Ahogyan azt ígértem, megosztok Veled még néhány különleges „élményt”, amit az Élményfürdőben sikerült beszereznem, amikor még az ott dolgozók lelkes táborát erősítettem.
Munkám során
két-nap-mint-két nap (mivel kettőt dolgoztam - kettőt pihentem) érdekesebbnél
érdekesebb emberekkel, és ebből adódóan izgalmasabbnál izgalmasabb
szituációkkal kellett csatákat vívnom. Nem mondom, volt, amelyik
összeütközésnél komoly károsodást szenvedett a türelmem és az ép elmém, de
szerencsére a pihenőnapjaimon sikerült redegenerálódnom. Mi, pénztárosok, mint
a frontvonalban állók, illetve ülők, azt a kiképzést kaptuk, hogy legyünk
segítőkészek, türelmesek; mosolyogjunk, és ami a legfontosabb: a vendégnek
mindig igaza van. Oké, ezt alá is írom, elvégre az ő pénzecskéjükből él a cég.
És most idekívánkozik egy "DE!". De amikor a "kedves
vendégek" nem vettek emberszámba, vagy azt láttam, hogy hiába tépem a szám
és osztom az információkat, néz rám meredten azt gondolva magában: mondjad hülye, akkor át-átvillant az
agyamon, vajon kockáztassam-e az állásom vagy legalábbis egy „beírást”, és váltsak
keményebb, esetleg flegma hangnemre; vagy pedig törődjek bele szép csendben egy
nagy sóhajjal körítve, hogy bizony nem vagyunk egyformák? Sajnos nem tehettem
meg, hogy az úgymond "hülye kérdésre-hülye válasz", számomra amúgy
igen szimpatikus és kedvelt módszert alkalmazzam, ezért csak gondolatban
játszottam el néhány példával. Párat most megemlítenék, ám azt még hozzá kell
tennem, már csak azért is voltak bosszantóak ezek az egyszerű mondatok, mert a
legtöbb esetben nem előzte meg őket a társas érintkezés alapja, a köszönés!!
Íme:
- Négyen
vagyunk.
- Én pedig
egyedül.
...
- Bemennénk.
- Én meg már
hazamennék.
...
- Jöttünk
fürödni.
- Nahát, én
meg dolgozni!
...
- Először
vagyunk itt.
- Én már 3
éve!
...
Ja igen,
értelemszerűen az első (szerintem provokáló!) mondat a vendég száját hagyta el,
a második csak a képzeletemben adott egy-egy lehetséges és kiérdemelt válaszom.
Volt olyan visszatérő eset is, ami leginkább nyáron volt érdekes, amikor akkora
vendégsereg özönlött fürdőnkbe, hogy nyugodtan nevezhettük az állapotot
„tömi-nyominak”. Nyári szezonban a sor vége általában a tőlünk kb. 100
lépésnyire lévő szálló előtt állt.
Elém kerül a
soron következő vendég - nyilván szokás szerint köszönés nélkül -, széles
ívben maga mögé mutat és közli:
- Ennyien
vagyunk.
- Jó, az
egész sor?? Abból hány felnőtt, hány gyerek, hány darab nyugdíjas és az úristen
bocsássa meg nekem, hogy meg merem kérdezni, de ki hová szeretne jegyet
váltani? Termálba? Szaunába? Élménybe?
Hm, kicsit
elgondolkodtam… (Igen, olyat is tudok.)
Mivel igen
nagy mennyiségű kis epizódról van szó, úgy döntöttem, folytatásosra veszem a
figurát, és több részletben teszem közzé az élményeimet.
Egyszóval:
most búcsúzom (hoppá, ez nem csak egy szó volt).
ott özönlöttek be a kedves vendégek
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése