Kislány koromban arról álmodoztam, hogy felnőttként
kertes házban fogok élni, és az udvaron kutyák és cicák szaladgálnak majd. A
“kérj és megadatik” elve működik, hisz’ ez az álomkép - ha csak rövid időre is
- bizony megvalósult. 😇
Férjemmel, Tibivel három és fél éve, májusban jöttünk
haza végleg Londonból. Köröstarcsán telepedtünk le a szülei házában, akik
addigra átköltöztek Mezőberénybe. Szép lassan berendeztük az otthonunkat, és
összeházasodtunk. Apósoméktól megörököltünk egy tizenegy éves keverék kutyust,
Bogarat. 🐶 A kistermetű, fekete szőrmók hamar elfogadott minket új gazdinak.
Bogár addig egy meglehetősen tágas kennelben élt, mivel azonban én nem vagyok
valami nagy virágoskert-rajongó, onnantól a kutyánk szabadon garázdálkodhatott
az udvaron és a kertben is. Néha rájött Bogárra egy-egy “roham”, és olyankor
szélsebesen, lobogó fülekkel és vigyorogva vágtázott fel-alá a portán. Majd’
kiszaladt boldogságában a világból!
Még abban az évben, ősszel újabb négylábúval bővült a
családunk. Kandúrunk azonban egy kicsit kalandosabb úton került hozzánk.
Sógornőm, Jutka egy hatalmas kertes házban lakik
Mezőberényben, és valamilyen oknál fogva szívesen tanyáznak ott a környék kóbor
macskái. Mondjuk lehet azért, mert mindig van nekik kikészítve harapnivaló és
friss víz, ráadásul az egész terület ebmentes övezet, amit a macsekok külön díjaznak. 😁
Jutka három évvel ezelőtti kóbormacska-állományának a
tagjai a következők voltak: egy fiatal, fekete, harcias kandúr, Kormi, aki
saját tulajdonának vélte az ételes tálat; két vadabb macska, akik a kedvező
alkalmat kivárva sietve bekaptak pár falatot, majd gyorsan továbbálltak; végül
egy hatalmas, vörös, csapzott bundájú cicus, aki lesoványodva
mindig arra várt, hogy tiszta legyen a levegő, és suttyomban egy kevéske
táplálékhoz juthasson. Szegény párát megsajnáltam, és mivel a férjemmel
már előtte elhatároztuk, hogy Bogárnak szerezni fogunk egy kis barátot, így
betettük a vörös cicát egy kosárkába, és hazavittük hozzánk. Valami belső hang
azt súgta nekem, hogy legyen a neve Tornádó, így a keresztelés is megvolt már a
kocsiban, úton hazafelé.
Természetesen a jó öreg "minden kezdet nehéz" szlogen
újdonsült jószágunk megszelídítése esetében is működött. Az első két napban úgy
elbújt a garázsban, hogy csak a neki kikészített étel megcsappanásából
következtethettem a jelenlétére. Utána előmerészkedett egy-egy rövidebb időre.
Később bemutattuk őt Bogárnak is. Végül pedig kialakítottuk a cica állandó
helyét az udvaron, a kertre néző konyhaablak előtt.
Kis idő múlva elvittem Tornádót az állatorvoshoz
pofavizitre. Szerencsére minden rendben volt vele. Védőoltást is kapott, amit
meglepően jól viselt.
Teltek-múltak a hetek, hónapok. Tornádó magára szedett
egy kis súlyt, és egy cicavitaminnak hála a bundája is gyönyörűen rendbejött.
Mint minden valamirevaló macska, ő is elvárta, hogy mindennap megetessem és
megsimogassam, ám különösképpen nem viszonozta a törődésemet. Egyik este
azonban, amint házunk előterében éppen a kazán előtt ültem, és a tüzet
élesztettem fel, a kandúrom fogta magát, belemászott az ölembe, és a
fejecskéjét kedvesen dorombolva hozzám dörgölte. Végre
kimutatta irántam érzett bizelmát és szeretetét. 😊
A téli időszakban megengedtem Tornádónak, hogy
napközben odabent szunyókáljon az előtérben. Reggelije elfogyasztása után
azonban addig soha nem tért nyugovóra, amíg alaposan meg nem simogattam őt. A
kapott szeretetadagja után viszont megnyugodott, kényelmesen elhelyezkedett a
fekhelyén, és elégedetten szunyókált egész nap.
Olyan is előfordult, hogy amikor véletlenül először a
cicát kezdtem el simogatni, Bogár rám vakkantott, jelezve, hogy el ne
feledkezzek róla! Bizony a kutyusunk is kikövetelte magának a szeretetet. 💗
Miután a két szőrmókunk megszokta egymás társaságát,
arra gondoltam, Tornádó talán örülne egy cicapajtásnak. 2017 tavaszán fogadtuk
örökbe Pupillát, a bájos, hófehér cicalányt. Kandúrunk viszonylag hamar
megbarátkozott vele, és amíg Pupilla kicsi volt, minden lépését követte.
Vigyázott rá.
Négylábú társaink rengeteg vidám pillanatot hoztak az
életünkbe, és folyamatosan ment közöttünk a “szeretetcsere”. Egészen múlt év
májusáig ők hárman aranyozták be a mindennapjainkat. Ekkor került hozzánk
Lilike, a hathetes keverék kutyus. Bogárnak szerettünk volna kedveskedni egy
kis baráttal, ám öreg ebünk úgy gondolta, megérkezett az új házőrző, aki majd
vigyáz a gazdikra, így ő most már örök nyugalomra szenderülhet. Kisvártatva
eltávozott.
Mindössze fél éve volt nálunk Lili, mely idő alatt
pátyolgattuk, nevelgettük, és persze megszerettük őt. Ekkor ment a kis drága
Bogár után a mennyországba. Váratlanul, valószínűleg egy genetikai betegség
következtében, hirtelen meghalt.
Jelenleg a két cicusunk szaladgál az udvarunkon.
Mindketten ki tudják mutatni a szeretetüket. Nyugodtan
dorombolnak, amikor ölbe veszem őket, fejecskéjüket hozzám dörgölik,
cicanyelven beszélnek hozzám, este a kapuban várnak rám, amíg haza nem érek, és
gyakorta érzéseiket egy-egy lassú pislogással fejezik ki irántam, ami cicáéknál
nem más, mint a szeretet kifejezése.
Saját tapasztalatom tehát az, hogy legyen szó
bármilyen élőlényről, igenis szüksége van szeretetre. A legszebb a dologban
pedig az, hogy bármennyi szeretetet adunk, azt előbb-utóbb hatványozottan
kapjuk vissza. 💕
“A szeretet az egyetlen, ami tékozlás
útján gyarapszik.”
Victor Hugo
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése