért, mert Judittól kaptam ajándékba a tavalyi londoni kiruccanásom alkalmával, hanem azért is, mert nagy, erős, praktikus, és így néz ki:

A vonat indulásáig volt még egy órám, amit sétálással töltöttem el. A pályaudvar körül bóklásztam, csak úgy céltalanul. A sok várakozás és ücsörgés után jólesett mozogni egy kicsit. És persze hazáig még további közel két és fél órát kellett ülnöm, tehát érdemes volt beindítani a vérkeringésemet. 😎

A mezőberényi állomástól szerencsére megint sétálhattam egy jót. Végre aztán este nyolcra értem haza, kissé elcsigázva. A házunkhoz közeledve azonban rögtön repesni kezdett a szívem: a két cicánk ott várt rám a bejárati ajtó előtt, és édesen dörgölőzve fejezték ki, hogy mennyire vártak már haza! 😻
Tibi azon a héten délutános volt, így őt csak másnap ölelhettem át.

Miután odabent leraktam a cuccaimat, első dolgom volt szervírozni a vacsorát a két szőrmóknak. A nagy igyekezetben (és talán fáradt is voltam már) sikeresen összetörtem az egyik ételes tálkát. Ez még nagyon hiányzott nekem… 😒 A tönkrement adagot tehát feltakarítottam az üvegszilánkokkal együtt, és egy másik adag konzervet tálaltam fel Pupillácskának, Tornádó uraság ugyanis addigra magán kívül, hörögve-zörögve evett, ahogy szokott. 😸

Elérkezett végre az én időm: beleereszkedtem egy kád forró vízbe, és ott zombultam vagy fél órán keresztül. Lefekvés előtt még erőt vettem magamon, és nagyjából kirámoltam a bőröndömet, aztán beestem végre az ágyba.

Végezetül már csak egy dolgom maradt aznapra: hálát adni az újabb nagyszerű, élményekkel teli kikapcsolódásért, és amiért biztonságosan hazaértem kényelmes, békés otthonomba, a szeretteimhez. 😇

2019. november 24., vasárnap

Áldott szabadság - 6. nap


Mivel nem űzött minket a tatár, így a legnagyobb nyugalommal aludtunk addig, amíg a hasunkra sütött a nap. Ébredés után első dolgunk volt megtankolni a szervezetünket. Barátnőm zabkását készített reggelire, amit bogyós gyümölcsökkel dobott fel.

Judit csak annyit árult el az aznapi programról, hogy sokat fogunk buszozni. Megfelelő mennyiségű hideg élelmet pakoltunk hát a táskánkba, majd nekivágtunk a nagyvilágnak.

Volt szerencsém Londonban élni másfél évig, ezért jól tudtam, hogy a város valóban hatalmas, és bizony nem különösebben meglepő dolog két, két és fél órát utazni a célig.

Emeletes busszal mentünk, és sikerült ügyesen elfoglalni a legjobb helyeket (az emeleten, legelöl). Amióta hazaköltöztünk Tibivel, egyedül talán csak a “double-decker” utazás élménye hiányzik kicsit.

Miután leszálltunk, sétáltunk egy keveset, majd ahogy befordultunk az egyik utcasarkon, a következő látvány tárult elém:
Ámulva kérdeztem Judittól: “És te ezt tudtad?” Ő persze csak vigyorgott elégedetten, mert látta rajtam, mennyire lenyűgöz a hely.
Annyit mondhatok, ha valaha Londonban jársz, látogass el Greenwichbe megnézni a Cutty Sarkot, ami a világ egyik leghíresebb teaszállító vitorlás hajója.

Első dolgunk volt betérni a Starbucksba, hogy kicsit felfrissítsük magunkat. Judit kávét rendelt magának, én pedig egy vegán málnás-csokis sütit. Mmmm, mennyei volt! Ráadásul a mellettünk lévő asztalnál egy édes pofa kutyus is ott volt a gazdijával.


Egyszerűen lelket melengető volt a kellemes napsütés, a környezet, és a tudat, hogy szabadságon vagyok, tehát nyugodtan lazíthatok. Leültünk egy padra, csodáltuk a Temzét, gyönyörködtünk a túlsó parton méltóságteljesen tornyosuló épületekben, néztük a körülöttünk lévő embereket, és csak úgy voltunk.

Judit aznapra tartogatott számomra még egy meglepetést. Mielőtt hazaindultunk volna, betértünk a bolhapiacra, ahol egy hangulatos csarnokban árulták portékáikat az árusok. A levegőben különböző ételek illata terjengett, körülöttünk mindenhol emberek; és élettel teli, folyamatos zsongás csiklandozta a fülemet.

Az árusok többnyire Londont ábrázoló, London feliratú, vagy angol zászlóval díszített tárgyakat kínáltak. Lehetett ott kapni táskát, pólót, kulcstartót, hűtőmágnest, képeslapot… á, de nem is sorolom, mert jóformán mindent! Más standokon antikvár dolgokat láttunk: könyveket, ékszereket, szóval csupa kincset. Jó volt ott bóklászni.

Elemózsiánk fogytán volt, és hosszú út várt még ránk, ezért korai uzsonnánkat a Subway gyorsétteremben fogyasztottuk el. Külön öröm volt számomra, hogy többféle vegán szendvicsből is választhattam. Végül emellett a finomság mellett döntöttem:

Úgy kétórányi buszozást követően rendben hazaértünk. Amíg Judit elkészítette a vacsoránkat, addig összepakoltam a bőröndömet, és kikészítettem a ruháimat másnapra, mert bizony korán kellett kelnünk. Szabadságom hetedik napján ugyanis egy megautazás várt rám - hazáig.

2019. november 17., vasárnap

Áldott szabadság - 5. nap


Másnaposság nélkül ébredtünk ezen a szép vasárnap reggel. Miután elkészítettük a reggelinket, igen jóízűen el is fogyasztottuk.

Ezután kicsit ejtőztünk, majd összepakoltuk a felszerelésünket, és elindultunk a közeli edzőterembe lábazni. Előzetes közös “élményekből” kifolyólag igencsak tisztában voltam vele, milyen mókában lesz részem Judit irányítása alatt… 😅

A forgatókönyv egyébként a következő szokott lenni a közös edzéseink során: Judit megmondja, milyen gyakorlatból mennyit csináljunk. Az elején lelkes és elszánt vagyok. Az X-edik gyakorlatnál kicsit sajnáltatom magam, és nyavalygok. Erre ő ráncba szed, hogy igenis bírom! Én bedurcizok, mert fáj, de megemberelem magam, és miközben szidom a barátnőmet, természetesen megcsinálom, amit mond. Szóval működik a dolog! Judit persze tisztában van vele, hogy olyankor “utálom” őt (pusztán szeretetből), de csak kiröhög lelketlenül. 😒😄

Az edzést követően hazasétáltunk, majd egy-egy gyors zuhany után megebédeltünk (házi fitt-fánkot ettünk).

Délutánra egy laza buszozást és csavargást terveztünk. Betértünk többek között egy Swarovski üzletbe is. Hú, hát ami ott volt! Nem azt mondom, hogy ami szem-szájnak ingere, hanem inkább ami szemnek és léleknek kényeztetése! A bejegyzés végén több kép és videó lesz látható egy klipbe ágyazva, ám mivel a Google volt olyan kedves, és meglepett egy kis zenés összeállítással a telefonommal készített anyagokat felhasználva, ízelítőül, íme:

Miután hazaértünk, újabb meglepetésben volt részem: Judit készített nekem egy isteni, illatos forró fürdőt. Tudta jól, mi kell a megfáradt izmoknak! Igazán jólesett megpihenni a vízben. 😌

Egy könnyű vacsorát követően úgy döntöttünk, hogy megnézzük a legújabb dokumentumfilmet Beyoncé életéről. Eleve ő a kedvenc énekesnőm, de emellett példaértékű az is, amit magánemberként produkál. Hatalmas önfegyelemmel és kitartással, meg persze kemény munkával elérte, hogy szülés után újra visszanyerje csodás alakját. Sokan talán azt gondolják, mindent készen kap, holott bizony keményen megdolgozik a sikerért.

Ez volt tehát az ötödik nap élménybeszámolója, amelyhez alább tekinthető meg egy kis audiovizuális összefoglaló, amelyet férjemmel készítettünk.
Jó szórakozást kívánok hozzá!

2019. november 5., kedd

Áldott szabadság - 4. nap


Azzal kezdődött a reggelem, hogy teljesült a kívánságom, amit előző este gondoltam ki. 😇 Többnyire minden napomat egy félórás meditációval kezdem. Azt találtam ki, milyen jó lenne, ha a beállított ébresztés előtt fel tudnék ébredni, hogy legyen időm erre a reggeli rituáléra. Így aztán sikeresen meg is ébredtem magamtól - hajnali 3-kor! 😅 Bármilyen korán ébredek is fel, már nem tudok újra elaludni. Így amíg a többiek édesdeden aludtak, szép csendben meghallgattam egy-két előadást a YouTube-on.

Miután barátnőmmel összekészítettük magunkat, elbúcsúztunk kedves vendéglátónktól, majd elvittük a kölcsönautót egy helyre, ahol Judit ismerőse már várt ránk, hogy kivigyen minket a reptérre. Ott aztán a gép indulásáig túl sok izgalomban nem volt részünk. Hacsak abban nem, hogy az ellenőrző kapu előtt kígyózva döbbentem rá: nekem még tele van folyadékkal a kedvenc kulacsom! Nyilván nem akartam megválni tőle, így barátnőm segítségével gyorsan leküldtem a tartalmát.

Maga a repülőút is eseménytelenül telt. 820 km/h-val hasítottunk 11.500 m magasan, ragyogó napsütésben, -580C-ban.
 

Landolás után az utasok hozták szokásos formájukat: még szinte gurult a gép, máris csatolták ki a biztonsági övüket, és tülekedtek, hogy elsőként szállhassanak le a gépről. Biztosan valahogy a tudomásukra jutott, hogy csak az első húsz ember szállhat le, a többieknek vissza kell repülnie… 😏 Na, mindegy. Judittal szokásunkhoz híven türelmesen vártunk a helyünkön, amíg eloszlott a tömeg.

A Luton reptéren már várt minket Judit egy barátja, így idén nem tömegközlekedéssel utaztunk be London szívébe. A nap további részére nem terveztünk semmi extrát. Kipakoltuk a bőröndjeinket, elsétáltunk kajáért a Sainsbury’s-be, aztán nekiültünk Shrek-maratont nézni, miközben természetesen beszélgettünk, hiszen mégiscsak nők vagyunk! 😁 Két rész között összedobtunk magunknak egy finom vacsorát, majd utána drága barátnőm elővette az aznapi meglepetését:

Az utazással telt hosszú nap végére kellemesen elfáradtunk testileg-szellemileg egyaránt, így este nemigen volt gondunk az elalvással. Egy újabb csodás napot magunk mögött hagyva tértünk hát nyugovóra.

2019. október 27., vasárnap

Áldott szabadság - 3. nap


Ez az a nap, amelynek élményeiről nem készítettem valami sok (audio)vizuális dokumentumot. Mindössze 1 db kép és 1 db vidó lapul a tarsolyomban. 🙈 Na de lássuk az eseményeket!

Még nyáron beiratkoztam egy Segédkönyvtáros tanfolyamra, ami szeptemberben indult. Az oktatás valami csodálatos helyen, az Országos Széchényi Könyvtár épületében zajlik, a Budai várban! Ezt a képet választottam a netről:

Az időzítés nem is lehetett volna optimálisabb az ECDL szintfelmérő megírására, ugyanis Judittal szombaton repültünk Londonba, és előző nap, pénteken mérték fel a tudásunkat. Férjem segítségével alaposan felkészültem, így a sikeres teszt jutalma az lett, hogy mentesültem a 68 órás tananyagegység elvégzése alól. 😏

És most jön az érdekes rész, ami ismét a gondolataink, illetve a kimondott szó teremtő erejével kapcsolatos. Szóval vigyázz mit kívánsz, mert teljesül!!

Előzetes egyeztetéseket követően erre a napra időzítettem magamnak egy új tetoválás felvarratását. Az is hagyománnyá kezd válni, hogy amikor Judit hazarepül, együtt megyünk el egy profi tetováló mesterhez Pesten. Azzal sajnos nem számoltunk, hogy a sulival kapcsolatos tájékoztató, valamint a szintfelmérő elhúzódik, így én szépen lemaradok a tetoválásról. 😭 Ezt azonban tudat alatt én intéztem így magamnak.

Aznap reggel drága barátnőm elfuvarozott egészen az OSZK épületéig. Ahogy közeledtünk, csak ámultam a ragyogó napsütésben pompázó épület látványától, és megszólaltam: “Ó, én ezen a szép helyen akarok maradni egész nap, te meg majd értem jössz, jó?”
A terv persze az volt, hogy sitty-sutty végzek, és tömegközlekedéssel eljuttatom magam a tetkós srác műhelyéig, ahol addig Judit kínlasztja magát. Ehhez képest a tájékoztatás is elhúzódott, ráadásul amint leültünk a gépteremben, hogy megírjuk a tesztet, hogy, hogy nem, elment az áram! Persze idővel visszatért, de ennek köszönhetően megkaptam, amit akartam, mert ott maradtam délutánig.

Egy röpke újratervezést követően egy másik helyszínben állapodtunk meg, ahová Judit értem jött. Érdekes módon az odafelé tartó buszon pont tőlem kért útbaigazítást egy fiatal külföldi pár, de megnyugtattam őket, hogy tulajdonképpen én is el vagyok tévedve. 😅 De komolyan. A saját szülővárosomban képes vagyok elveszni, nemhogy a hatalmas és számomra tök idegen fővárosunkban!

Barátnőm és az anyukája sikeresen rám talált a megbeszélt helyen, így indulhattunk is, hogy felvegyük Judit húgát, és eltöltsünk kellemes két és fél órát a pesti forgalomban. Nem viccelek. Ha péntek délután akarsz Pesten A-ból B-be eljutni, vigyél magaddal hidegélelmet! 😂

Sajnos egy kellemetlen látványban is részesültünk, ugyanis premier plánban láttuk, ahogy elcsapnak egy biciklist. Mondjuk a cangás srác volt a hibás, mert a zebrán kb. nyolcvannal repesztve tekert át! És nem volt felfestve külön jelzés a kerékpárosoknak, tehát tolnia kellett volna a járgányát. Végülis a becsapódást követően rögtön felpattant szegény az útról, de ki tudja, milyen belső sérüléseket szenvedett. A bicaja pedig szemmel láthatóan teljeskörű külső károsodás áldozata lett. Szóval mindig nagyon észnél kell lenni!

Végül csak sikerült épségben eljutnunk az Arena Mallba (régi nevén Arena Plaza), ahol beültünk Frei Tamás kávézójába, és kikapcsolódtunk, beszélgettünk, élveztük a finom ízeket. Ezután csatlakozott hozzánk Judit egyik kedves ismerőse is. Kicsit még csatangoltunk a plázában, ám lassacskán indulnunk kellett. Úton a vendéglátóink felé nem sokat művészkedtem, inkább csak élveztem csodás fővárosunk látványát. Amikor azonban egy építkezési terület mellett haladtunk el, rögvest a telefonom után nyúltam. Juditnak akartam meglepetést szerezni, ugyanis odáig van a daruk látványától. 💗

Egy finom vacsorát követően már csak egy dolgunk maradt hátra lefekvés előtt: összepakolni a kis motyóinkat, hiszen másnap végre repültünk Londonba! 😇

2019. október 13., vasárnap

Áldott szabadság - 2. nap


Azt már megszokhattam, hogy amikor Judit barátnőmmel vagyok, akkor folyton utazok. Mondjuk nincs ezzel semmi baj, hiszen nagyon, de nagyon szeretek utazni! Számomra még a közlekedési eszköz is teljesen mindegy, hogy milyen.

Ezen a napon is a nyakunkba kellett venni az országot. A délelőttünk eléggé lazulós volt. Kényelmesen megreggeliztünk, majd kiültünk a kertbe a hintaágyra. Meglepő módon a kandúrunk, Tornádó uraság méltóztatott megszakítani reggeli sziesztáját, és leereszkedvén szerény személyünkhöz, közénk telepedett. 😸 Még simogatni is hagyta magát! Köszönetképpen egy idő után felszaladt a teraszra, és megmutatta nekünk, milyen aranyosan tud hencseregni. A másik cicánk, Pupillácska általában elvonul valami titkos helyre napközben, és csak a reggeliztetésnél tisztel meg minket személyével.

Miután kellő idő eltelt a reggelit követően, nekikészültünk az edzésnek. Úgy döntöttünk, hogy felesleges edzőterembe menni, mert otthon rendesen el vagyok látva kínzóeszközökkel. Mármint, súlyzókkal… Bár, talán nem túloztam, hiszen Judit utasításait követve a súlyok valóban veszélyes fegyverré válnak a kezemben! 😅 Ha nagy nehezen túl is vagyok a gyakorlatokon (amikor azt sem tudom kínomban, hogy sírjak vagy nevessek), akkor a következő napokban jelentkező izomláztól szenvedek. De akkor is megéri!

Volt egy vicces jelenet. A fekpadunkat idén elajándékoztuk, mert nem igazán használtam ki. A mellizom gyakorlatoknál így az ágyon hanyatt fekve helyezkedtem el, Judit pedig irányított. Biztatóan megjegyezte: “Na látod, megy ez, mint az ágybaszarás.” Én pedig pont azt gondoltam magamban, hogy bizony majdnem az lett belőle, mert amikor közösen edzünk, valahogy mindig nagyobb súlyok kerülnek a kezembe, mint egyébként. 😂

Az edzést követően lezuhanyoztunk, összepakoltuk bőröndjeinket, és elindultunk, hogy megegyük a jól megérdemelt ebédünket - lángos formájában. Merem állítani, hogy Mezőberényben van a világ egyik legjobb lángossütője! A tulaj már közel harminchárom éve készíti a fenséges csemegét, így igazán van benne rutinja. És persze szívvel-lélekkel csinálja, ami szintén sokat számít. Csak úgy tobzódtunk a mennyei ízekben! Én egy vegán speciált kértem, vagyis olyan töltött lángost, amit pirított káposzta, gomba és hagyma gazdagított. Judit maradt a hagyományos sajtos-tejfölösnél, de az is annyira finom volt, hogy ebédünk végeztével külön dicshimnuszt zengtünk Bálintnak. Egyszerűen vérré vált bennünk az a finomság! Meg persze egy része zsírrá, de akkor is megérte!
Desszertnek természetesen még maradt hely a pocakunkban, ezért a Sparban vettünk egy-egy vegán Magnumot. Ezután Juditot körbevezettem a könyvtárban, ahol dolgozom, majd az eredeti tervünk szerint kereken délben elindultunk Pestre. Mezőberény határában a férjem munkahelye előtt suhantunk el, és spontán módon Judittal egyszerre integettünk az épületnek, vigyorogva köszönve: “Szia Tibi!” 💕

Az út eseménytelenül telt, leszámítva azt a fantasztikus élményt, hogy egy Audi Cabrioban utaztunk! Pesten felvettük Judit anyukáját, és közösen elmentünk a Sovány Vigasz nevű cukrászdába, ahol valami különleges dolog történt velem. Előbb azonban mindenképp megemlítem, hogy csak ajánlani tudom ezt a helyet, mert roppant alak- és ízlelőbimbó-barát süteményeket lehet itt elfogyasztani!

A kínálatban kétféle növényi alapú süti is szerepelt, és én természetesen a csokisat választottam.
Istenem! Annyira finom volt, hogy könnybe lábadt a szemem, és dicshimnuszt zengett az összes ízlelőbimbóm. Általában próbálok mértéket tartani, ám most Judit “erőszakkal kényszerített”, hogy kóstoljam meg a másikat is. 😅 Oké. Kikértem egy gesztenyés szeletet, és amint megkóstoltam, mámorban úszva ezt mondtam: “Úristen! Ilyennel a számban akarok meghalni!” És ekkor elkezdtem fuldokolva köhögni. Az eladólány adott nekem egy pohár vizet, mert félő volt, hogy ott lehelem ki a lelkem.

Arra már felfigyeltem az utóbbi időben, hogy hatalmas teremtő erőm van. “Csak” meg kellene már tanulnom irányítani. Illetve nem árt, hogy ha kérek valamit, akkor pontosítsak. Mondhattam volna pölö azt, hogy “egy ilyennel a számban akarok meghalni 85 évesen, egy boldog, értékes és egészséges életet magam mögött hagyva.” Egyébként a következő posztban elmesélek majd egy hasonló esetet, amit szintén én teremtettem magamnak - meggondolatlanul. 😏

Ezen a délutánon történt velünk egy kellemes dolog. Ez még azelőtt volt, mielőtt felvettük Judit anyukáját. A pesti forgalomban egyszercsak azt vettem észre, hogy a mellettünk lévő kismotoros élőben lájkol minket, és bőszen vigyorog. Ez annyira kedves volt tőle! Persze mi is integettünk neki, és mosolyogtunk szorgalmasan. Mennyivel szívmelengetőbb volt ezt látni, mint a megvető, irigy és undok tekinteteket, amiket sorra kaptunk a Cabrioban ülve.

Sütizés után (amit szerencsésen túléltem) hazavittük Judit anyukáját, és még mindig várt ránk egy program. Fogorvoshoz mentünk Judittal. Volt egy kisebb műtéti beavatkozása, amit - természetesen - hősiesen és bátran viselt.

Lassan esteledett, mire egy gyors bevásárlás után megérkeztünk aznapi utolsó állomásunkra. Judit egyik kedves ismerőse szállásolt el minket azon a két éjszakán, amelyet Pesten töltöttünk. Egy finom vacsorát és egy kellemes beszélgetést követően szépen letudtuk az esti rutinunkat, és eltettük magunkat másnapra.

2019. szeptember 29., vasárnap

Áldott szabadság - 1. nap


A tavaly márciusi utazásunkkal ellentétben idén augusztus végén, szeptember elején töltöttük Judittal a közös szabinkat, fantasztikusan jó időben.

Az első napom azzal kezdődött, hogy a lehető legelső vonattal elindultam Pestre. Ragyogóan sütött a nap, ám a hangulatom még az időjárásnál is derűsebb volt! Mondhatni, alig fértem a bőrömbe! 😄 A vonatútra szokásomhoz híven vittem írni- és olvasnivalót, ráadásul közben fotóztam és videóztam is, így viszonylag hamar elrepült az a 2 óra 20 perc.

A Keleti pályaudvar parkolójában hoztam a szokásos formámat: nem láttam a fától az erdőt, vagyis azt, hogy Judit két kézzel integet a kölcsönautója mellett. 😅 Végül a WhatsApp segítségével odanavigált magához, és miután jól megöleltük egymást, lehuppantam a turbómotorral megspékelt Audi Cabrio anyósülésére. A kocsikázás élménye azzal kezdődött, hogy Judit leeresztette a napfénytetőt.
Egy idő után rájöttem, hogy ilyen utazáshoz elengedhetetlenül szükséges, hogy kibontsam a hajamat. 😆
Pindurkát elvett a felhőtlen élvezetből, hogy Magyarország egyes területein botrányosan silány minőségűek az utak, ahol nem igazán lehet száguldozni. Hiába dübörögtek alattunk a lóerők, sajnos nem tudtuk szabadjára engedni őket.

Egyik alkalommal, amikor beértünk lakott területen belülre, Judit vigyorogva megszólalt: “Ne mááár! Ez ötvennél lefullad.” 😂 Egyébként az utazás alatt Judit ellátott jó tanácsokkal arra vonatkozóan, hogyan tudom a leghatékonyabban kinyírni az izmaimat súlyzókkal.

Jahh, még nem is mondtam, hogy merrefelé vettük az irányt. Pestről elkocsikáztunk Gesztre, ahol Judit nagyiját és még két rokonát látogattuk meg, onnan pedig Mezőberény következett, ahol végre élőben is megmutathattam barátnőmnek az új, szeretett fészkünket.

Na de ne szaladjunk ennyire előre.
Mindketten reggel óta talpon voltunk, és jó néhány kilométer volt már a hátunk mögött, ezért elérkezett az ideje egy korai ebédszünetnek. Judit valahányszor meglátogatja a geszti rokonait, mindig a Convoy City (Szajol) nevű helyen áll meg útközben szusszanni.

Tavaly szeptember óta, amikor áttértem a növényi alapú táplálkozásra, tudatosan figyelek arra, hogy mit eszek meg. Az étlapot böngészve megdöbbenve és elborzadva láttam, hogy szinte az összes fogásban szerepel hús! Mintha mással nem is lehetne jóllakni! 😒 Volt ugyan egy vagy két vegetáriánus verzió, ami sajnos a rántott sajtban merült ki. Kössz… Az is állati eredetű. Tanácstalanul töprengtem magamban, és már azon voltam, hogy köretet kérek körettel, amikor a pincérlány - látván tétovázásomat - kedvesen felajánlotta, hogy megkéri a szakácsot, dobjon össze nekem egy grillezett zöldségtálat. Igazán hálás voltam az ötletért! 🙏 Kértem még mellé egy adag sós-főtt burgonyát és kovászos uborkát is, így egy igazán fenséges ebédet fogyaszthattam el jó szívvel, és persze jó étvággyal. 😋

Judit unszolására (ami nem tartott valami sokáig) bevállaltam én is egy desszertet. Megint csak nem volt könnyű választanom. Végül mindketten gesztenyepürét kértünk, én azonban szigorúan hab nélkül. Hogy egy kicsit feldobjam az önmagában kissé száraz gesztenyedarálmányt, löttyintettem rá az üdítőmből, így egy isteni epres beütést kapott az édességem. Jut eszembe! Judit elküldött egy képet a gusztusos kreálmányáról az egyik angol ismerősének. Ő pedig megkérdezte, hogy az micsoda. Egyáltalán nem ismerte gyerekkorunk kedvencét. Szegény, ha tudná, miről maradt le. 😏

Finom ebédünk végeztével még egy meglepetés várt rám. Barátnőm a kocsiban átnyújtotta életem egyik legklasszabb ajándékát, amit napi szinten használok, hiszen rendszeresen olvasok.
 

Ismét mentünk egy jó darabig, majd megálltunk egy kávészünetre Törökszentmiklóson. Tavaly augusztus óta igyekszem az életemben minél többször gyakorolni a hálát, ezért még azt is megköszöntem az égieknek, hogy szép és ragyogóan tiszta volt a WC a benzinkúton. Igen ám, de amikor a (nagyon) rövidnadrágomban beszálltam az autóba, felszisszentem, mert nem esett jól az átforrósodott bőrüléssel érintkeznem. 😅 Judit persze kajánul kinevetett, és én éppen belekezdtem a panaszkodásba, amikor hirtelen észbe kaptam: hát mit művelek én, hogy egy Audi Cabrióban nyavalygok, miközben a szabadságomat töltöm szeretett barátnőmmel?! Talán nem mindig könnyű, de érdemes odafigyelni magunkra, és amikor valami miatt panaszkodni kezdünk, akkor megvizsgálni, hogy valóban van-e rá okunk. Netán felváltani hálával olyasmi iránt, ami örömmel tölt el minket.
Hálát éreztem akkor is, amikor megérkeztünk Judit rokonaihoz, akik olyan szívélyesen fogadtak, mintha én is családtag volnék. 💖 Szeretettel megvendégeltek minket, iszogattunk, beszélgettünk, majd miután Judit nagyiját is megkabrióztattuk, lassan szedelőzködtünk, mert még mindig hosszú út várt ránk, hazáig.

Estefelé épségben meg is érkeztünk Mezőberénybe. Először az állomásra kellett mennünk, ahol reggel a bicajomat hagytam. Az egyébként tízperces utat kb. hat perc alatt tettem meg, ugyanis Judit mögöttem haladt az Audival, néha-néha megelőzve engem. Szenzációs volt!! Olyan hanggal vágtáztak alatta a lovacskák, amitől én is turbó fokozatra váltottam a bicajomon! 😎 

Miután Judit beállt az udvarunkra, elábrándoztam, milyen szépen is mutat egy Audi a portánkon. 😊

Bevittük a házba a motyóinkat, ahol Tibi szeretettel és finom vacsorával várt minket. Elmeséltük a nap történéseit, jókat nevettünk, majd kellemesen elfáradva nyugovóra tértünk.

A nap eseményeiből Tibivel közösen készítettünk egy videóklipet, amely megtekintéséhez jó szórakozást kívánunk!