Majomszeretet

Tulajdonképpen ez a három kép ihletett ennek a bejegyzésnek a megírására:

 

Most komolyan: hát nem a színtiszta szeretet árad ezekről a felvételekről? Az ember elolvad tőle (én legalábbis elolvadtam).😇

Az a helyzet, hogy engem a fenti fotók igen elgondolkodtattak. Hogy lehet az, hogy ezek a “csak állatok” képesek a szeretet ilyen nyílt és egyértelmű kifejezésére? És hogy lehet az, hogy mi, “felsőbbrendű emberek” folyton hadakozunk; irigykedünk; ócsároljuk, bántjuk a másikat; “szerelmespárokként” játszmázunk, hazudunk, csalunk; testvérekként nem beszélünk egymással, és még sorolhatnám. De nem akarom. Inkább pozitív dolgokról szeretnék írni. Mégpedig arról, hogyan fejezhetjük ki legkönnyebben a szeretetünket, és ez mennyire jótékony hatással van embertársainkra, és ránk is.

“Ölelés hatására a testben oxitocin termelődik, ami fokozza a biztonság érzésének kialakulását és csökkenti a félelemérzetet. 20 másodperc ölelkezés után tapasztalható a szervezetben oxitocinszint-emelkedés. Az oxitocin szeretethormonként is ismeretes, mely erősíti a kötődést ember és ember között. Ez a hormon továbbá vérnyomáscsökkentő, stressz- és szorongásoldó, sőt, még a memóriára is kedvezően hat. Egy ölelés képes a fájdalmat is csökkenteni, mert az agyunk oxitocint termel, ami elnyomja a fájdalomérzetet.”

“Egymás megölelése kimutathatóan egészségesebbé teszi az embereket. A szeretettől és az érintéstől ugyanis szerotonin, dopamin és oxitocin termelődik a szervezetedben, ami hatással van mind a jó közérzetre, mind a boldogság érzésére. Ezen hormonok termelése pedig az élettani folyamataidra is jó hatással lesz. A legjobb hír ebben az, hogy nincs szükség ehhez még romantikus kapcsolatra sem, mert oxitocin szabadul fel akkor is, ha a testvéredet vagy a kiskutyádat öleled meg. Nemcsak magadnak, de a másik félnek is örömet szerzel vele.”

Na, a sok tudományos rizsa után következzen egy igen aranyos kis történet, ami velem esett meg a múlt héten.

Van egy kedves hölgy ismerősöm, Ibolya. Vele még a békési Munkaügyi Központban ismerkedtem meg, ő volt az ügyintézőm. Nagy örömömre hamar összebarátkoztunk, valamiért könnyedén megtaláltuk a közös hangot. És most jön a meglepetés!

Ibolya egyik nap munkaügyben ellátogatott a művelődési házba, ahol dolgozom. Amíg végzett a munkanélkülieknek tartott előadásával, szép türelmesen vártam rá a folyosón. Kijött a nagyteremből, meglátott, és össze-vissza ölelgetett! Ez annyira jólesett, hogy a szavam is elakadt. Na nem úgy a könnycsatornáim!😂 Nem sok híja volt, hogy örömömben elsírjam magam. Váltottunk pár szót, és búcsúzóul alaposan megölelgettük egymást. Repestem a boldogságtól! Videóüzenetben rögtön meg is osztottam élményemet Londonban élő barátnőmmel, de még akkor is párásak voltak a szemeim.

Azt kívánom, bárcsak gyakrabban lenne részem ilyenben, de nem csak nekem, hanem embertársaimnak is! Az egész napom jobb lett ettől az egyszerű gesztustól. Ki tudja, más embereknél micsoda pozitív láncreakció indulhat el egy egyszerű, őszinte öleléstől. Hiszen ha azok az ártatlan majmocskák képesek ennyire nyíltan vállalni a szeretetüket, mi, emberek, vajon miért szégyelljük ezt? Vagy nincs rá időnk? Netán fontosabb a telefonunkat cirógatni kedvesünk, gyermekünk arca helyett, nehogy véletlenül is lemaradjunk valami észveszejtően fontos dologról?

Bejegyzésem végén arra buzdítok mindenkit, hogy a lehető legtöbbször ölelgesse szeretteit. Nem kerül semmibe, mégis gazdagabbak leszünk tőle. És nem is én lennék, ha ezt a témát nem egy idézettel zárnám:

“Egy ölelés ideális ajándék. Mindenkire illik a mérete, és senki se ellenzi, ha továbbadják.”

Hugo Ball, író

Ölelni lehet korra és nemre való tekintet nélkül...

...és akár csoportosan is. 😄