A következő címkéjű bejegyzések mutatása: élményeim klipekben. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: élményeim klipekben. Összes bejegyzés megjelenítése

2025. november 11., kedd

Mit várhatsz egy ashramtól?

 

Nem ragozom túl a mondanivalómat, hiszen a címadó videómban összefoglaltam a közel két év alatt szerzett tapasztalataimat, élményeimet, amelyeket egy spirituális elvonulóhelyen szereztem.

Ha furdalja az oldaladat a kíváncsiság, ne habozz, kattints az alábbi linkre:

Mit várhatsz egy ashramtól?

2024. november 16., szombat

A fellegekben jártam

 

Újabb videót töltöttem fel YouTube csatornámra, a címben található címmel. 😅

Ha egy kis könnyed kikapcsolódásra vágysz, és akad a napodban 8 és fél szabad perced, akkor kattints az alábbi linkre:

A fellegekben jártam

2019. november 24., vasárnap

Áldott szabadság - 6. nap


Mivel nem űzött minket a tatár, így a legnagyobb nyugalommal aludtunk addig, amíg a hasunkra sütött a nap. Ébredés után első dolgunk volt megtankolni a szervezetünket. Barátnőm zabkását készített reggelire, amit bogyós gyümölcsökkel dobott fel.

Judit csak annyit árult el az aznapi programról, hogy sokat fogunk buszozni. Megfelelő mennyiségű hideg élelmet pakoltunk hát a táskánkba, majd nekivágtunk a nagyvilágnak.

Volt szerencsém Londonban élni másfél évig, ezért jól tudtam, hogy a város valóban hatalmas, és bizony nem különösebben meglepő dolog két, két és fél órát utazni a célig.

Emeletes busszal mentünk, és sikerült ügyesen elfoglalni a legjobb helyeket (az emeleten, legelöl). Amióta hazaköltöztünk Tibivel, egyedül talán csak a “double-decker” utazás élménye hiányzik kicsit.

Miután leszálltunk, sétáltunk egy keveset, majd ahogy befordultunk az egyik utcasarkon, a következő látvány tárult elém:
Ámulva kérdeztem Judittól: “És te ezt tudtad?” Ő persze csak vigyorgott elégedetten, mert látta rajtam, mennyire lenyűgöz a hely.
Annyit mondhatok, ha valaha Londonban jársz, látogass el Greenwichbe megnézni a Cutty Sarkot, ami a világ egyik leghíresebb teaszállító vitorlás hajója.

Első dolgunk volt betérni a Starbucksba, hogy kicsit felfrissítsük magunkat. Judit kávét rendelt magának, én pedig egy vegán málnás-csokis sütit. Mmmm, mennyei volt! Ráadásul a mellettünk lévő asztalnál egy édes pofa kutyus is ott volt a gazdijával.


Egyszerűen lelket melengető volt a kellemes napsütés, a környezet, és a tudat, hogy szabadságon vagyok, tehát nyugodtan lazíthatok. Leültünk egy padra, csodáltuk a Temzét, gyönyörködtünk a túlsó parton méltóságteljesen tornyosuló épületekben, néztük a körülöttünk lévő embereket, és csak úgy voltunk.

Judit aznapra tartogatott számomra még egy meglepetést. Mielőtt hazaindultunk volna, betértünk a bolhapiacra, ahol egy hangulatos csarnokban árulták portékáikat az árusok. A levegőben különböző ételek illata terjengett, körülöttünk mindenhol emberek; és élettel teli, folyamatos zsongás csiklandozta a fülemet.

Az árusok többnyire Londont ábrázoló, London feliratú, vagy angol zászlóval díszített tárgyakat kínáltak. Lehetett ott kapni táskát, pólót, kulcstartót, hűtőmágnest, képeslapot… á, de nem is sorolom, mert jóformán mindent! Más standokon antikvár dolgokat láttunk: könyveket, ékszereket, szóval csupa kincset. Jó volt ott bóklászni.

Elemózsiánk fogytán volt, és hosszú út várt még ránk, ezért korai uzsonnánkat a Subway gyorsétteremben fogyasztottuk el. Külön öröm volt számomra, hogy többféle vegán szendvicsből is választhattam. Végül emellett a finomság mellett döntöttem:

Úgy kétórányi buszozást követően rendben hazaértünk. Amíg Judit elkészítette a vacsoránkat, addig összepakoltam a bőröndömet, és kikészítettem a ruháimat másnapra, mert bizony korán kellett kelnünk. Szabadságom hetedik napján ugyanis egy megautazás várt rám - hazáig.

2019. november 17., vasárnap

Áldott szabadság - 5. nap


Másnaposság nélkül ébredtünk ezen a szép vasárnap reggel. Miután elkészítettük a reggelinket, igen jóízűen el is fogyasztottuk.

Ezután kicsit ejtőztünk, majd összepakoltuk a felszerelésünket, és elindultunk a közeli edzőterembe lábazni. Előzetes közös “élményekből” kifolyólag igencsak tisztában voltam vele, milyen mókában lesz részem Judit irányítása alatt… 😅

A forgatókönyv egyébként a következő szokott lenni a közös edzéseink során: Judit megmondja, milyen gyakorlatból mennyit csináljunk. Az elején lelkes és elszánt vagyok. Az X-edik gyakorlatnál kicsit sajnáltatom magam, és nyavalygok. Erre ő ráncba szed, hogy igenis bírom! Én bedurcizok, mert fáj, de megemberelem magam, és miközben szidom a barátnőmet, természetesen megcsinálom, amit mond. Szóval működik a dolog! Judit persze tisztában van vele, hogy olyankor “utálom” őt (pusztán szeretetből), de csak kiröhög lelketlenül. 😒😄

Az edzést követően hazasétáltunk, majd egy-egy gyors zuhany után megebédeltünk (házi fitt-fánkot ettünk).

Délutánra egy laza buszozást és csavargást terveztünk. Betértünk többek között egy Swarovski üzletbe is. Hú, hát ami ott volt! Nem azt mondom, hogy ami szem-szájnak ingere, hanem inkább ami szemnek és léleknek kényeztetése! A bejegyzés végén több kép és videó lesz látható egy klipbe ágyazva, ám mivel a Google volt olyan kedves, és meglepett egy kis zenés összeállítással a telefonommal készített anyagokat felhasználva, ízelítőül, íme:

Miután hazaértünk, újabb meglepetésben volt részem: Judit készített nekem egy isteni, illatos forró fürdőt. Tudta jól, mi kell a megfáradt izmoknak! Igazán jólesett megpihenni a vízben. 😌

Egy könnyű vacsorát követően úgy döntöttünk, hogy megnézzük a legújabb dokumentumfilmet Beyoncé életéről. Eleve ő a kedvenc énekesnőm, de emellett példaértékű az is, amit magánemberként produkál. Hatalmas önfegyelemmel és kitartással, meg persze kemény munkával elérte, hogy szülés után újra visszanyerje csodás alakját. Sokan talán azt gondolják, mindent készen kap, holott bizony keményen megdolgozik a sikerért.

Ez volt tehát az ötödik nap élménybeszámolója, amelyhez alább tekinthető meg egy kis audiovizuális összefoglaló, amelyet férjemmel készítettünk.
Jó szórakozást kívánok hozzá!

2019. szeptember 29., vasárnap

Áldott szabadság - 1. nap


A tavaly márciusi utazásunkkal ellentétben idén augusztus végén, szeptember elején töltöttük Judittal a közös szabinkat, fantasztikusan jó időben.

Az első napom azzal kezdődött, hogy a lehető legelső vonattal elindultam Pestre. Ragyogóan sütött a nap, ám a hangulatom még az időjárásnál is derűsebb volt! Mondhatni, alig fértem a bőrömbe! 😄 A vonatútra szokásomhoz híven vittem írni- és olvasnivalót, ráadásul közben fotóztam és videóztam is, így viszonylag hamar elrepült az a 2 óra 20 perc.

A Keleti pályaudvar parkolójában hoztam a szokásos formámat: nem láttam a fától az erdőt, vagyis azt, hogy Judit két kézzel integet a kölcsönautója mellett. 😅 Végül a WhatsApp segítségével odanavigált magához, és miután jól megöleltük egymást, lehuppantam a turbómotorral megspékelt Audi Cabrio anyósülésére. A kocsikázás élménye azzal kezdődött, hogy Judit leeresztette a napfénytetőt.
Egy idő után rájöttem, hogy ilyen utazáshoz elengedhetetlenül szükséges, hogy kibontsam a hajamat. 😆
Pindurkát elvett a felhőtlen élvezetből, hogy Magyarország egyes területein botrányosan silány minőségűek az utak, ahol nem igazán lehet száguldozni. Hiába dübörögtek alattunk a lóerők, sajnos nem tudtuk szabadjára engedni őket.

Egyik alkalommal, amikor beértünk lakott területen belülre, Judit vigyorogva megszólalt: “Ne mááár! Ez ötvennél lefullad.” 😂 Egyébként az utazás alatt Judit ellátott jó tanácsokkal arra vonatkozóan, hogyan tudom a leghatékonyabban kinyírni az izmaimat súlyzókkal.

Jahh, még nem is mondtam, hogy merrefelé vettük az irányt. Pestről elkocsikáztunk Gesztre, ahol Judit nagyiját és még két rokonát látogattuk meg, onnan pedig Mezőberény következett, ahol végre élőben is megmutathattam barátnőmnek az új, szeretett fészkünket.

Na de ne szaladjunk ennyire előre.
Mindketten reggel óta talpon voltunk, és jó néhány kilométer volt már a hátunk mögött, ezért elérkezett az ideje egy korai ebédszünetnek. Judit valahányszor meglátogatja a geszti rokonait, mindig a Convoy City (Szajol) nevű helyen áll meg útközben szusszanni.

Tavaly szeptember óta, amikor áttértem a növényi alapú táplálkozásra, tudatosan figyelek arra, hogy mit eszek meg. Az étlapot böngészve megdöbbenve és elborzadva láttam, hogy szinte az összes fogásban szerepel hús! Mintha mással nem is lehetne jóllakni! 😒 Volt ugyan egy vagy két vegetáriánus verzió, ami sajnos a rántott sajtban merült ki. Kössz… Az is állati eredetű. Tanácstalanul töprengtem magamban, és már azon voltam, hogy köretet kérek körettel, amikor a pincérlány - látván tétovázásomat - kedvesen felajánlotta, hogy megkéri a szakácsot, dobjon össze nekem egy grillezett zöldségtálat. Igazán hálás voltam az ötletért! 🙏 Kértem még mellé egy adag sós-főtt burgonyát és kovászos uborkát is, így egy igazán fenséges ebédet fogyaszthattam el jó szívvel, és persze jó étvággyal. 😋

Judit unszolására (ami nem tartott valami sokáig) bevállaltam én is egy desszertet. Megint csak nem volt könnyű választanom. Végül mindketten gesztenyepürét kértünk, én azonban szigorúan hab nélkül. Hogy egy kicsit feldobjam az önmagában kissé száraz gesztenyedarálmányt, löttyintettem rá az üdítőmből, így egy isteni epres beütést kapott az édességem. Jut eszembe! Judit elküldött egy képet a gusztusos kreálmányáról az egyik angol ismerősének. Ő pedig megkérdezte, hogy az micsoda. Egyáltalán nem ismerte gyerekkorunk kedvencét. Szegény, ha tudná, miről maradt le. 😏

Finom ebédünk végeztével még egy meglepetés várt rám. Barátnőm a kocsiban átnyújtotta életem egyik legklasszabb ajándékát, amit napi szinten használok, hiszen rendszeresen olvasok.
 

Ismét mentünk egy jó darabig, majd megálltunk egy kávészünetre Törökszentmiklóson. Tavaly augusztus óta igyekszem az életemben minél többször gyakorolni a hálát, ezért még azt is megköszöntem az égieknek, hogy szép és ragyogóan tiszta volt a WC a benzinkúton. Igen ám, de amikor a (nagyon) rövidnadrágomban beszálltam az autóba, felszisszentem, mert nem esett jól az átforrósodott bőrüléssel érintkeznem. 😅 Judit persze kajánul kinevetett, és én éppen belekezdtem a panaszkodásba, amikor hirtelen észbe kaptam: hát mit művelek én, hogy egy Audi Cabrióban nyavalygok, miközben a szabadságomat töltöm szeretett barátnőmmel?! Talán nem mindig könnyű, de érdemes odafigyelni magunkra, és amikor valami miatt panaszkodni kezdünk, akkor megvizsgálni, hogy valóban van-e rá okunk. Netán felváltani hálával olyasmi iránt, ami örömmel tölt el minket.
Hálát éreztem akkor is, amikor megérkeztünk Judit rokonaihoz, akik olyan szívélyesen fogadtak, mintha én is családtag volnék. 💖 Szeretettel megvendégeltek minket, iszogattunk, beszélgettünk, majd miután Judit nagyiját is megkabrióztattuk, lassan szedelőzködtünk, mert még mindig hosszú út várt ránk, hazáig.

Estefelé épségben meg is érkeztünk Mezőberénybe. Először az állomásra kellett mennünk, ahol reggel a bicajomat hagytam. Az egyébként tízperces utat kb. hat perc alatt tettem meg, ugyanis Judit mögöttem haladt az Audival, néha-néha megelőzve engem. Szenzációs volt!! Olyan hanggal vágtáztak alatta a lovacskák, amitől én is turbó fokozatra váltottam a bicajomon! 😎 

Miután Judit beállt az udvarunkra, elábrándoztam, milyen szépen is mutat egy Audi a portánkon. 😊

Bevittük a házba a motyóinkat, ahol Tibi szeretettel és finom vacsorával várt minket. Elmeséltük a nap történéseit, jókat nevettünk, majd kellemesen elfáradva nyugovóra tértünk.

A nap eseményeiből Tibivel közösen készítettünk egy videóklipet, amely megtekintéséhez jó szórakozást kívánunk!

2018. december 31., hétfő

2018


Lezárult egy újabb év. Voltak benne csodás dolgok, küzdelmek, boldogság, könnyek, fejlődés, megtorpanás, változás. Gondolom, ahogy mindenki más életében is.

Azt találtam ki, hogy drága férjem segítségével összehozok egy videóklipet a 2018-as év számomra kedves pillanatképeiből. Az ember nem is gondolná, hány óra “munkával” jár, amíg elkészül egy néhány perces produktum. Természetesen az anyaggyűjtéstől kezdve, a képek felcimkézésén át, az egyes darabok megfelelő elhelyezésével bezáróan minden pillanatát élveztem a folyamatnak! 😃 És szerencsémre Tibi is szeret a technikai résszel bíbelődni. Elárulom, a tükrös résznél a képeket szándékosan illesztettük a megfelelő dalszöveghez, ám az Égiek többnyire minden alkalommal segítenek abban, hogy a mondanivalóhoz a legodaillőbb kép kerüljön. 😇

Christina Aguilera ‘Makes me wanna pray’ című számát választottam a kliphez, mert egyrészt nagyon tetszik, másrészt a mondanivalója illik az érzéseimhez. Legtöbbször én is térdre tudnék borulni, és hálatelt szívvel rebegnék imát a Gondviselőnek, amiért ennyire szeret engem, és ennyi áldásban részesít! 💖

Egy kis részlet hallható a klip végén örök kedvencemtől, az aranytorkú Beyonce-tól.

Jó szórakozást, és Egészségben, Sikerekben, Boldogságban gazdag Új Évet kívánok Mindenkinek!
2018

2018. december 10., hétfő

Egy csodás vasárnap


Ragyogó napsütés, csodaszép táj, kellemes társaság, mozgás a szabadban, izgalmas kastélylátogatás, finom falatok. Már-már túl szép, hogy igaz legyen, ugye? Pedig mindez megtörtént. 😃

Ez év november 18-án egy nem túl korai gyülekező után férjemmel és még ötven túratársunkkal elindultunk Békéscsabáról Szabadkígyósra. Igen, gyalog. 😁

Az Alföld Turista Egyesület elnökének pattant ki a fejéből egy ragyogó ötlet, miszerint szervezzünk megyei turista találkozót, ahol lehetőség nyílik más egyesületeknek is bemutatkozni; illetve ismerkedni, esetleg közös terveket szövögetni.

Nálunk, “Turistáéknál” még egy ilyen konferencia is úgy zajlik, hogy belebújunk szabadidőruhánkba, felhúzzuk túrabakancsunkat, és nekivágunk a lehetőleg hosszú útnak.

Azon a vasárnap reggelen is így történt. Utunk a Csaba-tó, a Fás-tó, valamint idilli tanyák mellett vezetett, ragyogó napsütésben. Kényelmes tempóban baktattunk egészen a Szabadkígyósi Wenckheim-kastélyig. Felújítási munkálatok miatt nem kukkanthattunk be az egész épület minden zeg-zugába, azonban Lánczi Ildikó figyelemre méltó idegenvezetése alatt korhű berendezésű helyiségeket csodálhattunk meg, továbbá érdekes történelmi csemegéket is hallhattunk a Wenckheim családról.
Aki szeretne többet megtudni a kastély lakóinak életéről, annak jó szívvel ajánlom Bauer Barbarától “A leggazdagabb árva” című remek könyvét.

Visszatérve a túránkhoz: a további kihívásokra éhező, lépcsőzni vágyó jelöltek felkapaszkodhattak a toronyba, ahol is pompás kilátás tárult a szuszogó turisták elé.

Programunk további pontjaként elsétáltunk a közeli Dreher Söröző és Pizzériába, ahol egy szépen feldíszített teremben szendvicsek és üdítők vártak ránk. Én egy kicsit gondban voltam, ugyanis szeptember végétől növényi étrendet követek, önként és dalolva persze. 😎 Látván azonban a szendvicseken figyelő szalámi és reszelt sajt halmokat, kissé ijedten érdeklődtem meg a szakácstól, hogy az éppen nekünk készülő pogácsa tartalmaz-e állati eredetű hozzávalókat. Bizony tartalmazott. Meglehet, hogy kétségbeesésem túlságosan is kiütközött arcomon, ugyanis a fiatalember megkért, soroljam csak fel bátran, miket ehetek. Meghatott a dolog, hogy a kedvemért összedobott számomra három darab rögtönzött vegán szendvicset, ami finom, friss zöldségekből állt magvas kenyérre halmozva.

Miközben jóízűen falatozgattunk, meghallgattuk elnökünk okos gondolatait, majd sorban a többi egyesület bemutatkozását is. Így ismertük meg a Csabai Bihargók, a Túrázz Velem Turista Egyesület, valamint a Százlábú Egyesület létrejöttének történetét, célkitűzéseit is.

A társaság nagy része busszal indult vissza Békéscsabára, egy tucatnyian azonban maradtunk a gyalogos közlekedésnél, immár tempósabb iramot diktálva.

Nem is maradt más hátra a beszámolómból, mint a képgaléria, valamint a nap eseményeiből kreált videóklip, amelyet férjemmel közösen készítettünk.

Fogadd tőlünk szeretettel!
Képgaléria

2018. október 22., hétfő

Lilike emlékére


Hirtelen és váratlanul halt meg.

Október hatodikán, szombaton szép idő volt. Délután elvittük féléves kutyusunkat sétálni. Furcsa módon kis idő elteltével búsan bandukolt mellettünk, és úgy nézett fel ránk, mint aki rossz fát tett a tűzre. Férjemmel még nevettünk is rajta, vajon mit találunk majd otthon, mit rághatott szét a kis kópé? De nem erről volt szó.

Elindultunk hazafelé, ám Lilike elgyengült, lefeküdt, és nem akart jönni. Próbáltuk csalogatni, mégsem volt hajlandó mozdulni. Végül ölben vittem haza. Otthon levettük róla a hámot, és vacsoraidő lévén, adtunk neki kedvenc tasakos kajájából, ő azonban elfordította a fejét. Talán annyi előzménye volt ennek a tragikus halálnak, hogy az utóbbi egy-két napban nem nagyon volt étvágya a kis drágámnak.

A dolgok hamar fordultak rosszabbra. Lili erősen zihált, a vizet sem fogadta el, és csak feküdni bírt. Mindez szombaton délután. Sajnos szembesülnünk kellett azzal a ténnyel, hogy nincs működő állatorvosi ügyelet a környéken. Találtunk ugyan egy pirossal kiemelt telefonszámot, azonban csak a hangposta rideg géphangja köszöntött minket. Ez borzasztó! Sok embernek a házi kedvence nem csupán egy állatot jelent, hanem családtagként kezeli, szereti őt.

Közben megírtam az állatorvosunknak Facebookon, hogy mi történt. Kedves volt, mert rögtön válaszolt, és ellátott mindenféle jó tanáccsal, viszont azt is leírta, hogy csak másnap reggel tudja megnézni a kutyust. Addig pedig hátha jobban is lesz. Ezt talán a rutin mondatta vele. Ebben bíztunk mi is.

Este még megnéztem, hogy van Lili. Nem volt jól. Zihált, téblábolt az udvaron, leült, de sehol nem találta a helyét. Próbáltam lelket önteni belé, hogy gyógyuljon meg. Aztán rábíztam őt az éjszakára.

Már hajnal négy előtt felkeltem, és azt remélve mentem ki az udvarra, hogy Lilit ugyan legyengülve találom, de életben. Úgy feküdt a fűben, mint aki alszik. Letérdeltem mellé. Vártam, hogy megmozduljon. Nem mozdult. Hiába szólongattam. Eleredtek a könnyeim. Azért sírtam keservesen, mert szegénykém egyedül halt meg.

Előző nap az állatorvosunkkal abban maradtunk, hogy reggel nyolckor hívom, mi újság Lilikével. Azonban sem én, sem a férjem nem tudtunk volna beszélni, ezért üzenetben írtam meg a szomorú hírt. Kedves volt a doktornő, részvétét fejezte ki, és azt tanácsolta, gyászoljuk meg a kutyust. Így tettünk.

A felkelő nap melengető sugarai által simogatva temettük el őt, Bogár sírhelye mellé. A kedvenc pokróca ölelésében, játékai biztonságot nyújtó társaságában helyeztük őt örök nyugalomra. Pupillácska, hófehér cicusunk is részt vett a temetésen.

Egész nap azon őrlődtem, hogy nem tudtam vigyázni a kutyánkra. Gondolkoztam, mit kellett volna másképp csinálnom, hogy ezt elkerüljük.

Utólag, ahogy beszéltünk a történtekről az állatorvossal, valamint apósommal is, aki régebben kutyatenyésztő volt, arra jutottunk, hogy nem tudtunk volna segíteni Lilikén. Az oltásait rendre megkapta, vagyis nem valami fertőző betegség ragadta el őt tőlünk. Egy mérgezés pedig lassabb lefolyású, nem végez ennyire hirtelen az áldozatával. Azért merült fel a méreg, mint halálok, mert aznap délután Lili talált egy döglött egeret a kertben, ám én perceken belül el is vettem tőle (bár ilyen már máskor is előfordult). Nem ette meg! Különben pedig akkor a kis gyilkos Pupillácskának is baja lett volna. Egyébként mi nem szoktunk mérget kitenni, de minek is? Ott a két macska! Ám nem akarom megint belelovalni magam a találgatásba. Az mindenesetre igen gyanús, hogy a kutyus összes testvére meghalt kölyökkorában. Azt sem tudjuk, ki volt az apa. Talán a szülők génjeinek keveredése volt végzetes. Ezért is haragszok azokra a felelőtlen gazdákra, akik csesznek az ivartalanításra! Bármilyen jöttment kutya felcsinálhatja nőstényüket. Talán el sem kellett volna hoznunk Lilit annak tudatában, hogy a testvérei sorban kimúltak.

Váratlanul ért minket ez a veszteség. Próbáltam megérteni az okát. A lelki gyógyítóm szerint az Élet így akarta nekem megtanítani az elengedést.

Azóta eltelt néhány hét, de még mindig szokatlanul üres az udvar nélküle. Még napokig, amikor hallottam a konyhaablak előtt zörögni az avart, valahogy abban bíztam, hogy Lilike csörtet a kiskertben. És azért is mit nem adnék, ha összeugrálná sáros mancsával a hófehér nadrágomat!

Ideje azonban megtanulnom a Leckémet. El kell őt engednem. Rövidke élete alatt boldog kutya volt. Számomra pedig az a hit ad megnyugvást, miszerint ő most odafent futkározik a mennyekben lobogó fülekkel, Bogárral, boldogan.

Beyonce - A mennyország nem várhatott rád tovább

2018. október 8., hétfő

"We are the champions, my friends"


Új címkét nyitottam. Kissé rendhagyó lesz a tartalma, ugyanis az ebben szereplő bejegyzések nem szövegek lesznek, hanem videóklipek. 😃

Imádok alkotni! 😊 Mint kiderült, nem csak írni szeretek, hanem fotózni, kamerázni is, majd az ebből készült anyagokat feldolgozni. Boldogsággal és izgalommal tölt el, amikor egy-egy témához kiválaszthatom a zenét, majd férjem mellé kuporodok a számítógép előtt, és közösen összerakunk egy klipet. Ugyanis Tibim az én technikai hátterem. Ráadásul igen jó füle van ahhoz, hogyan vágjuk meg a zenéket.

Büszkén mutatom hát be legelső szerzeményünket, amelyet a Mezőberényben rendezett, “Triatlon Kóstoló” nevű rendezvényen készült anyagból készítettünk.
We will rock you!