Névadó

Sok-sok évvel ezelőtt, amikor még az Élményfürdőben dolgoztam, elkezdtem vezetni egy blogot. De az nem ez volt. Elég rendszertelenül és ritkán írtam bejegyzéseket, ugyanis akkoriban nem volt nyugodt, kiegyensúlyozott életem és támogató társam sem.

Telt-múlt az idő, az életem pedig úgy alakult, hogy vége lett az akkori kapcsolatomnak. Ez még önmagában nem is szörnyű, csakhogy az exem annyira ocsmány módon viselkedett a szakítás után, hogy az összes létező módon törölni akartam az életemből. Az akkori blogomat is egy az egyben át kellett írnom, mivel sok bejegyzésemben szerepelt, vagy utaltam rá, és ahányszor csak rápillantottam egy-egy rá emlékeztető szóra, rögvest hányingert kaptam. És ki akar állandóan kísértő öklendezési kényszerrel élni?

Ismét telt-múlt az idő - hiába, neki már csak ez a dolga -, megismerkedtem a férjemmel, kiköltöztünk Angliába, dolgoztunk, zajlott az életünk.

Múlt évben, ősz elején éppen egy új bejegyzést akartam írni, csakhogy nem tudtam feltölteni az aktuális blogoldalamra. Kb. fél óra szenvedés után rájöttem, hogy a blogoldalt egy az egyben bekebelezte egy társkereső oldal. Na kösz! Mivel új írást feltölteni, de még csak a régieket szerkeszteni sem tudtam, így egy “kedves” búcsúlevelet hátrahagyva töröltem magam, ezzel párhuzamosan a könnyeimet is letörölgettem, mert immár harmadszor kellett felépítenem egy “naplórendszert”. Hirtelenjében, amikor meg kellett adnom az új blognevemet, kétségbeesetten fordultam az Égiek felé, miközben tíz ujjal már gépeltem is a betűket: “ritablogolniszeretne”. Ez amolyan fohász volt, kifejezvén, hogy én mindössze az írásvágyamat szeretném valahol kiélni, lehetőleg egy stabil háttéroldalon.

Így hát “minden jó, ha jó a vége” alapon rátaláltam erre a jó kis felületre, és ami még ennél is fontosabb, a férjemre, aki mindent megad nekem és mindenben támogat, aminek hatására nyugodtan kiélhetem alkotói vágyamat.