Áldott szabadság - 2. nap

Azt már megszokhattam, hogy amikor Judit barátnőmmel vagyok, akkor folyton utazok. Mondjuk nincs ezzel semmi baj, hiszen nagyon, de nagyon szeretek utazni! Számomra még a közlekedési eszköz is teljesen mindegy, hogy milyen.

Ezen a napon is a nyakunkba kellett venni az országot. A délelőttünk eléggé lazulós volt. Kényelmesen megreggeliztünk, majd kiültünk a kertbe a hintaágyra. Meglepő módon a kandúrunk, Tornádó uraság méltóztatott megszakítani reggeli sziesztáját, és leereszkedvén szerény személyünkhöz, közénk telepedett. 😸 Még simogatni is hagyta magát! Köszönetképpen egy idő után felszaladt a teraszra, és megmutatta nekünk, milyen aranyosan tud hencseregni. A másik cicánk, Pupillácska általában elvonul valami titkos helyre napközben, és csak a reggeliztetésnél tisztel meg minket személyével.

Miután kellő idő eltelt a reggelit követően, nekikészültünk az edzésnek. Úgy döntöttünk, hogy felesleges edzőterembe menni, mert otthon rendesen el vagyok látva kínzóeszközökkel. Mármint, súlyzókkal… Bár, talán nem túloztam, hiszen Judit utasításait követve a súlyok valóban veszélyes fegyverré válnak a kezemben! 😅 Ha nagy nehezen túl is vagyok a gyakorlatokon (amikor azt sem tudom kínomban, hogy sírjak vagy nevessek), akkor a következő napokban jelentkező izomláztól szenvedek. De akkor is megéri!

Volt egy vicces jelenet. A fekpadunkat idén elajándékoztuk, mert nem igazán használtam ki. A mellizom gyakorlatoknál így az ágyon hanyatt fekve helyezkedtem el, Judit pedig irányított. Biztatóan megjegyezte: “Na látod, megy ez, mint az ágybaszarás.” Én pedig pont azt gondoltam magamban, hogy bizony majdnem az lett belőle, mert amikor közösen edzünk, valahogy mindig nagyobb súlyok kerülnek a kezembe, mint egyébként. 😂

Az edzést követően lezuhanyoztunk, összepakoltuk bőröndjeinket, és elindultunk, hogy megegyük a jól megérdemelt ebédünket - lángos formájában. Merem állítani, hogy Mezőberényben van a világ egyik legjobb lángossütője! A tulaj már közel harminchárom éve készíti a fenséges csemegét, így igazán van benne rutinja. És persze szívvel-lélekkel csinálja, ami szintén sokat számít. Csak úgy tobzódtunk a mennyei ízekben! Én egy vegán speciált kértem, vagyis olyan töltött lángost, amit pirított káposzta, gomba és hagyma gazdagított. Judit maradt a hagyományos sajtos-tejfölösnél, de az is annyira finom volt, hogy ebédünk végeztével külön dicshimnuszt zengtünk Bálintnak. Egyszerűen vérré vált bennünk az a finomság! Meg persze egy része zsírrá, de akkor is megérte!

        

 

Desszertnek természetesen még maradt hely a pocakunkban, ezért a Sparban vettünk egy-egy vegán Magnumot. Ezután Juditot körbevezettem a könyvtárban, ahol dolgozom, majd az eredeti tervünk szerint kereken délben elindultunk Pestre. Mezőberény határában a férjem munkahelye előtt suhantunk el, és spontán módon Judittal egyszerre integettünk az épületnek, vigyorogva köszönve: “Szia Tibi!” 💕

Az út eseménytelenül telt, leszámítva azt a fantasztikus élményt, hogy egy Audi Cabrioban utaztunk! Pesten felvettük Judit anyukáját, és közösen elmentünk a Sovány Vigasz nevű cukrászdába, ahol valami különleges dolog történt velem. Előbb azonban mindenképp megemlítem, hogy csak ajánlani tudom ezt a helyet, mert roppant alak- és ízlelőbimbó-barát süteményeket lehet itt elfogyasztani!

A kínálatban kétféle növényi alapú süti is szerepelt, és én természetesen a csokisat választottam.

Istenem! Annyira finom volt, hogy könnybe lábadt a szemem, és dicshimnuszt zengett az összes ízlelőbimbóm. Általában próbálok mértéket tartani, ám most Judit “erőszakkal kényszerített”, hogy kóstoljam meg a másikat is. 😅 Oké. Kikértem egy gesztenyés szeletet, és amint megkóstoltam, mámorban úszva ezt mondtam: “Úristen! Ilyennel a számban akarok meghalni!” És ekkor elkezdtem fuldokolva köhögni. Az eladólány adott nekem egy pohár vizet, mert félő volt, hogy ott lehelem ki a lelkem.

Arra már felfigyeltem az utóbbi időben, hogy hatalmas teremtő erőm van. “Csak” meg kellene már tanulnom irányítani. Illetve nem árt, hogy ha kérek valamit, akkor pontosítsak. Mondhattam volna pölö azt, hogy “egy ilyennel a számban akarok meghalni 85 évesen, egy boldog, értékes és egészséges életet magam mögött hagyva.” Egyébként a következő posztban elmesélek majd egy hasonló esetet, amit szintén én teremtettem magamnak - meggondolatlanul. 😏

Ezen a délutánon történt velünk egy kellemes dolog. Ez még azelőtt volt, mielőtt felvettük Judit anyukáját. A pesti forgalomban egyszercsak azt vettem észre, hogy a mellettünk lévő kismotoros élőben lájkol minket, és bőszen vigyorog. Ez annyira kedves volt tőle! Persze mi is integettünk neki, és mosolyogtunk szorgalmasan. Mennyivel szívmelengetőbb volt ezt látni, mint a megvető, irigy és undok tekinteteket, amiket sorra kaptunk a Cabrioban ülve.

Sütizés után (amit szerencsésen túléltem) hazavittük Judit anyukáját, és még mindig várt ránk egy program. Fogorvoshoz mentünk Judittal. Volt egy kisebb műtéti beavatkozása, amit - természetesen - hősiesen és bátran viselt.

Lassan esteledett, mire egy gyors bevásárlás után megérkeztünk aznapi utolsó állomásunkra. Judit egyik kedves ismerőse szállásolt el minket azon a két éjszakán, amelyet Pesten töltöttünk. Egy finom vacsorát és egy kellemes beszélgetést követően szépen letudtuk az esti rutinunkat, és eltettük magunkat másnapra.