Sávváltás

Október 13. szombat, délelőtt 11 óra 20 perc

­­– Hány halottunk van?

– Egy fiatal pár abban a szürke gépjárműben, és egy felismerhetetlenségig összeroncsolódott áldozat a kék színűben. Ott, a kamion alatt.

– Túlélők?

– Csak a kamionsofőr. Sokkos állapotban van.

– Mikor kérdezhetem ki?

– Nehéz megmondani. Nincsenek rajta sérülések, de az elméjével nagy baj lehet. Folyton azt hajtogatja, hogy a vén szivar meggyilkolta a házaspárt.

– Miféle vén szivar?

– Az, amelyik a kamion alá passzírozódott. Még várjuk az azonosítás eredményét.

Október 13. szombat, reggel 8 óra 42 perc

– Ákos, tudsz jönni egy kicsit?

– Igen apa!

– Édesanyáddal átugrunk a városba elintézni ezt-azt. Igyekszünk vissza, de addig te vagy a férfi a háznál. Rád bízhatjuk a húgodat?

– Persze apa, nem vagyok már gyerek! Most meg mit mosolyogsz?

– Tudom. Hiszen te egy kész tizenöt éves fiatalember vagy. De Ágika még csak hét éves. Figyelj rá, kérlek, amíg odavagyunk.

– Rendben apa, bízhatsz bennem. Azért cserébe kérek ám valamit!

– Ha-ha! Mi ez fiam, zsarolás? Ne aggódj, tudom, melyik a kedvenc söröd. Na, ne örülj ennyire, tudod, hogy csak alkoholmenteset kapsz!

– Ja, limonádét...

– Szólnál édesanyádnak, hogy indulunk?

– Ja. És vigyázzatok magatokra!

– Úgy lesz, fiam!

Október 13. szombat, délelőtt 10 óra 48 perc

– Úgy örülök, hogy Ágikának találtam pónilovas bögrét! Már hetek óta ezzel nyaggatott. Csak azt nem értem, miért vettél Ákosnak sört?

– Ugyan már, hiszen alkoholmentes. Különben megérdemli a jutalmat, amiért gyerekfelügyeletet vállalt, nem?

– Ó egek! Ez meg mi a jóistent csinál itt előttem?

– Hm?

– Nézd már! Ötvennel megy kilencven helyett! Nem zavarja, hogy már lakott területen kívül vagyunk?

– Nyugi szívem, majd a kanyar után leelőzöd.

– Akkor sem értem. Aki fél a sebességtől, az miért nem ül buszra?

– Hagyd már! Figyeled, hogy vezet? Teljesen rá van tapadva a kormányra. Úgy markolja, mintha az élete múlna rajta. Biztos nem lát jól.

– Az igen! Neked viszont jó szemed van. Én innen azt sem...

– Jézusom, ez átmegy a felezőn! Vigyáááázz!!!

Október 13. szombat, délelőtt 10 óra 47 perc

– Itt Táncoslábú Aszfaltbetyár! Ki van az éterben? Vétel!

– Szevasz, Táncoslábú! Itt meg Vidám Sörhas. Vétel.

– Rég hallottam azt a rekedtes hangodat. Merre csavarogtál?

– Megszületett a negyedik kölyköm. Kivettem néhány hét szabadságot, hogy az asszony ne dünnyögjön. Vétel.

– Akkor most bele kell taposnod a gázba, öreg haver. Nem lehet könnyű egy ekkora szaporulatot eltartani.

– Nekem mondod? Csak a havi pelenkaadagért több száz kilométert kell lenyomnom!

– Ó, hogy húzná bele az anyjába! Mér' akar ez a sávomba jönni?! Úristen!...

Október 13. szombat, délután 14 óra 38 perc

– Mikor beszélhetek a sofőrrel, doktornő?

– Akár most is bemehet hozzá, de nem hiszem, hogy sokkal többet mondana magának, mint nekem.

– Azért mégis megpróbálnám kikérdezni. És köszönöm.

– Nyomozó úr! Öt percet engedélyezek.

...

– Üdvözlöm, Varga nyomozó vagyok. Feltehetek néhány kérdést a balesettel kapcsolatban?

– Kérdezzen.

– Lehetett valami oka a sofőrnek, hogy átment az ön sávjába?

– Az égvilágon semmi. Tiszta volt a terep.

– A másik személyautó sofőrje betartotta a követési távolságot?

– Abszolút. Ő teljesen vétlen volt.

– Ön szerint elkerülhető lett volna a baleset?

– Teljes mértékben.

– Kifejtené?

– Nézze, nyomozó! A fülkémből tisztán láttam a sofőrt. Egy százéves múmia volt! Ráfeküdt a kormányra, úgy szorította, úgy tapadt rá, mintha előrehajolva jobban látott volna. Aztán egyszer csak, minden ok nélkül átjött a sávomba, érti? Pont elém! Hirtelen a fékre tapostam, és ösztönösen balra rántottam a kormányt. De már nem tudtam elkerülni az ütközést.

– Értem. Folytassa, kérem.

– Tudja, ezzel azt értem el, hogy a házaspár útjába kerültem. Talán ha nem rántom el a kormányt...

– Ne eméssze magát, nem magán múlt.

– Nem, nem rajtam múlt. Hanem tudja kin? Az orvoson, aki engedélyezte annak a közveszélyes múmiának a jogsija megújítását! Elkerülhető lett volna a baleset!! Csak kapnám el azt az orvost, aki ezt csinálta! Megrángatnám azt a fehérköpenyes grabancát!

– Ne izgassa fel magát, kérem! Uram! Rosszul van? Nővér! Jöjjön gyorsan! A beteg elvesztette az eszméletét!

Október 13. szombat, délután 15 óra 13 perc

– Még itt van, nyomozó úr?

– Tudni akartam, mi van a sofőrrel.

– Meghalt.

– De hiszen, ...egy órája sincs, hogy beszéltem vele.

– Tudom, sokkoló a hír. Életerős volt, alig több negyven évesnél. Semmi kórelőzmény.

– Mi lehetett a halál oka, doktornő?

– Nehéz megmondani. Talán a stressz, a tehetetlen düh. Vagy a bűntudat.

– Vagy mindhárom.

– Igen. Mi mindent megtettünk, de...

– Volt családja?

– A felesége. És két kicsi gyerek.

Október 11. csütörtök, reggel 9 óra 14 perc

– Foglaljon helyet! Milyen ügyben jött?

– Itten van a papiros a doktor úr pecsétjével, hogy megújítsák a jogosítványomat.

– Alkalmasnak találta önt?

– Hát persze, kisasszony! Mit csudálkozik ezen? Nem vagyok én egy eldobnivaló öregember!

– Nem úgy értettem, bocsásson meg! No lássuk! Előbb beviszem a gépbe az adatokat.

– Csak nyugodtan, kisasszonyka, nem sietek én sehová sem.

– Néhány iratot alá kell írnia. Itt, ...és itt legyen szíves. Ez a példány pedig az öné. Ez lesz az ideiglenes jogosítványa, amíg ki nem postázzuk az eredetit.

– De vezethetek vele, ugyi? Tudja, az asszony mán nagyon vágyik a fiunkho', de rokkant, oszt nekem kell vinnem a kocsival.

– Persze, ez a papír egyenértékű a jogosítványával. Legyen az iratai között, ha vezet!

– Úgy lesz, kisasszony. A viszon'látásra!

Október 13. szombat, reggel 9 óra 02 perc

– Elmentem bevásárolni, asszony! Mit hozzak neked?

– Várjál öreg! Tán nem a kocsival mégy? Hisz' folyton kótyagos vagy! Még baj lesz.

– Ne károgjál mán! Jövök meg megyek. Oszt úgyis lassan vezetek, mi baj lenne? Ej, most meg mit pityeregsz?

– Régebben is megvolt a kocsink, mégse vittél el egyszer sem a kisfiunkhoz. Most sem akarsz. A boltba bezzeg el tudsz menni!

– Nem hiányzunk mi mán annak a kölyöknek! Hagyjad mán abba a bőgést, asszony! Ehh, én mentem.

Október 11. csütörtök, reggel 8 óra 13 perc

– Kérem a következőt! Á, Pista bátyám! Hogyhogy ilyen korán? Jöjjön be!

– Doktor úr, segítsen rajtam! Meg kéne újít’ni a jogosítványt, oszt mán csak a maga pecsétje hibádzik.

– Ejnye, hát minek az magának? Nyolcvan éves elmúlt, járhat ingyen tömegközlekedéssel.

– Drága doktor úr, nem magam miatt, hanem az asszonyér'. Nem tud az mán mozogni, de mindennap siránkoz', hogy kimenne a fiunkho' a temetőbe. Megígérem magának, hogy ki se teszem a lábam a falubúl.

– No jól van, Pista bátyám. Aztán tényleg ne közlekedjen forgalmas utakon! Tudja, hogy a gyógyszerek, amiket szed, mennyire tompítják a reflexeit!

– Áldja meg az Isten, doktor úr!

– Nem áldás kell nekem, Pista bátyám! Százezer forint lesz.