Ne gyere, te gyerek!

Kicsit még halogatni akartam a témát attól tartva, hogy ezután a bejegyzés után maradék, maroknyi hűséges olvasómat is elveszítem.🙈 Viszont egyszerűen nem bírom tovább magamban tartani, főleg azok után, ami a minap történt. Megpróbálom dióhéjban előadni a szituációt, lehetőleg úgy, hogy ne zaklassa fel ismételten a lelkivilágomat.

Ülünk munkakezdés előtt a teakonyhában, csevegünk a többiekkel. Valahogy szóba kerül a gyerektéma. Botor és meggondolatlan módon kibukik belőlem az őszinteség, miszerint a férjemmel nem tervezünk gyereket. Mármint úgy egyáltalán nem. Legalábbis ebben az életünkben nem.😏 Egyik (szándékosan mellőzöm a jelzős szerkezetet) kolléganőm olyan undorral néz rám, hogy szinte kifordul a reggelije a szájából, majd tüntetőleg befejezve az étkezést dúlva-fúlva feláll, és megjegyzi: “Na én erre inkább nem is mondok semmit!” Nem akartam őt tovább “provokálni” azzal, hogy rákontrázzak: “Hát ne is, mert semmi közöd hozzá!” Inkább bölcsen hallgattam, és nyugtáztam magamban, hogy nem vagyunk egyformák.

Sajnos nem először szembesültem ehhez fogható negatív visszacsatolással - úgy vélem - jogilag megillető véleményemmel kapcsolatban a gyerektémát illetően. Előfordult már az is, hogy egy illető tapintatlanul, nem mellesleg korlátoltságát és szűklátókörűségét bizonyítandó egyenesen a pofámhoz vágta, hogy akkor minek élek? Majdhogynem szembe nem köpött.

Kevésbé rosszindulatú és gáncsoskodó emberek azzal akartak rábeszélni a gyerekvállalásra, hogy akkor szüljek azért, hogy öregkoromra ne maradjak egyedül. Mi ez, ha nem tömény önzőség?! Véletlenül se azért szüljek, hogy a gyermekem lássa a világ csodáit, és mindent megtegyek azért - természetesen áldozatokat hozva -, hogy boldog, teljes életet éljen. Nem, azért szüljek, hogy ha lerobbanok, legyen, aki gondozzon és végignézze a szenvedéseimet. Persze ehhez alaposan bele kell nevelni az utódba a lelkiismeret-furdalást arra az esetre, ha magamra akarna hagyni. Szép. Alant majd kifejtem, hogy sajnos vannak ilyen célból gyereket vállaló emberek is.

Eleinte voltam olyan buta, hogy buzgón soroltam indokaimat, miért is nem akarok gyereket, de mára már felhagytam ezzel. Most sem fogok magyarázkodni. Helyette lejegyzek néhány gondolatot arról, mi a véleményem különböző típusú gyerekvállalókkal kapcsolatban.

A diktátor: azért szül gyereket, hogy legyen kit irányítania, vagy ha úgy jobban tetszik, csesztetnie egy életen át. Minden lépésébe beleszól, folyton kontrollálja, korrigálja.
És most jöjjön az ellentéte.

A ráhagyó: aprócska csemetéjét még akkor is tétlenül, ámde bárgyú mosollyal az arcán mustrálja, amikor az éppen egy széket tol át csikorogva egy csendes közkönyvtár olvasótermének teljes hosszán, ahol egyébként tanulna vagy olvasna az ember. Hogy a könyvtárlátogató változatosabb hangeffekteket élvezhessen, az aktív gyermek emellett visítozik is, akinek játékába egy idő után becsatlakozik anyuka: hangos múú-zásokat hallatva követi porontyát a termen keresztül-kasul, miközben egy ötkilós kulcscsomó csörög a nyakában (megtörtént esemény alapján skicceltem eme kellemes emlékképet).😑

A pénzre hajtó: terhes állapotában padlásokról ugrál le, vagy megrugdostatja magát (hasát sem kifelejtve) élete párjával, hogy reményei szerint fogyatékkal születendő kölyke után több állami támogatást kapjon, amiből több alkoholt vedelhet, hatékonyan megnyomorítva tucatnyi gyereke életét - egy életre.

A magáról gondoskodó: legyártja magának személyes ápolóját öregkorára, akibe gondosan beleneveli a lelkiismeret-furdalást arra az esetre, ha a felnőtt gyerek a maga életét akarná élni.

Az idióta: számomra érthetetlen okból közveszélyes családi fészket teremt, amelyben bármikor fennáll a veszélye annak, hogy a kisgyermek a rendetlen, telezsúfolt lakásban véletlenül magára ránt egy konyhakést.

A bebörtönözendő: az a szülő, aki szénsavas kólát önt kisgyermeke cumisüvegébe, és azzal itatja rendszeresen, minek következtében a gyermek fogai hároméves korára egészen a folyamatosan vérző ínyéig elkorrodálódnak. Ide sorolandó az is, aki csak és kizárólag cukros édességgel eteti (nem, nem táplálja, eteti) a gyerekét.

Az elfogult: családi/baráti összejövetelek alkalmával étkezés közben tárgyalja ki részletesen, hogy porontya mennyit és milyen állagút kakált, valamint milyen színű és sűrűségű volt legutóbb az orrváladéka. (De legalább nem csatol termékmintát szemléltetésképpen a prezentációjához…)

A felelőtlen: magányát és üres életét többé nem képes elviselni, ezért gondol egyet, és akár az ötvenes éveiben is képes utódot szülni, hogy a szerencsétlen minél fiatalabb korában megtapasztalhassa, milyen is Móricz Zsigmond regényének főszereplőjének, vagyis Árvácskának lenni. (Most őszintén, aki ötvenéves kora körül/után szül, az miért bízik abban, hogy látja az unokáit felnőni? Hisz’ még a saját gyereke felnevelésének megélése is necces.)

A távolságtartó (szó szerint is): megszüli a gyerekét, és amint elvágják a köldökzsinórt, megy is vissza dolgozni (hogy legyen pénz dadára); majd iskoláskorúvá cseperedett gyermekét elküldi jó messzire bentlakásos suliba, ami drága ugyan, de nem baj, tudja fizetni a gondos szülő, hiszen dolgozik éjjel-nappal.

A bizonytalan: az a típus, akinek öt gyermekére jut kilenc apajelölt…

Azt hiszem, nem sorolom tovább. Annyit viszont még megjegyeznék, milyen érdekes dolgot olvastam egy tudományos folyóiratban: “12 millió terhességet vizsgálva kimutatták, hogy az anya 30 év feletti életkora önmagában annyi rizikót hordoz, mint az elhízás vagy a dohányzás.” Persze arról már ne is tegyek említést, hogy minél idősebb valaki, annál kevesebb a türelme és az energiája is a gyermekneveléshez!

Arról is több helyen olvastam, mennyire fontos a gyermek egészséges lelki, sőt, testi fejlődése szempontjából is az érintés. Ha belegondolok, hogy sajnos nagyon sok “családban” a gyerek akkor részesül csak érintésben, amikor ütlegelik… ...nem tudom befejezni ezt a mondatot, túlságosan elszomorodtam.

Viszont valahogyan csak illik lezárnom ezt a bejegyzést. Bevallom, szabályosan megkönnyebbültem, hogy végre ezt is kiadtam magamból. Azoknak pedig, akik önhatalmúlag, ismeretlenül elítélnek engem a véleményem miatt, mindössze egy mondatot ajánlanék figyelmükbe olvasnivaló gyanánt: "Az előítéletek legtöbbször a tudatlanságból erednek."

Kérj, és megadatik!

Február végén kaptam egy e-mailt. A helyi (köröstarcsai) Művelődési Ház keresett meg azzal, hogy volna-e kedvem márciustól ott dolgozni. Legnagyobb lelkesedésem közepette azonmód billentyűzetet ragadtam, hogy bepötyöghessem pozitív visszajelzésemet.

Sikeresen elintéztük a papírmunkát, tisztáztunk minden aprócska részletet, majd március 3-án munkába is állhattam.

Javarészt a könyvtárban teljesítek szolgálatot, ahol a sajnálatosan gyérecske forgalom miatt bőven jut időm a könyveket rendezgetni, illetve az elhelyezkedésükkel megismerkedni. Emellett a különböző rendezvények szervezésében is aktívan részt veszek. Itt egy kép például arról, amikor egy képkiállítást készítettünk elő egyik kedves kolléganőmmel.

A kiállítás március végéig ingyen megtekinthető nálunk, melyből itt látható egy kis ízelítő.

Amióta megismertem a férjemet, egyszerűen nem győzök hálát adni az égieknek.😇 Roppant szerencsés vagyok. Történt ugyanis, hogy a március 8-án rendezett nőnapi ünnepségen, a tombolasorsoláson nyertem egy csomag kávét. Annak fényében, hogy pont márciustól szoktam le a kávéról, talán megállapíthatnánk, ez mekkora pech (már hogy nem mást nyertem). Na de kérem, én azt a csomag kávét prímán fel fogom tudni használni!😃 Bekeverem ugyanis a testápolómba, és az edzéseim előtt jól bedörgölöm vele a kényes részecskéimet, hogy a koffein kifejthesse feszesítő hatását! Ám eltértem a tárgytól...

Aki nem ismer engem alaposabban, az nem is sejti, mit jelent számomra könyvek között dolgozni. Imádom őket! Sokszor azt kívánom, bárcsak lenne még egy életem, amit csak olvasással töltenék ki! Nem mellesleg, hogy a címválasztásomat némileg megmagyarázzam, hadd mesélek el egy apró jelenetet. A munka felajánlása előtti héten betértem egy antikváriumba. Mire észbe kaptam, a polcok között bóklászva hangosan kimondtam, ami a fejemben járt: “Istenem, de jó lenne könyvek között dolgoznom!” A folytatást pedig ismerjük.

Mindebből azt szerettem volna kihozni, hogy ne féljünk óhajainkkal az Égiek felé fordulni (vagy az Univerzum felé, avagy ki miben hisz). Ne féljünk akár hangosan is kimondani vágyainkat, hiszen ismerjük a mondást: “Néma gyereknek a süket anyja nem érti a szavát.” ...vagy valami ilyesmi. Gondolataink - még ha ebben nem is hisz mindenki - nagyban befolyásolják, merre halad az életünk. Van is egy kedvenc idézetem: “Ha az álmaidat el tudod képzelni, akkor valóra is válhatnak.” És én bizony gyakran bevizualizáltam magamnak, amint azzal töltöm kenyérkereső napjaimat, hogy könyvek között vagyok.😌

A végére egy érdekes képet tartogatok: ezt látom minden este, amikor nyugovóra térek, ugyanis a hitvesi ágyunkkal szemben ez a számomra oly’ kedves relax-fal foglal helyet.

Kócmanó

Február végén nem kis megpróbáltatáson esett át a kandúrcicánk. Sajnos a tél folyamán teljesen összekócolódott a bundája, aminek a kibogozásával annyira nem boldogultam, hogy szakemberhez kellett fordulnunk.

Egy keddi napon - előzetes bejelentés alapján - elvittem Tornádót az állatorvoshoz, hogy a doktornő asszisztense bódításban ki tudja kócolni a bundáját. Egyébként kicsit én is hibás vagyok, hogy ki kellett tennem a macsekot ennek a tortúrának, ugyanis nem fésülgettem őt rendszeresen. Mondjuk nem mindig volt olyan kedve, hogy hagyja magát, de megbeszéltem vele, innentől az új heti rituálénk a kócolás lesz!

Aznap tehát délelőtt tízre mentünk. Miután megmértük a kandúrt (5,1 kg volt, ebből a bunda szerintem 1,5 kg😅), a doktornő beadta neki a szurit, amit a lelkem meglepően jól tűrt. Kisvártatva el is bódult, az asszisztensnő pedig hozzákezdhetett a hadművelethez. Egy órácska múlva szólt, hogy készen van. Beléptem a kezelőbe, és az asztalra pillantva hirtelen nem is tudtam, melyik kupac a macska, és melyik a lekócolt bunda.😂 Végül egy jólfésült cicust vihettem haza, akin alig látszott meg, hogy itt-ott le lett borotválva, hiszen a hosszú szőre eltakarta a kis csupasz foltokat. A neheze azonban csak ezután jött.

Fél tizenkettő előtt már otthon voltunk. Tornádónak kialakítottunk a ház előterében, ahol a kazánunk is van, egy biztonságos “lábadozót”, ami azt jelentette, hogy kihordtunk onnan mindent, és leterítettünk egy hatalmas pokrócot. Én a nyitott konyhaajtóban foglaltam el őrhelyemet, így szemmel tudtam tartani. Amíg vártam, hogy ébredezzen, addig olvasgattam. Nem tudom, ki látott már állatot kijönni altatásból, de szerintem egyáltalán nem vicces (holott a neten sokan “poénkodnak” azzal, hogy lekamerázzák kedvencük megpróbáltatásait). A legrosszabb az volt, amikor az altató utóhatása miatt rátört szegénykémre egy roham. Elkezdett öklendezni, de üres volt a gyomra, tehát nem tudott hányni, viszont hirtelen megfeszült a kis teste, hátracsavarodott, és rémülten nézett rám.😟 Én épp a kezeimben tartottam, mert akárhányszor megmozdult, rögvest ott termettem mellette. Ezután egy rövid görcsös rohama volt, ami alatt igyekeztem a pokrócon tartani őt, nehogy megüsse magát a falnál. (Aki nem tud őrt állni altatásból kijövő állatkája mellett, érdemes egy puha pléddel bélelt dobozba raknia, nehogy megsérüljön.) Szegénykém ezek után még vagy fél percig reszketett. Én is megijedtem, de próbáltam nyugalmat sugározni felé. Délutánra szakaszosan teljesen magához tért, de még nem mertem ingerelni a gyomrát semmiféle kajával, csak víz volt előtte. Gyakran odakuporodtam mellé, és miközben simogattam, beszéltem hozzá. Egyszer megkérdeztem tőle: “Hogy érzed magad, kutyául?”, de mivel csak nézett rám kábán, igyekeztem megnyugtatni: “Ne félj Tornádó, hamarosan cica bajod sem lesz.”

Este hét után kapott egy kevéske cicakonzervet, azt jóízűen meg is ette. Nagy nehezen sikerült elaludnom, de annak ellenére, hogy kedden az izgalomtól már fél négykor fent voltam, szerda hajnal fél kettő után megébredtem, és mentem is az előtérbe, hogy megnézzem, rendben van-e Tornádó. Még soha nem tartottuk bent éjszakára, csak nappal szunyókált ott, de csak amikor mi is otthon voltunk (vagyis ha ki kellett mennie, jelzett nekünk). A bejárati ajtónkat nem akartuk felszabdalni, hogy a cica és a kutya szabadon közlekedhessen azon keresztül. Különben is, a házhoz tartozó műhelyben már kialakítottunk nekik egy közös agglegény-lakot, szabad bejárással. Csak hát azt a helyiséget nem fűtjük, és féltem, hogy a kissé megkopasztott kandúrkám még megfázik éjszaka. Tehát maradt a lakás előterében.

Szerencsére nem volt semmi baj vele, nem hányta ki a vacsiját, és az odakészített macskaalmot is használta. Hajnalban megetettem, pátyolgattam kicsit, és megnéztem egy Poirot-részt, mert tudtam, hogy úgysem vagyok képes hirtelen újra elaludni. A csütörtöki napom is hasonlóan kezdődött: hajnal fél kettő után ismét megébredtem, de nem bánom, az a fő, hogy minden rendben van Tornádóval!💖 Nagyon aranyos, amikor elkapja egy-egy szeretetroham, és azt sem tudja, hogyan dörgölőzzön hozzám. Igazán hálás kis jószág, biztos vagyok benne, hogy érezte a törődésemet. Ja igen, az állatorvosnál vettem egy speciális kócoló fésűt, mert amim volt, az amúgy sem volt hatékony, főleg úgy, hogy nem is kócolgattam vele azt a bumszli cicát hetente.🙈 Úgy tűnik azonban, hogy ez az új kócoló kefe tetszeni fog neki, mert amikor péntek reggel először kipróbáltam rajta, akkor igencsak dorombolt, annyira elégedett volt.

Más mondanivalóm nem lévén, két kedves képpel köszönök el.

Vak vezet világtalant - végzetes vétek...

Amikor én még kislány voltam… illetve fiatalabb, és tudatlan! Már ami az egészséges életmódot és testmozgást illeti. Történt ugyanis, még a húszas éveim elején, hogy mindenféle alapismeret és bárminemű fittségi felkészültség nélkül elkezdtem tornázni az egyik legnagyobb hazai fitnessgurunk kazettájára. Egy alkalom elég volt ahhoz, hogy lábra se tudjak állni kb. két napig.😒 Nézzük a részleteket!

A mozgásanyag alapelve a következő volt: csapjunk bele a lecsóba! A “kedves, hozzáértő sportszakember” számára sajnos ismeretlen fogalom volt a bemelegítés és a nyújtás, valamint a fokozatosság, ezért naivan mindenféle előképzettség és kellő felkészültség nélkül szépen végigcsináltam a kazettán mutatott vádligyakorlatokat. Közben nem éreztem semmi különöset, ám másnap azt tapasztaltam, hogy ha lábra akarok állni, nem megy.😳😲 Iszonyúan bedurrantak az izmaim, feszültek, fájtak, szóval két-három napig úgy közlekedtem, mint egy dupla-falábú matróz. Szegény édesanyám még sírt is, hogy biztosan lenyomorodtam egy életre. A legborzasztóbb persze az egészben az, hogy ez a kókler pénzért árusította a szakmai felkészültséget nyilvánvalóan mellőző, éppen ezért közveszélyes kazettáit!! Végül is, talán az motiválta, hogy lenyomorítsa a dagadt embereket, akik ezáltal képtelenek elmenni a gyorsétterembe, szupermarketbe, vagy akár csak a hűtőig, hogy teletömjék magukat hizlaló kajákkal. Micsoda koncepció! Sajnos azonban igaz a mondás, miszerint megtalálja zsák a foltját, így “szakemberünk” rátalált hasonlóan lelkes élete párjára, aki csak úgy ontotta magából a fitness DVD-ket. És a hangsúly most azon van, hogy csak úgy! A lelkem ugyanis a hatodik DVD-je végén köszönte meg a kedves hozzászólók véleményét, miszerint igen ajánlatos lenne a mozgásprogramok elé bemelegítést, a végére pedig nyújtást rakni.👏👏👏 Mindezt mosolyogva köszönte meg a “szakember”, jelen esetben “szakasszony”.

Na jó, szokásomhoz híven túl szigorú voltam. Igenis volt bemelegítés a DVD-ken, méghozzá mindig ugyanaz: ötven guggolás, amit mindig ugyanaz követett: húsz perc kitörés. Nyújtás viszont nuku, hacsak nem azt számítjuk annak, hogy a végén nyújtott lábbal elköszönt a nézőktől a fitness-lady. Hogy tovább piszkáljam szegényt, a mozgásanyagaiban az jelenti a változatosságot, hogy más-más tornaruciban van. Ennyi. Egyébként minden egyes DVD-je ugyanúgy van felépítve: ugyanazok a mozdulatok követik egymást, hogy az izmok még véletlenül se fejlődhessenek semerre; illetve véletlenül se legyenek más-más jellegűek a mozgásanyagok (pl. erősítő/zsírégető, állóképesség növelő, netán kombinált). De hát én nem vagyok szakértő, nem tudhatom, hogyan kell sok-sok embert sikeresen lesántítani, őőő, akarom mondani, lefogyasztani. Nyelvbotlás volt, elnézést kérek érte.😏

Szerencsére időközben, sok-sok év alatt, alapos utánaolvasással kiokosítottam magam, illetve folyamatosan igyekszem minél többet megtudni a témával kapcsolatban a kockázatok és sérülések elkerülése miatt keresse fel… ja ez nem az a mondat. Szóval azért képzem magam szorgalmasan, nehogy még egyszer valami pénzéhes, tudatlan kókler véletlenül megpróbáljon megnyomorítani engem.