Londoni csapás

Megdöbbentő jelenetnek voltam szemtanúja ez év tavaszán Londonban. Lehetséges, hogy egyes emberek még csak említésre sem méltatnák az alábbi esetet, én mindenesetre úgy döntöttem, megosztom Veled a történteket.

Tibimmel a londoni albérletünktől nyolc percnyi kutyagolásra lévő metróállomásra tartottunk egyik hétköznap reggel. Mindig ugyanabban az időpontban indultunk, így meg sem lepődtem, amikor a belépőkapu előtt a szokásos arcokkal találkoztunk. Többek között ott volt egy lengyel párocska is (olyan harmincasok, már ami a korukat és az intelligencia-hányadosukat is illeti), akik éppen a bérletüket akarták volna feltölteni az automatánál. Eleve első pillantásra sem voltak nekem szimpatikusak, de ahogyan akkor viselkedtek, azzal végképp leírták magukat előttem.

Az történt, hogy a sorban előttük lévő indiai srác kicsit tovább bajlódott az automatánál, mint amit a királyi pár méltóztatott volna türelmesen kivárni. Így hát, amikor szerencsétlen fickó sikeresen becsekkolt a kapun, akkor a lengyel állat a kapu külső feléről nekiállt kiabálni vele (persze eléggé gyászos angoltudással), hogy mit képzel, húzzon vissza az országába, majd még le is cigányozta a meglepődött indiait. Itt most hozzáteszem, attól, hogy valakinek (pölö szóban forgó lengyel tuskónak) akkora zsíros, lelógó hasa van, hogy a szállításához célszerű lenne egy talicska, még nem kellene izomkolosszusnak képzelnie magát, és belekötni mindenkibe - természetesen a metró beléptető kapujának biztonságos takarásából…😏 Megjegyzem, a lengyel nő is ritka ocsmány átalakuláson ment keresztül! Amúgy szép arcú lett volna, de mivel sütött belőle a gyűlölet és a rasszizmus, és csúnya szavakkal vagdalkózott, számomra nem mutatott szebben, mint egy kifakadt gennyes kelés.

Ez a gusztustalan, ellenséges, agresszív viselkedés engem annyira szíven ütött, hogy majdnem sírva mentem be a munkahelyemre. Miért kell így nekitámadni a másiknak? Az a vadbarom nem késte le a metrót, bőven volt ideje feltölteni a szaros kártyáját. És még ő ebrudalná ki az indiait Angliából? Nem egy munkahelyen tapasztaltam azt, hogy az indiaiak dolgosak, kedvesek és segítőkészek, ellenben a lengyelek ellenségesek, és annyira rettegnek a munkától, mint egy vízbefolytási kísérletet túlélt macsek a kiskanálnyinál nagyobb mennyiségű víz tárolására alkalmas edény megközelítésétől.

És most jön a csattanó! Ugyanez a bunkó párocska egy másik reggelen éppen előttünk próbálta feltölteni a bérletét. Nem tudom, hogy ezzel törekedett-e egyensúlyra az Élet, vagy szimplán béna volt a fickó, mindenesetre percekig szerencsétlenkedett a masina előtt, miközben élete értelme idegesen, eltorzult arccal, szemforgatva ciccegett mellette, míg végül elunta hős lovagja bénázását, kikapta a kezéből a bankkártyát, és megoldotta ő a helyzetet. Hát ez a férfiállatnak azért roppant égő lehetett. Amikor becsekkoltak a kapun, nem is nézett senkire, hogy aznap éppen kibe is lehetne belekötni.

Tanácstalan vagyok, miféle frappáns szólás-mondást kellene idebiggyesztenem. Ki mint vet, úgy arat? Kölcsönkenyér visszajár? De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy az életben amit adsz, előbb-utóbb azt kapod vissza.

(a kép csupán illusztráció)