2017. július 20., csütörtök

Halálraítélt-gyártó lények


Az ártatlanokkal, valamint az igazságtalansággal szembeni túlérzékenységemnek köszönhetően véresre kaszabolódott a combom külső része, annyiszor nyílt ki a bicska a zsebemben az állatkínzók miatt! Meglehet, a cím is erősre sikeredett. Mit mondhatnék, ez is jelzi szörnyülködésem mértékét.

Tuti nem ért velem egyet mindenki abban, hogy szerintem az is egyfajta állatkínzás, ha valakinek van egy nőstény cicája vagy kutyája, a “gondos gazdi” pedig hagyja, hogy állatkáját állandóan felcsinálják, aztán amikor a szerencsétlen kínkeservesen megfial, a magát istenségnek képzelő emberállat elszedi az anya elől kicsinyeit, és hidegvérrel kinyírja őket. Egek, lúdbőrözik a tarkóm! Utálom az ilyeneket!

Talán túlzás azt feltételezni, hogy egy anyaállatnak is vannak érzései? Szegény jószág nem egy fialógép! Ám ott vannak a másik oldalon a hím állatok. Nekik sem egyszerű az élet. Egy neves, kutyapszichológiával foglalkozó szakembert idézek most, nevezetesen Cesar Millan-t:
“Tartozunk annyival a kutyáinknak, hogy megkíméljük őket attól a rendkívüli fizikai és pszichológiai szenvedéstől, amit akkor kénytelenek átélni, ha nem párosodhatnak, holott testük minden sejtje erre ösztönzi őket.”
Továbbá, íme egy állatorvos barátja szavai:
“A fiatalon elvégzett ivartalanításnak számos egészségügyi előnye van.”
“A viselkedésre kimondottan jó hatással van. Az ivartalanított kutyák nem jelölgetnek sem a házon belül, sem a területük környékén, és nem alakul ki bennük hatalmi harcokhoz, erőszakos magatartáshoz vezető agresszió sem. Az ivartalanított kutyák kezelhetőbbek, könnyebben képezhetők, és sokkal békésebb, nyugodtabb családtagok.”
Mindez cicákra vonatkoztatva: erősen feltüzelt állapotukban előfordulhat, hogy megtépik egymást, kimarják a másik szemét, vagy csak szimplán kipofozzák ellenfelük fogát a szájából. A mi kandúrunknak legalábbis hiányzik az egyik négyese (nem a kártyapaklijából, hanem a szájából az egyik foga). Ki tudja, mi történhetett szegénykével, amíg még eljárt csajozni.

Eszembe jutott, hogy mielőtt Tornádó nevű kandúrunkat elvittem ivartalanításra, csórikám sovány, koszos és csapzott volt. Az állatorvos felvilágosított, hogy szegénykének nincs ám ideje mosakodni, mert hajtja a vére. Azelőtt napokra eltűnt, ám a műtét után csodaszépen helyrejött a bundája, és persze a kimaradozásai is megszűntek. Mondjuk, a foga azóta sincs meg, de legalább a szemét nem kaparták ki...

Az jutott még eszembe, amikor a tizenhárom éves kankutyánkra rákérdezve az állatorvosunk csak biztatni tudott, nemhogy nem veszélyes a vén rókánál a beavatkozás, hanem egyenesen javallott. Mi tagadás, a procedúra után tényleg lenyugodott a kis vérebünk, már nem hágja meg a rongyocskáját napjában többször is…🙈

Azon gondolkodom, hogy az állataink jól-léte is csak a pénzről szól, mint oly’ sok minden más ezen a világon, vagy pedig a gazdik bele sem gondolnak, hogy a kielégítetlen, sürgető nemi ösztönzés milyen kínzás a jószágnak? (Bezzeg ha a főnök ideges, rögtön tudják mondani, hogy biztos nem volt semmi az éjjel…) Vagy tényleg ennyire sajnálják az emberek azt az egyszeri kiadást ivartalanításra? Mondjuk van ám állatoknak kifejlesztett fogamzásgátló tabletta is, de hát azért is csengetni kell valamennyit. Na nem a kapun…

Már csak annyit fűznék az állatkás témához, hogy a jószágaink igenis érző lények, mindegyik egy-egy külön kis személyiség, és sok mindent megértenek. (Nem csak azt, hogy “gyere ide/helyedre/sicc!”). Néha elfog az az érzés, hogy az állataim talán többet is felfognak abból, amit mondok nekik, mint némelyik kétlábú fajtársam…

Szószaporítás helyett íme néhány képecske, amelyen tisztán látható a szeretet!




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése