Fényfókusz

 

Egy szerény, ám szívből jövő ajándék tőlem (is) – Neked! 💝

Ajándékod :0)

Összegzés után, újratervezés

 

A 2020-as év igazán különös, és ezzel együtt különleges is volt. Sokunkat lassításra, megállásra, a figyelmünk befelé fordítására kényszerített. Lehetőségünk adódott, hogy megvizsgáljuk életünket, szokásainkat, mindennapjainkat. Rádöbbentünk, mi az, ami valóban számít az életben, aminek tényleg jelentősége, értéke van.

Az egymástól való elkülönítés, a távolságtartás, a bezártság tükröt tartott elénk. Kik vagyunk valójában? Miért vagyunk itt a Földön, mi a feladatunk? Hogyan érezzük magunkat mások társasága, közelsége, érintése hiányában?

Az ember társas lény. Elengedhetetlen szüksége van szeretetre, ölelésre, érintésre ahhoz, hogy teste megfelelően működjön, és erős maradjon az immunrendszere. Nem lenne szabad félnünk a szeretetünk kimutatásától! Az ölelés nem veszélyes. A félelem igen. Egy kedves szó nem betegít meg. A negatív gondolatok igen.

Nagyon fontos odafigyelnünk arra, hogy mivel tápláljuk a testünket és az elménket egyaránt. Ez egyedül a mi felelősségünk. Ezen múlik az egészségünk, a jól-létünk, és az, hogy a hozzánk közel állóknak mit tudunk adni magunkból.

Eltelt tehát egy újabb év. Visszatekintve mérleget vonhatunk: az egyik serpenyőbe gondolatban pakoljuk bele pozitív megnyilvánulásainkat; a másikba pedig mindazt, ami talán nem tölt el büszkeséggel, mégis átéltük, vagy mégis azt cselekedtük. Merre billen a mérleg?

Egy új, lehetőségekkel teli év kapujában állunk. Hamarosan átlépünk a 2021-es esztendőbe. Az, hogy a világot hogy látjuk, és az eseményekre hogyan reagálunk, egyedül rajtunk múlik. Próbáljunk tudatosan arra törekedni, hogy minél inkább életünk részévé váljon szeretetünk kimutatása. És akkor rendben lesz minden.

Áldott, békés, szeretetteljes Karácsonyi Ünnepeket és egészségben, sikerekben, ölelésekben gazdag, boldog Új Évet kívánok mindenkinek!

Gondolatmorzsák

 

Valahányszor tollat ragadok, flowban vagyok. Imádok írni, ez van. Az utóbbi időben mégis elhanyagoltam ezt az áldott tevékenységet. Igen, részben az én hibámból. Kiestem a ritmusból. Más feladataimat vettem előbbre. Részben azonban az Élet szólt bele az időbeosztásomba. Sajnos örök búcsút kellett vennünk egyik szeretett cicánktól, Pupillácskától. 😔 Megtettünk érte mindent, amit csak lehetett, mégis úgy döntött, hogy befejezi földi életét. Nekünk pedig tiszteletben kellett tartanunk, bármennyire is nehéz volt.

Ennek a kaotikus és küzdelmes évnek a végén azonban valami csodálatos dolog is történt velem. Elvégeztem egy transzcendentális meditáció tanfolyamot. Életem legjobb befektetése volt önmagamba. 🙏 Később talán mesélek róla. Előtte azonban hamarosan az évzáró gondolataimmal jelentkezek, aminek az az érdekessége, hogy közvetlenül az egyik meditációm után vetettem őket papírra, tiszta forrásomból. 💗

Élelmiszereink árnyoldalai

Belegondoltunk-e már abba, hogy a mai modern korban oly’ könnyen hozzáférhető, többnyire feldolgozott élelmiszerek milyen hatással vannak a szervezetünkre?

Tóth Gábor élelmiszeripari mérnök könyvét jó szívvel ajánlom mindazoknak, akik szeretnének tudatosabb vásárlóvá válni. Azok is haszonnal forgathatják, akik a jövőben jobban odafigyelnének, mit tesznek a családi asztalra; milyen élelmiszerek kerülnek saját és szeretteik szervezetébe, és azok mit okoznak. Nem véletlen a mondás: “Az vagy, amit megeszel.” Az egészségünk nagyban ettől függ!

Ez a könyv nem fél kimondani az igazságot az élelmiszeriparról, ugyanakkor olvasmányos, elgondolkodtató, és változásra buzdít.

“Kezdj el úgy táplálkozni, mintha az életed múlna rajta, mert pontosan ez a helyzet: az életed múlik rajta!”

Laurie Coots

Miért írok?

 

Csodálatos volt a november 06-ai péntekem! Előzőleg kaptam egy meghívót a 2021-es Békési Kalendárium bemutatójára. Idén is pályáztam egy novellával és több fotóval, és a szerkesztő ismét érdemesnek találta a munkámat arra, hogy a kiadványt gazdagítsa. 😀

Nyár közepén egyik nap áttekertem Békésre, hogy készítsek néhány képet az “Apró részletek Békésről” című fotópályázatra. Az alábbi kép kapott helyet a kötetben:

 

Még aznap megírtam az irodalmi pályázatra a munkámat, amelynek témája a “Múltunk darabkái a jövő építőköveti” címet viselte. Írásom itt olvasható: Nagymama.

A pénteki könyvbemutató rendezvényén a kalendárium közreműködői mellett a pályázókat is külön jutalmazták. Nem kis büszkeséggel töltött el már maga a tudat, hogy érdemesnek tartották az én munkámat is a megjelenésre. Ráadásul, amikor kimentem, hogy átvegyem jutalmamat a szerkesztőtől, külön megjegyezte, hogy nagyon jó az írásom. Elmondta a közönségnek továbbá ⎼ még a bemutató elején ⎼, hogy számtalan pályamunka érkezett be, de csak a legjobb tizenöt kerülhetett a kötetbe. 💗

Jutalmam egy tiszteletpéldány, egy oklevél, valamint egy ajándékutalvány volt. Külön öröm számomra, hogy írásommal tulajdonképpen ismét pénzt kerestem. Hálás vagyok ezért! 🙏

Hálás vagyok továbbá egy kedves blogger társamnak is, aki nyár végén felkeresett azzal, hogy bemutathat-e engem, mint szerzőt az Alkotó Blogger Magazin-ban. Megtisztelve éreztem magam, és össze is raktam egy bemutatkozó szöveget, amelyet itt találsz:

Írói bemutatkozásom

(Jut eszembe: a “tudatos vegán író” elnevezést nem én találtam ki, ám igen elégedett vagyok vele.😁)

Szívből tudom ajánlani Eyn blogját, ahol tartalmas, sok esetben motiváló, lélekemelő cikkeket olvashatsz.

Eyn oldala

Köszönöm mindazoknak, akik eddig is figyelemmel kísérték írói munkámat. Sok-sok tervem van még, és minden erőmmel azon vagyok, hogy meg is tudjam valósítani őket. Persze ehhez türelmet kell gyakorolnom, hiszen az életben mindennek megvan a maga ideje. És hogy miért írok? Egyszerűen azért, mert nem tehetek mást. 📚💝

Nagymama

 

Büszkén állíthatom, hogy nagyon szép menyecske voltam. Székelyudvarhelytől nem is messze, egy kicsiny zsákfaluban, Mátisfalván éltem édesszüleimmel és hat testvéremmel. Szűkösen ugyan, de azért boldogan éltünk. Jószág mindig volt az udvaron. Édesanyám varrónő volt, így mindig szép ruhában jártunk, még ha kissé viseltes anyagból készültek is a darabok. A divattal akkoriban a kutya sem törődött. Örültünk, hogy minden napra megvan a betevőnk és van fedél a fejünk fölött.

Képzeld, tegnap azért voltam tökre kibukva, mert nem volt a méretemben az a bőrnaci, amit kinéztem a kedvenc üzletemben. Annyira gáz volt, hogy nem fértem bele az eggyel kisebb méretűbe! Ott rögtön el is határoztam, hogy fogyózni fogok. Másnaptól, persze, mert shoppingolás után aznap még elmentünk iszogatni a csajokkal. Anyám szerint tizenhat évesen nem kellene bárokban tölteni az időmet. Jaj, olyan maradi!

Az egyetlen szórakozásunk a tánc volt. Évente kétszer zenés mulatságot rendeztek. Tizenhat éves korunk után arra elmehettünk. De csak úgy, ha volt velünk férfi kíséret. A bátyáimmal érkeztem az első ilyen bálba. És ott láttam meg a Nagyapádat. Hej, milyen fess katona volt! Mind közül a legdélcegebb.

Annyira ciki, hogy még mindig nincs pasim! Tök bénának érzem magam. Pedig van egy srác, akire eléggé rá vagyok kattanva. Eggyel felettem jár suliba, és marha sokat chatelünk. Jókat szoktunk röhögni a cicás mémeken. Folyton ilyeneket küldünk egymásnak. Nem értem, miért nem hívott még el randira. Talán nekem kellene rányomulnom?

Szinte rá sem mertem pillantani. Pedig Ő egész este le nem vette a szemét rólam. Nem is táncolt senki mással! Egyszer-kétszer elkapta a pillantásomat, de olyankor mindig elpirultam… A mulatság végén engedélyt kért az egyik bátyámtól, hogy hazakísérhessen. Nem merte megfogni a kezemet még a kapuban sem. De örök hűséget fogadtunk egymásnak, akkor este.

Hát ezt nem hiszem el! Amikor már összejött volna a dolog ezzel a helyes sráccal, akkor bejelentették, hogy világjárvány van, és nem mehetünk sehová! Még suliba se! Ráadásul bezártak az üzletek is. Nem tudok menni shoppingolni. Tökre unatkozok! Már a netezést is unom. Azt mondják, mindenki maradjon otthon, mert úgy biztonságos. Hja, meg halál unalmas is…

És megtörtént az elképzelhetetlen. Eladták az országunkat. A saját hazánkban nem voltunk már biztonságban. Aki tudott, felpakolta a szekérre személyes holmijait, de csak ami ráfért, és menekült. Száműzötté váltunk. Hontalanná. Nincstelenné. Csodával határos módon Nagyapóval azon a napon megtaláltuk egymást. Onnantól fogva soha egy napnál tovább nem voltunk távol egymástól… Kérte, hogy menjek vele. Könnyes búcsút vettem édesszüleimtől és testvéreimtől. Soha többé nem láttam őket. Mi kettecskén pedig Pécsett telepedtünk le. Fészket raktunk, és családot alapítottunk.

Anyám azt mondja, fogjam be a számat, és örüljek neki, hogy nem kell nélkülöznünk. Meg hogy hálát kéne adnom, amiért megvan mindenünk. Folyton azzal jön, hogy nektek mennyire keményen meg kellett dolgoznotok mindenért. Példát kellene vennem rólatok, amiért annyi áldozatot hoztatok, hogy tisztességgel felneveljétek a gyerekeiteket. És hogy még egy olyan jó anyós, mint Te voltál, nincs még egy a Földön. Respekt érte, frankón, de úgy gondolom, hogy az a világ már elmúlt. Én ki akarom élvezni a szabadságomat! Azt, hogy bárhová utazhatok, amikor csak kedvem tartja, és akkor, amikor akarok!

Az volt az utolsó utazásom. Életem párjával megérkeztünk új lakóhelyünkre, amit hosszú, hosszú évek alatt sikerült az otthonomnak éreznem. Neki könnyebb volt, hiszen Pécsett nőtt föl. De mindvégig boldogok voltunk. Nagyon keményen dolgoztunk ugyan, de soha egy szóval sem bántottuk egymást. Egyetlen szívfájdalmam volt csupán: nem jutott időm olvasni. Pedig mennyire szerettem a könyveket! Mit meg nem adtam volna, ha esténként le tudok ülni egy-egy félórára, hogy elmélyedjek a kalandok, szerelmek, izgalmak sokaságában.

Egek! Nem hittem, hogy ez lehetséges, de kajak nincs mit olvasnom! Itthon kell dekkolnom egész nap, már hetek óta, a négy fal között. Imádok olvasni, de már az összes létező itthon fellelhető könyvet kiolvastam. Könyvtárba meg nem lehet menni a hülye vírus miatt. Pedig nekem könyvek kellenek! Az e-bookot utálom. Az nem igazi könyv! Bárcsak vége lenne már ennek a helyzetnek, és visszatérne minden a megszokott kerékvágásba!

...azon a napon örökre megváltozott az életem. Idegen lettem a saját hazámban. 16 óra 32 perckor. Június 14-én. 1920-ban. Soha semmi nem volt már olyan, mint régen.

Felfelé együtt könnyebb

 

Rhonda Byrne A varázslat című könyve alapjaiban változtatta meg az életemet. A pozitív változás 2018 szeptemberében kezdődött, miután elolvastam ezt a fantasztikus művet. Erről írtam is egy blogbejegyzést, amelyet itt találsz → A hálás szív mágnese a csodáknak.

Ahogy az évek során haladtam önfejlesztő utamon, egyre erősödött bennem az érzés, hogy szeretném, ha mások is megtapasztalnák ezt a csodát. Akinek csak tudtam, meséltem a könyvről és a tapasztalataimról is. Legutóbb egy kedves újdonsült ismerősömmel beszélgettem ezekről a dolgokról, és szóba került A titok című könyv is, szintén fent nevezett írónőtől. És láss csodát, Vera egy olyan történetet osztott meg velem, amitől libabőrös lettem, és csak úgy repesett a szívem. 😃

Vera elmesélte, hogy kinyomtatott egy varázscsekket (megtalálható A varázslat című könyv 165. oldalán, vagy ezen a linken: Magic Check), amelyre ráírt 50.000 Ft-ot, majd kitette a hűtőszekrény oldalára. Néhány nap múlva éppen esedékes volt a telefon előfizetésének megújítása, ráadásul a férjével szerettek volna egy új tévét is venni. Ahogy az ügyintéző nézegette a kedvezményeket, osztott-szorzott, majd a következő ajánlattal állt elő: “Van egy olyan készülék, amelyet a meglévő kedvezmények beszámításával 50.000 Ft-tal olcsóbban kaphatnak meg.”

Ez a kedves ismerősöm nem győzött hálálkodni nekem, amiért a figyelmébe ajánlottam ezeket a könyveket. És ami még fantasztikus, hogy sikerült találnia egy olyan munkát, amely az eddigivel ellentétben szellemileg kielégíti, nem mellesleg a fizetése is legalább a duplája lesz! Új munkahelye megteremtéséhez Vera szintén a hála erejét vetette be. Annyira örülök, hogy ilyen jól alakul az élete! Ez engem is felemel. 😄💖

Érdekes, hogy a legtöbb ember sajnos nem igazán tud szívből örülni más sikereinek. Aki megreked egy szinten, az bizony nem nézi jó szemmel, ha más netalán elindul a maga útján, és egyre magasabbra jut.

Pedig ha egy embertársunk előrébb jut, azzal mi egyáltalán nem leszünk kevesebbek. Csak mi érezzük úgy, hogy elvettek tőlünk valamit. Holott az Univerzumban bőség uralkodik, és bármilyen magasságokba is kapaszkodunk együtt, egymást segítve, mindenki ugyanúgy hatalmas bőségben részesülhet. Azt pedig végképp ne feledjük: amit adsz, azt kapod vissza!

A könyvtárosi lét kulisszatitkai

Bevallom, amíg nem kezdtem el könyvtárban dolgozni, bennem is az a kép élt, hogy egy könyvtáros egész nap elvan, mint a befőtt; nincs semmi dolga, hacsak nem annyi, hogy rászól az esetlegesen suttogásnál nagyobb hangerőt megütni merészelő olvasókra.

Aha! Az igazság az, hogy... na de mielőtt még belevágnék a többrétű munka ecsetelésébe, nézzük, hogyan is néz ki egy igazi, vérbeli könyvtáros:

 

Tehát. Az igazság az, hogy egy több tízezer darabos könyvállomány rendben tartása bizony rengeteg munkával jár. És az újonnan megrendelt könyvek sem maguktól kerülnek a helyükre. Hiszen ha belegondolunk (valljuk be, ez eddig meg sem fordult a fejünkben), egy új könyvnek az alábbi utat kell megtennie, amíg a polcra kerül: be kell vezetni a leltárkönyvbe; el kell látni leltári számmal, vonalkóddal és címkével (=felszerelés); el kell végezni a gépi feldolgozást (azért, hogy kereshető legyen a rendszerben); végül pedig a kijelölt helyére kell tenni. És ez csak 1 könyv!

Nyilván, egy könyvtár éves szinten ezerszámra rendeli a könyveket. Igen ám, de a polcok kapacitása véges. Helyet kell teremteni az újoncoknak. Ezért a megfelelő egyensúly megtartása miatt a gyarapítással összhangba kell hozni az állományapasztást. Magyarán: selejtezni kell, aminek szintén megvan a több fázisú munkafolyamata. Előfordul persze az is, hogy a könyvek egy részét áthelyezzük a raktárba. Tehát tulajdonképpen állandó mozgásban vannak a könyvek. És egy könyvtáros dolgozó feladatait tekintve mindez még csak a jéghegy csúcsa.

Csúcsokról jut eszembe: szükség esetén egyes könyvtárakban bizony létrázni is kell, hiszen előfordul, hogy plafonig érnek a polcok.

Vegyük most sorba az olvasószolgálatban ellátandó feladatokat, csupán felsorolásszerűen:

→ információszolgáltatás

→ könyvek kölcsönzése, visszavételezése

→ hosszabbítások, előjegyzések, foglalások kezelése

→ (kérés esetén) könyvtárközi kölcsönzés intézése

→ statisztika vezetése

→ telefonhívások és levelezőrendszer

→ adminisztráció (beiratkozás, lejárt/elveszett olvasójegyek)

→ újságok, magazinok kezelése (ami lejárt, mappákba gyűjteni, frisset pecsételni, kitenni)

→ segítségnyújtás a digitális jólét program keretein belül (pl. olvasónak segíteni önéletrajz írásában, információ keresésében, stb.)

→ fénymásolás/nyomtatás/szkennelés/laminálás

→ olvasónak könyvet ajánlani, keresni (szakdolgozathoz, kutatómunkához)

Vannak ám vicces kérések is! Például, amikor az olvasó azt a könyvet keresi, amelynek sajnos nem emlékszik sem a címére, sem a szerzőjére, de azt tudja, hogy olyan közepes méretű, és sárga a borítója. És az újdonságok polcán (amit úgy kéthetente frissítünk) a harmadik sorban volt. Hmmm. Ezen paraméterek alapján sajnos nem tudunk rákeresni a rendszerünkben a könyvre, bármennyire is szeretnénk segíteni. 😅

Oké, akkor most nézzük, milyen egyéb feladatok vannak még:

→ rendezvények, programok, szakkörök szervezése, lebonyolítása

→ könyvajánlók írása

→ “könyvmadár” szolgáltatás (amikor házhoz visszük a könyvet)

→ gyerekvilág rendben tartása (széthagyott játékokat elpakolni, színezőket nyomtatni, időnként ceruzákat hegyezni: 50-60 darabot, alkalmanként átnézni a társasjátékokat, hogy hiánytalanul megvan-e minden részük)

→ a visszavételezett könyvek elpakolása, a raktári rend tartása

Na, erre az utolsó pontra muszáj kicsit kitérnem.

Az a lényege egy könyvtárnak, hogy minden egyes könyv a helyén legyen. Ugyanis, ha egy könyv nem a helyére kerül vissza, akkor az tulajdonképpen elveszett. 😬

Feldolgozáskor minden egyes könyvhöz hozzárendelünk egy betűjeles számot (Cutter-szám, szakkönyvek esetében ETO-jelzettel kiegészítve), ami alapján tudjuk, hogy pontosan melyik polcra, azon belül is mely’ könyvek közé kerül az adott kötet. Igen ám, de amikor egy vastagabb könyvet akarunk a helyére tenni, viszont fullosan tele van az adott polcsor, akkor egész sornyi könyveket vagyunk kénytelenek megmozgatni.

Így aztán lehetséges, hogy tíz könyvet nem három, hanem harminchárom perc alatt pakolunk a helyére. 😅

Vagy például raktárrendezés alkalmával, amikor van két üres polcunk, nagyon nem mindegy, hogy milyen könyvekkel töltjük fel azokat. Ilyenkor egyszerűen, ha nem is hegynyi, de szekrénnyi könyveket mozgatunk meg. (És így maradnak jó kondiban a könyvtárosok. 💪)

Igazság szerint az lenne az ideális, ha nyitás előtt mindennap át tudnánk nézni az állományt, hogy biztosan minden könyv a helyén van-e. Előfordul ugyanis, hogy egy olvasó levesz egy könyvet, megnézi, arrébb megy, levesz egy másikat, ám az elsőt nem a helyére teszi vissza. Amikor pedig éppen olyan könyvet keresünk, ami nincs a helyén… 😑

Az ilyen kóbor lelkeket vagy véletlenszerűen találjuk meg, vagy csak leltározás alkalmával.

No de még mindig nem értünk a teendők végére. Lássuk, mivel foglalatoskodik még egy könyvtáros.

Új könyvek beszerzésén túl előfordul olyan eset is, amikor magánszemély (vagy akár civil szervezet) felajánlja a magángyűjteményét, ami lehet több száz, de akár több ezer könyv is. Az ilyen felajánlásokat különgyűjteményként kezeljük, és természetesen a példányokat ugyanúgy fel kell szerelni és fel kell dolgozni, ahogyan az új könyvek esetében, majd kialakítani számukra egy megfelelő helyet.

Említettem, hogy az újságokkal is vannak teendőink, napi szinten. Ezen túlmenően viszont év elején, amikor sorban megérkeznek a januári lapszámok, az előző évi példányokat folyamatosan elkezdhetjük egy kupacba gyűjteni, összekötözni, és kitenni az olvasóknak eladásra. A nagyobb könyvtárakban több száz féle újság van (napilapok, heti/havilapok, magazinok stb.). Tehát ennek megfelelően a több százat felszorozhatjuk 12-vel, 52-vel vagy 300-valamennyivel. (Bocsi, nem fogom kiszámolni, hány lap fordulhat meg egy átlagos könyvtáros kezében éves szinten, mert én a betűket szeretem, nem a számokat. 😄) Szóval ezekkel is van dolog bőven.

Jó, menjünk tovább.

Egy könyvtárban az évek során nyilván több dolgozó is megfordul. Különböző mentalitással, és a munkához való különböző hozzáállással. Éppen ezért fordulhat elő az is, hogy a már feldolgozott könyveket javítani kell a rendszerben (hibás vagy hiányos feldolgozás miatt).

Ezenkívül ott vannak még örök kedvenceink, a drága jó sorozatok! Imádni való például, amikor a könyvborítón sehol sincs feltüntetve, hogy az egy összefüggő sorozat része, így a mi feladatunk, hogy a rendszerben összekapcsoljuk a részeket. Ez azért praktikus, mert amikor kikölcsönzi valaki a példányt, akkor látjuk, hogy éppen a harmadik részt vinné el, tehát rákérdezhetünk, olvasta-e az első kettőt. 😏

Hasonló kategória az analitikus feldolgozás. Ilyenkor egy könyvön belül azt soroljuk fel, hogy mit tartalmaz.

Például novellás- vagy versesköteteknél, szakkönyveknél vezetjük fel ily' módon a rendszerbe a megfelelő adatokat. Így, amikor az olvasó egy bizonyos verset keres, akkor tudni fogjuk, hogy melyik verseskötetben találjuk meg. Éppen ezért, amíg egy egyszerű regényt pár percen belül fel tudunk dolgozni, addig egy analitikus feldolgozás (tartalomjegyzék hosszúságától függően) órákba, de akár napokba is telhet.

Összefoglalva annyit mondhatok, hogy csodálatos ez a szakma! Változatos. Szellemi kihívások elé állít. Kreativitást igényel. Varázslatos mélységekkel bír. Türelemre tanít. Felelősségteljes, hiszen a tudás hatalom, és mi információt szolgáltatunk, könyveket ajánlunk. Könyveket, amelyek az emberekben képesek olyan változásokat elindítani, amelyek akár megváltoztathatják az egész életüket.

Állatok világnapja

 

Valóban szeretjük az állatokat? Valamennyit, vagy csak bizonyos fajtájukhoz vagyunk kedvesek, és bánunk velük kitüntetett figyelemmel? De mi van azokkal, amelyeket megeszünk? És vajon hogyan hatnak az állati termékek az egészségünkre, a környezetünkre? Mi az, amivel a legtöbbet tehetjük az állatokért?

Ezekre a kérdésekre kapunk választ az alábbi könyvekből:

Meglehet, hogy kellemetlen, esetleg sokkoló lesz szembesülni a tényekkel. Azokkal az igazságokkal, amelyeket az élelmiszeripar nem reklámoz, mert ha tisztában lennénk a termékeik előállításának folyamatával, biztosan nem vásárolnánk belőlük többet.

Elgondolkodtató lehet az is, hogy Magyarország az összlakosságot figyelembe véve a negyedik helyen áll az elhízottakat tekintve Európa szinten. Ha csak a felnőtteket nézzük, akkor miénk a dobogós első hely. Önáltatás lenne azt hinni, hogy ennek semmi köze nincs ahhoz, hogy mit teszünk a tányérunkra nap mint nap. Vagy hogy ez ellen nem tehetünk semmit. Érdemes elgondolkodni azon is, vajon az ízlelőbimbóinknak nyújtott múló élvezetnek valójában mi az ára? Tisztában vagyunk-e azzal, milyen körülmények között kénytelenek élni azok az állatok, amelyeknek elvesszük a tejét, a tojását, az életét.

Finomakat enni állati termékek felhasználása nélkül is lehet! Ehhez nyújt nagy segítséget számos szakácskönyv mindazoknak, akik nem tudják, mivel helyettesíthetőek a megszokott állati eredetű hozzávalók. Bárki megtapasztalhatja, hogy bizony lehet igazán ízletes és laktató ételeket készíteni kizárólag növényi alapanyagok felhasználásával. Csupán ki kell próbálni a recepteket, és egy új, gazdag kulináris világ tárul fel előttünk.

receptgyűjtemény

Szabó Magda: Az őz

(részlet)

“Az állatokat mindig szerettem, tulajdonképpen még az Ambrus disznóit is, sírtam, mikor levágták őket, holott kaptunk kóstolót; nem ettem belőle, pedig milyen jó szaga volt. Apám mézen, tejen, tojáson, vajon élt, mi meg azon, ami éppen akadt, nálunk nem gyűlt meg moslék soha, nem tudtunk kutyát tartani. Egy időben selyembogaraim voltak, aztán az iskolában szertáros lettem, kaptam egy kimustrált akváriumot, akkor guppikat tartottam, míg meg nem döglöttek sorra. Angélának őze volt, az őz miatt mentem el hozzá egyszer, mikor már készen voltam a délutáni munkámmal.”

AZ ÁLLATOK VILÁGNAPJÁt október 4-én ünnepeljük. Ez a nap Assisi Szent Ferencnek, az állatok védőszentjének halála napja.

“Ne hidd, hogy gyöngédség és önzés késztet az állatokat szeretni. Testvéreink ők, s ugyanabban a műhelyben készültek, mint az ember, s értelmük is van, néha bonyolultabb és finomabb, mint a legtöbb embernek. Mások nevezzék gyöngeségnek az állatszeretetet, gúnyoljanak ezért - te sétálj csak kutyáddal. Jó társaságban maradsz; s Isten tudja ezt.”

Márai Sándor

Küzdeni érdemes

 

Miközben e sorokat írom, a Keletibe tartó vonaton ülök, épp ahogy szeptember 11-én. Csak akkor a szóbeli vizsgámra igyekeztem, most pedig nyaralni Tibivel. 💕

(...időközben visszatértünk a jól bejáratott, mókuskereket ezerrel pörgető kerékvágásba.)

 

Sikeresen elvégeztem a Segédkönyvtáros képzést. Az ötösre hajtottam, bármi áron. Keményen kellett tanulni érte? Igen. Lemondásokkal járt? Igen. És megérte? Ó, határozottan igen! 😄 Nem volt ugyan könnyű munka és család mellett (a családba a férjem és a négy cicánk tartozik bele), de ez az eredmény megerősített abban, hogy bármit elérhetek, amit csak akarok.

 

Máris sorakoznak a tervek és az újabb elérendő célok az életemben: először is, befejezem a félkész könyvemet, ami egy krimibe ágyazva boncolgatja a vegánság kérdéseit; majd nekiállok egy mesekönyvnek, közben pedig az angolomat akarom a legmagasabb szintre fejleszteni, mert azzal is vannak könyvekhez kapcsolódó terveim. 

 

Pár szót szeretnék még szentelni az Országos Széchényi Könyvtár által indított képzésnek. Maximálisan elégedett vagyok mind a színvonalával, mind a tanárok és a tanfolyamért felelősök hozzáállásával. Az oktatóink a tudásuk legjavát adták át nekünk. Biztos vagyok benne, hogy lesz még kedvemre való képzés, amit elvégzek majd általuk.

 

Mindenkit csak bátorítani tudok, hogy bármilyen terve, álma is van, kezdjen neki a megvalósításának! Sokkal több erő és kitartás van bennünk, mint azt gondolnánk. Egy a lényeg: tartsuk szemünket a célon, lépkedjünk felé eltökélten, így biztosak lehetünk abban, hogy elérjük azt.

Életjel

Úgy érzem, igazán ideje végre életjelet adnom magamról. Az a helyzet, hogy valami nagyon durván húzós időszak van mögöttem. Jövő héten lesznek a Segédkönyvtáros vizsgáim, mellette főállásban dolgozok, rendszeresen edzek, ott a háztartás… de minek is sorolom tovább? 😅

Képzeld el, hogy a könyvtárban rendszeres időközönként újonnan megrendelt könyveket dolgozunk fel. Jobbnál jobbakat! Mivel azonban nemhogy írni, de sajnos még olvasni sincs igazán időm mostanában, ezért egy “könyves bakancslistát” vezetek azokról a darabokról, amelyek felkeltették az érdeklődésemet. Összeszámoltam, eddig ötvennél is több tétel szerepel a listámon (és ez csak az idei noteszemben szerepel, vannak ugyanis régebbi feljegyzéseim is).

Abban bízok, hogy amint sikeresen levizsgázok, temérdek időm szabadul fel, amit egyik szenvedélyemnek, az olvasásnak szentelhetek végre. Emellett persze sok-sok tervem van írással kapcsolatban is, de arról később mesélek.

Az alábbi képekkel illusztrálom, hogyan is képzelem el magamat szeptember második felétől. 😁

Anti-könyvajánló

Szokták mondani, hogy “boldogok a tudatlanok”. Ezzel teljesen egyetértek. Éppen ezért javaslom, hogy ha meg akarod őrizni a lelki békédet, akkor semmiképp se olvasd el ezt a könyvet! Kellemetlen, és talán fájdalmas lesz megtudni az igazságot. Azt az igazságot, amely nyíltan ki meri jelenteni, mennyire összefügg a bolygónk pusztulásával, az állatok szenvedésével, a rettenetes betegségekkel, a lelketlen kapzsisággal mindaz, ami nap mint nap a tányérunkra kerül. Aki ezt nem látja be, az vak. És egy vakkal mit lehet tenni? Vezetni. Az élelmiszer- és gyógyszeripar az emberek többségét az orránál fogva vezeti. Mert hagyják magukat. Alvó állapotban vannak. Beletörődtek a szabad választás illúziójába.

Éppen a minap jegyezte meg egyik kolleginám, hogy ha valaki azt mondaná neki, mától fogva csak zöldséget és gyümölcsöt ehet, ő ki lenne békülve a dologgal. Körülbelül egy perc után realizáltam magamban, mit is mondott valójában. Meg is kérdeztem tőle, hogy ezt miért másnak kellene megmondania? Miért nem ő dönt így? Hát ki mondja meg neked, hogy mit egyél? És miért?

Éppen ezekre a kérdésekre ad választ ez a remek könyv. Akinek viszont jólesik az alvás, és még nem szeretne felébredni, az NE olvassa el ezt a könyvet!

Teremtő erő

Most elmesélek egy aprócska történetet. Sokan talán csak legyintenek rá, és betudják a véletlennek, ám nekem meggyőződésem, hogy a szavainknak – és ugyanúgy a gondolatainknak is – teremtő ereje van.

Egyik kolleginám behozott nekünk megmutatni néhány ékszert a saját jelentős gyűjteményéből, hátha találunk benne számunkra tetsző darabot. Eléggé állatmániás vagyok ezen a téren is, így általában csak állatokat ábrázoló csecsebecsékkel gyarapítom meglévő kincsestáramat. 😊

Sári épp ezt a karkötőt mutatta nekem:

Nem láttam, mi van még a másik kezében. Forgattam a karkötőt, és megjegyeztem: “Milyen kár, hogy nem állatmintás! Lehetne mondjuk teknősös!” Fogalmam sincs, miért éppen teknőst mondtam, hiszen inkább cica- és bagolymániás vagyok. 😄 És ekkor, mintegy varázsütésre, Sári másik kezéből előkerült ez a nyaklánc:

Nem vagyok matematikus, de annak a valószínűsége, hogy éppen egy teknőst ábrázoló medált hoz be Sári, nos… elég kicsi lehetett. 😁

Ez azonban nem egyedi eset volt. Az utóbbi egy-másfél évben számtalan ehhez hasonló teremtésben volt részem. Kisebb-nagyobb csodákban egyaránt. 😇

A teremtő erő bennünk van. Mindenkiben. Ez tény. Isteni lények vagyunk, nem szimplán hús-vér biorobotok, akiket a felsőbb emberi hatalmak oly szívesen manipulálnak és irányítanak. Szabadnak születtünk. Jogunk van (vagyis inkább lenne) a szabad gondolkodáshoz. Ám ahogy figyelgetem a világot, azt látom, hogy rabláncon élünk. Beleragadtunk az anyagi javak hajszolásába, a létfenntartásba, a rutinnal átitatott mindennapokba. Elfelejtettük, hogy tudatos lények vagyunk, akik akár használhatnák is a bennük rejlő erőt, a teremtő potenciált. Elfelejtettünk hinni magunkban. Ám nincs ezen mit csodálkozni. Azt nevelik belénk kora gyerekkorunktól, hogy csak az létezhet, amit látunk, amit tudományosan meg lehet magyarázni, be lehet bizonyítani. Egyszerűen félünk a “csodáktól”. Amik egyébként éppenséggel pont természetes jelenségek.

Körülbelül tíz éve nem nézek tévét. Emlékszem, annak idején a reklámblokkok végén mindig volt egy-egy gyógyszerreklám. Most azonban mi figyelhető meg? Minden második reklám gyógyszert akar rád sózni. Ezzel akkor szembesültem döbbenten, amikor barátnőmnél aludtam, és miközben iszogattunk és beszélgettünk, a háttérben szólt a tévé. Számomra ez nagyon elgondolkodtató. Az ember tényleg annyira szerencsétlenül lett összerakva, hogy “gyógy”-szerek nélkül életképtelen? Vagy pedig az életmódjából következik, hogy egy kellemetlen tünetet el kell nyomni pirulával, aminek a mellékhatását szintén el kell nyomni egy másik bogyóval, aminek a mellékhatását… De hadd ne folytassam. 😏

Vicces volt azt is hallanom, ahogyan a reklámokban ezt harsogják: “csak most, csak neked, csak ennyi…” Hú, szinte késztetést éreztem, hogy rohanjak vásárolni, nehogy lemaradjak valamiről, amit utána megbánnék. 😅

Egy dobozban lévő hang mondja meg Neked, hogy mit egyél, mit vegyél, milyen gyógyszert szedj, mire van szükséged. Hát én úgy vagyok vele, hogy egy idegen nekem ne akarja megmondani, mi kerüljön a háztartásomba és a szervezetembe, "csak most, csak ennyiért".

Úgy tűnhet, hogy elkanyarodtam az eredeti témától, ám ezek a dolgok nagyon is összefüggenek. Amíg a külvilág folyamatosan zajong és óbégat és duruzsol körülötted, addig nem fogod meghallani a belső hangodat, ami pedig valóban a legjobbat akarja neked. Az intuícióidban mindig bátran megbízhatsz, mert a legjobb helyekre fog vezetni. És ahhoz, hogy elérd, amit akarsz, a benned lévő erőt kell használnod.

Figyelj befelé, halld meg a saját, neked jót akaró hangot, és teremtsd meg azt az életet, amilyet mindig is szerettél volna. Sok sikert kívánok hozzá, végtelen szeretettel! 💗

Miért rossz az, ami jó?

Az egyik kedvenc YouTuberem videója alatti komment késztetett arra, hogy megfogalmazzam a gondolataimat a témával kapcsolatban.

Egészséges életmód - 5 kezdő lépés

Egy kommentelő azt nehezményezte, hogy Eszti folyton a növényi étrendet “erőlteti”. Holott csak kedvesen elmeséli a pozitív tapasztalatait. Érdekes, hogy van, aki ezt erőltetésnek veszi. 😏 Ám ha jobban belegondolunk, talán érthető ez a nagy ellenállás, ez a befeszülés a növényi étrenddel szemben.

A hitrendszereink által vezérelve éljük az életünket. Elhitették velünk, hogy szükségünk van állati eredetű termékekre. 😔 Meg sem kérdőjelezzük, hogy ez valóban így van-e. Még akkor sem gondolkodunk el azon, hogy talán az életmódunkkal lehet baj, amikor orvoshoz járunk, és egyre több és több gyógyszert kezdünk el szedni. Pedig az ember nem úgy van ám összerakva, hogy gyógyszerek nélkül életképtelen legyen. A szervezetünk nem ilyen szerencsétlen. Csak persze nem mindegy, hogy milyen üzemanyaggal tankoljuk meg nap mint nap.

Nem áll szándékomban kifejteni, mennyire károsak az állati eredetű és az agyonfeldolgozott élelmiszerek. Akit érdekel a téma, az alábbi könyvekből igen jól tájékozódhat: Hogy ne halj meg, 80/10/10, , Kína tanulmány. Inkább visszatérnék oda, mi lehet még az oka az ellenállásnak.

Egy nagy kaliberű életmódváltással ki kellene mozdulnunk a komfortzónánkból. Ám ezt mi nagyon nem szeretjük. Jó nekünk a megszokott, jól bejáratott rutin, amit akár robotpilóta-üzemmódban is követhetünk, mindenféle tudatos, saját döntés nélkül. Aki pedig mindebből profitál, az az élelmiszer- és a gyógyszeripar.

Harmadrészt az is nagy szerepet játszik a húsevéshez és tejtermékek fogyasztásához való ragaszkodásban, hogy ha valóban tudatosítanánk magunkban, hogyan kerül a tányérunkra az adott étel, egy életre elmenne tőle a kedvünk. 😞 Kényelmesebb hát a struccpolitikát választani, és elnyomni a lelkiismeretünket, az empátiánkat. Hiszen amiről nem tudunk, az nem fáj. Az nem is létezik. Ha nem vagyunk tudatában annak, mennyi szenvedéssel jár az állatok kizsákmányolása és leölése; mennyire káros a környezetünk, a Föld, a jövőnk számára az ételválasztásunk; milyen mértékben tehetünk arról, hogy lassan, de biztosan romba döntjük az egészségünket… akkor az biztosan nincs is úgy. El lehet menekülni a valóság elől. Lehet továbbra is hinni a hazugságoknak. Attól a tények még tények maradnak. És ezt nehéz megemészteni.

Ezen már átestem két éve. Fájt szembesülnöm azzal, hogy a kapzsiság, a profitéhség mekkora kegyetlenkedést képes kihozni egyes emberekből. Az állatokat árucikkeknek tekintik, holott ők is érző lények. Dühös voltam, amikor szembesültem a ténnyel: a gyógyszeriparnak – az élelmiszeriparral karöltve – az az érdeke, hogy engem megbetegítsen, és elérje, hogy életem végéig gyógyszereken éljek. Frusztrált voltam, undort éreztem, elkeseredtem, amiért ilyen világban kell élnem. Aztán nagy nehezen mindez lecsillapodott bennem, ezzel egy időben pedig egyik napról a másikra áttértem a teljes értékű növényi étrendre. Azóta egyre jobban és jobban vagyok. Testileg, lelkileg, mentálisan egyaránt. És az a szép az egészben, hogy aki váltott, kivétel nélkül csak pozitív hatásokról számol be. 😃

Sokan attól tartanak, hogy ha áttérnek a növényi étrendre, akkor íztelen salátán kell tengődniük. Erre azt tudom mondani (és ezzel a férjem is így van), hogy életemben nem ettem még ilyen finomakat, mint a váltás óta, és bármikor, bármennyit ehetek büntetlenül, akkor is meg tudom tartani az ideális súlyomat, ráadásul majd’ kicsattanok az energiától és az életerőtől. 😊 Fizikai munkát végzőknek sem kell aggódniuk: bőven lesz energiájuk, csak elegendő mennyiséget kell enni, és változatosan. Ráadásul növényi alapanyagokból az égvilágon minden addig megszokott ételünk elkészíthető.

Most eszembe jutott, hogy amikor a kolleginákat megkínáltam vegán túrógombóccal, egyikük – miközben jóízűen majszolta a finom édességet – megjegyezte: “Ó, én most már nem fogom sajnálni a vegánokat. Nem is tudtam, hogy ilyen jókat esznek.”

...érdekes, hogy miután összeraktam az eddigi szöveget, belebotlottam egy elgondolkodtató YouTube videóba, majd pedig egy könyv is a kezembe akadt a munkahelyemen, amely szintén megmozgatta a fantáziámat (utóbbiról később).

Tehát a videó.

Dr. Melanie Joy beszél benne többek között arról, miért is ragaszkodunk a húsevéshez, és mennyire nehéz a vegánok mindennapi élete a váltás után, tekintve, hogy a környezetük nem érti meg őket, sőt, el akarják téríteni új életmódjuktól (azt állítva, hogy betegek lesznek tőle 😒), és sajnos sok esetben lenézik őket, gúnyt űznek belőlük. Hab a tortán, hogy a média hamis állításokkal próbálja eltéríteni szándékától azokat az embereket, akik el akarják hagyni az állati termékeket.

Carnism vs Veganism

Hiába gondolkodok rajta oly sokat, akkor sem bírom megérteni, hogy miért mi vagyunk a “számkivetettek”. Miért nekünk kell magyarázkodnunk? Mi nem ártunk sem az állatoknak, sem a környezetünknek, sem a saját egészségünknek. Akkor mégis miért minket kell kicikizni, lehülyézni (ezt már megkaptam én is személyesen…)? Éppen amiatt, amiért tudatosan éljük az életünket; a legkevesebb szenvedést okozva magunknak, az állatoknak, a környezetünknek. 😑

A videóban az is elhangzik, hogy a húsevőknek bizony kényelmetlen beismerni, hogy tulajdonképpen függők. Nem tudnak lemondani az állati termékekről, ám sajnos ez nem pusztán akaratgyengeség. A sajt a legnagyobb mumus, és nem véletlenül. A benne található kazein nevű anyag (ami magában a tehén tejében van) valóban függőséget okoz. “Egy amerikai tudományos kutatás szerint sajt fogyasztásakor az emésztés során ópiát szabadul fel a szervezetben, emiatt ez a koncentrált tejtermék a kábítószerekhez hasonlóan függőséget is képes okozni. ...ennek oka, hogy tartalmaz egy olyan összetevőt, melyet kazeinnek hívnak, ez a fehérje minden tejtermékben megtalálható. Az emésztés során a kazein egy kazomorfin nevű anyaggá, egy ópiáttá bomlik fel a szervezetben, melynek hatása a morfiuméhoz hasonló: nyugtat és ellazít, valamint kicsit tompítja is az érzékeinket.”

Az anyaállat tejében azért van benne természetszerűleg a kazein, hogy a kicsinyét megnyugtassa, és biztosítsa, hogy ne kószáljon el tőle messzire. Tehát “magához láncolja”. És ennek az anyaállatnak az emlőváladékát isszák a felnőtt(!) emberek. De miért is?

És itt jön a képbe a könyv! Egy kedves képes gyermeklexikon, az Ablak-Zsiráf, gyerekkorunk kedvence. Éppen ellenőriztem a programunkban a feldolgozott könyv adatait, amikor megakadt a szemem a következő bekezdésen:

“A vadmacska prémjéből bundát készítenek.”

Oké. Tehát elveszik az állat életét, és megnyúzzák. Mert ezt az emberek megtehetik.

Kíváncsiságból a t betűhöz lapoztam.

“tehén Egyik leghasznosabb háziállatunk a tehén. Emlősállat. Tejét isszuk, húsát esszük, bőréből cipőt, táskát, övet készítenek.”

= kizsákmányolás

Aztán:

“tej Az emlősállatok kicsinyeit az anyjuk szoptatja: tejjel táplálja.

A csecsemő is az anyja tejét szopja.

Az emberek tehéntejet isznak a legszívesebben, de sokan szeretik a kecsketejet is.”

Jobban belegondolva számomra ez eléggé ellentmondásos dolog. A csecsemő az anyja tejét issza. A tehén a kicsinyét táplálja tejjel. De azért a felnőtt ember is szereti a tejet. Mi ez, ha nem agymosás?

Abba persze egy hétéves kisgyerek nem gondol bele, hogy rendben van-e ez így. Kapja az iskolatejet, a könyvekből azt tanulja, hogy ez egészséges, szépen el is hiszi, és beépíti a mindennapjaiba a tejtermékek fogyasztását – nyugodt lelkiismerettel, abban a tudatban, hogy ez neki jó.

Azt is megtanítjuk a gyerekeknek, hogy állatokat ölni természetes, szükséges és elfogadott dolog. Hiszen micsoda hagyománya volt/van a disznóvágásoknak! Ahol betintázott (tehát már bátor, és a lelkiismeretét, empátiáját sikeresen elködösített) emberek lefognak egy védtelen állatot, kizárják kétségbeesett visítását (könyörgés az életéért), torkon szúrják, megvárják, amíg kivérzik, megperzselik, feldarabolják, és egyes ledarált testrészeit visszatöltik a saját belébe. Ám előbb még reggelire elfogyasztják a tetem megalvadt vérét, és az agyvelejét. (Persze nem nyersen, hiszen az ember nem ragadozó.) Ez barbarizmus. És ebben én is sokszor részt vettem úgy, hogy egy pillanatra sem jutott eszembe, hogy ez valóban szükséges-e, vagy helyénvaló-e.

Nem érdekes, hogy ha mindezt a szörnyűséget kutyákkal csinálnánk, akkor undorodnánk tőle? Na de komolyan! Mi a különbség a sertés és a kutya között? Vagy a kecske és a macska között? Esetleg a borjú (aki még csecsemő) helyett a változatosság kedvéért miért nem fogyasztunk néha tengerimalacot, kiskutyát, vagy bármi mást? Ki szabja meg, ki írja elő, hogy melyik állat ehető, és melyik nem? És ezt az emberek miért követik vakon?

Érdemes kilépni a komfortzónánkból, hiteles forrásokból tájékozódnunk, tudatosan élnünk, mert ezzel nem csak állatok százait menthetjük meg évente; és a jövőnket, a Földet tehetjük szebbé és élhetőbbé, de a saját és szeretteink egészségét is meg tudjuk őrizni. A mi kezünkben van a tökéletes testi-lelki-mentális állapotunk sorsa, ami velünk született jogunk, és amire egyedül mi tudunk vigyázni.

Az a helyzet, hogy ezt az egész vegán témát nagyon, de nagyon sok aspektusból meg lehet közelíteni. Biztosan újra és újra elő fogom venni, hogy körbejárjam, hátha jobban megértek dolgokat, vagy hátha ezzel másokat is gondolkodásra, tudatosabbá válásra késztetek, ami esetleg magával hoz egy olyan életmódváltást, amely a saját egészségét szolgálja, valamint megment vele évente több száz ártatlan és védtelen állatot, és nem utolsósorban a környezetével is jót tesz. Nem erőltetek semmit, én csak bízok. Bízok benne, hogy együtt jobb hellyé tehetjük a világunkat. Kívül és belül egyaránt. 💗

“Te magad légy a változás, amelyet látni szeretnél a világban.”

Mahatma Gandhi

Csapj bele!!

Tegnap kora reggel áttekertem Mezőberényből Békésre. Egyrészt a mozgás öröméért, másrészt készíteni néhány képet egy fotópályázatra.

Ahogy hazafelé tartottam, kicsivel a Mezőberény tábla előtt láttam közeledni felém egy nőt. Futott. Rögtön arra gondoltam, mennyire szuper lenne, ha felajánlanék neki egy ötöst, és ő elfogadná! Amikor elég közel értünk egymáshoz, szélesen elvigyorodtam, és a jobb mancsomat nyújtva felkiáltottam: “Sziaaa! Adj egy ötöst!” És lepacsiztunk. 😊 Ez annyira felemelő érzés volt, hogy csak na! 💖 Nem is találok rá szavakat.

Szerintem érdemes kipróbálni, hogy csak úgy random, mindenféle különösebb ok nélkül rámosolygunk, ráköszönünk embertársainkra. Biztosan pozitívan fognak hozzáállni. Szóval hajrá, mosolyra fel!! 😀

Megvonások

Május hetedikén telihold volt, nagyszerű időpont arra, hogy az ember elvégezzen egy tisztítókúrát. Már régóta foglalkoztatott a gondolat, hogy böjtöljek egyet, ám a végső lökést az “Isteni erőnk” nevű Facebook csoport adta meg, mely közösség tagjairól az egyik (szerintem az egyik legjobb!) YouTube csatorna által értesültem.

A szívemhez legközelebb álló videót ide linkelem:

Az emberi nem tudás - Táplálkozás

A csatorna vezetője azt találta ki, hogy aznap ne csak az ételt vonjuk meg magunktól, hanem a technikát is. Ezt igazán jó ötletnek tartottam, mivel hónapok óta érzem azt, hogy egyszerűen túl sok az állandó pörgés. Alig vártam tehát a május hetedikét! Szerencsére aznap szabadságon voltam, mert előzőleg időpontot kértem a cicusomnak az állatorvoshoz.

Ő Tornádó. 😊 Láthatóan hosszúszőrű jószág, és bizony meg szokott gyűlni a baja a bundájával. Évente egyszer vagy kétszer el szoktam vinni az állatorvoshoz, hogy bódításban kikócolják.

Előző este, hatodikán még rendesen megvacsoráztam, és közöltem a szervezetemmel, hogy ezt a mennyiséget kell beosztania másnapra is. 😃 A telefonomról pedig lefekvés előtt lecsatlakoztattam a netet.

És elérkezett a nagy nap! Reggel kilencre volt időpontunk, Tornádót pedig éhgyomorra kellett vinni. Mondtam neki, igazán díjazhatná, hogy szolidaritásból vele együtt koplalok. Őuraságának ugyanis már hajnalok hajnalán szervírozni kell a reggelit, addig a nap sem kelhet fel. 😅

Böjtöknél szokták javasolni a könnyű testmozgást. Én ezt aznap kipipálhattam, mivel az ötkilós kandúromat gyalog vittem a félórányi sétára lévő doktornőhöz. Szép, napos idő volt, így amíg Tornádó bundáját rendbe szedték, várakozás közben kint ültem a teraszon egy padon, és könyvet olvastam.

Érdekes módon a nap folyamán nem tapasztaltam állandó, szűnni nem akaró éhségérzetet. Mindössze kb. kétszer kordult meg a gyomrom, egyébként egész jól elvoltam. Persze a natúr teát döntöttem magamba rendesen! Kicsit talán le voltam lassulva, de nem a rossz értelemben véve, vagyis nem dekoncentrált voltam, inkább békés, nyugodt. Meglehet, az is számított, hogy nem sajnáltam magam előre, amiért “éhezni” fogok, hanem fejben helyre tettem magamban, hogy mindezt a tisztulásomért teszem, és egy napot igazán ki lehet bírni.

Aznap tudatosult bennem igazán, mennyire rossz lehet azoknak az embereknek, akik nélkülöznek, és nem tudják előre, hogy mikor jutnak legközelebb élelemhez. Ehhez képest a jóléti társadalmakban az emberek többsége gyakran rosszullétig zabálja magát, és pazarló módon él: kidobja az ételt, amit már nem kíván, vagy amit szimplán megunt. 😢 Az pedig talán soha eszükbe sem jut, hogy megköszönjék, amiért mindennap jóllakhatnak. Hiszen ez természetes! De vajon mindig az lesz? Én az utóbbi hónapokban szoktam rá arra, hogy lehetőleg minden étkezés után hálát adjak, amiért jóllakhatok, és amiért finom, tápláló ételeket ehetek.

A böjt napjára semmilyen feladatot nem terveztem be magamnak. Sokat voltam kint a kertben a nyugágyon a cicáimmal, és csak úgy elvoltam. Élveztem a napsütést, a tavasz illatát, a méhek döngicsélésének dallamát, az életet. 💗 Délután annyira elálmosodtam, hogy elvonultam szundítani egyet. Talán életemben nem aludtam még olyan jót!

Elérkezett a vacsoraidő, ám még ekkor sem vett erőt rajtam gyötrő éhség. Inkább teljesen rendben éreztem magam. És könnyűnek, felszabadultnak. A technikai böjtölés pedig talán még jobban tetszett, mint az ételek megvonása. Hiszen attól, hogy egy napig nem vagyok elérhető, még nem áll meg a világ! És én sem leszek kevesebb, nem maradok le az égvilágon semmiről.

Másnap egy csodálatos gyümölcstállal indítottam a napot, aztán ment minden a régi kerékvágásban.

Összességében, harmincnégy órányi nullkalóriás és “nullnetes” nap után kijelenthetem, hogy nagyon is megérte böjtölni, elcsendesedni, és biztosan meg fogom ismételni ezt a kúrát. Mindenkinek csak ajánlani tudom, mert igazán jótékony hatásai vannak.

Spirituális fegyelem - Böjtölés

Fikció

A minap egy barátunk megkérdezte Tibitől, hogy történt-e valami az anyósával. Tibi nem értette a dolgot. Mint kiderült, a barátunk párja olvasta a legutóbbi bejegyzésemet, és ebből gondolták, hogy valami rossz történt. No igen. A varázskarkötő című poszt egy novellapályázatra készült. Egyes szám első személyben írtam meg, gondolván, így talán jobban át tudom adni a mondanivalóját, az érzéseket. A körítés tehát elképzelt jelenet, ami viszont a megírására késztetett, az a bizonyos mondat volt, amit az anyuka mond a kislányának: “jaj kislányom, ez nem varázskarkötő”. Ez a mondat sajnos valóban elhangzott egy ismerősöm szájából. Pedig az, hogy képesek vagyunk meglátni, átélni, sőt teremteni a csodát, az már nem fikció, hanem tény. Merjük hát használni az erőnket, ami mindannyiunkban benne van!

A pályázatra egy másik írással is készültem (Türelem rózsát terem). Sikerült a dobogós harmadik helyet elérnem, melyhez egy oklevél és egy ajándékkönyv is járt. Ami azonban a legnagyobb értékkel bírt számomra, az a zsűri építő jellegű kritikája volt, amiből rengeteget tanultam. Hálás köszönet érte!

A varázskarkötő

A harmincnyolcadik születésnapomon lettem félárva. Most, hogy letettem a telefont, tudatosult bennem, mennyi mindenért nem mondtam köszönetet. Anya elment.

A konyhaasztalnál ülök szeretett és békés otthonomban. Éppen reggeliztem, amikor jött a hívás. A húgom közölte a hírt. Ő már hajnaltól mellette volt a kórházban. Én munka után akartam bemenni hozzá.

Képtelen vagyok befejezni a reggelit, noha az élettel teli, szép, színes gyümölcssalátámnak még a felével sem végeztem. Összeszorul a torkom, és egy gondolat suhan át az agyamon: “Isten szomorú. Az angyalok nincsenek messzebb tőle, mint az emberek.” Mit akar ez jelenteni?

Öt éve léptem rá a spirituális fejlődés útjára. Rengeteg könyvet elolvastam a lelki fejlődés témájában, és rendszeresen jártam csoportos meditációkra is. Egy idő után azt vettem észre, hogy tisztán “hallható” üzeneteket kapok valahonnan. Fentről? Az égiektől talán?

Nem. Mindez belőlem jön, a szívem mélyéről.

Ahogy haladtam az utamon, meglepődve és csodálattal tapasztaltam, mennyire felerősödött az intuícióm. Minél inkább hallgattam a belső hangokra, annál varázslatosabb dolgok történtek velem. Valahogy mindig jókor voltam a jó helyen. Talán így tudnám ezt a legkönnyebben elmagyarázni.

Anya soha nem hitt az ilyesmiben. Nem volt vallásos. Nem hitt az angyalokban sem. Ugyanígy az élet apró csodáiban, és a saját teremtő erőnkben sem. Igen. A saját teremtő erőnkben.

Emlékszem arra a bizonyos, meghatározó napra az életemből. Hétéves voltam. Éppen azon a héten kezdtem el az iskolát. Anyától kaptam egy karkötőt. Egy szép, színes, ásványokból összefűzött karkötőt.

Meleg, őszi vasárnap délelőtt volt. Együtt készítettük az ebédet. A húgom ugyan még csak négyéves volt, de ő is besegített. Apró kezecskéivel a citromos-kakaós kalács tésztáját gyurmászta egy hatalmas tálban, én pedig – mivel már nagylány voltam – részt vehettem a főfogás elkészítésében.

Anya mindig csinosan öltözködött, még otthon is. Kényelmes, halvány rózsaszínű kosztümjét egy virágmintás köténnyel óvta meg. Festett, barna haját laza kontyba tűzte. A szolid smink csak még szebbé varázsolta szelíd arcát.

Végeztünk a hússzeletek panírozásával. Az első adag vígan pirult egy serpenyőben. Ellepte a rotyogó szeleteket a zsír, én pedig kíváncsian figyeltem, ahogyan szép aranybarnává válnak. Már alig vártam, hogy kész legyen az ebéd, és felfalhassak egy egész szelet, forró és omlós rántott husit!

Közben Anya alaposan megmosta a kezét, megtörölte egy tiszta konyharuhába, és felém fordult. Elmosolyodott, a köténye zsebébe nyúlt, és ezt mondta:

– Nézd csak, kislányom! Hoztam neked valamit.

Ezzel elővarázsolt egy csodálatosan csillogó tárgyat! Egy karkötő volt az. Finoman a tenyerembe helyezte.

Örömtől sugárzó arccal néztem fel rá, és megkérdeztem tőle:

– Anya! Ez olyan karkötő, hogy ha kívánok valamit, akkor teljesíti?

Ám Anya ezekkel a szavakkal törte össze hitemet:

– Jaj kislányom, ne butáskodj már! Ez nem varázskarkötő.

Még ki is nevetett, mintha valóban butaságot mondtam volna. Hirtelen émelygés fogott el. Nehéznek éreztem a konyhában terjengő zsírszagot. És a szívemet is.

A gyerekek még hisznek a csodákban. Ők még érzékelik, tudat alatt felfogják, hogy mennyire csodálatos és tökéletesen működő világban élünk. Illetve, mennyire tökéletesen működő világban élhetnénk…

Ez a jelenet meghatározta egész további, küzdelmes életemet. Ettől a naptól kezdve többé nem hittem a varázslatokban, nem hittem az élet csodáiban, és nem hittem magamban sem. Úgy gondoltam, hogy bármilyen sikert kemény munkával, józan ésszel, erőfeszítésekkel érhetek csak el. És mivel ezt gondoltam, ez volt a meggyőződésem, így is lett.

...egészen harminchárom éves koromig. Akkor ugyanis megismerkedtem azzal az asszonnyal, aki elindított spirituális utamon, és megmutatta a belső erőmet. Azóta teljesen megváltozott az életem, és fantasztikus dolgok történnek velem.

Vicuka észrevétlenül vált az életem részévé. Egyidős Anyával, és ő is mindig csinos és ápolt, ám ami a belső világát illeti, szöges ellentétben áll Anyáéval. Vicukának köszönhetem, hogy fokozatosan visszatért a hitem. Neki adok hálát, amiért megmutatta, hogyan találhatom meg a belső teremtő erőmet, és hogyan fokozhatom azt.

Jobb kezemmel szórakozottan babrálom a balomon lévő karkötőt, miközben a fura sugallaton elmélkedek. “Az angyalok nincsenek messzebb Istentől, mint az emberek.” Hát persze! Hiszen itt vannak közöttünk, és vigyáznak ránk. De Isten miért szomorú? Talán azért, mert észre sem vesszük az angyalokat? Sőt, el sem hisszük, hogy léteznek, és a javunkat akarják? Pedig mindannyiunknak van őrangyala!

Én már tisztán érzékelem a saját védőangyalomat. Mindig velem van. Lelki szemeimmel látom őt, ezért tudom, hogy hosszú barna haja van, aranylóan fehér ruhában tündököl, és általában három lépésre van tőlem. Néha azonban közelebb jön hozzám. Mint most is. Szinte érzem, ahogy a vállamra teszi a kezét, és vigasztalni próbál.

Tekintetem a karkötőmre siklik, amit öt éve folyamatosan viselek. Valahányszor ránézek, megerősít abban, hogy a teremtő erőm létezik. A könnyeimen át látom a szép, színes, ásványokból összefűzött ékszert. Ez az én varázskarkötőm.

Türelem rózsát terem

Egyik nap…

Mindig is utáltam korán kelni. A délelőttös műszakokat csak kávéval bírom ki, de ma még az a nyavalyás kávéfőző is elromlott a munkahelyemen! Éppen ma, amikor hajnalban összevesztem Bencével. De hát a franc se tehet róla, hogy kómásan levertem a bögrémet az asztalról. Különben is, a pasim fetrenghet egész délelőtt, mert délutánra megy dolgozni.

Hajnal hatkor nagy nehezen elindultam, és csak azért nem késtem le a buszomat, mert árkon-bokron át szaladtam utána. Meg egy bazi nagy pocsolyán keresztül, hiszen mikor máskor romoljon el az idő, ha nem egy ilyen elcseszett napon!...

Csapzottan, zihálva kapaszkodtam a buszon. Érdekes, mi jutott eszembe. Alig múltam húsz, és kifulladok egy nyúlfarknyi futástól. Nem lesz ez így jó! Jövő hónaptól csak le kellene járnom az edzőterembe, ha már úgyis mindig megveszem a havi bérletet.

A munkahelyem felé közeledve egy kicsit az életemen is elméláztam. Pénztáros vagyok a Máv-nál. Nem ez az álommelóm, de még mindig nem igazán vágom, hogy mihez is kezdjek a jövőmmel.

Szóval, térdig sárosan rongyolok be a melóhelyre, egyenesen a kávéfőzőhöz, ahol is szembesülök a tragikus valósággal. Mármint, hogy nem működik a kávéfőző! Mindegy, sokáig úgysem sajnálhatom magam, mert be kell ülnöm a kasszába. Nem értem, hogy a mai világban hogy nem képesek az emberek megtanulni kezelni a jegykiadó automatát? Mondjuk, ha mindenki azt használná, akkor viszont nem lenne munkám.

Az első fél óra csendesen telt, egy-két utazni vágyó jött csak, és kivételesen azok sem hőbörögtek. Na de fél nyolc után megjelent az ablakom előtt egy vén szatyor, akitől kaptam az ívet rendesen! Bevallom, már akkor rossz érzésem támadt, amikor a pénztár ablakához lépett. Egy termetes vénasszony tornyosult előttem lila hajjal, kislibazöld műkörmökkel, öt kiló aranylánccal a nyakában, és szúrós tekintettel.

Kezdjük azzal, hogy nem is köszönt, csak türelmetlenül elhadarta, milyen jegyet kér. A létező legbonyolultabbat, persze: retúr, helyjegyes, számlára! Hát, bevallom, elsőre elcsesztem a dolgot. Éppen a kinyomtatott jegyeket ellenőriztem, amikor rájöttem, hogy a visszaútra nem adtam helyjegyet az IC-re. Amikor közöltem a hölggyel, hogy sajnos sztornóznom kell, mérgesen kifakadt:

– Nem hiszem el, hogy ilyen bonyolult dolog kiadni egy jegyet! Nahh, sejtettem én, hogy valami nem stimmel, mert máskor nem ennyit szoktam fizetni.

Majdnem kiszaladt a számon, hogy akkor miért nem szólt?! Persze mindig az ügyfélnek van igaza. Ezt a tanfolyamon belénk verték, így nyeltem egy nagyot, és még egyszer elnézést kérve korrigáltam a hibámat. Közben rém kínosan éreztem magam, és baromira frusztrált, hogy még csak vissza sem szólhatok! Csorgott az izzadság a hónom alatt, és éreztem, hogy lángol az arcom. Kínszenvedésem persze nem hatotta meg a “kedves” utast. Még távozóban is azt sipítozta, hogy micsoda hozzá nem értő csitriket alkalmaznak manapság.

A könnyeimet nyeldekeltem. Ez az incidens az egész további napomra rányomta a bélyegét.

Másnap, máshol...

Nem hiszek a véletlenekben. Ma reggel biztosan okkal sikerült jóval hamarabb kiérnem az állomásra, mint ahogy szoktam.

A pénztár ablakához léptem, és mosolyogva üdvözöltem az ismerős arcot. Az a fiatal lányka volt szolgálatban, aki a múltkor véletlenül rossz időpontra adott nekem jegyet. Persze előfordul az ilyesmi. Mondtam is este a férjemnek, milyen bájos volt szegény kislány, amikor zavarában elpirult.

Amíg a jegyre vártam, eszembe ötlött, hogy az üvegablak túloldalán ülő teremtés akár a lányom is lehetne. Nem mintha a gyermektelenségem miatt bánkódnék, hiszen tudatos döntés volt: vagy egy vállalatot vezetek, vagy a háztartást... Csak elgondolkoztam azon, hogy itt van egy önálló, csinos fiatal hölgy, aki immár megállja a helyét a világban. A szülei biztosan büszkék rá.

Talán a merengésem miatt nem tudatosult bennem, hogy máskor nem ennyit szoktam fizetni ugyanezért a jegyért. Mosolyogva figyeltem, mennyire koncentrál a lány, amint a kinyomtatott papírokat ellenőrzi. Összeráncolta a szemöldökét. Valami nem stimmelt.

– Ó, nagyon sajnálom, de a visszaútra nem adtam helyjegyet – pillantott rám bocsánatkérőn.

– Semmi baj. Ha utólag tudom megvenni, nekem az is jó.

Láttam rajta, hogy kissé bizonytalan.

– Ömm, ezt most le kell sztornóznom, és új jegyet kiadnom. Csak mivel kártyás fizetés volt… – a telefonjáért nyúlt, és hozzátette. – Bocsánat, de inkább felhívom a kolléganőmet, mert ilyet még nem csináltam.

– Persze – nyugtáztam a dolgot, bátorítóan rámosolyogva.

Kisvártatva közölte velem, mire jutott. A teljes összeg automatikusan visszautalásra kerül a számlámon, ám most újra ki kell adnia a jegyet.

– Szerintem most készpénzzel fizetek – nyitottam ki ismét a retikülömet.

– Elnézést kérek még egyszer – szabadkozott a kis hölgy. – Még nem tudok mindent.

– Ugyan, semmi baj! Belefér az időmbe, és amúgy sem áll mögöttem sor. Így legalább ezt is megtanulta.

Hálásan pillantott rám meleg, barna szemeivel.

– Köszönöm a megértését!

– Én is dolgoztam hasonló munkahelyen. Sajnos az emberek nem mindig gondolnak bele, hogy mennyire nehéz egy új rendszert megtanulni.

– Így van! – csillant fel a lány szeme, és hálásan elmosolyodott.

Másodszorra rendben ment minden.

Együtt, egymásért

Fura, szokatlan, új helyzetbe kerültünk. Felborult az eddig megszokott életritmusunk. Bizonytalanság, félelem szaga terjeng a levegőben. Mégis, továbbra is az önzőséget látom a világban, és azt, hogy az emberek többsége a saját érdekeit nézi, a saját igazát hajtja; nem veszi figyelembe a másik érzéseit, véleményét. De hová vezet ez? Mit tehetünk?

Természetesen fontos, hogy mindent megtegyünk magunkért. Érdekes, hogy ebben a helyzetben még a szakemberek is azt szajkózzák, hogy együnk minél több zöldséget-gyümölcsöt. Hm. Hogyhogy egyikük sem tanácsolja a több kolbász, tojás és szalonna fogyasztását?... Tény, hogy ahhoz, hogy a lehető legnagyobb mértékben támogatni tudjuk testünk működését, immunrendszerét, el kell hagynunk az állati eredetű termékeket, amelyek megbetegítenek, legyengítenek minket.

Testünk etetésén túl azonban az is sokat számít, hogy mivel tápláljuk az elménket, a lelkünket. Most különösen fontos lenne, hogy bátorítsuk, támogassuk egymást, és figyeljünk embertársainkra. Legyünk türelmesek egymással! Gondoljunk csak bele: sokan, akik egyedül vannak, mit nem adnának, ha magányukat enyhíthetnék. Hamarosan össze leszünk zárva családtagjainkkal. Amíg le nem cseng ez a járvány, addig további, szigorúbb intézkedéseket is bevezethetnek. Hiszen látjuk, hogyan zajlik ez a világ más pontjain. Nálunk sem lesz ez másként.

Eddig a pénz után hajtottunk, hogy lehetőleg minél több legyen. Volt időnk kiélvezni? Megosztottuk bárkivel is? Felajánlottunk belőle akár egy keveset is, önzetlenül? Az a helyzet, hogy a pénz nem segít a magányunkon. Pénzen továbbá nem lehet egészséget venni. Sem boldogságot. Sőt, egy pillanat alatt elveszíthetjük, ahogyan a biztonságot, a szabadságot is. És ha ezek elvesznek, mi marad? Mi az, amit nem lehet elvenni tőlünk?

Érdekes módon a szeretet olyan dolog, amiből minél többet adunk, annál többet kapunk vissza. És mivel ez a lélek tápláléka, fontos, hogy mindennap jóllakjunk vele, különben ahogyan a test, táplálék nélkül a lélek is elsorvad.

Próbáljunk meg hálásnak lenni mindazért, amink van. Becsüljük meg szeretteinket, amíg még mellettünk vannak! Élvezzük ki korlátlan szabadságunkat! Adjunk hálát a biztonságunkért és az egészségünkért! Fegyverkezzünk fel türelemmel, megértéssel, odafigyeléssel és szeretettel, mert csak így győzhetünk.

Mindenkinek tiszta szívből kívánok erőt, egészséget, türelmet, áldást!

Nem tudok elfáradni!

Most komolyan. Az utóbbi hónapokban azt tapasztalom, hogy akármennyit pörgök, egyszerűen nem tudok elfáradni! Persze sejtem ám, hogy mitől van ez. Máris elárulom a “nagy titkot”. 😉

Közel másfél éve élek tisztán növényi étrenden. Hozzáteszem: teljes értékű növényi étrenden. Igyekszem elkerülni a feldolgozott, agyonmanipulált élelmiszereket, és a férjemmel magunknak készítjük el otthon az ételeinket. Így ténylegesen tudjuk, hogy mi kerül a szervezetünkbe. Mindemellett rendszeresen mozgok, és a lelki egészségemet is igyekszem megőrizni meditáció gyakorlásával.

Szóval, azt vettem észre magamon, hogy hiába vagyok talpon már hajnal 5-től egészen este 7-ig, 8-ig, egyszerűen nem érzem azt, hogy “húz az ágy”; vagy azt, amit régen elég gyakran, hogy úgy elfáradtam, mint a kutya, amelyik tízet fialt. 😅 Általában munka előtt otthon teszek-veszek vagy tanulok, aztán ledolgozom a nyolc órát, majd edzek másfelet, és hazaérve csak nézek körbe magamon, hogy mit tudnék még csinálni. 😃

Meggyőződésem, hogy az életmódunk döntően befolyásolja egészségi, fittségi állapotunkat, közérzetünket, teljesítőképességünket, de még azt is, hogy milyen gyorsan tudunk regenerálódni, gyógyulni.

Kizárólag a pozitív előnyeit tapasztalom annak, hogy elhagytam az állati termékeket, és egyáltalán nem érzem úgy, hogy bármiben is hiányt szenvedek. Nem élem meg lemondásként ezt az életmódváltást, hiszen amellett, hogy egy új és csodálatos kulináris ízvilág tárult ki előttem, büntetlenül ehetek annyit és akkor, amennyit és amikor csak jólesik, hiszen a testem tartani tudja a számára legmegfelelőbb súlyt.

Mit gondolsz, megér annyit a dolog, hogy kipróbáld a növényi étrendet?