Ne gyere, te gyerek!

Kicsit még halogatni akartam a témát attól tartva, hogy ezután a bejegyzés után maradék, maroknyi hűséges olvasómat is elveszítem.🙈 Viszont egyszerűen nem bírom tovább magamban tartani, főleg azok után, ami a minap történt. Megpróbálom dióhéjban előadni a szituációt, lehetőleg úgy, hogy ne zaklassa fel ismételten a lelkivilágomat.

Ülünk munkakezdés előtt a teakonyhában, csevegünk a többiekkel. Valahogy szóba kerül a gyerektéma. Botor és meggondolatlan módon kibukik belőlem az őszinteség, miszerint a férjemmel nem tervezünk gyereket. Mármint úgy egyáltalán nem. Legalábbis ebben az életünkben nem.😏 Egyik (szándékosan mellőzöm a jelzős szerkezetet) kolléganőm olyan undorral néz rám, hogy szinte kifordul a reggelije a szájából, majd tüntetőleg befejezve az étkezést dúlva-fúlva feláll, és megjegyzi: “Na én erre inkább nem is mondok semmit!” Nem akartam őt tovább “provokálni” azzal, hogy rákontrázzak: “Hát ne is, mert semmi közöd hozzá!” Inkább bölcsen hallgattam, és nyugtáztam magamban, hogy nem vagyunk egyformák.

Sajnos nem először szembesültem ehhez fogható negatív visszacsatolással - úgy vélem - jogilag megillető véleményemmel kapcsolatban a gyerektémát illetően. Előfordult már az is, hogy egy illető tapintatlanul, nem mellesleg korlátoltságát és szűklátókörűségét bizonyítandó egyenesen a pofámhoz vágta, hogy akkor minek élek? Majdhogynem szembe nem köpött.

Kevésbé rosszindulatú és gáncsoskodó emberek azzal akartak rábeszélni a gyerekvállalásra, hogy akkor szüljek azért, hogy öregkoromra ne maradjak egyedül. Mi ez, ha nem tömény önzőség?! Véletlenül se azért szüljek, hogy a gyermekem lássa a világ csodáit, és mindent megtegyek azért - természetesen áldozatokat hozva -, hogy boldog, teljes életet éljen. Nem, azért szüljek, hogy ha lerobbanok, legyen, aki gondozzon és végignézze a szenvedéseimet. Persze ehhez alaposan bele kell nevelni az utódba a lelkiismeret-furdalást arra az esetre, ha magamra akarna hagyni. Szép. Alant majd kifejtem, hogy sajnos vannak ilyen célból gyereket vállaló emberek is.

Eleinte voltam olyan buta, hogy buzgón soroltam indokaimat, miért is nem akarok gyereket, de mára már felhagytam ezzel. Most sem fogok magyarázkodni. Helyette lejegyzek néhány gondolatot arról, mi a véleményem különböző típusú gyerekvállalókkal kapcsolatban.

A diktátor: azért szül gyereket, hogy legyen kit irányítania, vagy ha úgy jobban tetszik, csesztetnie egy életen át. Minden lépésébe beleszól, folyton kontrollálja, korrigálja.
És most jöjjön az ellentéte.

A ráhagyó: aprócska csemetéjét még akkor is tétlenül, ámde bárgyú mosollyal az arcán mustrálja, amikor az éppen egy széket tol át csikorogva egy csendes közkönyvtár olvasótermének teljes hosszán, ahol egyébként tanulna vagy olvasna az ember. Hogy a könyvtárlátogató változatosabb hangeffekteket élvezhessen, az aktív gyermek emellett visítozik is, akinek játékába egy idő után becsatlakozik anyuka: hangos múú-zásokat hallatva követi porontyát a termen keresztül-kasul, miközben egy ötkilós kulcscsomó csörög a nyakában (megtörtént esemény alapján skicceltem eme kellemes emlékképet).😑

A pénzre hajtó: terhes állapotában padlásokról ugrál le, vagy megrugdostatja magát (hasát sem kifelejtve) élete párjával, hogy reményei szerint fogyatékkal születendő kölyke után több állami támogatást kapjon, amiből több alkoholt vedelhet, hatékonyan megnyomorítva tucatnyi gyereke életét - egy életre.

A magáról gondoskodó: legyártja magának személyes ápolóját öregkorára, akibe gondosan beleneveli a lelkiismeret-furdalást arra az esetre, ha a felnőtt gyerek a maga életét akarná élni.

Az idióta: számomra érthetetlen okból közveszélyes családi fészket teremt, amelyben bármikor fennáll a veszélye annak, hogy a kisgyermek a rendetlen, telezsúfolt lakásban véletlenül magára ránt egy konyhakést.

A bebörtönözendő: az a szülő, aki szénsavas kólát önt kisgyermeke cumisüvegébe, és azzal itatja rendszeresen, minek következtében a gyermek fogai hároméves korára egészen a folyamatosan vérző ínyéig elkorrodálódnak. Ide sorolandó az is, aki csak és kizárólag cukros édességgel eteti (nem, nem táplálja, eteti) a gyerekét.

Az elfogult: családi/baráti összejövetelek alkalmával étkezés közben tárgyalja ki részletesen, hogy porontya mennyit és milyen állagút kakált, valamint milyen színű és sűrűségű volt legutóbb az orrváladéka. (De legalább nem csatol termékmintát szemléltetésképpen a prezentációjához…)

A felelőtlen: magányát és üres életét többé nem képes elviselni, ezért gondol egyet, és akár az ötvenes éveiben is képes utódot szülni, hogy a szerencsétlen minél fiatalabb korában megtapasztalhassa, milyen is Móricz Zsigmond regényének főszereplőjének, vagyis Árvácskának lenni. (Most őszintén, aki ötvenéves kora körül/után szül, az miért bízik abban, hogy látja az unokáit felnőni? Hisz’ még a saját gyereke felnevelésének megélése is necces.)

A távolságtartó (szó szerint is): megszüli a gyerekét, és amint elvágják a köldökzsinórt, megy is vissza dolgozni (hogy legyen pénz dadára); majd iskoláskorúvá cseperedett gyermekét elküldi jó messzire bentlakásos suliba, ami drága ugyan, de nem baj, tudja fizetni a gondos szülő, hiszen dolgozik éjjel-nappal.

A bizonytalan: az a típus, akinek öt gyermekére jut kilenc apajelölt…

Azt hiszem, nem sorolom tovább. Annyit viszont még megjegyeznék, milyen érdekes dolgot olvastam egy tudományos folyóiratban: “12 millió terhességet vizsgálva kimutatták, hogy az anya 30 év feletti életkora önmagában annyi rizikót hordoz, mint az elhízás vagy a dohányzás.” Persze arról már ne is tegyek említést, hogy minél idősebb valaki, annál kevesebb a türelme és az energiája is a gyermekneveléshez!

Arról is több helyen olvastam, mennyire fontos a gyermek egészséges lelki, sőt, testi fejlődése szempontjából is az érintés. Ha belegondolok, hogy sajnos nagyon sok “családban” a gyerek akkor részesül csak érintésben, amikor ütlegelik… ...nem tudom befejezni ezt a mondatot, túlságosan elszomorodtam.

Viszont valahogyan csak illik lezárnom ezt a bejegyzést. Bevallom, szabályosan megkönnyebbültem, hogy végre ezt is kiadtam magamból. Azoknak pedig, akik önhatalmúlag, ismeretlenül elítélnek engem a véleményem miatt, mindössze egy mondatot ajánlanék figyelmükbe olvasnivaló gyanánt: "Az előítéletek legtöbbször a tudatlanságból erednek."