2017. december 8., péntek

Méregzsák


Vajon a Télapó rosszat akar a gyerekeknek? Nem hinném. Akkor ha feltételezzük, hogy ő nem is létezik, a szülők akarnak rosszat a gyerekeiknek? Igazából ezt sem hiszem. Attól tartok, sokkal inkább a tájékozatlanságuk vagy nemtörődömségük lehet az oka, hogy szegény kisgyerekeket december hatodikán még a szokásosnál is nagyobb mértékben árasztják el mérgekkel. Persze a jóságos Mikulás nevében!

Bevallom, rég voltam gyerek, mégis tisztán emlékszem a következő sorocskákra: “Van zsákodban minden jó, piros alma, mogyoró.” Hol??! Manapság egy ilyennel odaállítanánk bármelyik gyerek elé, biztosan a fejünkhöz vágná a piros-alma-mogyorót!😅

Tulajdonképpen egyik munkahelyi szokásunk ihletett ennek a bejegyzésnek a megírására. Nálunk ugyanis a művházban van olyan lehetőség (persze biztosan máshol is), hogy a szülők elhozzák a gyerekeknek szánt, mérgekkel teletömött csomagokat, és december 5-én a “Mikulás bácsi” sorra járja a címeket, hogy az édességre kiéhezett gyermekeket elárassza függőséget okozó, egészségre ártalmas stimulálószerrel, vagyis cukorral. Most akkor nevezzem őt drogdílernek?🙈🙊

Egyébként az, hogy a cukor méreg, nem az én véleményem, hanem tény (Cukorhorror)! Ám hogy az egészségromboló hatás teljes legyen, ott lapulnak a csomagban a nápolyik meg különböző bolti piskótaszeletek, amiknek az alapja agyonfinomított búzaliszt, hidrogénezett növényi olajok, mesterséges ízfokozók meg egyéb művi adalékanyagok. Ez kell a fejlődő szervezetnek!

Jut eszembe, milyen “vicces” dolgot láttam a Mikulás-csomagok között: olyan zsákocskákat, amiket nem ám a jóságos Télapó kedves és jól bejáratott reklámarca díszített, hanem különböző mesefigurák, akiknek egyébként közük nincs ehhez az ünnephez. Na de ez a hagyomány is “elbizniszesedett", úgy látom. (Meg persze úgy látom, béna vagyok az új szavak kreálásában…😂)

Most biztos én leszek a csodabogár (ám remélem, nem egyedül én gondolkodok így), de elmerengtem azon, mi lenne, ha olyan csomagot kapnának a gyerkőcök, amiben gyümölcsök (piros alma, narancs, banán), dió, mogyoró, jó minőségű étcsoki lenne; sőt, fahéjrudacskát is el tudok képzelni az egészséges finomságok között. Micsoda illatos csomag lenne egy ilyen!😊

No jól van, nem ábrándozok tovább. Inkább befejezem eszmefuttatásom, és próbálok nem gondolni arra, hogy ezekben a napokban mennyi mérget falnak fel csóri gyerekek.

11 megjegyzés:

  1. Rita és te mit tettél a gyerekek Miki csomgjába?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De a családban csak akad egy két gyerek aki örült volna a Miki csomagnak.... Nem csak sajat gyereknek ad az ember csomagot

      Törlés
  2. Szerintem az ember annak ad csomagot/ajandekot, akinek szeretne, nem pedig annak akinek kotelezo, mert a csaladban van :) Aki adni akar a gyrereknek, az adjon, de miert is varjuk el egymastol? Mellesleg nem csak a gyerekek kaphatnak ajandekot, hanem felnottek is, pl Rita is kaphatna, nem?

    VálaszTörlés
  3. Mivel a blogban a gyerekeknek szánt édességekkel teli csomagokról volt szó ezért érdekelt volna hogy a Rita környezetében lévő gyerekeknek Rita milyen egészséges csomagot állított össze.

    VálaszTörlés
  4. Kedves meg minding nevtelen hozzaszolo

    Nem errol volt szo a blogban, hanem arrol hogy vajon ez jo-e a gyereknek, vagy nem. Olvasd el megegszer es megerted :)
    Puszi

    VálaszTörlés
  5. Ja es meg valami.... Szerintem egy nevtelen trollkodonak semmi, megegyszer mondom semmi joga kerdore vonni senkit. De ha jobban belegondolok, amugy sincs, Rita nem a gyereked, hogy szamon kerd hogy kinek mit vett...

    VálaszTörlés
  6. Ez egyáltalán nem számonkérés!!!!
    A bloggal egyetértek maximálisan hogy nem jó a gyerekeknek az édesség. Ezért ÉRDEKLŐDTEM és nem számonkértem.....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor nem lehetne, hogy ezt ird eleve? :D :D :D

      "A bloggal egyetértek maximálisan hogy nem jó a gyerekeknek az édesség." - ehhez pont nem tartozik az a megnyilvanulas hogy "Te mit tettel a gyerekek csomagjaba...; ...a csaladban akad egy-ket gyerek" :D

      Törlés
  7. Ja és névtelenül vagy névvel a vélemény ugyanaz...
    Érdekes hogy egyetlen blog bejegyzéshez sem szólt hozzá senki semmit :D
    Ez is jelent vmit :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az veletlenul sem lehetseges, hogy az emberek elolvassak es nem irtak hozza ugye? En pl az osszeset elolvastam, de legkozelebb mindenhez irok, hogy tudd :D
      Amugy megsugok valamit, attol hogy itt nyilvanosan, nevtelenul utalkozol, nem lesz nekunk rosszabb, sot... :D
      Bevallom hogy rengeteget rohogunk rajtad es nagyon sok erot adsz, ugyhogy koszonom neked!!!

      Törlés