Vitamin

Tél volt. Metszően hideg szél fújt a kisváros házfalai között. Az égen gyülekező szürke, nagyhasú felhők fehér hópelyhek születését ígérték.

 

Ivett szokás szerint késésben volt. Mindössze vitaminért ugrott be munka előtt a patikába. Az influenzaszezon kellős közepén halvány reménye sem lehetett, hogy hamar sorra kerül.

Fiatal volt, egészségesen étkezett, sokat sportolt. Nem neki kellett a vitamin, hanem idős, beteges szüleinek.

Belépett. Az átható gyógyszerszagtól elfintorodott, az odabent uralkodó meleg azonban jólesően ölelte körül átfázott testét. Szeretett csinosan öltözni, ezért még a leghidegebb időkben is csípőnadrágot vett fel, olyan kabátkával, ami nem védte a derekát. Sapkát és sálat pedig esze ágában sem volt viselni!

Szerencséje volt. Csupán egy idős néni állt előtte. Éppen fizetett. Várakozás közben a lány alaposan megnézte magának. Bár kabátján látszott, hogy kissé viseltes, mégis igényes, ápolt benyomást keltett. Bordó kalap volt a fején, amelyet színes, nemezelt gyapjúból készített virágok díszítettek. Ivett elmosolyodott. A néni a nagymamáját juttatta eszébe.

Az idős hölgy egy kisebb szatyor gyógyszerért cserébe egy nagyobb összeget hagyott a gyógyszertárban. Nem igazán akart panaszkodni a patikus hölgynek, mégis megjegyezte, mennyire nehezen jönnek ki beteg férjével a nyugdíjukból, és hogy egy ledolgozott élet jutalma szigorú beosztás szerint élni, valamint nap mint nap a forintokat rakosgatni aszerint, mi az, ami elengedhetetlen, mi az, ami fontos, és mi minden az, amit már nem engedhetnek meg maguknak. A néni multivitamint szeretett volna venni. Ez pedig a legutóbbi kategóriába tartozott. Így csak lemondóan sóhajtott, miközben eltette hatalmas, kissé kopottas kézitáskájába a gyógyszereket, majd elköszönt a patikustól, és elindult kifelé.

Ivett megsajnálta szegény nyugdíjas asszonyt. Mialatt várakozott, feltámadt benne az elhatározás, hogy megszólítja. Fejben el is játszotta a jelenetet. Még a párbeszédeket is kigondolta.

– Elnézést kérek! Meg tetszik engedni, hogy vegyek a néninek egy doboz vitamint?

Az idős hölgy csak nézett rá elkerekedett szemekkel, ezért Ivett gyorsan hozzátette:

– Igazán szívesen megtenném, csak tessék megmondani, mit szeretne, és én boldogan kifizetem.

Ivett már-már attól félt, hogy megsértette a néni önérzetét, ezért visszautasítja a felajánlott segítséget, ám a meglepett hölgy a következő pillanatban örömkönnyekben tört ki, és hálásan megölelte jótevőjét. Kis híján Ivett is elpityeredett.

A néni elengedte Ivettet, két kezébe fogta a lány gondosan manikűrözött kezeit, a szemébe nézett, és végre megszólalt:

– Ki vagy te? Valami angyal, ugye? Téged az ég küldött!

– Akkor megvehetem a vitamint? – kérdezte Ivett reménykedve.

Az idős hölgy visszalépett a pénztárhoz, és kikérte a patikustól a multivitamint. Három havi adagot. Máris boldogan számolgatta, hogy ha a férje és ő is mindennap szedi, akkor is kitart ennek a csúnya vírusos időszaknak a végéig.

Ivett hálás volt, amiért hozzájárulhatott két idős ember immunrendszerének megerősítéséhez. És azért is hálás volt, amiért megengedhette magának, hogy valami jót cselekedjen. Hiszen miért ne adakozna önzetlenül? Még akkor is, ha tudja, hogy viszonzásképp legfeljebb egy mosolyt és néhány örömkönnyet kap? Miért is ne?

A patikus megjegyezte: ilyet sem látott még, amióta ott dolgozik. Pályafutása alatt nem volt még olyan ember, aki meg merte volna szólítani a másikat, hogy tud-e valamiben segíteni. 

 

Közben a néni eltette táskájába a megvásárolt gyógyszereket, elköszönt a patikustól, és elindult kifelé. Ivett némán, lehajtott fejjel a pulthoz lépett, és kikérte, amiért bement munka előtt: a vitaminokat idős szüleinek.