Legális gyermekbántalmazás

Augusztus 28-a van, vasárnap. A füzesgyarmati strandon vagyok. Egy hatalmas fa árnyékában pihenek egy napozóágyon, és figyelek. Bizony. Azt számolgatom, hány elhízott gyermek lófrál a strandon. Ragyogóan süt a nap, lelkem mégis borongós.

Az egy dolog, ha egy felnőtt ember bezárja magát a zsírbörtönébe, de szerintem enyhén szólva sem fair dolog egy kisgyermeket arra kárhoztatni, hogy betegen, szomorúan, testi-lelki fájdalmakkal kísérve és 5-13 évvel megrövidítve élje le az életét. És most nem túlzok!

Mielőtt továbbmennék, tudod mi motivált arra, hogy írjak erről a témáról egy nem túlságosan finomkodó bejegyzést? A következő jelenet: pihengetek az árnyékban. Eldöcög előttem egy elhízott család. Szegény tízéves forma kislány sírós hangon panaszkodik a szüleinek: “De nem a hasam fáj, hanem a derekam!” Szegény gyereknek máris fájdalmai vannak a túlsúlya cipelése miatt. Elképzelni sem merem, milyen pusztítást végzett a túletetés és mozgáshiány a testén belül!😔

Szörnyű, milyen messzire tud elkalandozni a fantáziám, és hogy emiatt néhanapján mennyire bunkónak tűnhetek. Mindegy, vállalom, és felvázolom a következő kis fantáziaképemet. Áll a gyerekmedence mellett apuka az elhízott kisfiával. Nem tudom visszaparancsolni a bennem lévő kisördögöt, ezért felnyalábolom magam, odamegyek hozzájuk, leguggolok a gyerek mellé, és mosolyogva közlöm vele: “Látom, hamarosan kistestvérkéd lesz.” Majd felállok, apukához fordulok, és a hasára sandítva megkérdezem, mikorra várja a babát. Ugyanis ez a gyerek szemében példakép értékű, eldeformálódott testű férfiember úgy néz ki, mint egy 9 hónapos terhes! Ehhez kapcsolódóan azt is nagyon bírom, amikor egy csúnyán elhízott anyuka ezzel takarózik: “De hát én szültem egy gyereket!” Ránézek, és önkéntelenül is a számra tolul egy kérdés: “Igen, és meg is ette? Netán őt is fel akarja hizlalni mázsásra, hogy ne legyen mellette kisebbrendűségi komlexusa a saját, hájtól rengő teste miatt?”

Elgondolkoztam azon, mi késztethet egy szülőt arra, hogy a csemetéjét úgy hizlalja, mint egy disznót. Oké, hogy egy újszülött baba is rózsaszín, meg egy kismalac is, de ez a hasonlóság elég ok arra, hogy a szülő nemtörődömségével és/vagy rossz példamutatásával zsírsertést neveljen a gyerekéből?!

Nem biztos, hogy mindenki egyetért velem, de az a szülő egyenesen veszélyezteti a gyerekét, aki a saját példájával szegényt a falánkság és restség bűnébe neveli bele, aminek nem meglepő módon a beteges elhízás a következménye.

Szörnyen sajnálom az elhízott gyerekeket.😟 Nem csak azért, mert 80% esélyük van rá, hogy egész életükben kövérek és betegek lesznek, hanem azért is, mert még a gyerekkorukat sem élvezhetik igazán! Persze annyi pillanatnyi örömük azért van, amíg a szájukba tömik az egészségtelen és hizlaló, ámbár finom falatokat. De megéri ez a pillanatnyi élvezet azért cserébe, hogy kimaradjanak az önfeledt és fájdalommentes fogócskázásból, vagy hogy kalandornak képzelve magukat fára másszanak? Netán hogy derékfájdalom nélkül mászkálhassanak a strandon?... Sajnos úgy vagyok vele, hogy ha meglátok egy elhízott gyereket, körülbelül annyira rossz érzés kerít a hatalmába, mintha azt látnám, hogy szegényt éppen ütik!

Fájdalmas lehet szembesülni az igazsággal, de számomra nagyon úgy tűnik, hogy a saját gyerekeiket hizlaló, maguk is zsíros szülők jobban szeretik a bendőjüket, mint a saját porontyukat! Különben nem áldoznák fel utóduk egészségét és boldog jövőjét csak azért, hogy ők maguk rendszeresen az arcukba tömjék a finom falatokat, és hogy órák hosszat a fotelben tespedjenek.

Az a legszörnyűbb az egészben, hogy a kapzsi, pénzéhes élelmiszeripar a haszon érdekében manipulálja a gyerekeket. Vajon miért raknak a legegészségtelenebb édességek mellé gyűjthető mesefigurákat vagy kártyákat vagy mit tudom én miket? Hogy a gyerek minél több hizlaló vackot vetessen a szülővel! Vajon miért nem csinálnak az üzletek soha olyan akciót, hogy friss zöldség, gyümölcs, vagy bármilyen egészséges élelmiszer mellé csomagolnak ajándék matricákat?!

Igazán rafináltak ám a gyorséttermek és pizzériák is! Azért raknak kristálycukrot (azaz drogot, vagy ha jobban tetszik, mérget) a termékeikbe, hogy a fogyasztók (főleg gyerekek és fiatalok) visszajárjanak, és azzal a vacakkal hizlalják magukat. Na igen, a szemetet csak így lehet eladni: függőséget okozó cukorral, és “ajándék” matricákkal (ami lássuk be, bele van építve az árba).😏

Az a helyzet, hogy utánaolvastam a témának, és lúdbőrözött a karom, annyira ijesztő dolgokkal szembesültem! Lássuk, mit tesznek ezek a felelőtlen szülők a saját védtelen gyerekeikkel.

“A kaliforniai egyetem új tanulmányából kiderül, hogy a folyamatos és nagy mennyiségű fruktózbevitel csökkenti az agy kapacitását, gátolja a memóriát és a tanulást.”

“Az elhízott fiatalok egyharmadának már 11 éves korban magas a vérnyomása.

A 15 éves kor alattiak között a cukorbetegség gyakorisága a háromszorosára nőt az utóbbi 20 évben!”

Amit ebből kihallok: betegség!

“Három ijesztő tény:

1. Már a 14-15 éves túlsúlyos gyerekek szemfenekén megmutatkoznak azok az elváltozások, amit a magas vérnyomás okoz. Emiatt néhány évtized múltán majdnem biztosra vehető az érrendszer és a vese károsodása, a cukorbaj.
2. Ha a kövér kamaszlány teste túlságosan kiszőrösödik, leggyakoribb oka, hogy a túlsúlya miatt megváltozott a petefészek működése: többet termel a férfi nemi hormonokból. További következmény a menstruáció összezavarodása, és borítékolható a felnőttkori nőgyógyászati rendellenességek fellépése.
3. A túlsúlyos gyerekeknél négyszer annyi csonttörés fordul elő, mert rosszabb az egyensúlyérzékük, a nagyobb súly pedig nagyobb erőhatást jelent az eséskor. De gyakrabban szenvednek különféle ízületi fájdalmaktól is.”

Kulcsszavak: szenved, fájdalmak, károsodás, rendellenességek!!

Olyan esetről is olvastam, amikor az egyik orvos egyik kis páciensénél, akit a szülei 40,5-ös testtömegindexűvé hizlaltak fel (halkan jegyzem meg, a normál érték 18,5 és 24,9 között lenne), máris kialakult a 2-es típusú cukorbetegség, magas volt a vérkoleszterinszintje, a vérnyomása, és policisztás petefészke volt - mindez már tizennégy évesen!

Szerintem a legtöbb, elhízott gyermeket nevelő szülő nincs tisztában azzal, mennyire megbetegíti a saját gyerekét! Pedig bizony egy esetben sem ússza meg az elhízást szegény gyerek negatív következmények nélkül. Nézzük, szüleiknek köszönhetően mi vár még rájuk:

“ Az elhízott gyerekeknél kilencszer nagyobb valószínűséggel alakulhat ki magas vérnyomás, körülbelül négyszer nagyobb valószínűséggel a 2-es típusú cukorbetegség, valamint szív- és érrendszeri betegség, és megnő a kockázata a daganatos betegségek kifejlődésének. Az elhízás 5-13 évvel is megrövidítheti a gyerek életét.”

“S hogy miért hízik el a gyerek? Sokan ludasok ebben. A reklámok úgy, hogy tömegével népszerűsítik az értéktelen, kalóriadús ételeket, italokat. Az oktatási, egészségügyi kormányzat olyan formán, hogy gyakorlatilag tovább csökkentette a testnevelés eleve kis óraszámát, és nem teremtett igazi lehetőséget az iskolai tömegsportra. De a legfőbb felelős mégiscsak a szülő, az anyuka. Aki kivédhetné a kívülről jövő káros hatásokat, és megvédhetné gyermekét az elhízástól is. Például úgy, hogy nem “váltja ki” pénzért megvehető “jóval”: csipsszel, hamburgerrel, csokival, értéktelen cukros löttyökkel a személyes törődést, az ölelést, a játékot vagy a közös mozgást. És nem hagyja, hogy gyermeke heti 25-30 órát üljön a tévé és a számítógép előtt (mert ennyi a magyar átlag).

A kövér gyerekek lefogyasztása nehéz és időigényes feladat, amiben az anyának kulcsszerepe van. Gyermekorvosok szomorú tapasztalata, hogy a legtöbb szülő képtelen a változtatásra, főleg ha maga is kövér. Genetikai adottságokra, hormonzavarra hivatkoznak, ami 99 százalékban teljesen alaptalan.”

Amit ki akartam hozni mindebből, az az, hogy vajon mennyiben különbözik a gyerek felhizlalása az ütlegeléstől? Mindkettővel testi és lelki fájdalmat okoznak neki. Ugyan mennyivel jobb az, ha egy kislánynak minden lépésnél fáj a dereka vagy térde, mint ha ráhúznak a hátára vagy kap egy nyaklevest? Vajon kevésbé megalázó, ha nap mint nap csúfolják a gyereket a kövérsége miatt, mint ha kap egy pofont? Esetleg megbocsátható a szülőnek, ha a gyereke a saját zsírbarikádja miatt nem tud olyan felszabadultan mozogni, ahogy egyébként az az ösztönéből fakadna?

Ahh, már megint sikerült feltennem egy rakás olyan kérdést, amire soha nem fogok választ kapni.😒 Ülhetnék itt napestig, akkor sem fogom megérteni ezeket az embereket. Persze azt is tudom, hogy sokan viszont engem nem értenek meg, mert nem úgy gondolkozom, ahogy a legtöbben. Mit tegyek, olybá tűnik, hogy így kerek a világ… és így lesz egyre kerekebb az ifjúság.

Nekem ezek a gyerekek nem tűnnek boldognak...

Panaszlevél

Múltkorában küldtem a Dél-alföldi Közlekedési Központnak (röviden DAKK-nak) egy amolyan panaszkodós e-mailt. Nem stílusom konkrét személyeket beköpdösni, ezért csak általánosságban írtam le bánatomat. Kíváncsiságukkal nem bíró Kedves Olvasóimnak máris idebiggyesztem a teljes levelet, amiből kiderül, mi csípte a csőrömet.

“Tisztelt Buszsofőröket Foglalkoztató Vezetőség!

Engedjék meg, hogy megosszam Önökkel rövidke történetemet.

Egy kellemesen meleg nyári napon az iskolából hazafelé szállító buszocskámat várom. Felszállok, majd meglepetésemben szó szerint elakad a lélegzetem. Hogy mitől? A busz légterét betöltő cigarettafüsttől! Asztmás rohamom miatt hörögve préselem ki magamból a levegőt, miközben hitbuzgó katolikus lévén azon imádkozom, induljunk már, hogy a nyitott ablakokon beáramló levegő kipucolhassa azt az átkozott, büdös, mérgező füstöt a buszból.

Utazok-utazok, elmélyülten olvasok, amikor egy idő után az agyam vészjelző üzenetet küld testemnek: “Belégzés időlegesen leáll!” Újabb kisebb allergiás asztmaroham. Oxigénért küszködve próbálom bemérni a veszélyforrást, ami nem más, mint a pökhendien pöfékelő buszsofőr maga! Az a buszsofőr, akit előző héten kulturáltan figyelmeztettem nem túl áldásos fulladási hajlamaimra, amennyiben a busz légterét mérgezi össze-vissza.

Feldúltan vonulok át a hatkerekű legesleghátsó pontjába, ám egyszemélyes tüntetésem - várható módon - nem hozza reakcióképes állapotba sofőr bácsit: vígan eregeti tovább a füstöt vezetés közben, melynek nagy része kecses ívben kunkorodik vissza a buszba a nyitott ablakokon keresztül. Veszítenivalóm nem lévén dúlok-fúlok-fuldoklok tovább, és gondolatban a másnap reggelemet vizualizálom. Amikor összekészítem a retikülömet indulás előtt, a következőket kell majd ellenőriznem:

• pénztárca → pipa,
• lakáskulcs → pipa,
• buszban pöfékelő sofőr bácsi megértése és elfogadása → pipa,
• gázálarc → pipa.

Vissza a valóságba! Közeledik a megállóm. Reszkető lábakkal szállok le, és nem értem, miért? Aztán 34 évnyi életbölcsességemmel rájövök. Felvillan elmémben egy poszttraumatikus hatást kiváltó emlékkép: sofőr bácsi egyik kezében cigi, másikban telefon. “Akkor ki a füstös manó fogja a kormányt?!” - sikítja bennem egy hang.

Épségben hazaérek, eljátszom a puffogó viperát a férjemnek, akit rögvest ezután az a megtiszteltetés és szerencse ér, hogy élvezhet egy személyre szóló előadást, nevezetesen A hattyúk halálát - személyes előadásmódomban. Csak én a címet átköltöttem, előadásom címe: A hörgők halála.

Eddig tart történetem.

Én megértem, hogy vannak olyan emberek, akik fölött egy kis cingár töltött papírhenger uralkodik. Azt is belátom, hogy olyan emberek is akadnak szép számmal, akik mit sem törődve embertársaikkal, önző és arrogáns módon az utazóközönség légterét beszennyezve pöffeszkednek a munkaállomásukon, vagyis a vezetőülésben. Továbbá azzal is tisztában vagyok, hogy ezen a tökéletlen sárgolyón soha a büdös cigifüstös életben nem lesz igazság! Éppen ezért nem mocskolom be a lelkem azzal, hogy átmeneti identitászavarra hivatkozva Árulkodó Júdás szerepébe bújjak, és beköpdössem adott sofőr bácsit. Meg persze úgysem érnék el vele semmit. El vagyok rá készülve, hogy a továbbiakban is mérgezett légterű tömegközlekedési eszközben kell utaznom. De pánikra semmi ok, beszereztem egy gázálarcot!

Köszönöm, hogy idejüket áldozták panaszom meghallgatására. Ha másra nem is, arra jó volt levelem megírása, hogy kiadjam magamból keserű dühömet. Lám, az írásterápia tényleg működik!

További jó munkát kívánok!

Tisztelettel

Oszlánszky Rita”

Ahogy azt már a levélben is említettem, nem vagyok olyan naiv kislányka, hogy azt higgyem, bármi eredményt elérek mindezzel. Mindenesetre fáj, hogy ennyire nemtörődöm, tökéletlen és igazságtalan világban élek! Mi a francot érnek a nemdohányzók védelmére hozott törvények, ha mindenki cseszik rá? Bevallom, roppantul frusztrál az is, amikor szombatonként a piacon nem tudom az árut egyszerre elrendezgetni a vállfákon, mert minduntalan el kell menekülnöm a kis ficakunkból a mögöttünk árulók büdös füstje elől! Megjegyzem, nem csak “papíron” merek rinyálni, ugyanis szépen megkértem szivarozó szomszédékat, legyenek kedvesek kicsit arrébb menni, ha cigiznek, mert asztmás vagyok, és befulladok a füsttől. El is értem a célomat: arrébb mentek ...de csak akkor egyszer. Utána egész nap fújták szanaszét a levegőbe a mérgező, undorító füstjüket! Mit kellene tennem? Szólni minden egyes alkalommal, mint a hülye gyerekeknek? Hovatovább, a DAKK-kal szemben is hogyan kellene fellépnem? Fenyegetőzve, hogy beperelem őket, amiért az alkalmazottuk veszélyezteti az egészségemet és a testi épségemet (egyik kézben mobil, másikban cigi és úgy vezet)?! Ugyan mit érnék el vele?

Panaszlevelemre röpke egy hónap múltán meg is érkezett a válasz, melyben kellőképpen kifejezték sajnálatukat kényelmetlenségemmel kapcsolatban; valamint tájékoztattak a nemdohányók védelméről szóló xy törvényről; továbbá megnyugtattak, hogy dolgozóikat lelkiismeretesen és rendszeresen okítják arra, hol tilos a dohányzás és hol nem. Végezetül felhívták a figyelmemet, hogy mivel személy avagy rendszám szerint nem jelöltem meg beazonosítható panaszforrásomat, így érdemben nem tudnak fellépni ellene. Válaszlevelemben megnyugtattam a kedves közutaztatást intéző társaságot, hogy méltányolom kielégítő válaszukat, valamint hozzátettem, sejtettem, hogy a buszvezetőknek tisztában kell lenniük azzal, hol tilos a dohányzás, ám ha az okítások ellenére sem bírják a fejükbe vésni, mit szabad és mit nem, akkor attól tartok, az ilyenekkel - csökkent intelligenciájuk miatti gyengébb információ-befogadó képességük fényében - sajnos nincs mit tenni...

Nagyon igyekszek, hogy képes legyek elfogadni a tényt, hogy ez a világ már csak ilyen önző, nemtörődöm, tökéletlen és igazságtalan. Arról viszont sajnos nem tudok leszokni, hogy a “bajuszom alatt” néha-néha ne zsörtölődjek. Így attól tartok, az esetleges érdeklődőknek továbbra is lesz miről olvasgatniuk a közeljövőben.

Tökpörkölt

Igen, ez egy étel, méghozzá meglepően finom!😁

Mindig is jóban voltam a jó öreg tökfőzelékkel, csak annyit bántam a fogyasztása közben, hogy nincs mit rágnom. Szeretem, ha egy zöldség amolyan roppanósan van elkészítve. Éppen ezért kigondoltam, mi lenne, ha ahelyett, hogy a tököt lereszelem, inkább nagyobb kockákra vágom, és úgy készítem el. Nos, az ötlet jó volt, a kivitelezése roppant egyszerű, a végeredmény pedig még azt a minimális erő- és időráfordítást is bőven megéri!

Hozzávalók:

• 1 szép darab tök,
• 4-5 fej vöröshagyma,
• 1 pohár növényi alapú tejföl,
• 2 evőkanál étkezési keményítő vagy liszt,
• só-bors-kapor-pirospaprika,
• pici olaj

Elkészítés:

A tököt meghámozzuk, a magjától megszabadítjuk, és nagyobb darabokra vágjuk. Ezután a hagymát összedaraboljuk, és máris edénybe tesszük úgy egy evőkanálnyi olajra, sózzuk, borsozzuk és üvegesre pirítjuk. Lehúzzuk a tűzről, de csak amíg belekerül a pirospaprika és a tök. Felöntjük másfél dl. vízzel, majd közepes lángon húsz percig rotyogtatjuk.

Eközben elkészítjük a habarást: a keményítőt pici vízzel simára keverjük, elhabarjuk a tejföllel, és kaporral ízesítjük. Összeboronáljuk a készülődő tökpörkölttel, öt percig együtt rotyogtatjuk, és már készen is van.

És a végére tartogatok egy pöpec praktikát, amit teszteltem, tökéletesen működik: a hagyma aprítása előtt vegyünk fel úszószemüveget, ami kirekeszti a hagyma könnyfakasztó illóolaját. Garantáltan nem ejtünk szeletelés közben egyetlen könnycseppet sem, legfeljebb a férjünk, aki ha meglát minket, könnyfakasztó nevetésben tör ki.😂

Mellékelem a tökpörkölt készítésének egy pillanatképét, valamint a végeredményt.

Jó étvágyat kívánok hozzá!

Különleges padtársam

Elérkezett az ideje, hogy beszámoljak arról, mivel is tengetem mindennapjaimat, amióta tavaly májusban a férjemmel hazaköltöztünk Londonból. Igaz ugyan, hogy sokáig munkanélküli voltam, de korántsem dologtalan!

A nyarat egy az egyben végiggüriztem. Szépen be kellett rendezni a fészkünket, amit előbb ki is festtettünk. Úgy érzem, nem kell körülírnom, mennyi takarítást von maga után egy festés, és mennyi pakolással jár egy költözködés.😏 Ráadásul vagyok olyan szerencsés, hogy az álmom is megvalósult: egy szép nagy kert és egy kutyus is járt a házhoz (bővítve az édes tennivalók listáját).

Eljött az ősz, belaktuk a kis fészkünket, elkezdtem munkát keresni. Hazudnék, ha azt állítanám, hogy minden idegszálammal azon voltam, hogy elhelyezkedjek, viszont nem is a tévé előtt ültem egész nap (főleg, mivel nincs is olyanunk). Rendszeresen átjártam a férjemmel Mezőberénybe, és apósom szabó-varró műhelyében szép szorgalmasan elkezdtem megtanulni, illetve gyakorolni a varrás mesterségét. Mit ne mondjak, sok-sok szorgalom és rengeteg idő kellett, amíg egyáltalán megtanultam egyenesen varrni.😅 Tévedés ne essék: nem apósomnak robotoltam feketén, hanem a magam örömére és mulattatására gyártottam a párnahuzatokat, vászonszütyőket, nesszeszereket, amiket aztán szépen elajándékoztam szeretteimnek.

Amikor elfáradtam a varrás gyakorlásában, akkor kiültem a hintaágyra írni. Azután pedig a tél beköszöntével napokig otthon ültem, és csak írtam, írtam, írtam (vagy illusztrációt készítettem a mesekönyvemhez). Így sikerült befejeznem a még Londonban elkezdett mesekönyvemet, valamint az “Út a férjemhez” című könyvemet is.

Lassacskán kitavaszodott, eljött a nyár, ezzel együtt pedig elindult egy munkaügyi központ által támogatott női szabó képzés, amit én már tavasszal kinéztem magamnak. Nehezen akart beindulni, de hála Istenkének csak sikerült elkezdeni a tanulmányokat június közepén! Egyébként azért jó ez a szakma, mert az embereknek mindig is szükségük lesz ruhára. Na jó, ez alól is vannak persze kivételek: van, aki csak magára aggat egy átlátszó hálót, és úgy lót-fut az utcákon.😂 Másfelől roppant hasznos dolognak tartom, ha az ember lánya tud varrni. Ezenfelül még az anyagismeret könyvünk legelső mondata is jó választásomban erősített meg: “Az ember egyik legfontosabb szükségleti tárgya a ruházata”.

Az iskola elméleti oktatással kezdődött, és hogy-hogy nem, egy olyan lány lett a padtársam, aki ijesztően hasonlít a húgomra!😲 Az első időkben sokszor majdnem önkéntelenül megöleltem Orsit, mert minduntalan az az érzésem volt, hogy nicsak, itt van mellettem a húgom! Amúgy tényleg annyira döbbenetes közöttük a hasonlóság, hogy amikor a húgomnak átküldtem mutatóba egy képet Orsiról, Enikő hirtelen azt hitte, hogy róla szedtem elő egy régebbi képet.

Szóval, most térnék rá a lényegre! Enikő eljött hozzánk látogatóba júliusban. Szegénykémet előre felkészítettem, hogy saját érdekemben nem akarok hiányozni a suliból, de semmi pánik, megkérdeztem a tanárt, nyugodtan beülhet hozzánk órára. És a lelkem meghozta értem ezt az áldozatot! Pénteken 8-tól fél 2-ig ott ült mellettem a padban (néha még jegyzetelt is anyagismeretből).😄

Egyébként a húgom hihetetlen hidegvéréről tesz tanúbizonyságot, hogy amikor óra előtt megkérdeztem tőle: “- Kész van a házid?”, szemrebbenés nélkül rögtön rávágta: “- Persze!”. Még én lepődtem meg. Az is vicces volt, amikor a jobbkezes húgom kezébe nyomtam a balos ollómat, és megkértem, vágjon ketté egy lapot a meghúzott egyenes vonal mentén. Bárhogyan is igyekezett, nem sikerült neki. De nincs ezen mit szégyellni, hiszen a szakrajz-tanáromnak sem sikerült ez a feladat. Én viszont egy jobbos ollóval lennék képtelen egy egyenes vonal mentén vágni.

Amit kicsit bánok, hogy Enikő nem találkozhatott személyesen Orsival. Addig a napig mindvégig hűségesen járt Orsi a suliba, de sajnos pont azon a bizonyos napon kellett elutaznia valahová.😒

Így történt hát, hogy az addigi különleges padtársamat - ha egy napra is - felváltotta egy még különlegesebb: a vértestvérem.💕

Lélegezz! (ha tudsz...) - 3. rész

Íme, a minisorozatom harmadik, a passzív dohányzás ártalmairól szóló, egyben befejező része. Ezt a bejegyzést úgy építettem fel, hogy orvosok és kutatócsoportok nyilatkozatainak idézetei alá fűzöm egy-két saját gondolatomat.

Lássuk, miért is rinyáltam két részen keresztül amiatt, hogy néhanapján mérgeznek engem a bagósok. (Gyengébb idegzetűeknek nem ajánlom a következő sorokat!)

“Nem árt tudni, hogy a közvetlenül a cigarettából beszívott mérgezett levegő összetétele nem csak abban különbözik a füstös szoba levegőjétől, hogy sokkal töményebb. A cigaretta akkor is füstöl, ha nem szívják. A dohányzáskor képződő cigarettafüst háromnegyedét nem a dohányos szívja be, hanem a helyiség levegőjével keveredve mérgez minden jelenlévőt. A parázsló cigarettavégen és a fő légáram útján kívül eső, alacsonyabb hőmérsékletű részeken sokkal több káros anyag keletkezik, mint a cigarettába szippantás alkalmával, amikor a dohányos a cigaretta közepéből a magasabb hőmérsékleten képződő füstöt inhalálja.”

Eddig is tudtam, hogy ezen a földön nincs igazság. Na de hogy az a büdös füst kisebb mértékben mérgezi a gazdáját, mint a mérgeződni nem óhajtó ártatlant, az már egyenesen bicskanyitogató!

“Friedrich Wiebel toxikológus, a németországi neugerbergi Környezet- és Sugárkutató Társaság tagja, közel 40, az egészségre káros anyagot határozott meg a cigarettafüstben, közöttük egyértelműen rákkeltő anyagokat, mint amilyenek a nitrozaminok és a policiklikus szénhidrátok. A mérgező nitrogénoxidokból és a formaldehidből a passzív dohányos pontosan ugyanannyit szív be, mint aktív társai. A szakemberek többnyire egyetértenek abban, hogy cigarettafüst az első számú légszennyező, és mint ilyen, sokkal veszélyesebb, mint pl. a sokat szidott azbeszt, ill. a dioxin- vagy formaldehid-tartalmú ipari mérgesgázok. A dohányfüst méreganyagai különösen zárt térben rendkívül veszélyesek.”

“Ez azonban még nem minden. Számos vizsgálat alapján ugyanis úgy tűnik, hogy egyértelmű összefüggés mutatható ki a passzív dohányzás és a legkülönbözőbb szív- és érrendszeri megbetegedések, a szívinfarktus és az érelmeszesedés kialakulása között is, többek között, mert a passzív dohányzás is tönkreteszi az ereket, amelyek elveszítik tágulási képességüket, valamint könnyebben léphetnek föl véralvadási zavarok.”

Na tessék! Vigyázhatok én a szívemre helyes táplálkozással és rendszeres testmozgással, ha jön egy felelőtlen embertársam, és rám fújja a szívet (is) károsító mérgét...

“A cigaretta akkor is füstöl, amikor éppen nem szívják, így a kibocsátott füst háromnegyede nem magát a dohányzót, hanem a környezetét mérgezi. Ráadásul ez a füst a parázsból származik, így szűretlen és sokkal mérgezőbb, mint a beszívott adag. Természetesen a káros hatások mértéke függ a mérgezés dózisától: a legrosszabb az az eset, amikor valaki gyermekkorától éveken át dohányosokkal él egy háztartásban. A konkrét mérgezés függ attól, hányan füstölnek a nem dohányzóval egy légtérben, és hogy milyen a helyiség szellőzése. A dohányfüstben körülbelül 40 különböző méreganyagot különítettek el a kutatások - köztük több, úgynevezett karcinogén bizonyítottan rákkeltő. Ezekből a passzív dohányos ugyanannyit lélegez be, mint az aktív.”

Nem tetszik nekem ez a karcinogén szó. Rögtön az jut eszembe róla, hogy engem ne karcoljon egy ilyen anyag!

“A dohányfüst több mint 4000 különböző kémiai anyagot tartalmaz, melyből több mint ötvennél ismert, hogy rákkeltő hatása van. Ezek a rákkeltő vegyi anyagok a passzív dohányos tüdejébe is eljutnak.

• hidrogén-cianid: rendkívül mérgező gáz, vegyi fegyvereknél használják és kártevők irtására
• benzol: a benzin egyik alkotóeleme
• formaldehid: holttestek „illatosítására” használják
• szén-monoxid: egy mérgező gáz, megtalálható az autók kipufogó füstjében."

Ha jobban belegondolok, nem is olyan rossz ez az arány: 4000 különböző kémiai anyagból mindössze 40, ami konkrétan méreg, és csupán 50-nek van rákkeltő hatása.

Ide még annyit fűznék, mélyen megdöbbent, hogy hogy lehet olyan tébolyodott sok ezer embertársam, hogy a fent említett, már a nevükben is borzalmas vegyi anyagokat önként és dalolva juttatja a szervezetébe?! Ja, és fizet is érte.

“A rákbetegségek, köztük a tüdőrák, talán a legjobban hangsúlyozott egészségügyi következménye a dohányzásnak, illetve jelentős probléma a passzív dohányzók számára is. A tüdőrák mellett a szakértők az aktív és a passzív dohányzás következményeként emlegetik a mellrákot, méhnyakrákot, és más rákbetegséget.”

“Magyarországon évente 30 ezer ember hal bele valamilyen dohányzás okozta megbetegedésbe, mely közül 2300 fő az, aki nem dohányzik, csak ki van téve a passzív dohányzásnak.”

Az elhalálozott nemdohányzók köszönik szépen az őket megmérgező embertársaiknak: odaát legalább már nem kell azt a fullasztó büdös füstöt szívniuk.

Érdekes dolgot tudtam meg a minap. Az Európai Unió támogatja a dohánytermelést. Miért érdekes ez? Mert még a “saját magas szintű rákbetegség-szakértőkből álló bizottsága is áruba bocsátott méregnek nevezi ezt a terményt”. Magyarán nem az számít, hogy hány ezer ember hal meg a dohányméreg miatt, hanem az, mennyi pénzt hoz maga a dohányáru az állam bácsi konyhájára. Elismerésem kifejezéseképpen szívesen kezet ráznék minden olyan emberrel, aki szabad akaratából tömi egyre dagadtabbra a politikusok zsebét, akik a támogatásukkal tulajdonképpen az idő előtti halálukat segítik elő csóri dohányos adófizetőknek.

Most eszembe jutott egy régi ismerősöm, aki egyszer így fakadt ki nekem: “Borzasztó! Részegen elmegy egy éjszaka alatt egy doboz cigi. Másnap meg csak lesek, hogy hová tűnt az a sok szál. Meg miért köhögök? Meg ki ül a mellkasomon?!” Hát nem aranyos megnyilvánulás?

Igazságtalan lennék, ha nem tennék említést a dohányzás egyetlen előnyéről, méghozzá egy amerikai reklámszakember szavait idézve: “Azért nem kell mindig bírálni a dohányipart. Elvégre megtalálták az öregkor ellenszerét.”

Na igen, aki nem szeretne idő előtt megöregedni, annak további kellemes pöfékelést kívánok! Aki viszont azért küzd, hogy felszabadítsa magát a Nagy Fehér Pálcika rabigája alól, annak sok-sok kitartást és sikert kívánok!