Büszkén állíthatom, hogy nagyon szép menyecske voltam.
Székelyudvarhelytől nem is messze, egy kicsiny zsákfaluban, Mátisfalván éltem
édesszüleimmel és hat testvéremmel. Szűkösen ugyan, de azért boldogan éltünk.
Jószág mindig volt az udvaron. Édesanyám varrónő volt, így mindig szép ruhában
jártunk, még ha kissé viseltes anyagból készültek is a darabok. A divattal
akkoriban a kutya sem törődött. Örültünk, hogy minden napra megvan a betevőnk és van fedél a
fejünk fölött.
Képzeld, tegnap azért voltam tökre kibukva, mert nem volt a
méretemben az a bőrnaci, amit kinéztem a kedvenc üzletemben. Annyira gáz volt,
hogy nem fértem bele az eggyel kisebb méretűbe! Ott rögtön el is határoztam,
hogy fogyózni fogok. Másnaptól, persze, mert shoppingolás után aznap még
elmentünk iszogatni a csajokkal. Anyám szerint tizenhat évesen nem kellene
bárokban tölteni az időmet. Jaj, olyan maradi!
Az egyetlen szórakozásunk a tánc volt. Évente kétszer zenés
mulatságot rendeztek. Tizenhat éves korunk után arra elmehettünk. De csak úgy,
ha volt velünk férfi kíséret. A bátyáimmal érkeztem az első ilyen bálba. És ott
láttam meg a Nagyapádat. Hej, milyen fess katona volt! Mind közül a
legdélcegebb.
Annyira ciki, hogy még mindig nincs pasim! Tök bénának érzem
magam. Pedig van egy srác, akire eléggé rá vagyok kattanva. Eggyel felettem jár
suliba, és marha sokat chatelünk. Jókat szoktunk röhögni a cicás mémeken.
Folyton ilyeneket küldünk egymásnak. Nem értem, miért nem hívott még el
randira. Talán nekem kellene rányomulnom?
Szinte rá sem mertem pillantani. Pedig Ő egész este le nem
vette a szemét rólam. Nem is táncolt senki mással! Egyszer-kétszer elkapta a
pillantásomat, de olyankor mindig elpirultam… A mulatság végén engedélyt kért
az egyik bátyámtól, hogy hazakísérhessen. Nem merte megfogni a kezemet még a
kapuban sem. De örök hűséget fogadtunk egymásnak, akkor este.
Hát ezt nem hiszem el! Amikor már összejött volna a dolog
ezzel a helyes sráccal, akkor bejelentették, hogy világjárvány van, és nem mehetünk
sehová! Még suliba se! Ráadásul bezártak az üzletek is. Nem tudok menni
shoppingolni. Tökre unatkozok! Már a netezést is unom. Azt mondják, mindenki
maradjon otthon, mert úgy biztonságos. Hja, meg halál unalmas is…
És megtörtént az elképzelhetetlen. Eladták az országunkat. A
saját hazánkban nem voltunk már biztonságban. Aki tudott, felpakolta a szekérre
személyes holmijait, de csak ami ráfért, és menekült. Száműzötté váltunk.
Hontalanná. Nincstelenné. Csodával határos módon Nagyapóval azon a napon
megtaláltuk egymást. Onnantól fogva soha egy napnál tovább nem voltunk távol
egymástól… Kérte, hogy menjek vele. Könnyes búcsút vettem édesszüleimtől és
testvéreimtől. Soha többé nem láttam őket. Mi kettecskén pedig Pécsett
telepedtünk le. Fészket raktunk, és családot alapítottunk.
Anyám azt mondja, fogjam be a számat, és örüljek neki, hogy
nem kell nélkülöznünk. Meg hogy hálát kéne adnom, amiért megvan mindenünk.
Folyton azzal jön, hogy nektek mennyire keményen meg kellett dolgoznotok
mindenért. Példát kellene vennem rólatok, amiért annyi áldozatot hoztatok, hogy
tisztességgel felneveljétek a gyerekeiteket. És hogy még egy olyan jó anyós,
mint Te voltál, nincs még egy a Földön. Respekt érte, frankón, de úgy gondolom,
hogy az a világ már elmúlt. Én ki akarom élvezni a szabadságomat! Azt, hogy
bárhová utazhatok, amikor csak kedvem tartja, és akkor, amikor akarok!
Az volt az utolsó utazásom. Életem párjával megérkeztünk új
lakóhelyünkre, amit hosszú, hosszú évek alatt sikerült az otthonomnak éreznem.
Neki könnyebb volt, hiszen Pécsett nőtt föl. De mindvégig boldogok voltunk.
Nagyon keményen dolgoztunk ugyan, de soha egy szóval sem bántottuk egymást.
Egyetlen szívfájdalmam volt csupán: nem jutott időm olvasni. Pedig mennyire
szerettem a könyveket! Mit meg nem adtam volna, ha esténként le tudok ülni
egy-egy félórára, hogy elmélyedjek a kalandok, szerelmek, izgalmak sokaságában.
Egek! Nem hittem, hogy ez lehetséges, de kajak nincs mit
olvasnom! Itthon kell dekkolnom egész nap, már hetek óta, a négy fal között.
Imádok olvasni, de már az összes létező itthon fellelhető könyvet kiolvastam.
Könyvtárba meg nem lehet menni a hülye vírus miatt. Pedig nekem könyvek
kellenek! Az e-bookot utálom. Az nem igazi könyv! Bárcsak vége lenne már ennek
a helyzetnek, és visszatérne minden a megszokott kerékvágásba!
...azon a napon örökre megváltozott az életem. Idegen lettem
a saját hazámban. 16 óra 32 perckor. Június 14-én. 1920-ban. Soha semmi nem
volt már olyan, mint régen.