2016. augusztus 21., vasárnap

Tökpörkölt


Igen, ez egy étel, méghozzá meglepően finom!😁

Mindig is jóban voltam a jó öreg tökfőzelékkel, csak annyit bántam a fogyasztása közben, hogy nincs mit rágnom. Szeretem, ha egy zöldség amolyan roppanósan van elkészítve. Éppen ezért kigondoltam, mi lenne, ha ahelyett, hogy a tököt lereszelem, inkább nagyobb kockákra vágom, és úgy készítem el. Nos, az ötlet jó volt, a kivitelezése roppant egyszerű, a végeredmény pedig még azt a minimális erő- és időráfordítást is bőven megéri!

Hozzávalók:
  • 1 szép darab tök,
  • 4-5 fej vöröshagyma,
  • 1 pohár növényi alapú tejföl,
  • 2 evőkanál étkezési keményítő vagy liszt,
  • só-bors-kapor-pirospaprika,
  • pici olaj

Elkészítés:
A tököt meghámozzuk, a magjától megszabadítjuk, és nagyobb darabokra vágjuk. Ezután a hagymát összedaraboljuk, és máris edénybe tesszük úgy egy evőkanálnyi olajra, sózzuk, borsozzuk és üvegesre pirítjuk. Lehúzzuk a tűzről, de csak amíg belekerül a pirospaprika és a tök. Felöntjük másfél dl. vízzel, majd közepes lángon húsz percig rotyogtatjuk.

Eközben elkészítjük a habarást: a keményítőt pici vízzel simára keverjük, elhabarjuk a tejföllel, és kaporral ízesítjük. Összeboronáljuk a készülődő tökpörkölttel, öt percig együtt rotyogtatjuk, és már készen is van.

És a végére tartogatok egy pöpec praktikát, amit teszteltem, tökéletesen működik: a hagyma aprítása előtt vegyünk fel úszószemüveget, ami kirekeszti a hagyma könnyfakasztó illóolaját. Garantáltan nem ejtünk szeletelés közben egyetlen könnycseppet sem, legfeljebb a férjünk, aki ha meglát minket, könnyfakasztó nevetésben tör ki.😂

Mellékelem a tökpörkölt készítésének egy pillanatképét, valamint a végeredményt.

Jó étvágyat kívánok hozzá!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése