Gázos helyzet

Immár négy hónapja annak, hogy áttértem a növényi étrendre. Teljesen és véglegesen. Sajnos azonban előfordul, hogy akaratom és legnagyobb odafigyelésem ellenére “csúnya” dolgok kerülnek a szervezetembe, amitől gázos helyzet alakul ki.

Múlt héten vettem két csomag leveles tésztát a közeli boltban. Nem találtam a megszokott márkát, amin a megnyugtató “Vegan” felirat olvasható. Volt viszont egy másik fajta, amin nem szerepelt ugyan a “Vegan” szó, az összetevőit alaposan átböngészve azonban úgy ítéltem meg, hogy teljesen megfelel (sem tojás, sem tej-kezdetű adalékanyag nem szerepelt az összetevők között).

Mindkét csomag tésztát felhasználtam. Négyféle finomságot készítettem belőlük: diós-citromos, rumos-gesztenyés, kakaós-banános és mogyoróvajas-lekváros-kókuszos tekercseket.

Délután mindegyik fajtából ettem egy-egy szeletet. Egy jó óra elteltével kezdődtek a bajok.

Éppen nekikészültem, hogy hajat mosok. A fürdőszobáig sikeresen eljutottam, ám ekkor azt éreztem, hogy rettenetesen görcsölök. Mintha az egész emésztőrendszeremet össze-vissza karistolták volna egy nagy késsel! És fel is puffadtam, nem gyengén. Rögtön tudtam, mi a diagnózis, hiszen nem egyszer volt már ilyen mókában részem a tejcukortól. 😒

Amikor még ettem tejtermékeket, és nagyon okosnak, rafináltnak és felvilágosultnak képzeltem magam, akkor az ilyen szenvedést azzal előztem meg, hogy bekaptam pár szem laktáz-enzim tablettát, és azután toltam magamba a túró rudit meg az egyéb tejes dolgokat, két pofára. 😞

Aztán persze jött a nagy váltás (növényi étrendre), és teljesen rendben is ment minden, egészen a múlt heti esetig.

Szóval ott kuporogtam a fürdőszobaszőnyegen (mivel képtelen voltam kiegyenesedni), amikor is arra járt a férjem. Rövid taktikai megbeszélés után a megmentésemre indult, és hozott nekem egy nagy pohár szódabikarbónás vizet. Az valamelyest segített, mert megbüfiztetett, bár a görcsök továbbra sem múltak.

Óvatosan feltápászkodtam, és mondtam Tibimnek, ne aggódjon, hamarosan rendben leszek, menjen nyugodtan a dolgára.

Jobb híján a csap fölé görnyedtem, és úgy mostam hajat. Nem akartam megvárni, amíg rám esteledik, különben is volt még bőven tennivalóm aznapra.

Körülbelül egy óra kellett neki, amíg jobban lettem, és szép lassan ki is tudtam egyenesedni. Olyan öröm és büszkeség járt át, mint amit valószínűleg az első két lábon járó homo sapiens érezhetett! 😄

Azóta újra átböngésztem ám annak a terméknek a címkéjét! Nem, továbbra sem olvasható az összetevők között tejszármazék. Sőt, az allergén anyagoknál is csak a gluténra figyelmeztet. Mégis nagyon gyanús a dolog. A háztartásunkban semmi olyan élelmiszer nincs már, ami ezeket a tipikusan laktózos tüneteket okozhatta volna.

Konklúzió?

Még jobban oda kell figyelnem a vásárlásoknál, amit egyáltalán nem bánok, mert így tudatosabban ki tudom szelektálni a nekem nem megfelelő, vagy túl sok adalékanyagot tartalmazó termékeket. Olvasgatni meg amúgy is szeretek. 😄

Szerencsére olyan korban élünk, hogy egyáltalán nem kell lemondani semmilyen ízélményről, mert mindennek van vegán változata és elkészítési módja, így nyugodt lelkiismerettel, boldogan és egészségesen folytathatom a békés, növényi alapú táplálkozást.

Szeretni és szeretve lenni

Kislány koromban arról álmodoztam, hogy felnőttként kertes házban fogok élni, és az udvaron kutyák és cicák szaladgálnak majd. A “kérj és megadatik” elve működik, hisz’ ez az álomkép - ha csak rövid időre is - bizony megvalósult. 😇

Férjemmel, Tibivel három és fél éve, májusban jöttünk haza végleg Londonból. Köröstarcsán telepedtünk le a szülei házában, akik addigra átköltöztek Mezőberénybe. Szép lassan berendeztük az otthonunkat, és összeházasodtunk. Apósoméktól megörököltünk egy tizenegy éves keverék kutyust, Bogarat. 🐶 A kistermetű, fekete szőrmók hamar elfogadott minket új gazdinak. Bogár addig egy meglehetősen tágas kennelben élt, mivel azonban én nem vagyok valami nagy virágoskert-rajongó, onnantól a kutyánk szabadon garázdálkodhatott az udvaron és a kertben is. Néha rájött Bogárra egy-egy “roham”, és olyankor szélsebesen, lobogó fülekkel és vigyorogva vágtázott fel-alá a portán. Majd’ kiszaladt boldogságában a világból!

Még abban az évben, ősszel újabb négylábúval bővült a családunk. Kandúrunk azonban egy kicsit kalandosabb úton került hozzánk.

Sógornőm, Jutka egy hatalmas kertes házban lakik Mezőberényben, és valamilyen oknál fogva szívesen tanyáznak ott a környék kóbor macskái. Mondjuk lehet azért, mert mindig van nekik kikészítve harapnivaló és friss víz, ráadásul az egész terület ebmentes övezet, amit a macsekok külön díjaznak. 😁

Jutka három évvel ezelőtti kóbormacska-állományának a tagjai a következők voltak: egy fiatal, fekete, harcias kandúr, Kormi, aki saját tulajdonának vélte az ételes tálat; két vadabb macska, akik a kedvező alkalmat kivárva sietve bekaptak pár falatot, majd gyorsan továbbálltak; végül egy hatalmas, vörös, csapzott bundájú cicus, aki lesoványodva mindig arra várt, hogy tiszta legyen a levegő, és suttyomban egy kevéske táplálékhoz juthasson. Szegény párát megsajnáltam, és mivel a férjemmel már előtte elhatároztuk, hogy Bogárnak szerezni fogunk egy kis barátot, így betettük a vörös cicát egy kosárkába, és hazavittük hozzánk. Valami belső hang azt súgta nekem, hogy legyen a neve Tornádó, így a keresztelés is megvolt már a kocsiban, úton hazafelé.

Természetesen a jó öreg "minden kezdet nehéz" szlogen újdonsült jószágunk megszelídítése esetében is működött. Az első két napban úgy elbújt a garázsban, hogy csak a neki kikészített étel megcsappanásából következtethettem a jelenlétére. Utána előmerészkedett egy-egy rövidebb időre. Később bemutattuk őt Bogárnak is. Végül pedig kialakítottuk a cica állandó helyét az udvaron, a kertre néző konyhaablak előtt.

Kis idő múlva elvittem Tornádót az állatorvoshoz pofavizitre. Szerencsére minden rendben volt vele. Védőoltást is kapott, amit meglepően jól viselt.

Teltek-múltak a hetek, hónapok. Tornádó magára szedett egy kis súlyt, és egy cicavitaminnak hála a bundája is gyönyörűen rendbejött. Mint minden valamirevaló macska, ő is elvárta, hogy mindennap megetessem és megsimogassam, ám különösképpen nem viszonozta a törődésemet. Egyik este azonban, amint házunk előterében éppen a kazán előtt ültem, és a tüzet élesztettem fel, a kandúrom fogta magát, belemászott az ölembe, és a fejecskéjét kedvesen dorombolva hozzám dörgölte. Végre kimutatta irántam érzett bizelmát és szeretetét. 😊

A téli időszakban megengedtem Tornádónak, hogy napközben odabent szunyókáljon az előtérben. Reggelije elfogyasztása után azonban addig soha nem tért nyugovóra, amíg alaposan meg nem simogattam őt. A kapott szeretetadagja után viszont megnyugodott, kényelmesen elhelyezkedett a fekhelyén, és elégedetten szunyókált egész nap.

Olyan is előfordult, hogy amikor véletlenül először a cicát kezdtem el simogatni, Bogár rám vakkantott, jelezve, hogy el ne feledkezzek róla! Bizony a kutyusunk is kikövetelte magának a szeretetet. 💗

Miután a két szőrmókunk megszokta egymás társaságát, arra gondoltam, Tornádó talán örülne egy cicapajtásnak. 2017 tavaszán fogadtuk örökbe Pupillát, a bájos, hófehér cicalányt. Kandúrunk viszonylag hamar megbarátkozott vele, és amíg Pupilla kicsi volt, minden lépését követte. Vigyázott rá.

Négylábú társaink rengeteg vidám pillanatot hoztak az életünkbe, és folyamatosan ment közöttünk a “szeretetcsere”. Egészen múlt év májusáig ők hárman aranyozták be a mindennapjainkat. Ekkor került hozzánk Lilike, a hathetes keverék kutyus. Bogárnak szerettünk volna kedveskedni egy kis baráttal, ám öreg ebünk úgy gondolta, megérkezett az új házőrző, aki majd vigyáz a gazdikra, így ő most már örök nyugalomra szenderülhet. Kisvártatva eltávozott.

Mindössze fél éve volt nálunk Lili, mely idő alatt pátyolgattuk, nevelgettük, és persze megszerettük őt. Ekkor ment a kis drága Bogár után a mennyországba. Váratlanul, valószínűleg egy genetikai betegség következtében, hirtelen meghalt.

Jelenleg a két cicusunk szaladgál az udvarunkon. Mindketten ki tudják mutatni a szeretetüket. Nyugodtan dorombolnak, amikor ölbe veszem őket, fejecskéjüket hozzám dörgölik, cicanyelven beszélnek hozzám, este a kapuban várnak rám, amíg haza nem érek, és gyakorta érzéseiket egy-egy lassú pislogással fejezik ki irántam, ami cicáéknál nem más, mint a szeretet kifejezése.

Saját tapasztalatom tehát az, hogy legyen szó bármilyen élőlényről, igenis szüksége van szeretetre. A legszebb a dologban pedig az, hogy bármennyi szeretetet adunk, azt előbb-utóbb hatványozottan kapjuk vissza. 💕

“A szeretet az egyetlen, ami tékozlás útján gyarapszik.”

Victor Hugo

Jelek

Izgalmas dolog van készülőben! Férjemmel azon dolgozunk, hogy összerakjunk a könyveimnek egy honlapot.

Sajnos azonban időnként hajlamos vagyok elbizonytalanodni magamban, és ilyenkor megtorpanok. Ekkor élem át az “alkotói válságot”. 😕 Szerencsére ez nem tart nálam sokáig. Illetve ez nem is szerencse kérdése, hanem kemény munka és önfegyelem kell hozzá. Amiben viszont mégis szerencsés vagyok, az az, hogy Tibim mindig támogat engem, és amikor kell, lelket önt belém. Együtt küzdünk, és ez nagyon sokat számít.💕

Azt is tapasztalom, hogy mindig a legjobbkor érkeznek az életembe a pozitív megerősítések, a bátorítások. Ez történhet egy baráti levél formájában; vagy pont egy olyan idézetbe botlok bele, ami megerősít; esetleg egy éppen az élethelyzetemhez passzoló és motiváló mondat hangzik el egy YouTube videóban. 😇

Próbáld Te is megfigyelni, hogy ha egy nehezebb periódusodat éled, felismered-e a jeleket. Hiszen nem az a kérdés, hogy megkapod-e őket. Ugyanis amikor a szívedet-lelkedet beleteszed valamibe, az Élet igyekszik egyengetni az utadat. És lehet, hogy a leküzdhetetlennek tűnő akadály, amire fókuszálsz, nem más, mint egy kis próbatétel, amin könnyen túl tudsz lépni, ha hiszel magadban, és nem adod fel, hanem haladsz az Utadon rendíthetetlenül. Csak ne feledd közben figyelni a jeleket. Mert ott vannak!

A tervezés előnyei

Ahogyan az a bejegyzés végén majd látható lesz a képen, öt darab határidőnaplóval szerelkeztem fel erre az évre. 😅 Számomra sokkal jobban átláthatóak a dolgok, ha le vannak írva előttem. Külön kategóriákat alkottam, mint például írás, edzés, önfejlesztés, stb. Mindig csak egy-egy hétre előre tervezek, így a nagyobb célok/feladatok nem lesznek annyira elrettentőek. Ezáltal pedig tartható az ütemterv. Ráadásul, ha csak tyúklépésben is, de KÖZELÍTEK a céljaim felé. 😇

Megfogadtam, hogy idén beépítem az életembe a sikeres emberek jó tanácsát, és a napomat a siker órájával kezdem. Reggeli rutinom része a hálanapló és a célfüzet vezetése, valamint az angol tanulás lett. Mindez belefér egy órába. Szívem szerint az olvasást is ide csoportosítanám, de azt esténként elalvás előtt, az ágyam kényelmében is tudom gyakorolni. Ami még a napi teendőim között szerepel, az egy kézirat szerkesztése. Meglehet, hogy az egyes feladatokra tizenöt-húsz percem van csupán, ám fő a rendszeresség!

Már az előző évben/években is figyeltem arra bizonyos területeken (írás/edzés/táplálkozás), hogy tudatos tervezéssel megfelelő szokásokat alakítsak ki, amelyek segítenek majd céljaim elérésében. Hál’ Istennek megtapasztalhattam, hogy három-négy hét alatt a jó szokások rögzülnek, automatikussá válnak, és ha valami miatt “kiesik” pár nap, a szervezet, az elme hiányolja a jól bejáratott rutint. Persze érdemes figyelni arra, hogy egy időben csak egy jó szokást rögzítsünk. Nem szabad egyszerre erőltetni mindent! Türelem rózsát terem. És persze sikereket!

Röviden és tömören ezek a dolgok kívánkoztak most ki belőlem. Illetve, a végére még egy ideillő idézet:

“Először mi alakítjuk a szokásainkat, azután a szokásaink alakítanak bennünket.”

John Dryden