Az ártatlanokkal, valamint az igazságtalansággal szembeni
túlérzékenységemnek köszönhetően véresre kaszabolódott a combom külső része,
annyiszor nyílt ki a bicska a zsebemben az állatkínzók miatt! Meglehet, a cím
is erősre sikeredett. Mit mondhatnék, ez is jelzi szörnyülködésem mértékét.
Tuti nem ért velem egyet mindenki abban, hogy szerintem az
is egyfajta állatkínzás, ha valakinek van egy nőstény cicája vagy kutyája, a
“gondos gazdi” pedig hagyja, hogy állatkáját állandóan felcsinálják, aztán amikor a szerencsétlen kínkeservesen megfial, a magát istenségnek képzelő
emberállat elszedi az anya elől kicsinyeit, és hidegvérrel kinyírja őket. Egek,
lúdbőrözik a tarkóm! Utálom az ilyeneket!
Talán túlzás azt feltételezni, hogy egy anyaállatnak is
vannak érzései? Szegény jószág nem egy fialógép! Ám ott vannak a másik oldalon
a hím állatok. Nekik sem egyszerű az élet. Egy neves, kutyapszichológiával
foglalkozó szakembert idézek most, nevezetesen Cesar Millan-t:
“Tartozunk annyival a kutyáinknak, hogy megkíméljük őket
attól a rendkívüli fizikai és pszichológiai szenvedéstől, amit akkor
kénytelenek átélni, ha nem párosodhatnak, holott testük minden sejtje erre
ösztönzi őket.”
Továbbá, íme egy állatorvos barátja szavai:
“A fiatalon elvégzett ivartalanításnak számos egészségügyi
előnye van.”
“A viselkedésre kimondottan jó hatással van. Az
ivartalanított kutyák nem jelölgetnek sem a házon belül, sem a területük
környékén, és nem alakul ki bennük hatalmi harcokhoz, erőszakos magatartáshoz
vezető agresszió sem. Az ivartalanított kutyák kezelhetőbbek, könnyebben
képezhetők, és sokkal békésebb, nyugodtabb családtagok.”
Mindez cicákra vonatkoztatva: erősen feltüzelt állapotukban
előfordulhat, hogy megtépik egymást, kimarják a másik szemét, vagy csak
szimplán kipofozzák ellenfelük fogát a szájából. A mi kandúrunknak legalábbis
hiányzik az egyik négyese (nem a kártyapaklijából, hanem a szájából az egyik
foga). Ki tudja, mi történhetett szegénykével, amíg még eljárt csajozni.
Eszembe jutott, hogy mielőtt Tornádó nevű kandúrunkat
elvittem ivartalanításra, csórikám sovány, koszos és csapzott volt. Az
állatorvos felvilágosított, hogy szegénykének nincs ám ideje mosakodni, mert
hajtja a vére. Azelőtt napokra eltűnt, ám a műtét után csodaszépen helyrejött a
bundája, és persze a kimaradozásai is megszűntek. Mondjuk, a foga azóta sincs
meg, de legalább a szemét nem kaparták ki...
Az jutott még eszembe, amikor a tizenhárom éves kankutyánkra
rákérdezve az állatorvosunk csak biztatni tudott, nemhogy nem veszélyes a vén
rókánál a beavatkozás, hanem egyenesen javallott. Mi tagadás, a procedúra után
tényleg lenyugodott a kis vérebünk, már nem hágja meg a rongyocskáját napjában
többször is…🙈
Azon gondolkodom, hogy az állataink jól-léte is csak a
pénzről szól, mint oly’ sok minden más ezen a világon, vagy pedig a gazdik bele
sem gondolnak, hogy a kielégítetlen, sürgető nemi ösztönzés milyen kínzás a
jószágnak? (Bezzeg ha a főnök ideges, rögtön tudják mondani, hogy biztos nem
volt semmi az éjjel…) Vagy tényleg ennyire sajnálják az emberek azt az egyszeri
kiadást ivartalanításra? Mondjuk van ám állatoknak kifejlesztett fogamzásgátló
tabletta is, de hát azért is csengetni kell valamennyit. Na nem a kapun…
Már csak annyit fűznék az állatkás témához, hogy a
jószágaink igenis érző lények, mindegyik egy-egy külön kis személyiség, és sok mindent megértenek. (Nem csak azt, hogy “gyere ide/helyedre/sicc!”).
Néha elfog az az érzés, hogy az állataim talán többet is felfognak abból, amit
mondok nekik, mint némelyik kétlábú fajtársam…
Szószaporítás helyett íme néhány képecske, amelyen tisztán látható a szeretet!
