2019. január 28., hétfő

Gázos helyzet


Immár négy hónapja annak, hogy áttértem a növényi étrendre. Teljesen és véglegesen. Sajnos azonban előfordul, hogy akaratom és legnagyobb odafigyelésem ellenére “csúnya” dolgok kerülnek a szervezetembe, amitől gázos helyzet alakul ki.

Múlt héten vettem két csomag leveles tésztát a közeli boltban. Nem találtam a megszokott márkát, amin a megnyugtató “Vegan” felirat olvasható. Volt viszont egy másik fajta, amin nem szerepelt ugyan a “Vegan” szó, az összetevőit alaposan átböngészve azonban úgy ítéltem meg, hogy teljesen megfelel (sem tojás, sem tej-kezdetű adalékanyag nem szerepelt az összetevők között).

Mindkét csomag tésztát felhasználtam. Négyféle finomságot készítettem belőlük: diós-citromos, rumos-gesztenyés, kakaós-banános és mogyoróvajas-lekváros-kókuszos tekercseket.

Délután mindegyik fajtából ettem egy-egy szeletet. Egy jó óra elteltével kezdődtek a bajok.

Éppen nekikészültem, hogy hajat mosok. A fürdőszobáig sikeresen eljutottam, ám ekkor azt éreztem, hogy rettenetesen görcsölök. Mintha az egész emésztőrendszeremet össze-vissza karistolták volna egy nagy késsel! És fel is puffadtam, nem gyengén. Rögtön tudtam, mi a diagnózis, hiszen nem egyszer volt már ilyen mókában részem a tejcukortól. 😒

Amikor még ettem tejtermékeket, és nagyon okosnak, rafináltnak és felvilágosultnak képzeltem magam, akkor az ilyen szenvedést azzal előztem meg, hogy bekaptam pár szem laktáz-enzim tablettát, és azután toltam magamba a túró rudit meg az egyéb tejes dolgokat, két pofára. 😞

Aztán persze jött a nagy váltás (növényi étrendre), és teljesen rendben is ment minden, egészen a múlt heti esetig.

Szóval ott kuporogtam a fürdőszobaszőnyegen (mivel képtelen voltam kiegyenesedni), amikor is arra járt a férjem. Rövid taktikai megbeszélés után a megmentésemre indult, és hozott nekem egy nagy pohár szódabikarbónás vizet. Az valamelyest segített, mert megbüfiztetett, bár a görcsök továbbra sem múltak.

Óvatosan feltápászkodtam, és mondtam Tibimnek, ne aggódjon, hamarosan rendben leszek, menjen nyugodtan a dolgára.

Jobb híján a csap fölé görnyedtem, és úgy mostam hajat. Nem akartam megvárni, amíg rám esteledik, különben is volt még bőven tennivalóm aznapra.

Körülbelül egy óra kellett neki, amíg jobban lettem, és szép lassan ki is tudtam egyenesedni. Olyan öröm és büszkeség járt át, mint amit valószínűleg az első két lábon járó homo sapiens érezhetett! 😄

Azóta újra átböngésztem ám annak a terméknek a címkéjét! Nem, továbbra sem olvasható az összetevők között tejszármazék. Sőt, az allergén anyagoknál is csak a gluténra figyelmeztet. Mégis nagyon gyanús a dolog. A háztartásunkban semmi olyan élelmiszer nincs már, ami ezeket a tipikusan laktózos tüneteket okozhatta volna.

Konklúzió?

Még jobban oda kell figyelnem a vásárlásoknál, amit egyáltalán nem bánok, mert így tudatosabban ki tudom szelektálni a nekem nem megfelelő, vagy túl sok adalékanyagot tartalmazó termékeket. Olvasgatni meg amúgy is szeretek. 😄

Szerencsére olyan korban élünk, hogy egyáltalán nem kell lemondani semmilyen ízélményről, mert mindennek van vegán változata és elkészítési módja, így nyugodt lelkiismerettel, boldogan és egészségesen folytathatom a békés, növényi alapú táplálkozást.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése