Hogyan tovább?

“Az embereknek csak 2%-a gondolkodik, 3%-a hiszi magáról azt, hogy gondolkodik, és 95% bármit megtenne, csak ne kelljen gondolkodnia.”

Bob Proctor

Ismét túlvagyunk egy újabb éven, amely igazán különleges volt. Megadta a lehetőséget, hogy lelassuljunk, és magunkba nézzünk.

Az elmúlt évben felfordult körülöttünk a világ. Volt egy megszokott, jól bejáratott életmódunk, napi rutinnal, és talán észre sem vettük, nem tudatosult bennünk, hogy bizony nap mint nap mókuskereket pörgetünk, miközben lassan eltelik az életünk. Az életünk, amelyben BENNE kellene lennünk!

Hajtottuk a pénzt, túlóráztunk, rohantunk az intéznivalók után. Háztartást vezettünk, hajtottuk a pénzt, esténként a tévét bámultuk öntudatlanul. Elhanyagoltuk szeretteinket, elfeledkeztünk magunkról, hajtottuk a pénzt…

Azelőtt természetesnek vettük, hogy bármikor elmehetünk a boltba, és ott akármit megvehetünk. Megszoktuk, hogy szabadon közlekedhetünk bárhová, indok nélkül. Meggondolatlanul vásároltunk, miközben élelmünk egy része a kukában kötött ki végül. Megvettünk olyan dolgokat, amelyekre nem is volt szükségünk, amik talán csak arra kellettek, hogy lenyűgözzünk vele másokat. Ezek a földi, élettelen tárgyak végül a lakásunk egy eldugott, sötét sarkában felejtődtek magányosan, szomorúan. Ugyanakkor hanyagoltuk a barátainkat, hiszen rettentő elfoglaltak voltunk: ki sem látszottunk a munkából, egyre több pénzt kellett gyűjteni. S mindezt miért? Hogy a neten mutogathassuk: “Nekem nagyobb autóm van, idenézz!” A szeretteinkkel türelmetlenek voltunk, hiszen a folytonos robot, az állandó stressz elszívta az energiáinkat. Bármit is csináltunk, nem az adott pillanatban éltünk: vagy a múlton rágódtunk, vagy a jövőtől féltünk.

De mégis mi az, ami valójában a miénk? Mi ad értelmet az életünknek? Mi az, amit földi létünk végén magunkkal vihetünk? Mi az, amiben még tiszta szívvel hihetünk?

A biztonság labilis. A szépség mulandó. Az emlékek megkopnak. Az egészség romlásnak indul. Az életenergia megcsappan. A pénz elveszti értékét. Az emberiség nem ismeri fel pazarló életmódjának mértékét. Mikor fogjuk fel végre, hogy a bolygó nem a miénk? Csupán kölcsönkaptuk arra az időre, amíg földi életünket töltjük rajta. Vigyáznunk kell rá! Ugyanúgy a termőföldekre, tengerekre és a levegőre, ahogyan az állatvilágra, egymásra, ...és magunkra.

Ám még mindig ott tartunk, hogy azt nézzük, abba kötünk bele, mit csinál a másik. A neten trollkodunk “nagy bátran”. Arctalanul fröcsögjük magunkból a negatív szitkokat. Fogcsikorgatva azért szorítunk, hogy a másikat lehúzzuk a saját szintünkre, ha már mi magunk nem tudunk feljebb kapaszkodni, mert annyira gyengék vagyunk.

De vajon mennyivel több energiánkba telne, ha őszinte jóindulatot árasztanánk magunkból? Ha kedves szavak hagynák el a szánkat, a billentyűzetünket? Tényleg jobb érzéssel tölt el minket, ha lehúzó, gonosz, rosszindulatú megnyilvánulásokat teszünk? Azáltal valóban többek leszünk? Nem lehet, hogy baj van velünk?

Felfordult a világ. Minden bizonytalanná vált. Milliók veszítették el a munkahelyüket. Ám még mindig az a lényeg, hogy embertársainkból mennyi hasznot tudunk húzni. Amikor egy anya segítséget kér, az általa felajánlott összeg a munkádért nem elég, sérti az egódat. Nem éri meg segíteni… “Majd ha többet fizet!” Tedd már fel magadnak a kérdést: mi az, amit a koporsódban magaddal vihetsz? Melyik az a bank, amelyik a túlvilágon is vezeti a számládat? Hányszor nyújtottál segítséget önzetlenül? Ezt vajon már megszámláltad?

Mikor vesszük már észre, hogy nem egymás ellenségei vagyunk? Embernek születtünk! Olyan lénynek, aki képes az együttérzésre, jóságra, szeretetre.

Akarod tudni, hogy mi az, ami valójában a tiéd?

A pillanat maga, semmi más. A pillanat, amit akár megélhetsz teljes valóddal. Amiben jelen lehetsz. Amiben örömöt érzel, segítséget nyújtatsz, de pénzért meg nem vehetsz. És ami egyszer végleg véget ér. Mert megvan az az EGY utolsó pillanat, ami után megszűnsz létezni e földi síkon. De azt nem tudhatod, hogy mikor jön el az a pillanat.

Van viszont valami, ami nem múlhat el soha. Ez pedig a szeretet. Ebből korlátlanul adhatsz, mégsem fogy el. Sőt, minél többet adsz, annál többet kapsz vissza. Ez az, ami erősít téged, egészségesen tart, türelemre, elfogadásra tanít, és tiszta. Amit akkor is megoszthatsz másokkal, ha nincs semmi egyéb, amit adhatsz. Amivel egy szomorú embert mosolyra fakaszthatsz.

Itt egy új lehetőség. Dönthetsz bárhogy, rajtad múlik. Dönthetsz úgy, hogy a másikban megpróbálod a jót észrevenni. Elhatározhatod, hogy nem telik el úgy nap, amelyben ne csalnál mosolyt egy embertársad arcára. Választhatod a szókincsedből a kedves, építő szavakat a negatívak helyett. És élhetsz úgy is, hogy folyamatosan sugárzod magadból a szeretetet.