Pesti mese

Úgy döntöttem, mesélek kicsit a múlt hetem néhány napjáról, mert igencsak rendhagyóra sikeredett. Nem kevés egyeztetés után sikerült összehozni, hogy Pestre utazzak, ahol egyszerre két unokanővéremmel is bandázhattam.

Engedtessék meg pár szóval bemutatnom őket. Gabi egy évvel idősebb tőlem, gyerekkorunkban nagyon sok időt töltöttünk együtt, és szerencsére felnőtt fejjel is igen jól megértjük egymást. Judit, Gabi nővére már kicsit más korosztály, a zsenge negyvenes éveiben nyargal, de olyan fiatalos és életvidám, hogy simán letagadhatná azt a hét-nyolc év pluszt, ami velünk szembeni előnye. Jut eszembe, Judittal csak ritkán szoktunk találkozni, mivel ő Németországban lakik. Most a párjával látogatott el kis időre Magyarországra.

A hétfői napom előkészületekkel telt. Mivel úgy beszéltük meg, hogy Juditékkal együtt indulok majd vissza kocsival csütörtök reggel, így alaposan körbetakarítottam a lakást, valamint egy kis vendégváróval is készültem: sütöttem diós linzert, valamint házi pizzalapot, amit lefagyasztottam, hogy csütörtökön csak rácsapjak egy kis feltétet, és ebédre megkínálhassam vele magunkat. Végezetül pedig összepakoltam szerény kis motyómat. Mondanom sem kell, annyira vártam már a Pesti kikapcsolódást, hogy jobban be voltam sózva, mint disznóvágáskor egy oldal szalonna!

Kedden még a tyúkokat is megelőztem ébredés szempontjából, ugyanis négykor csörgött a vekker. Sem a kora hajnali időpont, sem pedig az odakint tomboló vihar nem tántoríthatott vissza! Mit nekem egy kis dörgés-villámlás? Különben is olyan luxusban volt részem, hogy Tibim elfuvarozott Köröstarcsáról Mezőberénybe, ahonnan a buszom indult.

4:55-kor indult is a busz. A tájjal együtt az időjárás is változott. Mire Békéscsabára értünk, ahol át kellett szállnom a pesti járatra, már gyönyörűen sütött a napocska.

Juditék roppant aranyosak voltak.😊 Amint megérkeztem, már nyomták is a kezembe a pesti napijegyet, hogy íziben megkezdhessük a csavargást szép fővárosunkban. A keddi napot mi hárman, lányok kolbászoltuk végig, Judit párja, Bernd úgy döntött, egyedül barangol a nagyvárosban. Késő délután estünk csak be Gabiékhoz, ahol a főhadiszállásunk volt, de nem ám pihenés következett! Egy-egy gyors zuhany után már robogtunk is ki a lakásból, ugyanis Juditnak időpontja volt a pedikűrösnél. Gondoltam, ha már úgyis ott vagyunk, bepróbálkozok, hátha leoperálják rólam azt a fránya tyúkszememet, úgysem láttam vele semmit, akkor meg minek tartsam magamon? Szerencsére belefért az időbe a “tyúkszemvakítás”. Igen ám, de Juditnak több problémája is volt a csülkeivel, így egészen késő estig elhúzódott a kezelése. Egy ízben, 20:10-kor rápillantottam az órára, és odasúgtam Gabinak: -Te jó ég, már alvóidő van!

Gabi csak bazsalygott. Ő már megszokta, hogy pacsirtaként élek, ám az egyik férfivendég pont meghallotta “kifakadásomat”, és igencsak elcsodálkozott, hogy valaki "délután" 20:10-kor álmosodni kezd.😅 Végül is még emberi időben, kicsivel kilenc után sikeresen hazaértünk, én pedig végre eltehettem magam másnapra.

Meg sem lepődtem magamon, amikor szerdán már hajnal öt előtt felkeltem (magamtól). Amíg a többiek alukáltak, én olvasgattam. Reggeli után Judit és Bernd elindult túristáskodni, mi ketten Gabival pedig Pláza-napot tartottunk kirakat-nézegetéssel, egy finom kis ebéddel a főzelékesnél, és egy mozival. Mozi után Gabi a kocsijához ment, én pedig átszaladtam a Plázával szemben várakozó buszba, ahol otthagytam négy és fél deci véremet. Na jó, ez így ijesztően hangzik. Szóval, mivel szeretek vért adni, Gabival kinéztük a neten, hol van hozzánk legközelebb véradás. Pont az Árkád-dal szemben szerveztek be egy véradó buszt aznap, így örömmel ügettem át két zebrán, hogy elintézzem a véradást. Régebben Gabival együtt jártunk véradásra, csak sajnos (nagy bánatára) egy gyógyszer állandó szedése miatt ő már nem adhat a véréből.

Rutinos véradó lévén nekem már mondani sem kellett, hogy bőségesen vacsorázzak, és az ilyenkor szinte kötelező édességfogyasztást is mindenféle duzzogás nélkül teljesítettem.

Szép lassan felvirradt a hazaút reggele is. Természetesen Murphy törvénye megint utolért, ugyanis hiába készültem elő az ebédnek valóval oly’ lelkesen még hétfőn, Juditék csak sebtiben megvillámlátogattak minket, illetve a fészkünket, és már indultak is tovább Nyíregyházára, ahol az anyukájuk lakik. Mindenesetre nem úszták meg, a sütiből azért pakoltam nekik az útra.

Miután elbúcsúztam tőlük, máris nekiláthattam a pakolásnak. De nem ám a pesti motyómat kellett csak elrendeznem! Ki kellett rámolnom a nagyszobát, ugyanis másnap reggelre vártuk a festőt. Véradás után persze csak a könnyebb dolgokat hurcolásztam ki, a bútorok kihordásában délután Tibi bátyja segített nekünk.

Így történt hát, hogy egy röpke két és fél napos csavargás után visszacsöppentem a dolgos hétköznapokba. Városnézős-képeim pedig az alábbi linkre kattintva tekinthetők meg:
Pesti mese