Még mindig

Továbbfűzvén az eddig leírtakat:

Mindezek ellenére, vagy talán pont ezek miatt imádtam emberekkel dolgozni! Mindig volt valami újdonság, nem volt két egyforma nap.

A legjobbat még nem is írtam! Bár ez egyszeri eset volt, szerintem megéri pár sorban összegeznem.

Első információmorzsa: gyakran fordultak meg nálunk angolul kommunikáló vendégek.

Második információmorzsa: nagyon sok szlovák vendég fordult meg nálunk.

Harmadik információmorzsa: előttem a pulton található volt egy laminált, szlovák nyelvű tájékoztató.

A következő kis jelenet játszódott le a kasszámnál egy verőfényes napon. Bejött két angol úriember, és szokatlanul kedvesen és intelligensen érdeklődtek, mi újság nálunk, hogyan lehet bejutni, mik a szabályok stb. Az egyikük éppen a szlovákul megírt ártájékoztatót böngészte, és az egyik sorra bökve megkérdezte tőlem, hogy mi is van odaírva. Én meggondolatlanul csak annyit mondtam, hogy azt nem tudom elolvasni, bár ez az angol nyelvben értelmezhető úgy is, hogy nem tudok olvasni. A másik felkapta a fejét és amolyan félhangosan megjegyezte a társának: "Te, itt dolgozik és nem tud olvasni?" Szerencsére leesett a tantusz, és elmagyaráztam nekik, hogy nem olvasni nem tudok úgy általában, hanem a szlovák nyelvet nem tudom értelmezni. Hú, látni kellett volna a megkönnyebbülést az arcukon! Az akkor szolgálatban lévő biztiőrünk pont ott téblábolt körülöttem, és kíváncsi volt, miről tárgyaltunk mi hárman. Amikor elmeséltem neki, igen jót mulatott rajtam.

A következő szituáció leginkább akkor fordult elő, amikor sok volt a vendég, és állt, mit állt, kígyózott a pénztárak előtt a sor. 3 db pénztár közül az esetek többségében a bejárati ajtóhoz legközelebbit választották a vendégek, ami a 2-es pénztár. Rögvest jobb kézre mellette van az 1-es, ott ültem én, balra tőlünk kb. öt lépésre pedig a 3-as. Kis ideig (éppen addig, ameddig a hátunk mögött tébláboló műszakvezetőnknek fel nem tűnt) általában még kiélveztem a nyugis helyzetemet, ugyanis amint kasszát nyitottunk, a 2-es sorban taposták egymást a vendégek, tolakodtak, szuszogtak, kígyóztak, méltatlankodtak, ebből kifolyólag a mellettem ülő kolleginám majd’ elhagyta a haját, míg eközben előttem csak a nagy légüres tér volt. Nem tudom, talán nem úgy néztem ki, mint egy átlagos, hétköznapi pénztáros…

Nos, miután már a szemkontaktus megteremtése, mosolygás, integetés sem segített, nyomatékosan felhívtam magamra a figyelmet egy csatakiáltással:

- Tessék, lehet ide is jönni!

És erre mi történt? Az egész sor átállt hozzám, és a 2-es pénztár előtt alakult ki a légüres tér! Hiába, az emberekben is fellelhető a csordaszellem.

Ami még megtörtént: párbeszéd, amikor a kolléganőm adta a felvilágosítást a vendégnek:

- Van egy kinti meg egy benti medence.

- Benzines medence?!

Erre nem lehet mit válaszolni...

Vagy: élményrész előtt átlépő kapu elektromos karja leengedve, ezzel biztosítva a szabad és díjmentes átjárást, odabent díszkivilágítás, ricsaj és úszkáló emberek. Vendég kérdése:

- Nyitva van az egész?

- Neeem, akik bent vannak a hullámmedencében, csak statiszták. Menjen innen! Zártkörű rendezvény.

És még: amíg különdíjas volt az élményrész, az előtte álló forgókaros kapu üzemben volt. Persze akkor sorra nekirontottak az emberek, és feszítették ész nélkül, pedig az órájukkal működött volna. Amióta azonban bekerült az alap-szolgáltatásunkba, nem üzemelt a kapu, nonstop le volt eresztve a kar. Csak át kellett volna sétálni rajta. És mit figyelhettünk meg úszómester kollégáimmal? Püfölik az órát a leolvasón, pedig nem is világít, sőt, olyan is volt, aki fel akarta emelni a lógó forgókart... Igen, no comment.

Telefonon egy kedves érdeklődő: ha egy órás az út ide, mikor induljon el, hogy pont ne a telt házat fogja ki?

- Nos, mivel olyan programot nem telepítettek a gépünkre a rendszergazdák, amivel előre kiszámolhatjuk, mikor adjuk ki az utolsó szabad szekrényt; és azt sem árulta el a betelefonáló, hogy milyen gépjárművel jön, abban hány személy utazik és mennyi a pluszteher csomag, esetleg teli tank formájában; illetve voltunk olyan figyelmetlenek, és nem néztük meg az előrejelzésben az aznapi szélerősséget és szélirányt, így csak annyit tudok kis szégyenpírral az arcomon válaszolni, hogy nem tudom. De egyébként persze jogos volt a kérdés.

Csörög a telefon. Illedelmesen, annak rendje és módja szerint felveszem a kagylót, majd kis idő múlva a mellettem ülő kollegina, mivel a hívó felet nem hallja, a következő fél-párbeszédnek lesz fültanúja: "-...egész napos a jegyünk ...nincs időkorlát ....nem, egész napos ...nem négyórás ...zárásig lehet maradni a jeggyel ...igen, este 8-ig lehet maradni." Én már csak azért is végig higgadt hangon soroltam a litániát. A több mint 3 év, amit a cég életében eltöltöttem, igen rugalmassá edzette az idegrendszeremet.

Telefonos kérdés:
(A választ a mai napig nem tudom rá. Erre nem lehet mit válaszolni.)

- Jó napot, csak azt kérdezném, hogy a 10-től 15 óráig érvényes belépő 3 óra időtartamra szól?

Vagy:

- És ez a 10-től 3 óráig szóló jegy egész napos?

Bonyolult jegytípus:

- Van 800 Ft-os jegyünk, az délután 3 óráig szól.

- És az mennyibe kerül?

Egyik nyáron, teltháznál történt, hogy pofátlanul ki mertem menni jócskán fél 2 után ebédelni. Zárójelben: a teltház azt jelenti nálunk, hogy mivel a szekrények befogadó kapacitása, illetve a karszalagok száma véges; akkor jöhet be vendég, ha egy bent lévő megunja magát, és kilép. Ilyenkor a 3 kasszából az egyik kifelé enged, a másik befelé. Tehát a harmadik pénztáros úgymond üresjáraton megy, tartalékos. Szóval kimerészkedtem ebédelni, és amikor visszaértem a munkaállomásomra, Julcsi (2-es számú pénztáros) odasúgta nekem, hogy egy vendég elkezdett méltatlankodni: “Miért nem megy a sor, mire kell annyit várni, hol a harmadik pénztáros?” Julcsi közölte, hogy ebédelni mentem, mire a kedves vendég epésen megjegyezte: “Ilyenkor kell ebédelni?”

Végezetül egy vicces kis szitu: Általában megkérdeztük a vendéget, szaunával kéri-e a jegyét. Marika (1-es számú pénztáros) is hasonlóképpen tett, amikor – miután a vendég kikérte a jegyet – nekiszegezte a kérdést: “Szaunával vagy szauna nélkül kéri?” A páciens megrökönyödött arcot vágott, majd visszakérdezett: “Hogyan?!” Marika - immáron lassabban - megismételte a kérdést. A vendégnek ekkor esett le a tantusz, s jót nevetett magán, ugyanis ő azt értette: “Szalonnával vagy szalonna nélkül kéri?”