Nem szépítem a dolgot, piszkosul mélyen voltam az elmúlt hetekben. Inkább nem tipegnék vissza a múltba, szóval nem részletezem, lelkileg miken mentem keresztül.
Nehéz volt felkelnem, mert nem volt, ami motiváljon – az életre. Aztán egy reggel üzenet várt a telefonomon. Egy kedves ismerősöm, pontosabban a “spirituális fogadott lányom” írta, hogy pénteken Pestre jön, mi lenne, ha találkoznánk. Hatalmas volt az örömöm, és már lendítettem is a lábam, hogy kipattanjak az ágyból, és elkészüljek.
Pontosan akkor érkeztem az állomásra, amikor begördült a vonat. Arcomon széles mosoly terült el. Az ölelés pedig természetesen alap nálunk.
Hihetetlenül szuper napot töltöttünk együtt.
Isteni finomságokat ettünk és ittunk, sokat nevettünk, és Carlotta olyan dolgokat mondott nekem, amelyekről meggyőződésem, hogy az angyalok üzeneteit csatornázta le. Új erőre kaptam. Néhány dologra másként láttam rá, más szögből. És ez egy teljesen más képet adott az életemről.
Hiszem, hogy vannak körülöttünk emberek, akik segítenek minket az Utunkon. Illetve, egymást segítjük, támogatjuk. Még azok is a fejlődésünket szolgálják, akikről adott élethelyzetben, tapasztalások után azt gondoljuk, hogy ártottak nekünk, vagy fájdalmat okoztak. Hiszen minden értünk történik.
Sosem tudhatjuk, ki az, akinek éppen ránk van szüksége. Ezért is fontos, hogy lehetőleg a derűt, a szeretetet válasszuk, minden egyes nap. Ily módon tudjuk átadni egymásnak a Fényt. És egy világos, ragyogó helyen, ahol mindinkább eltűnőben van a sötétség, már nincs mitől félnünk.
“Az ember utólag döbben rá, mennyi csoda mellett ment
el. Utólag jön rá, hogy elfelejtett szeretni. Utólag, hogy boldog volt, s észre
sem vette. Utólag, hogy nem is figyelt a másikra. Utólag, hogy elfelejtett
jónak lenni hozzá. Utólag, hogy kár volt őt nem szeretni. Kár volt unni, aminek
örülni is lehetett volna.”
Müller Péter
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése