Egyik nyáron, miután már felmondtam az élményfürdőben, a
nagy hőség kiűzött minket a strandra. Minket alatt értem a húgomat, a
barátnőjét és jómagam. A csomagmegőrző szerepét választottam, hogy a csajok
nyugodtan tudjanak csúszdázni (én pedig nyugodtan tudjak olvasgatni). Szekrényt
pluszpénzért anyagi okok miatt nem kértünk, elég volt a belépőt kifizetni. Mint
a helyszínen kiderült, hiába ígérte a volt főnököm, hogy egyszer megnézhetem a
felújított strandot ingyen, meg kellett vennünk a belépőt, hiszen az új
vezetőség még a saját dolgozóitól is belépőt kért. Szégyen! Mindegy. Amúgy sem
akartam csúszni egyszer sem, nem kockáztattam, hogy megsérülök, aminek megvolt
minden valószínűsége, annyira rövid csúszdaérkező medencét építettek a
legnagyobb és leghosszabb csúszdához. Mondjuk meg is lett az eredménye az
elcseszett tervezésnek, olyan délután két óra körül ugyanis megvolt az első vendég, aki
betörte ott a fejét. Utána le is zárták a "bűnös" csúszdát. Nem
tudom, vajon mindennap megvárják az első szerencsést, aki szétveri a fejét, és
csak utána zárják le? Másodszor is: szégyen!
Nem is a strandolás volt annyira lényeges, hanem a
hazaindulás. Szépen összegyűltünk, mi, kitikkadt strandolók a főbejárattal
szemközti buszmegállóban, amely mögött egy cseppnyi erdő húzódik, nem mesze
tőle kis kilátóval. Tőlünk olyan tíz lépésre két darab kis teenager, na jó,
magyarosabban két kis picsa állt (14-15 évesek, ha lehettek), persze rendesen
kimázolva. Egyszer csak megjegyezte a húgom, hogy egyikük épp most hajított el
az erdő irányába egy másfél literes ásványvizes flakont. Ááá, ezt nem
tűrhettem! Első felindulásomban elképzeltem, ahogy odamegyek hozzájuk, és a
"természet nevében" feldugom a sejhajukba a flakont. De csak annyi
történt, hogy felvettem a szemetüket, hozzájuk léptem “lányok, ezt
elejtettétek” mondatommal, és kidobtam a tőlük öt lépésre lévő kukába. Ők meg
csak röhögtek. El sem szégyellték magukat. Mondjuk erkölcsileg igazából én
voltam a menőbb, és aki nem így gondolja, azzal baj van...
Másnap elmentünk sörözni (ugyanígy hárman) - meg fogsz
lepődni - egy sörözőbe. Kint telepedtünk le, a szomszéd asztalnál pedig egy
marék suttyó ült. Pontosabban olyan 15-16 év körüli két fiú két lány dupla páros. Fél
füllel egyszer-egyszer belehallgattam a beszélgetésükbe. Persze nagyon nem kellett
megerőltetnem magam, és még csak irányba sem kellett állítanom a fülkagylóimat,
ugyanis az egyik kiskrapek erőteljesen lökte ki a szájából a parasztvakítást.
Kötőszava volt a b. meg és a f.-om meg hasonlóak. Nagyon fárasztó volt a srác,
mert csak az önfényezést adta elő. Hogy ő ezt rúgta combon az iskolában, meg
azt rúgta fejen; meg hányszor volt úgy be b.-va, hogy világáról nem tudott; meg
a "dizsiben" nyolc biztiőr sem tudta lenyomni. Már majdnem sírtam. De ha
megkérdeznénk az ilyen fiataloktól, hogy mik a terveik a jövőre vonatkozóan,
akkor:
A/ nem tudják
B/ celebek akarnak lenni
C/ nem tudják, és röhögnek
Szép.
Huh, nemrég láttam a neten egy kis összefoglalót: fiatalokat
kerestek egy újabb csodálatos és tartalmas valóságsóhoz, ahol az egyik
huszonéves csajnak szegezték a kérdést, miszerint ő biszexuális-e? Válasz:
"hát, végülis igeeen, válság van, nem lehet válogatniii"...
Csak röviden mászok még bele a fiatalok öltözködése témába.
A (kis)lányok nem értik, miért nem tisztelik őket a fiúk, és miért csak két
vállra fektetni akarják őket, persze nem egy birkózó verseny keretén belül.
Nos, talán ha a ruházatukról nem az ordítana (ruházat alatt picsavillantó
szoknyát, forrónacit, vagy csak egy átlátszó harisnyát tangával vagy anélkül,
és "dekoltázsom-még-nincs-de-kirakom" topokat értek), hogy gyertek és
csináljatok meg, más értékem úgysincs... A fiúkról pedig annyit, nem értem, miért
akarnak egyre nőiesebben öltözködni. Nagy divat a rózsaszín, strasszkövekkel
kirakott póló, amit előszeretettel hordanak csőnacival és női retikülökre
hajazó táskákkal.
Ezek után reszketve gondolok a jövőre. Ki fog dolgozni, hogy
fognak ezek gyereket nevelni? Hogy fogják továbbvinni a nyugdíj-rendszert? Ja,
addigra úgyis feltornázzák a honatyák a nyugdíjkorhatárt száz évre, a kötelezően
bedolgozott éveket pedig hetvenre. De ez már egy másik téma, amibe most nem kezdek
bele.
Na, ennyit a jövő generációjáról.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése