Nagymama

 

Büszkén állíthatom, hogy nagyon szép menyecske voltam. Székelyudvarhelytől nem is messze, egy kicsiny zsákfaluban, Mátisfalván éltem édesszüleimmel és hat testvéremmel. Szűkösen ugyan, de azért boldogan éltünk. Jószág mindig volt az udvaron. Édesanyám varrónő volt, így mindig szép ruhában jártunk, még ha kissé viseltes anyagból készültek is a darabok. A divattal akkoriban a kutya sem törődött. Örültünk, hogy minden napra megvan a betevőnk és van fedél a fejünk fölött.

Képzeld, tegnap azért voltam tökre kibukva, mert nem volt a méretemben az a bőrnaci, amit kinéztem a kedvenc üzletemben. Annyira gáz volt, hogy nem fértem bele az eggyel kisebb méretűbe! Ott rögtön el is határoztam, hogy fogyózni fogok. Másnaptól, persze, mert shoppingolás után aznap még elmentünk iszogatni a csajokkal. Anyám szerint tizenhat évesen nem kellene bárokban tölteni az időmet. Jaj, olyan maradi!

Az egyetlen szórakozásunk a tánc volt. Évente kétszer zenés mulatságot rendeztek. Tizenhat éves korunk után arra elmehettünk. De csak úgy, ha volt velünk férfi kíséret. A bátyáimmal érkeztem az első ilyen bálba. És ott láttam meg a Nagyapádat. Hej, milyen fess katona volt! Mind közül a legdélcegebb.

Annyira ciki, hogy még mindig nincs pasim! Tök bénának érzem magam. Pedig van egy srác, akire eléggé rá vagyok kattanva. Eggyel felettem jár suliba, és marha sokat chatelünk. Jókat szoktunk röhögni a cicás mémeken. Folyton ilyeneket küldünk egymásnak. Nem értem, miért nem hívott még el randira. Talán nekem kellene rányomulnom?

Szinte rá sem mertem pillantani. Pedig Ő egész este le nem vette a szemét rólam. Nem is táncolt senki mással! Egyszer-kétszer elkapta a pillantásomat, de olyankor mindig elpirultam… A mulatság végén engedélyt kért az egyik bátyámtól, hogy hazakísérhessen. Nem merte megfogni a kezemet még a kapuban sem. De örök hűséget fogadtunk egymásnak, akkor este.

Hát ezt nem hiszem el! Amikor már összejött volna a dolog ezzel a helyes sráccal, akkor bejelentették, hogy világjárvány van, és nem mehetünk sehová! Még suliba se! Ráadásul bezártak az üzletek is. Nem tudok menni shoppingolni. Tökre unatkozok! Már a netezést is unom. Azt mondják, mindenki maradjon otthon, mert úgy biztonságos. Hja, meg halál unalmas is…

És megtörtént az elképzelhetetlen. Eladták az országunkat. A saját hazánkban nem voltunk már biztonságban. Aki tudott, felpakolta a szekérre személyes holmijait, de csak ami ráfért, és menekült. Száműzötté váltunk. Hontalanná. Nincstelenné. Csodával határos módon Nagyapóval azon a napon megtaláltuk egymást. Onnantól fogva soha egy napnál tovább nem voltunk távol egymástól… Kérte, hogy menjek vele. Könnyes búcsút vettem édesszüleimtől és testvéreimtől. Soha többé nem láttam őket. Mi kettecskén pedig Pécsett telepedtünk le. Fészket raktunk, és családot alapítottunk.

Anyám azt mondja, fogjam be a számat, és örüljek neki, hogy nem kell nélkülöznünk. Meg hogy hálát kéne adnom, amiért megvan mindenünk. Folyton azzal jön, hogy nektek mennyire keményen meg kellett dolgoznotok mindenért. Példát kellene vennem rólatok, amiért annyi áldozatot hoztatok, hogy tisztességgel felneveljétek a gyerekeiteket. És hogy még egy olyan jó anyós, mint Te voltál, nincs még egy a Földön. Respekt érte, frankón, de úgy gondolom, hogy az a világ már elmúlt. Én ki akarom élvezni a szabadságomat! Azt, hogy bárhová utazhatok, amikor csak kedvem tartja, és akkor, amikor akarok!

Az volt az utolsó utazásom. Életem párjával megérkeztünk új lakóhelyünkre, amit hosszú, hosszú évek alatt sikerült az otthonomnak éreznem. Neki könnyebb volt, hiszen Pécsett nőtt föl. De mindvégig boldogok voltunk. Nagyon keményen dolgoztunk ugyan, de soha egy szóval sem bántottuk egymást. Egyetlen szívfájdalmam volt csupán: nem jutott időm olvasni. Pedig mennyire szerettem a könyveket! Mit meg nem adtam volna, ha esténként le tudok ülni egy-egy félórára, hogy elmélyedjek a kalandok, szerelmek, izgalmak sokaságában.

Egek! Nem hittem, hogy ez lehetséges, de kajak nincs mit olvasnom! Itthon kell dekkolnom egész nap, már hetek óta, a négy fal között. Imádok olvasni, de már az összes létező itthon fellelhető könyvet kiolvastam. Könyvtárba meg nem lehet menni a hülye vírus miatt. Pedig nekem könyvek kellenek! Az e-bookot utálom. Az nem igazi könyv! Bárcsak vége lenne már ennek a helyzetnek, és visszatérne minden a megszokott kerékvágásba!

...azon a napon örökre megváltozott az életem. Idegen lettem a saját hazámban. 16 óra 32 perckor. Június 14-én. 1920-ban. Soha semmi nem volt már olyan, mint régen.