Égi áldás!

Eláztam. Nem kicsit. 😄

Az úgy történt, hogy kedden elindultam bicajozni. Nem volt ugyan felhőmentes az ég, de a franc se gondolta, hogy a nyakamba fog szakadni. Tekerek-tekerek, egyszer csak elkezd esni. Jó. Nem telik el egy perc, már ömlik, szakad, záporozik rám az égi áldás! És képzeld, örültem neki! Arra gondoltam ugyanis, hogy most kívül-belül tisztulok. 🙏 Belegondoltam, mennyire szerencsés vagyok. Hiszen megvan a szabadságom. Ép és egészséges vagyok, tehát mozoghatok. Van biciklim. Van hová hazamennem, ahol ráadásul lezuhanyozhatok és tiszta, száraz ruhába bújhatok. Van mit ennem! Mindez átfutott az agyamon (miközben a szakadó esőben tapostam a pedált), és egyre szélesebb mosolyra húzódott a szám. 😃

A legnagyobb poén az egészben, hogy éppen aznap délután elmélkedtem azon, milyen jó lenne kimosnom az edzőcipőmet. Nos, ki lett mosva, méghozzá alaposan. 😅 Amikor pedig otthon felfordítottam az egyiket, hogy kiöntsem belőle a vizet (mondom én, hogy ömlött az eső!), akkor egy méretes smiley-t találtam a talpára ragadva. Hát mi ez, ha nem az Univerzum üzenete? 😇

Arra biztatlak, Te is lásd meg mindenben a jót! Gondold végig, mire emlékeztet az adott szituáció, amiért hálás lehetsz? Mert még ha az éppen megélt nehezebb pillanatodban nem is tudod, hogy miért jó az neked, hidd el, ezen a csodálatos Földön minden Érted van! 💝

U. i.: Azt ugye mondanom sem kell, hogy amint hazaértem, elállt az eső? 😂

 

Ingyenes tanácsadás

A legutóbbi, futással kapcsolatos bejegyzésemre Facebook üzenetben reagált egyik kedves ismerősöm. A posztban arról is írtam, hogy mit reggelizek (gyümölcs, müzli stb.). Szóval kaptam egy linket, amiben felsorolták, mi mindent “nem szabad” enni a reggeli órákban. Köztük bizonyos gyümölcsöket sem. Na, akkor erre most reagálok. 😅

Elfelejtettük, hogy mi magunk vagyunk a testünk táplálkozási szakértői. Nem kellene hagynunk, hogy egy random “tizeslistás” cikket összerakó idegen, vagy a reklámok, netán az élelmiszeripar, esetleg a szokásaink diktálják le, hogy mikor mit ehetünk! Miért nem figyelünk a testünk jelzéseire? Saját magunk is kitapasztalhatnánk, mi az, ami jólesik, a javunkra válik, és mi az, ami nem.

Én már hosszú ideje indítom a napomat többnyire gyümölcsökkel, és kijelenthetem, hogy soha nem voltam még ennyire rendben. Hozzáteszem, ez azóta van így, amióta áttértem a teljes értékű növényi étrendre. 😇

Egy másik kedves ismerősömtől ugyancsak kaptam jó tanácsot a táplálkozásommal kapcsolatban. Egyébként ezekért valójában hálás vagyok, mert látszik, hogy törődnek velem.

Szóval az volt az intés, hogy kerüljem a fehérjeporokat. Én erre csak azt mondom, hogy valóban nem lenne szükségem rájuk, hiszen az étrendemnek köszönhetően minden szükséges makro- és tápanyagot megkap a szervezetem a tökéletes működéséhez. Néhanapján mégis fogyasztok növényi fehérjeport, mert szeretem az ízét, és jólesik. Úgy gondolom, ez még belefér az egészséges táplálkozásba. Ugyanez már egyáltalán nem jelenthető ki az állati termékekről, amelyek folyamatos gyulladásban tartják a szervezetet. Csak szét kell nézni, hány elhízott/túlsúlyos ember (sajnos egyre több gyerek is) van körülöttünk, és hányan szednek közülük marékszámra gyógyszereket!

Ugyanúgy a mozgás terén is nyugodtan hallgathatunk a testünk jelzéseire. Nekem például bejött az éhgyomorra történő futás. (A súlyzós edzés üres hassal már nem.) Futás közben is figyelek a belső hangomra. Van, hogy betervezek ötven percet, de érzem, hogy aznap elég lesz negyven is. Máskor viszont annyira belejövök, hogy hatvan percet futok egyhuzamban, mégis jól bírom, és jólesik. 😊

Ha tehát én is adhatok egy megszívlelendő tanácsot, akkor annyit mondanék csupán: figyelj befelé! 💓

Vitamin

Tél volt. Metszően hideg szél fújt a kisváros házfalai között. Az égen gyülekező szürke, nagyhasú felhők fehér hópelyhek születését ígérték.

 

Ivett szokás szerint késésben volt. Mindössze vitaminért ugrott be munka előtt a patikába. Az influenzaszezon kellős közepén halvány reménye sem lehetett, hogy hamar sorra kerül.

Fiatal volt, egészségesen étkezett, sokat sportolt. Nem neki kellett a vitamin, hanem idős, beteges szüleinek.

Belépett. Az átható gyógyszerszagtól elfintorodott, az odabent uralkodó meleg azonban jólesően ölelte körül átfázott testét. Szeretett csinosan öltözni, ezért még a leghidegebb időkben is csípőnadrágot vett fel, olyan kabátkával, ami nem védte a derekát. Sapkát és sálat pedig esze ágában sem volt viselni!

Szerencséje volt. Csupán egy idős néni állt előtte. Éppen fizetett. Várakozás közben a lány alaposan megnézte magának. Bár kabátján látszott, hogy kissé viseltes, mégis igényes, ápolt benyomást keltett. Bordó kalap volt a fején, amelyet színes, nemezelt gyapjúból készített virágok díszítettek. Ivett elmosolyodott. A néni a nagymamáját juttatta eszébe.

Az idős hölgy egy kisebb szatyor gyógyszerért cserébe egy nagyobb összeget hagyott a gyógyszertárban. Nem igazán akart panaszkodni a patikus hölgynek, mégis megjegyezte, mennyire nehezen jönnek ki beteg férjével a nyugdíjukból, és hogy egy ledolgozott élet jutalma szigorú beosztás szerint élni, valamint nap mint nap a forintokat rakosgatni aszerint, mi az, ami elengedhetetlen, mi az, ami fontos, és mi minden az, amit már nem engedhetnek meg maguknak. A néni multivitamint szeretett volna venni. Ez pedig a legutóbbi kategóriába tartozott. Így csak lemondóan sóhajtott, miközben eltette hatalmas, kissé kopottas kézitáskájába a gyógyszereket, majd elköszönt a patikustól, és elindult kifelé.

Ivett megsajnálta szegény nyugdíjas asszonyt. Mialatt várakozott, feltámadt benne az elhatározás, hogy megszólítja. Fejben el is játszotta a jelenetet. Még a párbeszédeket is kigondolta.

– Elnézést kérek! Meg tetszik engedni, hogy vegyek a néninek egy doboz vitamint?

Az idős hölgy csak nézett rá elkerekedett szemekkel, ezért Ivett gyorsan hozzátette:

– Igazán szívesen megtenném, csak tessék megmondani, mit szeretne, és én boldogan kifizetem.

Ivett már-már attól félt, hogy megsértette a néni önérzetét, ezért visszautasítja a felajánlott segítséget, ám a meglepett hölgy a következő pillanatban örömkönnyekben tört ki, és hálásan megölelte jótevőjét. Kis híján Ivett is elpityeredett.

A néni elengedte Ivettet, két kezébe fogta a lány gondosan manikűrözött kezeit, a szemébe nézett, és végre megszólalt:

– Ki vagy te? Valami angyal, ugye? Téged az ég küldött!

– Akkor megvehetem a vitamint? – kérdezte Ivett reménykedve.

Az idős hölgy visszalépett a pénztárhoz, és kikérte a patikustól a multivitamint. Három havi adagot. Máris boldogan számolgatta, hogy ha a férje és ő is mindennap szedi, akkor is kitart ennek a csúnya vírusos időszaknak a végéig.

Ivett hálás volt, amiért hozzájárulhatott két idős ember immunrendszerének megerősítéséhez. És azért is hálás volt, amiért megengedhette magának, hogy valami jót cselekedjen. Hiszen miért ne adakozna önzetlenül? Még akkor is, ha tudja, hogy viszonzásképp legfeljebb egy mosolyt és néhány örömkönnyet kap? Miért is ne?

A patikus megjegyezte: ilyet sem látott még, amióta ott dolgozik. Pályafutása alatt nem volt még olyan ember, aki meg merte volna szólítani a másikat, hogy tud-e valamiben segíteni. 

 

Közben a néni eltette táskájába a megvásárolt gyógyszereket, elköszönt a patikustól, és elindult kifelé. Ivett némán, lehajtott fejjel a pulthoz lépett, és kikérte, amiért bement munka előtt: a vitaminokat idős szüleinek.