Teácska

Ennek a csajnak muszáj egy egész fejezetet szentelnem, annyira hülye. Na jó, bocsánat, visszaszívom, ez gonosz megjegyzés volt. Nem hülye, hanem sötét, buta, ostoba.

A Teácska egy becenév. Az élményfürdős báros kislányunk beceneve. Onnan ered, hogy a tulajdonosa valódi neve Beácska, ám mivel egyrészt lágyabb a kiejtése a t kezdőbetűvel, másrészt annyi esze van szegénynek, mint egy jól kiázott teafilternek, kézenfekvő módon Teácska lett belőle.

Félreértés ne essék, nem lenézésből, gúnyból szentelek neki egy egész fejezetet. Éppen ellenkezőleg. Ezzel tisztelgek a szürkeállomány-zsibbasztó és mókás megnyilvánulásai előtt. Akad belőle bőven.

Mielőtt elkezdem a sztorikat összegyúrni, hogy egy igen kellemes és pikánsan csípős ízű csemege sülhessen ki belőle, annyit még hozzáfűzök, hogy Teácskának joga lett volna ahhoz, hogy ügyvéd jelenlétében hallgasson! Ám mivel nem élt ezzel a lehetőséggel, a Józan Ész képviseletében büntető eljárást indítványozok ellene. És nem mellesleg szórakoztató anekdotákat mesélek el.

Bocsánat, még egy dolog (ígérem az utolsó), mielőtt elkezdem. Azt még érdemes tudni, hogy a szóban forgó hölgyemény 28 éves, igen dekoratív (ha ezalatt az agyonszolizott bőrt, méteres műszempillát és kilónyi sminket értjük), kettős állampolgár (szlovák-magyar), és igen tagoltan beszél, minden egyes betűt alaposan kihangsúlyozva. Sípoló s-ek, zizegő z-k, ropogó r-ek, elnyújtott kettős hangzók.

Oké, akkor csapok a lecsóba.

Csupán néhány lépésnyire állt a hármas kasszától a bárpult, ami Teácska territóriuma, kicsit mégis fel kellett emelnie a hangját a nagy tömegre és zsivajra való tekintettel, amikor egy nap váratlanul ezt kérdezte tőlünk, pénztárosoktól:

-Csajoook, be lehet hozzni a fürdőbee kisskutyáát? (A betűduplázások direkt vannak, szimbolizálva az előadásmódot.)

Marika ült hozzá legközelebb, így ő válaszolt nem csekély megrökönyödéssel a hangjában (Julcsival mi amúgy is túlságosan le voltunk döbbenve):

-De Beácska, ez egy fürdő!

-De hát tásskáában vaaan.

…Itt most tartani kellene az olvasásban bő egypercnyi szünetet, mert nekünk ennyi idő kellett, hogy újraélesszük Teácska szavai által lemészárolt agyunkat.

Utólag kiderült, egy vendég érdeklődött blökifürdetés ügyében, ezúton is szívből gratulálok neki!

Az élet rendje, hogy egy idő után amortizálódnak a dolgok (Teácska hatására főleg az agyam), valamint készpénznek vehetjük Murphy X-edik törvényét is, miszerint ami el tud romlani, az előbb-utóbb el is romlik.

Ebből kifolyólag a bár egy új nyomtatót kapott a pénztárgéphez. A neve is sejteti talán: utóbbi a pénz tárolására kialakított eszköz/gép, a nyomtatót pedig azért kell hozzá szinkronizálni, hogy a kedves vendég két szemével láthassa a nyugtáján, mennyi pénzétől szabadult meg egy kis nyalánkságért cserébe.

Szóval ott tartottam, hogy a régihez teljesen hasonló nyomtató került a pénztárgép mellé. Mondhatni, a régi helyére. Olyan masina, amiből csak úgy áradtak a blokkok, amiket Teácska gondosan és kéthetente manikűrözött kacsóival nyújtott át a vendégeknek. Tehát ennek fényében számomra még a mai napig nyitott a kérdés, ami elhagyta Teácska száját, miközben tágra nyílt szemekkel a nyomtató fölé hajolt:

-Úúrissteen, éss ebbe hogy fog beleférni az apróó?

A mellette álldogáló kisfőnök eljött a bárból, megállt Marika pultja előtt, és gyengéden, de határozottan háromszor beleverte a fejét a márványlapba (nem a Marikáét, a sajátját), majd visszatért a kávéjához a bárba.

Ahogyan az általában szolgáltatást nyújtó cégeknél előfordul, úgy nálunk is voltak különböző akciók, kedvezmények. Az egyik ilyen arról szólt, hogy a vendégeknek gyűjteniük kellett a blokkokat, és 5 db bármilyen típusú belépő után egy alkalommal ingyen szaunázhattak. Persze ez a kedvezmény szépen meg volt fogalmazva és kellően meghirdetve, amiről a marketingesünk gondoskodott. Igen ám, de a fürdőnkben nem csak magyarul tudó pancsolni vágyók fordultak meg. Több nyelvre le kellett hát fordíttatni a szöveget. És ahogy azt említettem korábban, Teácska nagyon is tudott szlovákul, így a műszakvezetőnk megkérte, legyen oly bűbájos másnapra lefordítani az akció sorait.

Itt és most hozzá kell tennem a történethez, hogy mivel az adott irományt először mi, pénztáros és egyéb kollégák kaptuk az irodáról, így kezdődött: „Kedves Fiúk, Lányok! Fürdőnkben ilyen és ilyen akció lesz, a további tájékoztatást lentebb olvashatjátok stb.”

Teácska hazament munka után, és szépen nekiült fordítani. A barátja ott téblábolt körülötte, és rákérdezett, mi jót csinál. Az asszonykája vázolta a helyzetet, milyen feladatot kapott a főnöktől. Csakhogy ő nagy lelkesen elkezdte lefordítani az egész levelet, amit mi, dolgozók kaptunk, és nem csak az akció leírását. A barátja rá is kérdezett, hogy ezt most hogy gondolja? Hát úgy gondolta, hogy ez a levél a vendégeknek szól, éss először a fiúúúknak, utána pedig a lányoknaak. És ezt a műhibát képes volt elmesélni nekünk! Nos, köszönjük az ismételt agyzsibbasztást, jólesett!

Hiába helyezkedett el a fürdőnk egy csendes és nyugodt fürdőövezetben, azért volt ám részünk krimibe illő izgalmakban is! Egyik téli este, szóval antiszezonban szokás szerint kevés vendég áztatta magát bent a fürdőtérben. A helyünkön nyugisan ücsörögve beszélgettünk a csajokkal (Marika, Julcsi, Teácska a bárpult mögött és szerény személyem). Én a forgószékemmel a többiek felé fordultam, vagyis a bejárati ajtónak háttal ültem, Julcsi szintén. Marika hol Teácska felé fordult, hol felénk, így ő láthatta a főbejárattól kb. 50-60 méternyire lévő parkolót. Először az tűnt fel nekem, hogy Teácska – bár szereti magából ontani ’elmés’ kis megjegyzéseit -, egy ideje feszülten figyel valamit a parkolóban a pultra támaszkodva, és egy mukkot sem szól. De ez a fura állapot pár percig is eltartott. Már épp meg akartam kérdezni, hogy jól van-e, vagy mi a szösz, amikor Marika, miután éppen felénk fordult, felkiáltott, hogy:

-Úristen lányok, valami ég a parkolóban!

Majd felugrott, és rohant kifelé, hogy jobban szemügyre vehesse a dolgot. Természetesen Julcsival rögvest elkezdtük sasolni a parkolót, és valóban! Tűz volt, nem is kicsi. Egy békésen parkoló autó állt lángokban! Marika már rohant is hátra az úszómesteri helyiségbe a szolgálati telefonért és az ott őrködő őr úrért, majd sebtiben hívta a tűzoltókat. Utólag kiderült, hogy szándékos gyűjtögetés, jaj bocsánat, illetve gyújtogatás történt, az egyik fürdővendégünknek volt egy kis "nézeteltérése" pár rossz arcú taggal. Na de nem is akarom nagyon szaporítani a szót, a csattanó most jön. Amikor megkérdeztük Teácskát, hogy miért nem szólt legalább nekünk rögtön, amikor meglátta a tüzet, ahelyett, hogy percekig meredten bámulta, csak ennyit válaszolt nagy nyugalommal:

-Jaa, én azzzt hittem, hogy a hajléktalanook gyújtottak ott tüzeet, hoggy melegedjeneek.

Köszi, puszi. Senki ne vessen meg ezért, de pont az ilyenekkel csináltatnék alkalmassági tesztet, amikor bejelentené, hogy gyereket akar. Ennyi ésszel hogy lehet egy gyereket felnevelni? Ha mondjuk a csöppség fuldoklik a fürösztővízben, az értelmes anyja csak néz rá meredten percekig, gondolván: „Jaaaa, én azzzt hittem, hoggy buggyborékossat játsszik a gyereek.”?!

Remélem, soha nem jut a csaj eszébe, hogy valaha gyereket akarjon. Bár ha azt vesszük, ez eleve lehetetlen. Mármint, hogy az eszébe jusson valami. A fejében lévő légüres térben szerintem nemigen fogalmazódik meg ilyen gondolat.

De kanyarodjunk szépen vissza a többi eset elmeséléséhez.

Egyik nap nagy tettre szántam el magam. Általában becsületesen ültem végig a munkaidőmet a munkaállomásomon, és csak kajálni „tűntem el”, ám mivel a forgalom kicsit gyérebb volt aznap, kihasználtam hát az oly ritkán adódó alkalmat, és elugrottam a bárba egy szelet csokiért. Amikor visszahuppantam a helyemre Julcsi mellé, megkérdezte:

-Voltál Beácskánál eszmecserélni?

Mostanra már remélem senki nem gondolja, hogy bántó voltam, amikor a következőt válaszoltam:

-Hát, vele nem sok eszmét lehet cserélni…

Természetesen a munkahelyünkön nem csak munkáról esett szó. Ha tehettük, elcsevegtünk erről-arról, kivel mi történt. Szegény Marika nagyon megszenvedett az egyik fogával, ami fölött végül meghozta a fogorvosa az ítéletet: ki kellett húzni. Másnapra úgy-ahogy begyógyult a helye, Marika beszélni is tudott, így elmesélte, mi volt vele előző nap. Teácska a vendégek kiszolgálása miatt csak később kapcsolódott be a beszélgetésbe, és érdeklődött, miről dumcsizunk. Marika kibökte:

-Képzeld, tegnap kihúzták a fogamat.

Teácska döbbent arcot vágott, elkerekedett a szeme, és vontatottan megkérdezte:

-Koomoolyaan? Kihúzzták az össsszes foogadaaat?

Újabb sokkterápiában részesültünk. Már nem emlékszem, mit felelt Marika, mert azt hiszem, inkább az önkéntes kómába menekültem, csak ne kelljen elviselnem ezt a butaságot a nap hátralévő részében.

De ezt mégis hogyan?? Marika nem tette többes számba, nem úgy hangzott el a mondat, hogy kihúzták a fogaimat! És ha ki is húzzák, akkor nem cuppan össze a szája szerencsétlen betegnek, hogy még nyammogni sem tud? Egyébként is, abba bele is halna! Elvérezne! Na jó, ez lehet túlzás (bár idős korban és vérzékenység esetén nem az). Még aznap este egyébként utánaolvastam a dolgoknak. Ha bírja a páciens, egyszerre bármennyit lehet húzni, elvileg. De nem javasolt az egyik oldal után ellentétes oldalról húzni. És a gyökér állapota is befolyásolja a műveletet. Ááá, nem is megyek bele. Csak nagyon feldühített ez a mérhetetlen butaság! Miért húzták volna ki az összeg fogát?? És hogy jött volna dolgozni másnap? Nem, ez nekem sok. Lapozok.

Hagyjuk most kicsit a munkát! Menjünk egy jó kis helyre! Legalábbis ezt terveztük a csajokkal az egyik szabad szombat esténkre. A csajok alatt értem magamon kívül a másik műszak pénztáros kisasszonyait – három darabot -  és természetesen Teácskát. Őt feltétlenül vinnünk kellett magunkkal, mert így sokkal olcsóbban megúsztuk a teljes agyzsibbasztást. Úgy értem, jelentősebb mennyiségű alkohol elfogyasztásának mellőzésével.

Még meg sem érkeztünk, máris kaptunk az agyba Teácskától. Miközben kedvenc szórakozóhelyünk felé közeledtünk, ami az X-Café névre hallgat, illetve bocsánat, helyesbítek: nem hallgat arra a névre, hiszen nincs füle, és tudata sem a helynek (bár talán több, mint Teácskának). Szóval csak így nevezik a helyet az emberek. Na, miközben már majdnem odaértünk, az egyik kollegina meglepett minket azzal, hogy ő már előre foglalt nekünk asztalt, tekintve, szombat éjszakánként mekkora tumultus szokott ott lenni. Teácskának feltétlenül meg kellett nyilvánulnia a következőképpen:

-És ha foglalok egy asztalt, az azt jelenti, hogy lesz asztalom?

Csak egyikünk nem kapott még agyhalált, ugyanis vissza tudott válaszolni:

-Igen, de nem viheted haza.

Nos, kimerítettem a témát. A jövőben egyéb, mókás vagy kevésbé mókás kis történetek elmesélése következik majd, esetleg egy-két más típusú gondolatmenet.

Jó olvasgatást kívánok!