2018. február 5., hétfő

Tehetséges seggrázók


Kicsit most zavarban vagyok, mert azt sem tudom, hogyan vezessem elő a belőlem kibugyogni kívánó gondolatokat. Egyszer már elmélkedtem erről a témáról (Ribiképzés gyermekeknek), de az a helyzet, hogy azóta sajnos még tovább züllött a világ…

Már jó ideje futnak az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő, híres-neves talentum-kereső műsorok világszerte. Döbbenet, amit azokban láttam a youtube-csatorna jóvoltából.

Van ez a “táncműfaj”, vagy a jó ég tudja, minek kellene neveznem ezt a dolgot. “Twerk”, magyarul seggrázás. Mondjuk, egy kis kutakodás után sikerült megtalálnom a jelentését: “Kedvelt zenére provokatív stílusban táncolni, szexuális aktust imitáló csípőmozgásokat végezve.” Igen.

Na szóval. Fent nevezett remek és roppant igényes műsorokban sokan ezzel a produkcióval lépnek fel. Ebben érzik magukat tehetségesnek. Mi tagadás, némely nőnek tényleg a vérében van a ritmus, és igen formás hátsóval büszkélkedhet. Na de!

Volt egy 18 éves leányzó is, aki ezen a téren igyekezett csillogtatni hatalmas tehetségét. Nem tudom, mennyi lehetett a testzsír százaléka, de csak úgy rengett rajta a háj, miközben a színpadon vergődött. Nem is igen volt fitt csórikám, mert az alig másfél perces produkciója után levegőt is alig kapott, épphogy össze nem rogyott.

Szerencsére azért a legtöbb versenyző, aki a seggrázás számban indult, igen tetszetős volt a szemnek. És mégis, az egyik orosz zsűritag arcára már kiült a tömény undor, valahányszor fent nevezett műfaj egy képviselője tárult a szeme elé. Szegény, biztos megcsömörlött.

Ó, a tárulásról jut eszembe! Egynémely hölgyeménynek a produkciója közben, amikor éppen a padlón vonaglott, és hihetetlen módon beterpesztett… jaj, nem is tudom, hogyan írjam ezt le szépen? Na jó, kimondom: egy pillanatra még a petefészkét is láthatta a nagyérdemű nézősereg.🙈 És ekkor gondolkoztam el azon, hogy ez miben tehetség? Vagy ezzel mi a céljuk az előadóknak? Számukra kielégítő annyit látni pozitív visszacsatolásként, hogy a férfiak nyalják a szájukat, el ne cseppenjen a nyáluk?

Felmerülhet a kérdés, vajon lehet-e még az ilyen jellegű előadásokat fokozni? És lehet! Ha például csapatostól rázzák a valagukat a csajok! Az persze mellékes, hogy nem tudnak szinkronban mozogni, de hol várható el ez egy csoportos előadástól, nem igaz? Számomra persze az is elgondolkodtató, mit keres egy tizenhat éves lány kurvás ruhában egy országos tévéműsorban, a seggét rázva? Vajon büszkék rá a szülei?

Az a legdurvább az egészben, hogy ez még csak a jéghegy csúcsa. Hiszen olyan remekbeszabott produkciót is levetítenek főműsoridőben, ahol egy jótestű párocska néhány táncmozdulattal körítve levetkőzteti egymást; vagy ahol úgy táncizik egy gerlepár, hogy közben egymás szájában van a nyelvük. Félve kérdezem meg: így mi felé haladunk? Néhány év, és eljutunk oda, hogy balettozgatás közben a férfi megujjazza a nőt a színpadon? Vagy egyéni produkció keretében egy felfedezésre váró tehetség bemutatja, meddig megy fel neki egy sörösüveg? Túlzok talán? Nem hinném. Hiszen olyan dolog ez, mint ami arról a kísérletről szól, amikor a békát egyből beledobják a forró vízbe (kiugrik), vagy pedig beteszik a vízbe, amit elkezdenek melegíteni alatta (békésen megfő). Ugyanez van a médiában is. Szép lassacskán egyre tovább feszegetik a határokat. És ha a néző önfeledten ujjong egy néhány éve még megbotránkoztatónak számító műsor láttán, az egy idő után elfogadott lesz, amit persze überelni kell valami még extrémebb, még perverzebb és betegebb dologgal.

Mindezek fényében csodálkoznunk kellene azon, hogy tízéves gyerekek, ismétlem, tízéves gyerekek párosodnak az iskola budijában (ezt egy tanár ismerősöm mesélte)? Vagy kislánykák kifordulnak önmagukból, és tizenévesen (vagy még inkább tízévesen) olyan videót töltenek fel a facebookra, ahol miniruhában rázzák magukat? Csak ahogy azt a tévében látták… És vajon hol van ilyenkor a szülő?

Mondjuk ez sajnos nem újkeletű dolog, erről azonban már tettem említést az első bekezdésben szóba hozott bejegyzésben. Úgy tűnik, azóta egyre csak züllik a világ. Olyannyira, hogy egyre gyakoribbak az ilyen történetek: az általános iskolás kislányokat elviszik pszichológushoz a szülők, és csak ott derül ki, miért is lelki beteg a gyerek. Azért, mert már az összes lány osztálytársát használják a fiúk orális szexre, csak őt nem, mert duci, és nem kell senkinek.😢

Említettem már azt is, hogy évek óta nem tévézek, és az ilyen jellegű műsorokat is leginkább a blogíráshoz szükséges kutatómunka miatt nézem. Felvetődött bennem egy kérdés: manapság tényleg ezt a szellemi táplálékot nyújtja a tévé? Ám ahogy látom, hiába ömlenek a varázsdobozon át ezek a - többséget - szórakoztató műsorok, a nézők agysejtjei mégis minőségi éhezésben szenvednek.

2018. január 28., vasárnap

Kultúráld magad!


Január 22-én tartjuk a magyar kultúra napját, mely eseményt 1989 óta ünneplünk. Azért erre a dátumra esett a választás, mert Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a jeles napon tisztázta le Csekén a Himnusz kéziratát.

Azért döntöttem eme téma mellett, mert január 19-én a helyi művelődési házban (ahol jelenleg dolgozom) ennek kapcsán volt egy jó kis rendezvényünk. A Békéscsabai Jókai Színház négy színésze jött el hozzánk, akiknek köszönhetően egy igen színvonalas előadást élvezhetett az erre kíváncsi néző. Akiből sajnos nem volt sok, sőt… Hiába hirdettük az eseményt több vonalon, ráadásul a könyvtárba betévedt ügyfeleknek is reklámoztuk, mégsem tolongtak az érdeklődők, sajnos.

Jön még egy sajnos. Az egyik idősebb néni, amikor hívtuk az ingyenes rendezvényünkre, ekképpen nyilatkozott: “Jaaaj, én akkor sem jövök, ha ti fizettek nekem érte. Otthon mennek a tévében az én kedvenc sorozataim, én azokat nézem.” Na igen, kinek mi a szellemi tápláléka.

Ez most csak egy ilyen kis nyúlfarknyi szösszenet. Na de amit a következő bejegyzésemben tervezek leírni, az nem lesz piskóta! Elöljáróban annyit, hogy a talentum-kereső műsorok egyes szereplőit fogom ízekre szedni.

Addig álljon itt néhány kép az Arany János-emlékév alkalmából rendezett zenés irodalmi est előadásából.




2018. január 21., vasárnap

Műszakváltás


Tulajdonképpen egy picurka vicces véletlennek köszönhető, hogy megfogalmazódott bennem ennek a bejegyzésnek a megírása. Készítettem egy képet a fentebb említett momentumról, amit alább megtekinthetsz majd.

Amikor a könyvtár új könyveket vásárol, akkor az “újoncokkal” meglehetősen sok munka van: kikeresni a kódjukat, címkét ragasztani az előlapjukra és gerincükre, pecsételni, könyvkártyákat gyártani, bevételezni a számítógépes rendszerbe. Ja, és még a leltárkönyvbe is fel kell vezetni őket. Mivel roppant mód szeretek az ilyen dolgokkal pepecselni, önként és ...na jó, ha nem is dalolva, de dúdolva magamra szoktam vállalni ezeket a feladatokat.😊

Ezen a héten könyvkártyákat készítettem a számítógépen, amihez sablont használok, tehát csak az adatokat kell átírogatnom. Schobert Norbert: A nagy kalóriahazugság című szerzeménye után egy mesekönyv következett. Törlök-gépelek-törlök-gépelek, és egyszer csak a következő félkész kártyát pillantom meg a monitoromon:

Elég sokáig elkacarásztam magamban a dolgon.😄

Na de mire is akartam eredetileg kilyukadni? Talán csak arra, hogy egy ideje azt vettem észre magamon, hogy egyik műszakból csöppenek a másikba. Van ugye a munkahelyem főállásban, a háztartás vezetése, az állatkáim pátyolgatása, edzés, két blog vezetése, egy készülő könyv írása, és természetesen a legfontosabb dolog: egy férj! Hát nem állítom, hogy nem kellett megtanulnom zsonglőrködni az idővel…

Érdekes, hogy nemrégiben az egyik ismerősöm, miután elregéltem neki, mennyit pörgök, megjegyezte: “Hiszen te midig ilyen voltál.” Ezen kissé meglepődtem. Tényleg? És tényleg! És tulajdonképpen én ezt élvezem!😃 Ez tölt fel. Ez, hogy egyik műszakból csöppenek a másikba, miközben az agyam folyamatosan dolgozik; terveket szövök, feladatokat gyártok, ötletelek.

Persze tudom, mennyire fontos a pihenés is. Szoktam én pihenni, hol többet, hol kevesebbet. És ami a lényeg: most már teljesen máshogy állok az eddigi időhiányom nagy problémaköréhez. El is mesélem, hogyan:


Már csak egy gondolatot szeretnék megosztani Veled. Sokáig sajnos lelkiismeret-furdalásom volt, valahányszor pihenni merészeltem, és nem pörögtem állandóan. Ezen sokat kellett dolgoznom, hiszen nyugodt pihenésre igenis szükség van! Nekem a következő idézet segített a legtöbbet ennek az elfogadásában, amit Neked is megszívlelendő tanácsként adhatok:
“A pihenés befektetés önmagadba.”

2018. január 12., péntek

Nyugi van, nyuggerek!


Ennek a bejegyzésnek az ötlete már a tavalyi nyugdíjas mikulásbuli óta motoszkál bennem. Sajnos nem lesz túl vidám ez az iromány.

A művelődési ház dolgozóit az a megtiszteltetés érte, hogy részt vehettek a nyugdíjas klub rendezvényén, ami amellett, hogy a Télapót ünnepelte, egy megbeszéléssel kezdődött. Mindössze arról volt szó, hogy a negyvenöt éves fennállásukat milyen keretek között tudnák méltón jubilálni az idősek. Én akkor szomorodtam el a legjobban, amikor az egyik felszólaló bácsika tényszerűen közölte a helyzetet: sajnos nincs mindenkinek 2000 Ft-ja arra, hogy részt tudjon venni ezen a kivételes ünnepségen. Bakker!😳 Én így nem akarok nyugdíjas lenni!! Minek dolgozik az ember tisztességesen egy életen át, ha még szecska 2000 Ft-ja sincs arra, hogy a barátaival elfogyasszon egy finom vacsorát?

Tulajdonképpen aznap tudatosult bennem, miért is figyelhető meg a magyar embereknél, hogy lefelé görbül a szájuk. Tudod, amikor látszik is az ajkuk két oldalán a lefelé futó, mély, szomorú barázda. Nincs 2000 Ft-juk…😞

Eszembe jutott még valami. Amikor még az Élményfürdőben dolgoztam Sóstógyógyfürdőn, egyszer találtam egy száz forintost a fürdő udvarán, aminek roppant mód megörültem. A kolléganőm vigyorogva megkérdezte, mire fogom költeni azt a rengeteg pénzt. Én vidáman csak annyit válaszoltam, hogy “ha veszek belőle két kiflit, akkor elmondhatom, hogy van mit a tejbe aprítanom.”

Nézzük csak, mit mondhatnak a mai öregek? “Gyermekeim, ilyen világ ez. Sehogyan sem tudok a nyugdíjamból 2000 Ft-ot kiküszködni. Nekem nincs mibe aprítanom a nincs mit.”...

2018. január 6., szombat

Újévi meglepetés


Szokás szerint minden hónap első napján ráállok a mérlegre. A januári mérkőzésem eredménye láttán kissé vegyes érzések öntöttek el. Örültem is, meg nem is; bosszankodtam is, meg nem is.

Most sokak szemében biztosan nem leszek túl népszerű, de az ünnepek alatt nemhogy nem híztam, hanem még fogytam is. Holott - és ez most vérlázító lesz - én már nem akartam fogyni!😅 Legalábbis kilóban mérve nem. Viszont úgy az elmúlt egy évtől számítva keményen küzdöttem azért, hogy a testzsíromból lefaragjak pár százalékot.

Júniustól szinte pontosan ugyanazokat a számokat mutatta nekem a mérleg. Ám most, meglepetésemre, fogytam két kilót, és nagy örömömre a testzsíromból is sikerült lefaragnom másfél százalékot! A szervezetem víztartalma pedig nőtt egy százalékkal, ami szintén nem rossz dolog.

Igyekszem röviden összefoglalni, véleményem szerint mi indíthatta be a fogyást.

Október közepétől heti egy-két alkalommal felpattantam a spinning-cangámra, és intervalloztam egy jót. Mindössze tizenöt-húsz perc elég volt ahhoz, hogy kiköpjem a tüdőmet, és patakokban ömöljön rólam az izzadtság!😂 Most gyorsan el is reppelem, mit jelent intervallul edzeni.

Ezen felül az erősítő edzéseimhez nagyobb súlyokat kezdtem el használni, valamint körülbelül másfél-két hónapja igen drasztikusan lecsökkentettem a sófogyasztásomat. Nagyjából ennyi.

No de a lényeg: új év, új lehetőségek; új terveket lehet megvalósítani, vagy csak kitalálni; új fogadalmakat lehet tenni!😁

Mindenkinek kívánok a 2018-as, és természetesen az azt követő esztendőkre is erőt, egészséget, kirobbanó életkedvet és tettvágyat, boldogságot!🙌

2017. december 18., hétfő

Évzáró gondolataim


Ebben a bejegyzésemben négy, az adventhez kapcsolódó fogalomról szeretnék pár gondolatot írni. Ezeket a fogalmakat jelképezi az adventi koszorún az a négy gyertya, amelyeket december hónap egy-egy vasárnapján gyújtunk meg, s amelyek fényében hittől, reménytől, békétől és szeretettől ragyog a szívünk is.💖

Hit
Talán hihetetlenül hangzik, de hittel bármit megvalósíthatsz. Ha elhiszed, hogy amit kigondoltál vagy amit elterveztél, sikerülhet, akkor félig már meg is valósítottad az álmodat. Előfordulhat, hogy olyanok kerülnek az utadba, akik nem hisznek benned, ám csak az számít, hogy Te mennyire bízol magadban. Ha szeretnéd, egy idézettel is meg tudlak erősíteni Téged: “Ha hiszel benne, hogy megérdemled, az Élet megadja neked.”

Remény
Reménykedtél már valaha valamiben? Hogy emlékszel, közben milyen érzés töltött el? Ugye pozitív? Hiszen azért szorítottál, hogy sikerüljön a dolog, igyekeztél az összes pozitív energiádat mozgósítani azért, hogy valósággá váljon az, amiben reménykedsz. És azt megfigyelted, hogy hiába fordul elő egyszer-egyszer, hogy a kívánt dolog nem teljesül be, akkor sem hagysz fel örökre a reménnyel? Nem hiába igaz ez a mondás (is): “A remény hal meg utoljára.”

Béke
A karácsony nem csak a szeretet, hanem a béke ünnepe is. Ilyenkor elcsendesedik a bennünket körülvevő, mindig rohanó, csodálatos világunk, elhalkulnak a fejünkben zakatoló gondolatok… még a föld is békésen szunyókál a puha hótakaró alatt. Próbáljunk mi is békével fordulni embertársaink felé! Ássuk el a csatabárdokat! A fagyos föld nem lehet kifogás!

Rendhagyó módon az utolsó fogalomról szóban fogom elmondani a gondolataimat. (A felvétel december 10-én készült a községi ünnepségünkön, amelyen a Művelődési Ház dolgozói szerepeltek.)
Szívből szóló szavaim

Végezetül engedd meg, hogy egy rövidke versikével kívánjak Neked és Szeretteidnek Békés, Áldott ünnepeket!

Bejegyzésemnek ezennel vége,
költözzön hát szívetekbe béke!
Életetek legyen bármilyen kemény,
gondoljatok arra, hogy mindig van remény.
Hitetek mindennap legyen veletek,
s öleljen körül mindenkit a szeretet!

2017. december 8., péntek

Méregzsák


Vajon a Télapó rosszat akar a gyerekeknek? Nem hinném. Akkor ha feltételezzük, hogy ő nem is létezik, a szülők akarnak rosszat a gyerekeiknek? Igazából ezt sem hiszem. Attól tartok, sokkal inkább a tájékozatlanságuk vagy nemtörődömségük lehet az oka, hogy szegény kisgyerekeket december hatodikán még a szokásosnál is nagyobb mértékben árasztják el mérgekkel. Persze a jóságos Mikulás nevében!

Bevallom, rég voltam gyerek, mégis tisztán emlékszem a következő sorocskákra: “Van zsákodban minden jó, piros alma, mogyoró.” Hol??! Manapság egy ilyennel odaállítanánk bármelyik gyerek elé, biztosan a fejünkhöz vágná a piros-alma-mogyorót!😅

Tulajdonképpen egyik munkahelyi szokásunk ihletett ennek a bejegyzésnek a megírására. Nálunk ugyanis a művházban van olyan lehetőség (persze biztosan máshol is), hogy a szülők elhozzák a gyerekeknek szánt, mérgekkel teletömött csomagokat, és december 5-én a “Mikulás bácsi” sorra járja a címeket, hogy az édességre kiéhezett gyermekeket elárassza függőséget okozó, egészségre ártalmas stimulálószerrel, vagyis cukorral. Most akkor nevezzem őt drogdílernek?🙈🙊

Egyébként az, hogy a cukor méreg, nem az én véleményem, hanem tény (Cukorhorror)! Ám hogy az egészségromboló hatás teljes legyen, ott lapulnak a csomagban a nápolyik meg különböző bolti piskótaszeletek, amiknek az alapja agyonfinomított búzaliszt, hidrogénezett növényi olajok, mesterséges ízfokozók meg egyéb művi adalékanyagok. Ez kell a fejlődő szervezetnek!

Jut eszembe, milyen “vicces” dolgot láttam a Mikulás-csomagok között: olyan zsákocskákat, amiket nem ám a jóságos Télapó kedves és jól bejáratott reklámarca díszített, hanem különböző mesefigurák, akiknek egyébként közük nincs ehhez az ünnephez. Na de ez a hagyomány is “elbizniszesedett", úgy látom. (Meg persze úgy látom, béna vagyok az új szavak kreálásában…😂)

Most biztos én leszek a csodabogár (ám remélem, nem egyedül én gondolkodok így), de elmerengtem azon, mi lenne, ha olyan csomagot kapnának a gyerkőcök, amiben gyümölcsök (piros alma, narancs, banán), dió, mogyoró, jó minőségű étcsoki lenne; sőt, fahéjrudacskát is el tudok képzelni az egészséges finomságok között. Micsoda illatos csomag lenne egy ilyen!😊

No jól van, nem ábrándozok tovább. Inkább befejezem eszmefuttatásom, és próbálok nem gondolni arra, hogy ezekben a napokban mennyi mérget falnak fel csóri gyerekek.