Cicaruci szabás-varrás

 

Fantasztikus volt a szerda délutánom… 😒😅

Előzményként meg kell említenem, hogy előző héten ivartalanítottuk a két kis cicalányunkat. A műtét utáni védelemként választhattam: műanyag gallér, vagy cicaruci. Utóbbi mellett döntöttem, mert az mégiscsak kényelmesebb (nem kényelmes, csak -ebb) a jószágoknak.

Oké, egy hét el is telt egészen gond nélkül. Azonban a hét elején észrevettem, hogy Clara mellkasán kicsit kifoszlott az anyag. Még nem volt vészes a dolog. Még!!! Csütörtökre azonban a kis időmilliomosom képes volt egy tenyérnyi darabot eltüntetni a rucijából. 😂

Felhívtam az állatorvost, hogy mit tanácsol, leszedhetem-e a rongyot? A doktornő inkább arra buzdított, kezdjek valamit a ruhácskával, mert jó lenne a sebgyógyulás miatt legalább tíz napig védeni az állat hasát.

És akkor most következzen az események hatására hirtelen felindulásból elkövetett aznapi rövid összefoglalóm a délutánt illetően:

Mindössze három óra hosszám ment el a harci műveletre, de megérte. 😄 A seb ismét biztonságban van az érdes cicanyelvtől és a rágicsálástól. És a végeredmény miatt talán a divatrendőrségtől sem kell félnünk. 😅👗

Dióhéjban ennyi lett volna a történet. A cicusaink persze továbbra is imádni valóak, bár hozzáteszem, sokat segít az ehhez hasonló esetekben megőrizni a hidegvéremet, hogy rendszeresen meditálok. 😅😂

És Te minek örülsz?

 

Ismered Hozleiter Fannyt? És ha azt mondom, hogy ő az ország Mosolykája? Szerintem mindenképpen érdemes tudni róla, mert valami elképesztő az a kitartás, életöröm és tenni akarás, ami belőle árad. 😇

Mosolyka már egészen fiatalon úgy döntött, hogy a boldogságot választja a csüggedés helyett. Igen, ez egy döntés. Mert még ha a körülményeinken nem is tudunk változtatni, afölött hatalmunk van, hogy mit hozunk ki belőlük, vagy hogyan viszonyulunk hozzájuk; a jó, vagy pedig a rossz oldalukra irányítjuk-e a fókuszunkat.

Mosolyka két éve betöltötte a harmincat! Ez azért nagy szó, mert az orvosok tizennyolcat jósoltak neki. Maximum.

Fannynak van egy betegsége, amivel nem hajlandó azonosulni, és ezt nagyon jól teszi. Valami hihetetlen belső bölcsesség és akaraterő van benne. Egyszerűen nem hagyja, hogy egy idegen ember (doktor) véleménye, gondolatai hatással legyenek az életére. Eltökélte, hogy járni fog. Sétálni az unokáival. Futkározni a parkban. És amit az ember el tud képzelni, az valósággá is válhat. 💗

Vasárnap láttam egy rövid dokumentumfilmet Mosolykáról. Meghatódtam. Azt mondta, futni ugyan nem tud, de ölelni igen. Járni nem képes, de mosolyogni igen. És tudod mit tud még? Hálát adni minden egyes napjáért! 🙏

Döbbenet, hogy Ő ad erőt egészséges embereknek, akik valahogy nem látják, mennyire becsülniük kellene mindazt, amijük van. Akik annyira természetesnek veszik, hogy fel tudnak szaladni a lépcsőn, vagy önállóan képesek hajat mosni, hogy elfelejtenek ezért köszönetet mondani. Pedig az Élet Törvénye egyszerű: minél több mindenért adsz hálát, annál több dolog áramlik az életedbe, amiért hálát adhatsz. Próbáld csak ki! 😉

Új ösvényeken

 

Az a helyzet, hogy szuperizgatott vagyok! 😃

Egy ideje motoszkált bennem a gondolat, hogy elindítok egy YouTube csatornát. És mi az én szívügyem? A vegánság. Az állatok szeretete. Az egészség. Az, hogy segítsek másoknak. Mindennek tetejében pedig szívesen hangoztatom, ahol és amikor csak tudom, mennyire finomakat lehet enni pusztán növényi alapanyagokat felhasználva, és hogy ez milyen jó hatással van a szervezetünkre (is). Ezért hát a gondolat magja szárba szökkent, és kifejlődött belőle ez:

Persze az ember úgy általában fél az ismeretlentől, meg persze a kritikáktól is. És ugye az is fontos, hogy eljöjjön a “tökéletes pillanat”, amikor éppen jók a bolygóegyüttállások. 😅 Szerencsémre január 11-én volt a húsmentes világnap, ami remek apropója volt annak, hogy összeszedjem magam, és elinduljak az ismeretlenbe. A jövőbe. 😊

Megszületett hát a csatorna, amelybe igyekszem folyamatosan beletenni szívemet, lelkemet, és persze legjobb tudásomat. Fogadd kérlek szeretettel, mert szeretettel készült. 💝

Vegán Haspók - YouTube

Hálás köszönet férjemnek, aki segített nekem a – számomra ijesztő – technikai kivitelezésben.

Köszönöm Ancsinak az indexképet! Felülmúlta minden képzeletemet.

Angel's Wings Promo Video

Instagramon is fel-felbukkanok néha, szintén Vegán Haspók néven. 😉

Vegán Haspók - Instagram

Az élet közbeszólt?

Örülök, hogy minden okkal történik. Legalábbis én ebben hiszek.

Jelenleg egy olyan könyvemen dolgozok (ismét), amelynek jelentős a mondanivalója. 2018 őszén fogalmazódott meg bennem és Judit barátnőmben az ötlet, hogy az állatvédelemmel kapcsolatos témát feldolgozzuk egy könyvben. Éppen ezidőtájt váltottam át teljes értékű növényi étrendre. Még nagyon az utam elején jártam. Sok-sok információ begyűjtésének és feldolgozásának (az elmémben és a lelkemben egyaránt) a feladata várt még rám.

Elindult tehát az ötletelés. Gőzerővel. Jócskán haladtam is a könyvvel. Aztán 2019 elején jött az életembe egy költözés (kertes házból kertes házba, egy férjjel és két cicával), és egy munkahelyváltás, egyidőben. Szüneteltettem hát a könyvírást.

Nyáron újra felvettem a fonalat, ám ekkor egy OSZK által indított Segédkönyvtáros tanfolyamra iratkoztam be, aminek elvégzése a munkámhoz volt szükséges. Azóta a képzést jeles eredménnyel sikeresen elvégeztem.

Érdekes módon, éppen az egyik csoporttársam ajánlott a figyelmembe egy remek lehetőséget, ami által idén tavasszal (ha minden jól megy), megjelenik a vegán szakácskönyvem. Az elmúlt egy évben tehát ezen (is) dolgoztam lelkesen, a legjobb tudásomat és szívem minden szeretetét beleadva.

2020 tavaszától ezenkívül egy más irányú, teljesen új lehetőség is adódott az életemben, amivel boldogan kiélhetem végre az önzetlen segíteni akarásomat: a Bodor Tibor Hangoskönyvtár (a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége alapításával) önkéntes felolvasójává váltam. Eddig négy olyan könyvvel gazdagodott az állomány, amelyet én tolmácsoltam, időközben pedig megtanultam a vágóprogram használatát is.

Jelenleg ott tartok, hogy ez év január elsejétől ismét felvettem a készülő, Érdem szerint című könyvem történetének fonalát. Hálás vagyok, amiért a fentebb felsorolt események mind késleltették a könyv megszületését, mert csak most értem meg arra, hogy a mondandómat olyan formában tudjam átadni, ami valóban el is jut az olvasókhoz.

A kéziratom elkészültének határidejét a születésnapomra (június 14.) tűztem ki. Motiváció tehát van, lelkesedés annál is több, az elmúlt időszakban összeszedett tudásom pedig biztosan a történet javára válik majd.

Hogyan tovább?

“Az embereknek csak 2%-a gondolkodik, 3%-a hiszi magáról azt, hogy gondolkodik, és 95% bármit megtenne, csak ne kelljen gondolkodnia.”

Bob Proctor

Ismét túlvagyunk egy újabb éven, amely igazán különleges volt. Megadta a lehetőséget, hogy lelassuljunk, és magunkba nézzünk.

Az elmúlt évben felfordult körülöttünk a világ. Volt egy megszokott, jól bejáratott életmódunk, napi rutinnal, és talán észre sem vettük, nem tudatosult bennünk, hogy bizony nap mint nap mókuskereket pörgetünk, miközben lassan eltelik az életünk. Az életünk, amelyben BENNE kellene lennünk!

Hajtottuk a pénzt, túlóráztunk, rohantunk az intéznivalók után. Háztartást vezettünk, hajtottuk a pénzt, esténként a tévét bámultuk öntudatlanul. Elhanyagoltuk szeretteinket, elfeledkeztünk magunkról, hajtottuk a pénzt…

Azelőtt természetesnek vettük, hogy bármikor elmehetünk a boltba, és ott akármit megvehetünk. Megszoktuk, hogy szabadon közlekedhetünk bárhová, indok nélkül. Meggondolatlanul vásároltunk, miközben élelmünk egy része a kukában kötött ki végül. Megvettünk olyan dolgokat, amelyekre nem is volt szükségünk, amik talán csak arra kellettek, hogy lenyűgözzünk vele másokat. Ezek a földi, élettelen tárgyak végül a lakásunk egy eldugott, sötét sarkában felejtődtek magányosan, szomorúan. Ugyanakkor hanyagoltuk a barátainkat, hiszen rettentő elfoglaltak voltunk: ki sem látszottunk a munkából, egyre több pénzt kellett gyűjteni. S mindezt miért? Hogy a neten mutogathassuk: “Nekem nagyobb autóm van, idenézz!” A szeretteinkkel türelmetlenek voltunk, hiszen a folytonos robot, az állandó stressz elszívta az energiáinkat. Bármit is csináltunk, nem az adott pillanatban éltünk: vagy a múlton rágódtunk, vagy a jövőtől féltünk.

De mégis mi az, ami valójában a miénk? Mi ad értelmet az életünknek? Mi az, amit földi létünk végén magunkkal vihetünk? Mi az, amiben még tiszta szívvel hihetünk?

A biztonság labilis. A szépség mulandó. Az emlékek megkopnak. Az egészség romlásnak indul. Az életenergia megcsappan. A pénz elveszti értékét. Az emberiség nem ismeri fel pazarló életmódjának mértékét. Mikor fogjuk fel végre, hogy a bolygó nem a miénk? Csupán kölcsönkaptuk arra az időre, amíg földi életünket töltjük rajta. Vigyáznunk kell rá! Ugyanúgy a termőföldekre, tengerekre és a levegőre, ahogyan az állatvilágra, egymásra, ...és magunkra.

Ám még mindig ott tartunk, hogy azt nézzük, abba kötünk bele, mit csinál a másik. A neten trollkodunk “nagy bátran”. Arctalanul fröcsögjük magunkból a negatív szitkokat. Fogcsikorgatva azért szorítunk, hogy a másikat lehúzzuk a saját szintünkre, ha már mi magunk nem tudunk feljebb kapaszkodni, mert annyira gyengék vagyunk.

De vajon mennyivel több energiánkba telne, ha őszinte jóindulatot árasztanánk magunkból? Ha kedves szavak hagynák el a szánkat, a billentyűzetünket? Tényleg jobb érzéssel tölt el minket, ha lehúzó, gonosz, rosszindulatú megnyilvánulásokat teszünk? Azáltal valóban többek leszünk? Nem lehet, hogy baj van velünk?

Felfordult a világ. Minden bizonytalanná vált. Milliók veszítették el a munkahelyüket. Ám még mindig az a lényeg, hogy embertársainkból mennyi hasznot tudunk húzni. Amikor egy anya segítséget kér, az általa felajánlott összeg a munkádért nem elég, sérti az egódat. Nem éri meg segíteni… “Majd ha többet fizet!” Tedd már fel magadnak a kérdést: mi az, amit a koporsódban magaddal vihetsz? Melyik az a bank, amelyik a túlvilágon is vezeti a számládat? Hányszor nyújtottál segítséget önzetlenül? Ezt vajon már megszámláltad?

Mikor vesszük már észre, hogy nem egymás ellenségei vagyunk? Embernek születtünk! Olyan lénynek, aki képes az együttérzésre, jóságra, szeretetre.

Akarod tudni, hogy mi az, ami valójában a tiéd?

A pillanat maga, semmi más. A pillanat, amit akár megélhetsz teljes valóddal. Amiben jelen lehetsz. Amiben örömöt érzel, segítséget nyújtatsz, de pénzért meg nem vehetsz. És ami egyszer végleg véget ér. Mert megvan az az EGY utolsó pillanat, ami után megszűnsz létezni e földi síkon. De azt nem tudhatod, hogy mikor jön el az a pillanat.

Van viszont valami, ami nem múlhat el soha. Ez pedig a szeretet. Ebből korlátlanul adhatsz, mégsem fogy el. Sőt, minél többet adsz, annál többet kapsz vissza. Ez az, ami erősít téged, egészségesen tart, türelemre, elfogadásra tanít, és tiszta. Amit akkor is megoszthatsz másokkal, ha nincs semmi egyéb, amit adhatsz. Amivel egy szomorú embert mosolyra fakaszthatsz.

Itt egy új lehetőség. Dönthetsz bárhogy, rajtad múlik. Dönthetsz úgy, hogy a másikban megpróbálod a jót észrevenni. Elhatározhatod, hogy nem telik el úgy nap, amelyben ne csalnál mosolyt egy embertársad arcára. Választhatod a szókincsedből a kedves, építő szavakat a negatívak helyett. És élhetsz úgy is, hogy folyamatosan sugárzod magadból a szeretetet.