Volt idő, amikor azzal kínozták a fogolytáborokban a szerencsétlen, szabadságuktól megfosztott embereket, hogy napokig nem hagyták őket aludni, ez pedig komoly károkat okozott az idegrendszerükben, nem egy esetben pedig hallucinációkig fajult a dolog. Nos - leszámítva a hallucinálós részt -, ebbe az "élménybe" egyik hétvégén (még az élményfürdős korszakomban) én is belekóstolhattam, és meg kell mondjam, annyira nem ízlett, hogy rágás nélkül ki is kellett köpnöm.
Szombaton egy szokásos 12 órás műszakot követően néhány önként jelentkező kollégával bent maradtunk zárás után, ugyanis egy kb. 200 fős gyerekcsoport bejelentette magát hozzánk éjszakai fürdőzésre. Ha csak annyit árulok el, hogy az ábrázatunk simán megihletett volna bármely kortárs festőművészt, hogy vászonra vigye magát a szenvedést, akkor azzal el is árultam mindent. Hajnal 1-kor már ágyban is voltam, vasárnap pedig kezdődött egy újabb 11 órás műszak (különleges akció keretében a műszakvezető engedélyezte, hogy a túlórázók egy órával később álljanak csatasorba). Mindaddig úgy tudtam magamról, csak akkor vagyok „kissé” ingerült, ha éhes vagyok, de azt tapasztaltam, hogy a kialvatlanságtól némileg agresszívabb leszek a kelleténél… Tudvalevő ugyanis, hogy az idegrendszer este 10 óra és éjfél között regenerálódik a leghatékonyabban, és nálam ez azon a hétvégén nem valósult meg. Amúgy sem vagyok az a sokáig fent lévő típus, általában tyúkokkal fekszem és kelek (ezt nem kell szó szerint érteni).
Tőlem olyannyira távol áll a sokáig ébren maradás – későn
kelés ritmus, hogy amikor itt Londonban tavaly úgy alakult, hogy éjszakai
műszakba csöppentünk, nekem másfél hónap elég volt, hogy kikészüljek. Folyton
fáradt és beteg voltam, hiába aludtam napközben 12-14 órákat. Muszáj volt
váltanom, de arról már írtam.
Egyszóval maradok az úgynevezett ’pacsirta’ típus, aki korán
fekszik – korán kel, vagyis minden aranyat bezsebel!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése