2016. október 13., csütörtök

3 az 1-ben, azaz 9 a 100-ban


Tavaly nyáron rendszeresen átjártam férjemmel együtt Mezőberénybe apósom szabó-varró műhelyébe. Sokat gyakoroltam a varrást, és amikor elfáradtam, elvonultam egy csendes helyre írni. Azért szerettem átjárni, mert ott szó szerint a kutya (meg a cica) sem zavart, mint otthon. Na jó, túlzás, hogy önszántukból zavartak volna a kis szőrmókok, inkább arról van szó, hogy amikor otthon maradtam, mindennel foglalkoztam, csak az írással nem: takarítottam, sütöttem-főztem, kertészkedtem, szabtam, csinosítgattam a házat; vagy kutyáztam-cicáztam. Jaj, elkalandoztam.🙈

Ha a becenevemet akarom felhasználni, akkor azt mondhatnám, hogy Berényben a napi rendszeres röpke relaxációs Rituálé a következő volt: kávézás apóssal. Rendszerint 3 az 1-ben kávét hörpöltünk, és egyszer valamiért a csomagoláson az összetevőkre tévedt a tekintetem. A forró kávé és a kánikula ellenére is meghűlt bennem a vér az összetevők láttán! Mit olvasok a csomagoláson? Idézem: “Cukor, glükózszirup, kókusz növényi zsír és/vagy pálmamag növényi zsír, azonnal oldódó kávékivonat 6%, gabonakávé kivonat 3%, emulgálószer, stabilizátorok, tejfehérje, csomósodást gátló anyag.”

Hogy mi volt ezzel a bajom? "Csupáncsak" a következő: a szervezetünket mérgező cukornak álnevei vannak. Ami óz-ra végződik, az mind azt jelenti, hogy cukor! Tehát cukor, alias glükóz, alias szacharóz. Ezzel csak az a baj, hogy amikor azt írják, “cukor, glükózszirup”, akkor azt imígyen kell dekódolni: cukor, cukorszirup. A következő, ami szúrta a szememet, az volt, amikor (gyengécske matematikai képességeim ellenére is😅) rövidke fejszámolás után a következőre jutottam: abban az egy adagnyi kávéporban mindösszesen 9%-ot tesz ki maga a kávé. A többi 91% cukor még több cukorral, és egy sor egyéb borzalmas, egészségre semmiképpen sem pozitív hatással lévő mesterséges anyag! Ez volt az a pillanat, amikor bizonytalan időre szüneteltettem a kávéfogyasztásomat. Azóta persze jóízűen elszürcsölgetem az én kis reggeli fahéjas hosszúkávémat, ám azt jó minőségű, cukormentes kávégranulátumból készítem, és vagy édesítés nélkül, vagy egy pici édesítővel iszom.

Tulajdonképpen más hozzáfűznivalóm nincs ehhez a témához, így ezennel befejezem bejegyzésem.

2016. október 6., csütörtök

Fogyás erőfeszítés nélkül


Igazán mókásnak tartom némely elhízott ember gyermeteg naivitását, amiből persze a leleményes és kapzsi “csodatévő” szerek és kütyük gyártói hizlalják a bankszámlájukat, miközben sajnos - ám nem meglepő módon - a fogyni vágyó nem fogy semmit sem. Maximum pénzből.

Nos, ezután a hosszú mondatú bevezető után kifejtem a véleményemet erről a témáról.

Én eleve azon szoktam magamban mosolyogni, amikor egy elhízott ember eljut arra a szintre, hogy változtatni akarjon áldatlan állapotán, és rögvest nekilát “hirtelen csodát tévő” szereket keresni. Egyet nem értek: miért akar egy kövér ember egy hónap alatt harminc kilót fogyni?! A hízása is ilyen csodamód gyorsan következett be? Hiszen ha a sok-sok pluszkiló lassan és fokozatosan rakódott rá, akkor hogyan gondolhatja, hogy a szervezete képes természetellenes módon hirtelen megszabadulni attól a rengeteg feleslegtől, amit gondatlan gazdája lassan és módszeresen pakolt rá? Amin viszont egyszer hangosan felröhögtem, az az volt, amikor az egyik egészség-műsorban így nyilatkozott egy elhízott ember: “Elegem lett a kövérségből! Megembereltem magam, és döntöttem: rendelek egy fogyasztószert.” Hm, ahhoz aztán valóban roppant nagy erőfeszítés kell, hogy az ember a foteljában tespedve megnyomjon egy gombot, és házhoz rendeljen egy olyan szert, amit csak a bagólesőjébe kell tömnie, és a fenekén ülve várni a csodát, miközben talán még arra is vár, hogy a sült galamb belerepüljön a szájába… Egyébként nem értem, mi ez a fene nagy ellenállás a mozgással szemben. Pedig tény, hogy mindössze napi tizenöt perc testmozgás átlagosan három évvel képes meghosszabbítani életünket. 🎉

De most komolyan: 1 hónap alatt 30 kg mínusz? Legalábbis a csodaszergyártók ezt ígérik. Nos, jobban belegondolva, igen, lehetséges. Amennyiben rákos az ember...😒 Nem fér a fejembe, hogyan lehet valaki olyan buta és lusta, hogy képes megrendelni egy szert, ami ilyen fogyást ígér? Hát hogy a fenébe lehetne már naponta 1 kg-ot fogyni?! Ráadásul úgy, hogy az illető továbbra sem emeli fel a fotelből a zsíros sej-haját, és úgy fal, mint egy disznó. Sajnos nem tudok kedvesebben fogalmazni. Egyrészt az háborít fel, hogy ezek a csaló cégek így átverik az ostoba, hiszékeny áldozatukat, másrészt bicskanyitogató ez a fajta lustaság: várni egy olyan “csodaszerre”, ami majd varázsütésre lefogyaszt úgy, hogy az illető nem erőlteti meg magát.

Azon is roppant jól szórakoztam, amikor a fogyni vágyó pácienst egy egészségklinikán ráállították egy olyan kütyüre, amely megmutatta a tápláltsági állapotát. Nos, én ránézésre, ráadásul ingyen megmondtam volna róla, hogy túltáplált.

Azért van ám, aki “tesz” is az alakjáért! Gonosz módon elröhögtem magam, amikor egyik kedvenc életmódműsoromban azt láttam, hogy riportalany áll mozdulatlanul egy gépen, ami rezeg alatta! Hű - gondoltam -, ez ám az erőkifejtés! Bár, ha azt vesszük, hogy az a kövér ember éppen nem a fotelban tespedt, hanem megemberelte magát, és állt egy valójában helyette dolgozó gépen, valóban szép teljesítmény!😀

Akadnak olyan emberek is, akik idegenkednek a csodatévő fogyasztó “vegyszerektől”, és inkább természetes anyagok segítségét szeretnék igénybe venni. Persze erre is van megoldás. Nézem X nevű egészségműsort, ahol beharangoznak egy olyan hölgyet, aki rendkívül nagy tudással bír azzal kapcsolatban, hogyan segítenek a különböző gyógynövényekből főzött teák a fogyásban és az anyagcsere fokozásában (ami ugye a fogyást segíti). Szóval, izgatottan várom, hogy végre feltűnjön a képernyőn ez az egészségtől kicsattanó és feltehetően karcsú hölgyemény, erre bedöcög a képbe egy mázsás asszony, aki annyira el van hízva, hogy szuszogva beszél! Na kérem, ez mennyire hiteles? Felmerül bennem a kérdés, hogyhogy nem segít magán ez a csúnyán és egészségtelenül elhízott nő?! Hiszen a teahörpölgetés csak nem kerül túl nagy erőfeszítésbe? Nem értem.

Még Londonban ismertem egy lányt. Az éveink száma megegyezett, vagyis mindketten harmincasok voltunk akkor, viszont kilók tekintetében igencsak lepipált a hölgyemény egy szintén harmincassal! Pedig egy jó fejjel alacsonyabb volt tőlem. Szóval ez a lány egyszer ezt mondta nekem: “Elhatároztam, hogy egészségesen fogok élni, edzeni is fogok, és akkor fitt leszek.” Mindeközben az ebédidőnket töltöttük a munkahelyen, és két fogadalom között csak úgy tömte magába a hamburgert sült krumplival, amit a rend kedvéért cukros kólával öblített le. Persze nála azóta sem történt semmi változás… Nem tűzött ki magának egy időpontot, amikor valóban elkezd egészségesebben élni (erre egyébként a legalkalmasabb dátum a most), és nem úgy tekintett magára, aki ezt meg is tudja valósítani, hiszen akkor legalább próbálkozott volna. Látszott a lányon, hogy nem áll készen, nincs meg az igazi elhatározása, hiszen továbbra is jóízűen gyűrte a bőre alá a hizlaló és egészségtelen készételt.😓

Őszintén bevallom, jó néhány éve én sem voltam ám egy cseppet sem jobb az ilyen falánk és rest emberektől! Persze akkor még nem ismertem a férjemet, aki mellett most tökéletesen boldog és kiegyensúlyozott vagyok. Bizony volt a húszas éveimben olyan időszak, amikor közel jártam a mázsás súlyhoz, és persze a testmozgásom is kimerült annyiban, hogy átmentem a szobából a konyhába falni. Azóta persze sok minden történt. Megtaláltam a férjemet, megtaláltam önmagam. Érdekes, hogy a megfelelő társ mellett mennyire másként látja régi önmagát az ember, és hogy szép lassan mennyire meg tud változni az élete pozitív irányban! Szerencsés vagyok, hiszen én a férjem mellett - és ezt most túlzás nélkül állítom - csakis pozitív irányba változtam. 💕

Nos, lassan ideje befejeznem ezt a bejegyzést is. Hétvégén nagy kaland vár rám, ugyanis férjemmel és sógorommal, illetve a családjával elutazunk Cserépfalura, mert szombaton nekivágunk egy kellemes 20 km-es teljesítménytúrának! Pont egy éve vettem részt életem első teljesítménytúráján, amelynek élményeiről Értetek, Blogolvasók!! című bejegyzésemben olvashatsz.

2016. szeptember 29., csütörtök

A mozgás nem szégyen!


Történt egyszer, pontosabban augusztus utolsó vasárnapján, hogy apósommal elmentünk a füzesgyarmati strandra. Mivel egyaránt szeretek úszni, a hűvösben elmélkedni és vezetni is, így boldogan vállaltam a sofőr szerepét, hogy Gyuszi bá’ nyugodtan el tudjon poharazgatni a “strandos barátaival”.

Az a helyzet, hogy semmiképp sem akartam eltérni az edzéstervemtől, ezért előző nap a strandfelszerelésemhez gondosan hozzácsomagoltam egy amolyan instant edzőfelszerelést is. Aznapra 250 felülés volt előírva. Bemelegítésképpen leúsztam hat hosszt, majd átöltöztem száraz ruhába, leterítettem a napágyam mellé a polifoamot, és nekiláttam elvégezni a felüléseket. Gondolom, adott színhelyen nem éppen a szokványos testmozgást (tehát nem a napozás címszó alatti mozdulatlanul fekvést) végeztem, de cseppet sem zavartattam magam, hogy esetleg megbámulnak majd miatta. Egy kedves, középkorú házaspár épp arra járt, és leültek a mellettem lévő padra. Aznapi fejadagom teljesítése közben beszédbe elegyedtünk, és bizony a hölgy kedvet kapott a felülésekhez! Na, nem ott rögtön kezdett neki, de látszott rajta, hogy ő ezt otthon ki fogja próbálni. El is láttam néhány hasznos praktikával.

Edzés után jóízűen befalatoztam jól megérdemelt kakaós-meggyes zabkásámat, majd ebédig olvasgattam. Apóssal marhapörköltet ebédeltünk, csakhogy mivel én pont egy szénhidrátmegvonásos diéta kellős közepén jártam, így köret nélkül, savanyúsággal kértem az adagomat. Nagyon finom volt, és bizony betyárosan jóllaktam. Egy finom kávé pedig a hab volt a tortán.

Ja igen, volt egy vicces kis epizódunk. Elöljáróban megjegyzem, apóssal jól megértjük egymást, vevők vagyunk egymás poénjaira, ugratására. Miközben ebédünket fogyasztottuk, az étterem zsúfoltsága miatt tanácstalanul tébláboló idősebb házaspárnak felajánlottam, hogy üljenek nyugodtan az asztalunkhoz.

Nemsokára apóssal elpusztítottuk az ebédünket mind egy szálig, és úgy láttam, hogy ő még szívesen ejtőzne egy kicsit. Igen ám, de a mellettünk lévő asztalnál két "úriember" úgy füstölt, mint a gyárkémény, ezért benyújtottam rögtönzött szóbeli indítványomat Gyuszibá’ felé, miszerint pucoljunk onnan íziben, különben megfulladok a cigifüsttől. Ő higgadtan, ámde huncut mosollyal a bajusza alatt ezt mondta: “Na, akkor azt még megvárom.”😅 Ekkor éreztem úgy, hogy nevetve az idős házaspárhoz kell fordulnom: “Igen, ő az én szeretett apósom!”
(Sajnos engem ezek a büdös cigisek mindenhol megtalálnak! Szerintem vadásznak rám. Mindenesetre apósom most már tudja, hogyan lehet engem a legkönnyebben eltenni láb alól…)😂

Mindezt azért meséltem el, hogy lásd, ha egyszer elhatározod, hogy odafigyelsz magadra, akkor attól csak te magadat térítheted el! Elvégre nem kötelező a strandon egész nap feküdni és lángost, valamint édességeket falni. Nem hinném, hogy kitiltanának akármelyik strandról, ha ott végzel egy kis testmozgást!

Kedves Olvasó! Amondó vagyok, fogalmazzuk át a következő, alaposan bejáratott mondásunkat, mely így szól: “Szégyen a futás, de hasznos”! Innentől hangozhatna így is: “Nem szégyen a mozgás, sőt, hasznos!” S hogy ez mennyire igaz, arról bővebben írtam A testmozgás hihetetlen előnyei című bejegyzésemben.




2016. szeptember 18., vasárnap

Tornádó tortúrája


Furcsa jelenségre lettem figyelmes múlt pénteken. A cicánk nem ette meg az előző napi vacsoráját! Ilyen még nem fordult elő vele, amióta nálunk van. És ez csak a kezdet volt, Tornádó ugyanis a hétvégét gyenge téblábolással és erős éhségsztrájkkal töltötte. Egész hétvégés aggodalmam sajnos nem volt alaptalan, el is mesélem, mi történt szegénykémmel.

Mivel Murphy törvényeinek minden téren működniük kell, a cicusunk pont akkor robbant le, amikor is hétvége lévén nem rendelt az állatorvos.😒 Hétfőre éppen elegendő mennyiségű zsepit sírtam tele bősz aggodalmamban ahhoz, hogy telefont ragadjak, és megtudakoljam az állatorvostól, színe elé járulhatunk-e étvágytalan és levert kandúrommal. A pozitív válasz hallatán már nyalábolódtunk is fel a férjemmel,és amíg ő kiállt a kocsival, addig én féltő gonddal behelyeztem cicusunkat a szállítókosarába, amibe előzőleg bekészítettem otthoni pihenőkosarából a megszokott, ismerős párnáját.

Nos, Tornádó mérhetetlen türelméről tesz tanúbizonyságot, hogy a bő félórás várakozás során szép nyugodtan feküdt a kosarában, és onnan kukucskált ki hatalmas pupillákkal a többi négylábú páciensre. Végre sorra kerültünk, ám kandúrkánk méltóságát a vizsgálat első percében máris megcsorbították egy nem szájon át történő hőmérőzéssel.🙈 Kiderült, hogy lázas a lelkem, ezért nem evett jóformán semmit annak ellenére sem, hogy térdenállva, buksisimi kíséretében rimánkodtam neki napokig.😅

Következett egy alapos vizsgálat, ami tartalmazott egy testsúlymérést (4,4 kg), egy pocak-, és toroklapogatást, valamint szájba történő bekukkantást. Mindezek után Tornádó - nemtetszését kifejezendő - úrimód visszavonult mobillakosztályába, azaz a cicakosárba. A neheze azonban csak most közelített felé egy injekcióstű formájában.😬 Egyébként végtelenül jámbor cicusunk a szuri közben méltatlankodva miaukolt egy jó hosszút, de a doktornő szerint ez nem is volt csoda, hiszen biztosan csípett neki a szer.

Tortúránk, valamint az anyagiak rendezésének végeztével mehettünk is haza békés fészkünkbe. A szurival igen jó kis koktélt kaphatott Tornádó, ugyanis amint kivettem a kosárból, és megkínáltam cicaeledellel, máris mohón nekiállt falatozni. Na jó, túl mérsékelten fogalmaztam: úgy nekiesett a kajának, mint aki egy kéthetes diétás táborból tért haza!😂 Sőt, étkezése befejeztével hálásan dörgölőzött a lábunkhoz, jelezvén, milyen jól tettük, hogy elvittük őt a doktor nénihez.

Majd’ elfelejtettem egy kedves kis epizódot. Kérdeztem a doktornőt és asszisztensét, emlékeznek-e a kis fekete morgós kutyánkra (ugyanis előző évben Bogarat ott “férfiatlaníttattuk”). Kis gondolkozás után a doktornő vigyorogva megjegyezte: “Ja persze, amelyik motorosat játszott.” Na szép, szegény kis injekciónak-veszedelmes-morgással-hősiesen-ellenállni-próbáló kutyánkat így kinevetni! Persze én is megmosolyogtam Bogár nem túl hatékony ellenállását a szurival szemben. Való igaz, hogy Bogár morgása módfelett hasonlít egy jól karbantartott Harley Davidson hangjára.😄

Ominózus eset óta eltelt bő egy hét, és boldogan jelenthetem, hogy visszakaptuk a mi régi cicánkat! Kora reggel hangos és követelőző miaukolással követeli az őméltóságát megillető reggelijét, esténként üldözősdit kell vele játszani, rendszeresen levadássza a kutyánkat, és lelkesen kommunikál velünk a maga módján.

Az alábbi fotókon kisebb csoportkép keretében lettem megörökítve két darab egészséges, négylábú, szőrmókos, pozitív energiatöltetű szeretetgombócommal.💓 (A kötés a karomon mindössze azt jelzi, hogy aznap véradáson voltam.)


2016. szeptember 4., vasárnap

12.760 felülés - kipipálva


Nem biztos, hogy mindenki elhiszi, de négy és fél hónap alatt megcsináltam 12.760 felülést. Terv a lelke mindennek című írásomban részletesen kifejtettem, mekkora adagokban terveztem ezt elvégezni, milyen akadályba ütköztem a kivitelezésénél, és egyáltalán, mi késztetett arra, hogy ennyi felülést végigküzdjek.

Mivel ennek a küldetésnek is a végére értem, pár mondatban összefoglalnám, hogy érzem most magam.

Néhány alkalommal - szerencsére tényleg nem sokszor - bizony előfordult, hogy vagy iszonyú fáradt voltam, vagy egyszerűen nem volt kedvem végigküzdeni az én kis aznapi adagomat; vagy pedig valamelyik porcikám nem óhajtotta az edzést (esetleg egyik sem🙈). Ilyenkor mindig arra gondoltam, hogy csak az előírt 240 darabra kell koncentrálnom, és minden elvégzett felüléssel egyre csak fogy az adagom. Másrészt pedig veszélyes lett volna engedni a kísértésnek és elnapolni az edzést, mert akkor egy idő után azon kapom magam, hogy tűzhetek ki egy újabb határidőt, ráadásul a saját hibámból.

Így tehát 4 és fél hónap alatt végigcsináltam a 240 felülést 53-szor. Jaj, elnézést, az utolsó kettőn kicsit módosítottam. Azokat összevontam, és mivel sehogyan sem tetszett, hogy a kettő együtt csak 480-at tesz ki, így felkerekítettem 500-ra.😅

Képmutatás lenne részemről, ha nem vallanám be, hogy kicsit be voltam ám rezelve az ötszáz felülés előtt. Ám felvérteztem magam egy lélekerősítő táblázattal, elindítottam egy aranyos és szórakoztató animációs mesét (Villám és a varázsló), és nekikezdtem. Az előre elkészített táblázat tulajdonképpen csak annyiból állt, hogy ötvenesével pipálgattam az elvégzett adagokat. Háromnegyed óra alatt végeztem is az egésszel, ám fontos megjegyeznem, hogy előtte öt percen át melegítettem (na nem az ebédet, hanem az izmaimat), és a végén három percig nyújtottam. Így izomláz és egyéb húzódások nélkül megúsztam a dolgot.

Jogos lehet a kérdés: hogy a fenébe tudtam megcsinálni ötszáz felülést? Válaszom: a jó öreg fokozatosság elvét alkalmazva. Hiszen nyilván nem úgy jöttem ki anyukám hasából, hogy ötszázat egymás után meg tudok csinálni, ugyanis X hetes koromig még a fejemet sem bírtam felemelni.😂 Tehát fokozatosan, kitartó és kemény munkával sikerült ezt elérnem. Elárulom, közben megtapasztaltam, hogy az elmében ötvenszer annyi kitartás van, mint az izomban.😎

Hm, most nosztalgiával gondolok vissza a kezdetekre. Könnyű volt megszokni a rendszerességet, vagyis a 240 darabos adagokat. Sőt, egy idő után annyira belejöttem a felülésekbe, hogy annak örültem, amikor akadt a napomban egy kis extra szabad idő edzeni. Annyira a szenvedélyemmé vált ez a fajta testmozgás (is), hogy amikor megkarmolta sógornőm macskája a kezemet, és a kiserkenő véremet néztem, akkor ezzel vigasztaltam magam: sebaj, ettől még a felüléseket meg tudom csinálni.😃

Jut eszembe az egymás utánról. Még az elején, amikor meséltem egy ismerősömnek a felülés-tervemről, akkor elkerekedett szemmel megkérdezte tőlem: “De hát hogy csinálod meg a 240-et? Egymás után?” Pókerarccal ennyit válaszoltam: “Hát nem is egymás előtt.” Vagy ezt hogyan kellett volna értelmeznem? Egymás mellett?😄

Egyébként ugyanez az ismerősöm mesélte, hogy amikor kick boxra járt, akkor a vizsgafeladatuk többek között 120 felülés volt. Csak nekik közben még ütötték is a hasukat. Nos, szerencsére az én hasamat otthon senki nem püfölte a felülések közben, de néha így is megszenvedtem velük.

Még ehhez a témához kapcsolódik, hogy nincs ugyan tévénk, mégis szeretek ilyen-olyan műsorokat nézegetni a YouTube-on vasalás, takarítás, vagy éppen a felülések végzése közben. Nnna, belefutottam egy sorozatban futó életmódműsorba. Az elején még tetszett is. Aztán egyre többször háborodtam fel azon, mekkora bődületes baromságokat beszélnek abban a műsorban. Egyik kedvencem például az volt, amikor mutattak egy olyan asszonyt, akinek sikerült harminc kilót lefogynia (ez szép és jó), és aki azóta minden másnap megcsinál hétszáz felülést! Ekkor majdnem eldobtam a vasalót!😅 Hogy elhiggyék a nézők ezt az állítást, szépen be is mutatta ez a hölgy a riportban a “tudományát”. Emberek! Könyörgöm, ne keverjük már össze a felülést azzal, mint amikor az ember a tarkójára tett kezei segítségével húzgálja fel a fejét! Elismerem, hogy a helyesen végzett hasprés valóban hatásos edzésforma, de azt nem úgy kell csinálni, mintha üldözne minket a tatár! A riport végén visszakapcsoltak a stúdióba, ahol is a műsorvezető csajszi lelkesen tapsikolt erre a “hatalmas teljesítményre”…

Ami viszont még ennél is jobban felháborított, az az volt, amikor azt merészelték állítani, hogy van olyan gép, ami öt alkalom után kockahasat eredményez. Ekkora baromságot! Ha kötekedni akarok (és miért ne akarnék😁), akkor megjegyzem, rögtön szemet szúrt, hogy ennek a kockahasat készítő csodamasinának a kezelője igen zsíros hassal büszkélkedhet. Ő vajon miért nem fekszik a gép alá? Ezt a varázslatos kütyüt egyébként nem ok nélkül mutogatták. Még a legelső műsorban beharangozták, hogy ennek az életmód magazinnak az egyik női képviselője majd a gép segítségével kockahasat villant nekünk. Nos, vagy a gép romlott el időközben, vagy a szerkesztő pont azt a részt vágta ki a műsorból, ahol ez megtörténik, mindenesetre végigszenvedtem ezt a hülye sorozatot, de kockahasak nem villantak benne. Ellenben én közben hónapokig rendületlenül dolgoztam a saját kockahasamon, ami - bevallom - nem akar egykönnyen összejönni. Ha tehát úgy gondolod egy gépről vagy szerről, hogy az túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, akkor törődj bele, hogy az valóban túl szép ahhoz, hogy igaz legyen!😅

Na jó, belátom, túl szigorú vagyok. Én kérek elnézést a túlzott és indokolatlan szkepticizmusomért! Valóban létezik olyan gép, amivel kockahasat lehet elérni, akár már egy alkalommal! Számítógépnek hívják, amin photoshop program is van.

Még annyit hozzáfűzök a témához, hogy azért szeretem jobban a felüléseket, mint a haspréseket, mert előbbi a hasizmon kívül erősíti még a mellkas-, hát-, nyak izmait, továbbá a csípő stabilizáló izmait, valamint a combizmokat is. Hát kell ennél több?

Találtam egy idevágó idézetet Arnold Schwarzeneggertől:
“Az emberek nevetni fognak az álmaidon, aztán meg utálni fognak, amikor valóra váltod őket.”

Úgy érzem, kellőképpen kimerítettem ezt a témát. Innentől kezdve - a szintentartás kedvéért - heti egy-két alkalommal megcsinálok 250 felülést, de emellett már el is kezdtem a fegyencedzést, aminek élményeiről a későbbiekben készítek beszámolót.

Szemléltetésképpen csatolok néhány képet. Az első a kis lélekerősítő táblázatomat mutatja, a második a felülések hatására erősödő izmokat, a harmadik pedig azt, hogy bizony még mindig nincs kockahasam. (Hm, talán ki kellene próbálnom a csodamasinát...)




2016. augusztus 29., hétfő

Legális gyermekbántalmazás


Augusztus 28-a van, vasárnap. A füzesgyarmati strandon vagyok. Egy hatalmas fa árnyékában pihenek egy napozóágyon, és figyelek. Bizony. Azt számolgatom, hány elhízott gyermek lófrál a strandon. Ragyogóan süt a nap, lelkem mégis borongós.

Az egy dolog, ha egy felnőtt ember bezárja magát a zsírbörtönébe, de szerintem enyhén szólva sem fair dolog egy kisgyermeket arra kárhoztatni, hogy betegen, szomorúan, testi-lelki fájdalmakkal kísérve és 5-13 évvel megrövidítve élje le az életét. És most nem túlzok!

Mielőtt továbbmennék, tudod mi motivált arra, hogy írjak erről a témáról egy nem túlságosan finomkodó bejegyzést? A következő jelenet: pihengetek az árnyékban. Eldöcög előttem egy elhízott család. Szegény tízéves forma kislány sírós hangon panaszkodik a szüleinek: “De nem a hasam fáj, hanem a derekam!” Szegény gyereknek máris fájdalmai vannak a túlsúlya cipelése miatt. Elképzelni sem merem, milyen pusztítást végzett a túletetés és mozgáshiány a testén belül!😔

Szörnyű, milyen messzire tud elkalandozni a fantáziám, és hogy emiatt néhanapján mennyire bunkónak tűnhetek. Mindegy, vállalom, és felvázolom a következő kis fantáziaképemet. Áll a gyerekmedence mellett apuka az elhízott kisfiával. Nem tudom visszaparancsolni a bennem lévő kisördögöt, ezért felnyalábolom magam, odamegyek hozzájuk, leguggolok a gyerek mellé, és mosolyogva közlöm vele: “Látom, hamarosan kistestvérkéd lesz.” Majd felállok, apukához fordulok, és a hasára sandítva megkérdezem, mikorra várja a babát. Ugyanis ez a gyerek szemében példakép értékű, eldeformálódott testű férfiember úgy néz ki, mint egy 9 hónapos terhes! Ehhez kapcsolódóan azt is nagyon bírom, amikor egy csúnyán elhízott anyuka ezzel takarózik: “De hát én szültem egy gyereket!” Ránézek, és önkéntelenül is a számra tolul egy kérdés: “Igen, és meg is ette? Netán őt is fel akarja hizlalni mázsásra, hogy ne legyen mellette kisebbrendűségi komlexusa a saját, hájtól rengő teste miatt?”

Elgondolkoztam azon, mi késztethet egy szülőt arra, hogy a csemetéjét úgy hizlalja, mint egy disznót. Oké, hogy egy újszülött baba is rózsaszín, meg egy kismalac is, de ez a hasonlóság elég ok arra, hogy a szülő nemtörődömségével és/vagy rossz példamutatásával zsírsertést neveljen a gyerekéből?!

Nem biztos, hogy mindenki egyetért velem, de az a szülő egyenesen veszélyezteti a gyerekét, aki a saját példájával szegényt a falánkság és restség bűnébe neveli bele, aminek nem meglepő módon a beteges elhízás a következménye.

Szörnyen sajnálom az elhízott gyerekeket.😟 Nem csak azért, mert 80% esélyük van rá, hogy egész életükben kövérek és betegek lesznek, hanem azért is, mert még a gyerekkorukat sem élvezhetik igazán! Persze annyi pillanatnyi örömük azért van, amíg a szájukba tömik az egészségtelen és hizlaló, ámbár finom falatokat. De megéri ez a pillanatnyi élvezet azért cserébe, hogy kimaradjanak az önfeledt és fájdalommentes fogócskázásból, vagy hogy kalandornak képzelve magukat fára másszanak? Netán hogy derékfájdalom nélkül mászkálhassanak a strandon?... Sajnos úgy vagyok vele, hogy ha meglátok egy elhízott gyereket, körülbelül annyira rossz érzés kerít a hatalmába, mintha azt látnám, hogy szegényt éppen ütik!

Fájdalmas lehet szembesülni az igazsággal, de számomra nagyon úgy tűnik, hogy a saját gyerekeiket hizlaló, maguk is zsíros szülők jobban szeretik a bendőjüket, mint a saját porontyukat! Különben nem áldoznák fel utóduk egészségét és boldog jövőjét csak azért, hogy ők maguk rendszeresen az arcukba tömjék a finom falatokat, és hogy órák hosszat a fotelben tespedjenek.

Az a legszörnyűbb az egészben, hogy a kapzsi, pénzéhes élelmiszeripar a haszon érdekében manipulálja a gyerekeket. Vajon miért raknak a legegészségtelenebb édességek mellé gyűjthető mesefigurákat vagy kártyákat vagy mit tudom én miket? Hogy a gyerek minél több hizlaló vackot vetessen a szülővel! Vajon miért nem csinálnak az üzletek soha olyan akciót, hogy friss zöldség, gyümölcs, vagy bármilyen egészséges élelmiszer mellé csomagolnak ajándék matricákat?!

Igazán rafináltak ám a gyorséttermek és pizzériák is! Azért raknak kristálycukrot (azaz drogot, vagy ha jobban tetszik, mérget) a termékeikbe, hogy a fogyasztók (főleg gyerekek és fiatalok) visszajárjanak, és azzal a vacakkal hizlalják magukat. Na igen, a szemetet csak így lehet eladni: függőséget okozó cukorral, és “ajándék” matricákkal (ami lássuk be, bele van építve az árba).😏

Az a helyzet, hogy utánaolvastam a témának, és lúdbőrözött a karom, annyira ijesztő dolgokkal szembesültem! Lássuk, mit tesznek ezek a felelőtlen szülők a saját védtelen gyerekeikkel.

“A kaliforniai egyetem új tanulmányából kiderül, hogy a folyamatos és nagy mennyiségű fruktózbevitel csökkenti az agy kapacitását, gátolja a memóriát és a tanulást.”

“Az elhízott fiatalok egyharmadának már 11 éves korban magas a vérnyomása.
A 15 éves kor alattiak között a cukorbetegség gyakorisága a háromszorosára nőt az utóbbi 20 évben!”
Amit ebből kihallok: betegség!

“Három ijesztő tény:
  1. Már a 14-15 éves túlsúlyos gyerekek szemfenekén megmutatkoznak azok az elváltozások, amit a magas vérnyomás okoz. Emiatt néhány évtized múltán majdnem biztosra vehető az érrendszer és a vese károsodása, a cukorbaj.
  2. Ha a kövér kamaszlány teste túlságosan kiszőrösödik, leggyakoribb oka, hogy a túlsúlya miatt megváltozott a petefészek működése: többet termel a férfi nemi hormonokból. További következmény a menstruáció összezavarodása, és borítékolható a felnőttkori nőgyógyászati rendellenességek fellépése.
  3. A túlsúlyos gyerekeknél négyszer annyi csonttörés fordul elő, mert rosszabb az egyensúlyérzékük, a nagyobb súly pedig nagyobb erőhatást jelent az eséskor. De gyakrabban szenvednek különféle ízületi fájdalmaktól is.”
Kulcsszavak: szenved, fájdalmak, károsodás, rendellenességek!!

Olyan esetről is olvastam, amikor az egyik orvos egyik kis páciensénél, akit a szülei 40,5-ös testtömegindexűvé hizlaltak fel (halkan jegyzem meg, a normál érték 18,5 és 24,9 között lenne), máris kialakult a 2-es típusú cukorbetegség, magas volt a vérkoleszterinszintje, a vérnyomása, és policisztás petefészke volt - mindez már tizennégy évesen!

Szerintem a legtöbb, elhízott gyermeket nevelő szülő nincs tisztában azzal, mennyire megbetegíti a saját gyerekét! Pedig bizony egy esetben sem ússza meg az elhízást szegény gyerek negatív következmények nélkül. Nézzük, szüleiknek köszönhetően mi vár még rájuk:
“ Az elhízott gyerekeknél kilencszer nagyobb valószínűséggel alakulhat ki magas vérnyomás, körülbelül négyszer nagyobb valószínűséggel a 2-es típusú cukorbetegség, valamint szív- és érrendszeri betegség, és megnő a kockázata a daganatos betegségek kifejlődésének. Az elhízás 5-13 évvel is megrövidítheti a gyerek életét.”

“S hogy miért hízik el a gyerek? Sokan ludasok ebben. A reklámok úgy, hogy tömegével népszerűsítik az értéktelen, kalóriadús ételeket, italokat. Az oktatási, egészségügyi kormányzat olyan formán, hogy gyakorlatilag tovább csökkentette a testnevelés eleve kis óraszámát, és nem teremtett igazi lehetőséget az iskolai tömegsportra. De a legfőbb felelős mégiscsak a szülő, az anyuka. Aki kivédhetné a kívülről jövő káros hatásokat, és megvédhetné gyermekét az elhízástól is. Például úgy, hogy nem “váltja ki” pénzért megvehető “jóval”: csipsszel, hamburgerrel, csokival, értéktelen cukros löttyökkel a személyes törődést, az ölelést, a játékot vagy a közös mozgást. És nem hagyja, hogy gyermeke heti 25-30 órát üljön a tévé és a számítógép előtt (mert ennyi a magyar átlag).
A kövér gyerekek lefogyasztása nehéz és időigényes feladat, amiben az anyának kulcsszerepe van. Gyermekorvosok szomorú tapasztalata, hogy a legtöbb szülő képtelen a változtatásra, főleg ha maga is kövér. Genetikai adottságokra, hormonzavarra hivatkoznak, ami 99 százalékban teljesen alaptalan.”

Amit ki akartam hozni mindebből, az az, hogy vajon mennyiben különbözik a gyerek felhizlalása az ütlegeléstől? Mindkettővel testi és lelki fájdalmat okoznak neki. Ugyan mennyivel jobb az, ha egy kislánynak minden lépésnél fáj a dereka vagy térde, mint ha ráhúznak a hátára vagy kap egy nyaklevest? Vajon kevésbé megalázó, ha nap mint nap csúfolják a gyereket a kövérsége miatt, mint ha kap egy pofont? Esetleg megbocsátható a szülőnek, ha a gyereke a saját zsírbarikádja miatt nem tud olyan felszabadultan mozogni, ahogy egyébként az az ösztönéből fakadna?

Ahh, már megint sikerült feltennem egy rakás olyan kérdést, amire soha nem fogok választ kapni.😒 Ülhetnék itt napestig, akkor sem fogom megérteni ezeket az embereket. Persze azt is tudom, hogy sokan viszont engem nem értenek meg, mert nem úgy gondolkozom, ahogy a legtöbben. Mit tegyek, olybá tűnik, hogy így kerek a világ… és így lesz egyre kerekebb az ifjúság.

Nekem ezek a gyerekek nem tűnnek boldognak...




2016. augusztus 21., vasárnap

Panaszlevél


Múltkorában küldtem a Dél-alföldi Közlekedési Központnak (röviden DAKK-nak) egy amolyan panaszkodós e-mailt. Nem stílusom konkrét személyeket beköpdösni, ezért csak általánosságban írtam le bánatomat. Kíváncsiságukkal nem bíró Kedves Olvasóimnak máris idebiggyesztem a teljes levelet, amiből kiderül, mi csípte a csőrömet.

“Tisztelt Buszsofőröket Foglalkoztató Vezetőség!

Engedjék meg, hogy megosszam Önökkel rövidke történetemet.

Egy kellemesen meleg nyári napon az iskolából hazafelé szállító buszocskámat várom. Felszállok, majd meglepetésemben szó szerint elakad a lélegzetem. Hogy mitől? A busz légterét betöltő cigarettafüsttől! Asztmás rohamom miatt hörögve préselem ki magamból a levegőt, miközben hitbuzgó katolikus lévén azon imádkozom, induljunk már, hogy a nyitott ablakokon beáramló levegő kipucolhassa azt az átkozott, büdös, mérgező füstöt a buszból.

Utazok-utazok, elmélyülten olvasok, amikor egy idő után az agyam vészjelző üzenetet küld testemnek: “Belégzés időlegesen leáll!” Újabb kisebb allergiás asztmaroham. Oxigénért küszködve próbálom bemérni a veszélyforrást, ami nem más, mint a pökhendien pöfékelő buszsofőr maga! Az a buszsofőr, akit előző héten kulturáltan figyelmeztettem nem túl áldásos fulladási hajlamaimra, amennyiben a busz légterét mérgezi össze-vissza.

Feldúltan vonulok át a hatkerekű legesleghátsó pontjába, ám egyszemélyes tüntetésem - várható módon - nem hozza reakcióképes állapotba sofőr bácsit: vígan eregeti tovább a füstöt vezetés közben, melynek nagy része kecses ívben kunkorodik vissza a buszba a nyitott ablakokon keresztül. Veszítenivalóm nem lévén dúlok-fúlok-fuldoklok tovább, és gondolatban a másnap reggelemet vizualizálom. Amikor összekészítem a retikülömet indulás előtt, a következőket kell majd ellenőriznem:
  • pénztárca → pipa,
  • lakáskulcs → pipa,
  • buszban pöfékelő sofőr bácsi megértése és elfogadása → pipa,
  • gázálarc → pipa.

Vissza a valóságba! Közeledik a megállóm. Reszkető lábakkal szállok le, és nem értem, miért? Aztán 34 évnyi életbölcsességemmel rájövök. Felvillan elmémben egy poszttraumatikus hatást kiváltó emlékkép: sofőr bácsi egyik kezében cigi, másikban telefon. “Akkor ki a füstös manó fogja a kormányt?!” - sikítja bennem egy hang.

Épségben hazaérek, eljátszom a puffogó viperát a férjemnek, akit rögvest ezután az a megtiszteltetés és szerencse ér, hogy élvezhet egy személyre szóló előadást, nevezetesen A hattyúk halálát - személyes előadásmódomban. Csak én a címet átköltöttem, előadásom címe: A hörgők halála.

Eddig tart történetem.

Én megértem, hogy vannak olyan emberek, akik fölött egy kis cingár töltött papírhenger uralkodik. Azt is belátom, hogy olyan emberek is akadnak szép számmal, akik mit sem törődve embertársaikkal, önző és arrogáns módon az utazóközönség légterét beszennyezve pöffeszkednek a munkaállomásukon, vagyis a vezetőülésben. Továbbá azzal is tisztában vagyok, hogy ezen a tökéletlen sárgolyón soha a büdös cigifüstös életben nem lesz igazság! Éppen ezért nem mocskolom be a lelkem azzal, hogy átmeneti identitászavarra hivatkozva Árulkodó Júdás szerepébe bújjak, és beköpdössem adott sofőr bácsit. Meg persze úgysem érnék el vele semmit. El vagyok rá készülve, hogy a továbbiakban is mérgezett légterű tömegközlekedési eszközben kell utaznom. De pánikra semmi ok, beszereztem egy gázálarcot!

Köszönöm, hogy idejüket áldozták panaszom meghallgatására. Ha másra nem is, arra jó volt levelem megírása, hogy kiadjam magamból keserű dühömet. Lám, az írásterápia tényleg működik!

További jó munkát kívánok!

Tisztelettel
Oszlánszky Rita”

Ahogy azt már a levélben is említettem, nem vagyok olyan naiv kislányka, hogy azt higgyem, bármi eredményt elérek mindezzel. Mindenesetre fáj, hogy ennyire nemtörődöm, tökéletlen és igazságtalan világban élek! Mi a francot érnek a nemdohányzók védelmére hozott törvények, ha mindenki cseszik rá? Bevallom, roppantul frusztrál az is, amikor szombatonként a piacon nem tudom az árut egyszerre elrendezgetni a vállfákon, mert minduntalan el kell menekülnöm a kis ficakunkból a mögöttünk árulók büdös füstje elől! Megjegyzem, nem csak “papíron” merek rinyálni, ugyanis szépen megkértem szivarozó szomszédékat, legyenek kedvesek kicsit arrébb menni, ha cigiznek, mert asztmás vagyok, és befulladok a füsttől. El is értem a célomat: arrébb mentek ...de csak akkor egyszer. Utána egész nap fújták szanaszét a levegőbe a mérgező, undorító füstjüket! Mit kellene tennem? Szólni minden egyes alkalommal, mint a hülye gyerekeknek? Hovatovább, a DAKK-kal szemben is hogyan kellene fellépnem? Fenyegetőzve, hogy beperelem őket, amiért az alkalmazottuk veszélyezteti az egészségemet és a testi épségemet (egyik kézben mobil, másikban cigi és úgy vezet)?! Ugyan mit érnék el vele?

Panaszlevelemre röpke egy hónap múltán meg is érkezett a válasz, melyben kellőképpen kifejezték sajnálatukat kényelmetlenségemmel kapcsolatban; valamint tájékoztattak a nemdohányók védelméről szóló xy törvényről; továbbá megnyugtattak, hogy dolgozóikat lelkiismeretesen és rendszeresen okítják arra, hol tilos a dohányzás és hol nem. Végezetül felhívták a figyelmemet, hogy mivel személy avagy rendszám szerint nem jelöltem meg beazonosítható panaszforrásomat, így érdemben nem tudnak fellépni ellene. Válaszlevelemben megnyugtattam a kedves közutaztatást intéző társaságot, hogy méltányolom kielégítő válaszukat, valamint hozzátettem, sejtettem, hogy a buszvezetőknek tisztában kell lenniük azzal, hol tilos a dohányzás, ám ha az okítások ellenére sem bírják a fejükbe vésni, mit szabad és mit nem, akkor attól tartok, az ilyenekkel - csökkent intelligenciájuk miatti gyengébb információ-befogadó képességük fényében - sajnos nincs mit tenni...

Nagyon igyekszek, hogy képes legyek elfogadni a tényt, hogy ez a világ már csak ilyen önző, nemtörődöm, tökéletlen és igazságtalan. Arról viszont sajnos nem tudok leszokni, hogy a “bajuszom alatt” néha-néha ne zsörtölődjek. Így attól tartok, az esetleges érdeklődőknek továbbra is lesz miről olvasgatniuk a közeljövőben.