Már több mint fél éve rendszeresen szerepel az életemben a
mozgás. Nekem sokat segít a kitartásban az, ha apróbb, de konkrét célokat tűzök
ki magam elé. Éppen ezért vágtam bele a második olyan “kihívásba”, aminek a
végén az volt a jutalmam, hogy Igen, megcsináltam!
Az első, internetről letöltött harmincnapos programom az volt,
hogy el kellett jutnom harminc guggolástól kétszáz elvégzéséig. Nem állítanám jó
szívvel, hogy felért egy pihentető hawaii nyaralással, de megcsináltam. Ám
amibe legutóbb fogtam bele, az már sokkal nagyobb elszántságot és kitartást
igényelt!
Harminc napos, igen jól felépített hasizom-erősítő kihívás
táblázatot találtam a neten, ami a bejegyzés végén lesz megtekinthető. Én
annyit csaltam benne, hogy nem harminc, hanem háromszor harminc nap alatt teljesítettem, ám
hozzáteszem, hogy emellett másfajta mozgásformákat is űztem majdhogynem
nap-mint-nap. Egy héten átlag kb. egy-két pihenőnapom volt a tornában.
Szóval, amint az látható lesz, X darabszámú gyakorlat elvégzésétől kellett eljutnom a végső célig. Kb. az edzésprogram felénél nyert
bizonyságot számomra egy vicces kis mondás: “A sport megtanít győzni,
veszíteni, káromkodni.” Bizony egy-egy sorozat végén, amikor a maradék levegőt
préseltem ki a tüdőmből, egyúttal kiszaladt a számon egy kis szitkozódás is. Ám ez nem amolyan dühödt káromkodás volt, hanem ártatlan kis “a jó büdös életbe”
és hasonlók, szóval semmi csúnya dolog. 😅
Amíg el nem felejtem, hozzátenném az előző jó kis idézethez,
hogy a sport megtanít sírni is. Hol fájdalmadban, a határaidat feszegetve, hol
pedig a boldogságtól potyognak a könnyeid. Amikor teljesítettem a lent
található kihívásból az utolsó napi adagot is, és a végén a plank után
kocsonyamód reszketve, izzadságban fürödve a törölközőre rogytam, kis híján
sírva fakadtam örömömben. Az valami hihetetlenül eufórikus érzés, ha kitűzöl
magad elé egy célt, és önmagadat, valamint a kételyeidet és félelmeidet
legyőzve, a határaidat feszegetve teljesíted! Az a lényeg, hogy úgy kell
nekikezdeni: “én ezt ma megcsinálom”. És akkor meg is csinálod. De ezzel nem
csak én vagyok így, ez nem valami különleges velemszületett adomány. Bárki, aki
valóban elhatároz valamit, és amiről el is hiszi, hogy meg tudja csinálni,
akkor nincs akadály!
Érdekes dolog, hogy pont azon a hétvégén látogatott meg egyik unokanővérem, amikor éppen az utolsó két nap volt már csak hátra a kihívásból.
Mutattam Gabinak a kinyomtatott táblázatomat, ránézett, és nekem szegezte a
kérdést: “Te jó ég, 120 mp plank, az két perc, hogy csinálod meg?” Én csak
annyit válaszoltam neki: “Úgy, hogy elhatározom, hogy megcsinálom.”
Hasra annyira szeretek edzeni, hogy eldöntöttem, még egyszer
elvégzem ugyanezt a kihívást, de nem ám egy év alatt, hanem ténylegesen harminc nap
alatt. Mellette pedig fel kell készítenem magam egy húsz kilométeres
teljesítmény-túrára, ami október tizedikén lesz, és ahová nem úgy akarok elmenni,
hogy kemény egy kilométert sem tudok a végelgyengülés határának súrolása nélkül
teljesíteni. Na jó, azért túlzásba sem akarok esni. Olyat például nem csinálok,
hogy addig szálkásítok, amíg halcsontváz lesz belőlem.
A végére, azt hiszem, nem maradt más hátra, mint a príma kis
táblázat megmutatása. Íme, a teljesített küldetés:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése