Angyali sugallat

Finoman szólva is érdekes volt a múlt hétfői napom. Iskola után kivételesen nem egyből a könyvtárba mentem, ahogy szoktam, hanem beterveztem egy egyórás sétát. Nos, ebből kettő lett úgy, hogy a második órai sétámon egy idős hölgyet támogattam.

Aznap hajnal háromkor keltem (senki ne kérdezze, miért, mert én magam sem tudom😅). A szokásos reggeli készülődésünkig anyagot gyűjtöttem egy újabb blogtémámhoz, majd suliba mentem. Tekintettel arra, hogy kialvatlanul kellett megírnom egy vállalkozástan modulzárót, majd még németórán is illett figyelnem (amiben a fejfájásom némileg hátráltatott), elhatároztam, órák után beiktatok egy frissítő egyórás sétát, nehogy elaludjak a könyvtárban. A buszom indulásáig két óra hossza volt, amiből a séta utáni órácskát tanulással készültem tölteni.

Nem volt előre eltervezett útvonalam, arra mentem Dévaványán, amerre a lábam vitt.😊 Csendes utcácskákat fedeztem fel takaros házakkal. A fejem kitisztult, felfrissültem, és letudtam az aznapi edzésem egy részét is. Otthon már csak karra akartam erősíteni, amit később akaratlanul kiváltottam azzal, hogy egy nénivel a karomon sétáltam még egy órán át. 😄

Közeledtem az egyórás sétaadagom végéhez, így a könyvtár felé vettem az irányt. Egyszer csak mit látok? Egy ősz hajú embert a járdán, aki éppen próbál feltápászkodni. Körülötte rengeteg lehullott falevél. Megszaporáztam lépteimet, hogy segíthessek, ám egy fiatalember megelőzött. Mire odaértem, már felsegítette az idős hölgyet. Kihalásztam a néni táskáját az avarból, átnyújtottam neki, majd megkérdeztem, mi történt, tud-e járni, kísérjem-e haza?

A “balesetes” elmesélte, hogy megcsúszott a nedves avaron, megütötte mindkét térdét, de egyébként kutya baja, és bizony megköszönné, ha haza tudnám kísérni, nem lakik messze. Karon fogtam tehát, és elbotorkáltunk a házáig. Valóban nem volt messze. Viszont…

Amikor a néni hosszas keresgélés után sem találta a kulcsát, és nem is jött elő senki a házból, átfutott rajtam egy halvány balsejtelem.

Javasoltam, forduljunk vissza, elkísérem az orvosi rendelőig, ott leülhet megpihenni. Ezt azért is éreztem jó ötletnek, mert amikor a néni házához igyekezvén elhaladtunk a rendelő előtt, akkor mesélte büszkén az idős hölgy, hogy ott dolgozott negyven évig, gondoltam, csak rábízhatom ott valakire, aki ismeri. Még csak a harmadik szomszédig jutottunk, amikor megláttunk az egyik udvaron egy hölgyet, aki megismerte támogatottamat. Megtudtam tőle, hogy a nénit Margitkának hívják (pont mint anyukámat!), és szegényke rosszul emlékszik, már egy másik helyen lakik egy fiatal házaspár gondozásában, és bizony már máskor is eltévedt. Na, ekkor ijedtem meg picurkát, mert nem tudtam, mitévő legyek, és az idő is egyre telt… A szomszéd hölgy nagyjából útba igazított, szerencsére pont a buszállomás felé kellett mennünk. Margit néni még elcsevegett volna ismerősével az egyre jobban szitáló esőben, ezért finoman noszogatnom kellett, hogy bizony ideje felkerekednünk, mert még sokat kell gyalogolnunk a fájós térdeivel.

Háháá, Margit néni viszont nagyon cseles volt ám! Elértünk vélt lakhelye utcájának a sarkáig, ami után be kellett volna fordulnunk jobbra, ám ő ott topogott egy kicsit, mondván, várjuk meg a szemből jövő fiúcskát, mert úgysem férnénk el mindhárman a járdán. Jó. Megvártuk. Indulnék jobbra, a néni pedig fordul vissza. Na, de mondom, nem lesz ez így jó, hisz’ onnan jövünk, nem volt ott senki, zárva a kapu, a néninél meg nincs kulcs! Csak menne vissza a lelkem! Finoman rábeszéltem, hogy mégiscsak jobb lesz nekünk jobbra fordulnunk, hátha már keresik, és útközben összetalálkozunk azzal, akivel lakik. Úgy is lett!

Nem sokat mentünk, amikor megszólítottam az utunkba eső szociális otthon portását, hátha véletlenül tudja, hol is lakik pontosan Margit néni. Ekkor lefékezett mellettünk egy bicikli. Egy körülbelül velem egykorú fiatalasszonyka igen megörült, hogy végre rátalált az ő kis csellengőjére. A továbbiakban úgy mentünk, hogy a hölgyemény tolta a biciklit, aminek a kosarába már bele is rakta a néni táskáját, én pedig továbbra is a sérültet támogattam.

Még mindig volt egy félórám a busz indulásáig, ami pont elég volt arra, hogy az egyébként tízperces utat megtegyük adott időn belül. Bekísértem Margit nénit a házba, szépen elbúcsúztam tőle és a fiatalasszonytól is, majd órámra pillantva kicsit “kiléptem”, hogy elérjem a buszomat.

Hazafelé elgondolkoztam azon, mennyi véletlennek kellett összeadódnia ahhoz, hogy segíthessek a néninek. Mivel azonban nem hiszek a véletlenekben, arra jutottam, mindkettőnk védőszentje közreműködött a dologban.😇 Annyit biztosan tudok, hogy amikor hétfőn az egyébként is napirenden kívüli sétámat végeztem iskola után, akkor csak mentem, amerre a lábam vitt. És bizony a lábam - angyali sugallatra - Margit nénihez vitt.

Végezetül már csak annyit fűznék ide, hogy másnap a férjem ezzel a jó-tanáccsal engedett el suliba reggel: “Aztán ügyesen! Nem kísérgetni mindenféle avarból felszedett embereket!”😄

Kalandom szemléltetésére próbáltam a neten egy ideillő képet találni, ám nem igazán jártam sikerrel. Mindenesetre ezt az aranyos képecskét idebiggyesztem.

A Nasi

Van az úgy, hogy az ember lánya (pölö én) hirtelen valami finom édességet enne, de cukormentes étcsokin kívül nincs otthon semmi! 😅 Mit lehet ilyenkor tenni?

Leltárt kell készíteni, és elővenni minden leleményességünket, hogy összehozzunk valami gyors finomságot.

Hétvégén a következő alapanyagokat szedtem össze életmentő nasimhoz: almát, kókuszreszeléket, zabkorpát, kakaóport, fahéjat, rumaromát és mézet. Nézzük most a hozzávalókat számszerűsítve:

• 3 db alma,
• 6 evőkanál kókuszreszelék,
• 3 evőkanál zabkorpa,
• 1 evőkanál kakaópor,
• fél mokkáskanál fahéj,
• 1 mokkáskanál rumaroma,
• 1-2 kiskanál méz vagy egyéb édesítő ízlés szerint

Elkészítés:

Egyetlen “bonyolult” mozzanata van csupán az összeállításnak: meghámozni és lereszelni az almákat. Ám ezután már csak két dolog marad hátra:

1. összekeverni az almával a többi hozzávalót,
2. erőt venni magunkon, nehogy egyenesen a szánkba kanalazzuk a desszertet 🙊😄

Érdemes önuralmat gyakorolnunk egy-két óra erejéig, mert ennyi idő alatt pompásan összeérnek az ízek a hűtőben, ami csak fokozza a kulináris élvezetet!

Jó étvágyat hozzá!

20 km

Ez a táv így leírva nem is tűnik soknak. Legalábbis, ha valamilyen járművel teszi meg az ember. Még az sem lenne vészes, ha simán le kellene sétálni sík terepen. Ám hegyi környezetben ez a bizonyos 20 km bizony testet-lelket próbára tévő feladat. És mégis, egy életre szóló élmény!😊

Múlt pénteken a férjemmel, sógorommal, valamint az ő családjával felkerekedtünk, hogy egy szép és aktív hétvégét töltsünk Cserépfalun . Hogy a későbbiekben egyszerűbb legyen a helyzetem, nevesítem főszereplőinket: a férjem Tibi; a bátyja Gyuszi, akinek a felesége Ági, gyermekük neve pedig Panna.

A pénteki napunk a “bemelegítésről” szólt. Miután megérkeztünk szálláshelyünkre és kipakoltunk, elindultunk sétálni egyet. Ez végül 7 km-t jelentett. Azért volt különösen jó ez a túra, mert nyugodtan lehetett fényképezgetni, hiszen nem kellett időre teljesíteni a távot, ráadásul nem tolongott körülöttünk úgy 3000 lelkes résztvevő (mint szombaton).😅

És akkor máris rátérnék erre a bizonyos szombatra. Egy bőséges reggeli után felnyaláboltuk magunkat, és reggel nyolckor nekivágtunk a túrának. Egy darabig még Panna és Ági is jött velünk, ám kisvártatva kénytelenek voltunk különválni, hiszen egy négyéves kislányka sehogyan sem bírta volna a megmérettetést, az apukájának pedig szerény véleményem szerint is csöppet kimerítő lett volna porontyát végig a nyakában cipelnie.😏 Így tehát Ági szépen kézen fogta a pityergő Pannát, és visszaindult vele a faluba, mi hárman pedig nagyobb fokozatra kapcsoltunk. Mentünk, mendegéltünk, míg egyszer csak egy szép tisztáshoz értünk. Ez volt az a hely, ahol a szervezők hat-hétezer szelet zsíros illetve lekváros kenyérrel, valamint hagymával és csalamádéval várták a résztvevőket. Úgy öt percecskét töltöttünk el itt, épp csak amíg feltankoltuk szervezetünk raktárait, aztán nyargaltunk is tovább.

Tavaly már írtam egy összefoglalót az első 20 km-es túrám élményeiről Értetek, Blogolvasók!! címmel. Nos, a forgatókönyv ezen is hasonló volt, és az a brutál emelkedő, ami egy éve igencsak kifogott rajtam, semmivel sem lett enyhébb. Háháá, én viszont annál harcedzettebb lettem az elmúlt egy év rendszeres testmozgásnak köszönhetően!😁 Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy idén negyed órával hamarabb sikerült teljesítenünk a távot, mint tavaly, és összességében az ábrázatom sem volt a végére olyan lestrapált, mint aki most van túl a Mount Everest megmászásán.😂

Szállásunkra visszatérve még a zuhanyozásnál is fontosabb feladat várt rám, méghozzá egy alapos nyújtás. Noha tíz percen keresztül lazítottam magam, másnap mégis úgy járkáltam, mint egy szériahibás Terminátor, amelyiken rosszul állították be az emberi-lépés imitálást. Na, de én még csak hallgassak is a szecska kis húsz kilométeremmel! Többek között egy 120 km-es táv is szerepelt a választható túraútvonalak között, amire a bátor és elvetemült vállalkozók 27 órát kaptak.

Szűnni nem akaró kíváncsiságomtól hajtva - mivel nem volt a kezünk ügyében lépésszámláló - kiszámoltattam a fiúkkal, vajh’ hány lépést tehettünk meg a 20 km alatt. Némi kalkulálás után hozzávetőlegesen 33-35 ezer lépésre saccolták. Mindenesetre megnyugtató volt a tudat, hogy az ajánlott napi tízezer lépést adott napon kipipálhattuk. Háromszor is.

A szombati megpróbáltatást tehát sikeresen teljesítettük. Másnap, mielőtt hazafelé vettük volna az irányt, még átugrottunk Cserépváraljára, hogy egy “kis” túrázás keretében megnézzünk magunknak egy kaptárkövet (fényképet a bejegyzés végén mellékelek róla). Szóval vasárnap is megmásztunk egy kisebbfajta hegyet, nehogy a lábizmaink véletlenül elfelejtsék, hogy ők erre továbbra is képesek. Természetesen ebbe a kisebb fajta kalandba már Ági és Panna is betársult.

Összefoglalva elmondhatom, hogy nagyon, de nagyon megért ez a hétvégi túraadag minden erőfeszítést! Egyetlen egy dolog szomorított el: sajnos néhány “ember”társam nem bírt magával, és itt-ott elszórt egy-egy csokipapírt, műanyag flakont vagy cigicsikket abban a pompás környezetben (nem mondom, hogy a szombati túrázók voltak, de akkor is…). A szemetelésről bővebben inkább nem írnék véleményt, mert a bejegyzés végére még elrontanám a hangulatot.

A hétvégén készült képek megtekinthetőek az alábbi linkre kattintva.
A 20 km-es túra élményei képekben

3 az 1-ben, azaz 9 a 100-ban

Tavaly nyáron rendszeresen átjártam férjemmel együtt Mezőberénybe apósom szabó-varró műhelyébe. Sokat gyakoroltam a varrást, és amikor elfáradtam, elvonultam egy csendes helyre írni. Azért szerettem átjárni, mert ott szó szerint a kutya (meg a cica) sem zavart, mint otthon. Na jó, túlzás, hogy önszántukból zavartak volna a kis szőrmókok, inkább arról van szó, hogy amikor otthon maradtam, mindennel foglalkoztam, csak az írással nem: takarítottam, sütöttem-főztem, kertészkedtem, szabtam, csinosítgattam a házat; vagy kutyáztam-cicáztam. Jaj, elkalandoztam.🙈

Ha a becenevemet akarom felhasználni, akkor azt mondhatnám, hogy Berényben a napi rendszeres röpke relaxációs Rituálé a következő volt: kávézás apóssal. Rendszerint 3 az 1-ben kávét hörpöltünk, és egyszer valamiért a csomagoláson az összetevőkre tévedt a tekintetem. A forró kávé és a kánikula ellenére is meghűlt bennem a vér az összetevők láttán! Mit olvasok a csomagoláson? Idézem: “Cukor, glükózszirup, kókusz növényi zsír és/vagy pálmamag növényi zsír, azonnal oldódó kávékivonat 6%, gabonakávé kivonat 3%, emulgálószer, stabilizátorok, tejfehérje, csomósodást gátló anyag.”

Hogy mi volt ezzel a bajom? "Csupáncsak" a következő: a szervezetünket mérgező cukornak álnevei vannak. Ami óz-ra végződik, az mind azt jelenti, hogy cukor! Tehát cukor, alias glükóz, alias szacharóz. Ezzel csak az a baj, hogy amikor azt írják, “cukor, glükózszirup”, akkor azt imígyen kell dekódolni: cukor, cukorszirup. A következő, ami szúrta a szememet, az volt, amikor (gyengécske matematikai képességeim ellenére is😅) rövidke fejszámolás után a következőre jutottam: abban az egy adagnyi kávéporban mindösszesen 9%-ot tesz ki maga a kávé. A többi 91% cukor még több cukorral, és egy sor egyéb borzalmas, egészségre semmiképpen sem pozitív hatással lévő mesterséges anyag! Ez volt az a pillanat, amikor bizonytalan időre szüneteltettem a kávéfogyasztásomat. Azóta persze jóízűen elszürcsölgetem az én kis reggeli fahéjas hosszúkávémat, ám azt jó minőségű, cukormentes kávégranulátumból készítem, és vagy édesítés nélkül, vagy egy pici édesítővel iszom.

Tulajdonképpen más hozzáfűznivalóm nincs ehhez a témához, így ezennel befejezem bejegyzésem.

Fogyás erőfeszítés nélkül

Igazán mókásnak tartom némely elhízott ember gyermeteg naivitását, amiből persze a leleményes és kapzsi “csodatévő” szerek és kütyük gyártói hizlalják a bankszámlájukat, miközben sajnos - ám nem meglepő módon - a fogyni vágyó nem fogy semmit sem. Maximum pénzből.

Nos, ezután a hosszú mondatú bevezető után kifejtem a véleményemet erről a témáról.

Én eleve azon szoktam magamban mosolyogni, amikor egy elhízott ember eljut arra a szintre, hogy változtatni akarjon áldatlan állapotán, és rögvest nekilát “hirtelen csodát tévő” szereket keresni. Egyet nem értek: miért akar egy kövér ember egy hónap alatt harminc kilót fogyni?! A hízása is ilyen csodamód gyorsan következett be? Hiszen ha a sok-sok pluszkiló lassan és fokozatosan rakódott rá, akkor hogyan gondolhatja, hogy a szervezete képes természetellenes módon hirtelen megszabadulni attól a rengeteg feleslegtől, amit gondatlan gazdája lassan és módszeresen pakolt rá? Amin viszont egyszer hangosan felröhögtem, az az volt, amikor az egyik egészség-műsorban így nyilatkozott egy elhízott ember: “Elegem lett a kövérségből! Megembereltem magam, és döntöttem: rendelek egy fogyasztószert.” Hm, ahhoz aztán valóban roppant nagy erőfeszítés kell, hogy az ember a foteljában tespedve megnyomjon egy gombot, és házhoz rendeljen egy olyan szert, amit csak a bagólesőjébe kell tömnie, és a fenekén ülve várni a csodát, miközben talán még arra is vár, hogy a sült galamb belerepüljön a szájába… Egyébként nem értem, mi ez a fene nagy ellenállás a mozgással szemben. Pedig tény, hogy mindössze napi tizenöt perc testmozgás átlagosan három évvel képes meghosszabbítani életünket. 🎉

De most komolyan: 1 hónap alatt 30 kg mínusz? Legalábbis a csodaszergyártók ezt ígérik. Nos, jobban belegondolva, igen, lehetséges. Amennyiben rákos az ember...😒 Nem fér a fejembe, hogyan lehet valaki olyan buta és lusta, hogy képes megrendelni egy szert, ami ilyen fogyást ígér? Hát hogy a fenébe lehetne már naponta 1 kg-ot fogyni?! Ráadásul úgy, hogy az illető továbbra sem emeli fel a fotelből a zsíros sej-haját, és úgy fal, mint egy disznó. Sajnos nem tudok kedvesebben fogalmazni. Egyrészt az háborít fel, hogy ezek a csaló cégek így átverik az ostoba, hiszékeny áldozatukat, másrészt bicskanyitogató ez a fajta lustaság: várni egy olyan “csodaszerre”, ami majd varázsütésre lefogyaszt úgy, hogy az illető nem erőlteti meg magát.

Azon is roppant jól szórakoztam, amikor a fogyni vágyó pácienst egy egészségklinikán ráállították egy olyan kütyüre, amely megmutatta a tápláltsági állapotát. Nos, én ránézésre, ráadásul ingyen megmondtam volna róla, hogy túltáplált.

Azért van ám, aki “tesz” is az alakjáért! Gonosz módon elröhögtem magam, amikor egyik kedvenc életmódműsoromban azt láttam, hogy riportalany áll mozdulatlanul egy gépen, ami rezeg alatta! Hű - gondoltam -, ez ám az erőkifejtés! Bár, ha azt vesszük, hogy az a kövér ember éppen nem a fotelban tespedt, hanem megemberelte magát, és állt egy valójában helyette dolgozó gépen, valóban szép teljesítmény!😀

Akadnak olyan emberek is, akik idegenkednek a csodatévő fogyasztó “vegyszerektől”, és inkább természetes anyagok segítségét szeretnék igénybe venni. Persze erre is van megoldás. Nézem X nevű egészségműsort, ahol beharangoznak egy olyan hölgyet, aki rendkívül nagy tudással bír azzal kapcsolatban, hogyan segítenek a különböző gyógynövényekből főzött teák a fogyásban és az anyagcsere fokozásában (ami ugye a fogyást segíti). Szóval, izgatottan várom, hogy végre feltűnjön a képernyőn ez az egészségtől kicsattanó és feltehetően karcsú hölgyemény, erre bedöcög a képbe egy mázsás asszony, aki annyira el van hízva, hogy szuszogva beszél! Na kérem, ez mennyire hiteles? Felmerül bennem a kérdés, hogyhogy nem segít magán ez a csúnyán és egészségtelenül elhízott nő?! Hiszen a teahörpölgetés csak nem kerül túl nagy erőfeszítésbe? Nem értem.

Még Londonban ismertem egy lányt. Az éveink száma megegyezett, vagyis mindketten harmincasok voltunk akkor, viszont kilók tekintetében igencsak lepipált a hölgyemény egy szintén harmincassal! Pedig egy jó fejjel alacsonyabb volt tőlem. Szóval ez a lány egyszer ezt mondta nekem: “Elhatároztam, hogy egészségesen fogok élni, edzeni is fogok, és akkor fitt leszek.” Mindeközben az ebédidőnket töltöttük a munkahelyen, és két fogadalom között csak úgy tömte magába a hamburgert sült krumplival, amit a rend kedvéért cukros kólával öblített le. Persze nála azóta sem történt semmi változás… Nem tűzött ki magának egy időpontot, amikor valóban elkezd egészségesebben élni (erre egyébként a legalkalmasabb dátum a most), és nem úgy tekintett magára, aki ezt meg is tudja valósítani, hiszen akkor legalább próbálkozott volna. Látszott a lányon, hogy nem áll készen, nincs meg az igazi elhatározása, hiszen továbbra is jóízűen gyűrte a bőre alá a hizlaló és egészségtelen készételt.😓

Őszintén bevallom, jó néhány éve én sem voltam ám egy cseppet sem jobb az ilyen falánk és rest emberektől! Persze akkor még nem ismertem a férjemet, aki mellett most tökéletesen boldog és kiegyensúlyozott vagyok. Bizony volt a húszas éveimben olyan időszak, amikor közel jártam a mázsás súlyhoz, és persze a testmozgásom is kimerült annyiban, hogy átmentem a szobából a konyhába falni. Azóta persze sok minden történt. Megtaláltam a férjemet, megtaláltam önmagam. Érdekes, hogy a megfelelő társ mellett mennyire másként látja régi önmagát az ember, és hogy szép lassan mennyire meg tud változni az élete pozitív irányban! Szerencsés vagyok, hiszen én a férjem mellett - és ezt most túlzás nélkül állítom - csakis pozitív irányba változtam. 💕

Nos, lassan ideje befejeznem ezt a bejegyzést is. Hétvégén nagy kaland vár rám, ugyanis férjemmel és sógorommal, illetve a családjával elutazunk Cserépfalura, mert szombaton nekivágunk egy kellemes 20 km-es teljesítménytúrának! Pont egy éve vettem részt életem első teljesítménytúráján, amelynek élményeiről Értetek, Blogolvasók!! című bejegyzésemben olvashatsz.