Fő a bizalom

Összegyűlt pár gondolatom az irracionális féltékenységgel kapcsolatban. Sajnos személyesen is megtapasztaltam már életemben ezt a szörnyű és szerelemgyilkos tulajdonságot. Kezdem is ezt a bejegyzést a saját történetemmel.

A férjem előtti exem borzasztó féltékeny volt minden egyes férfi ismerősömre, holott soha nem adtam okot a bizalmatlankodására. Tudni akart minden lépésemről, és folyton azzal gyanúsítgatott, hogy biztosan félrelépek ezzel meg azzal (ő a "félrelép" szó helyett egy nagyon sértőt és ocsmányat használt, amivel én most inkább nem hoznám szégyenbe magam). Meg kell mondjam, rettentő rosszulesett a viselkedése. És az a helyzet, hogy pont ezzel a túlzott féltéssel taszított el magától végérvényesen.

Folytatom egy olyan fiatalasszony helyzetével, akiről egyik kedves barátnőm mesélt nekem. Nevezzük az asszonykát mondjuk Esztikének. Szegénykének őrülten féltékeny a férje. Még a kapcsolatuk elején az ember szépen leült választottja mellé, és sorra rámutatott azokra a hímneműekre, akiket nőjének törölnie kellett a közösségi oldaláról! Sőt, az összes olyan képet is törölnie kellett, amelyen más férfival szerepelt együtt. Sőt, amikor Esztinek még csak udvarolt a férje, akkor miután hazavitte a randiról, megvárta, amíg felér az albérletébe, miközben végig telefonos kapcsolatban voltak. A csattanó pedig az, hogy Esztinek át kellett adnia a telefont a (természetesen női) lakótársának, szóljon bele, és nyugtassa meg a hősszerelmes lovagot, hogy tényleg hazaért szíve hölgye, és nem a szomszéd lakásba ment be egy jó kis numerára. Csak azt nem értem, hogy az az idétlen pasi arra esetleg nem gondolt, hogy az albérletben ott áll csendben két virgonc csődör akcióra készen, álló zászlókkal?! Egek!

A legdurvább sztori pedig csak most jön. Eszti (aki önállóan nem mehet sehová) egyik nap kénytelen volt egyedül buszra szállni, mert időpontja volt az orvoshoz. Férjecskéje, aki egyébként buszsofőr, asszonya lelkére kötötte, hogy amíg a városba érkezik (ők valami eldugott településen laknak), álljon ott a sofőr kollégája mellett a “mindössze" másfél órás út alatt. Gondolom, attól félt az őrült férj, hogy fényes nappal a feleségét megb…-ák a buszon. Erre valóban nagy az esély. Ha nem vigyáz az ember lánya, még óvatlanul beleül valaki ölébe, és mehet is a menet, ugye? Menet közben. Mellesleg a férj a kollégát is figyelmeztette, hogy vezetés közben tartsa szemmel nejét, nehogy félrelépjen. Nem megalázó ez? Úgy mindenkinek...😒

Egyszerűen ezt az irracionális félelmet nem bírom ép ésszel felfogni! Bár gyanítom, hogy ép elmével nem is lehet.🙊 Persze olyanról is hallottam már, hogy a férj nem engedte a feleségét dolgozni. Mármint munkahelyen, ahol emberek is vannak. Kiéhezett, kanos kollégák!! Az asszony egyszerűen nem mehetett emberek közé, mert ugye félő volt, hogy bármelyik pillanatban leteperhetik. Mert feltételezhető, hogy az a céda hagyná is magát, igaz? Hogy fűvel-fával fetrengene, henteregne minden rohadt bokorban, vagy irodában, vagy buszon!?! Hú, de pipa vagyok!😠 Attól tartok, hogy az ilyen gyökér férjek a legszívesebben nyomkövetőt raknának a feleségükre. Vagy láncot. Vagy erényövet hétpecsétes lakattal. Nekem egyébként  gyanús, hogy az ilyen emberek magukból indulnak ki, és mivel pont ők a lelkiismeretlen csalók, ugyanezt feltételezik és képzelik el az egyébként hűséges társukról.

Azt sem igazán értem, hogy a féltékeny emberek, akik ugye csak maguknak akarják a másik emberi lényt, tulajdonképpen mit akarnak birtokolni? Mit? A másik gondolatait, vágyait, a testét? Mi jogon korlátozzák a velük egyenrangú társukat a szabadságukban? Mit képzelnek ezek magukról, kik ők? Megmondom én, kik ők: sérült gyermekállapotban lévő gyenge, önbizalom-hiányos emberek. A felnőtt, érett ember szabad, és a társának is megadja a szabadságot. És a felnőtt, érett ember nem reszket attól, mint egy kisgyerek, hogy magára hagyják.

Az is érdekes kérdés, hogy ahol nincs bizalom, akkor ott létezik-e szerelem, szeretet, megbecsülés, tisztelet? És ha nincs bizalom és tisztelet, akkor mi értelme a kapcsolatnak? Ha nincs szabadság, akkor is, mi értelme a kapcsolatnak?

Amikor elmeséltem a férjemnek ezt az Eszti-féle állapotot, csak nézett okosan, de nem bírta ő sem felfogni, hogy egy épeszű ember hogyan viselkedhet így a feleségével. Az ilyennek valami nincs rendben a fejében.

Nem akarok tovább dúlni-fúlni. Inkább egy találó mondattal zárnám ezt a témát:

“Onnan tudom, hogy szeretlek és szeretsz, hogy melletted szabadabb lehetek.”

Feldmár András pszichológus