Egy korábbi írásomban említést tettem arról, hogy kissé
átcsapott őrületbe a felülésmániám. Mielőtt azonban elmesélném, miért vittem
túlzásba a hasizomedzést, lássuk, mi késztetett arra, hogy a fájdalmak ellenére
egyre szigorítsak az edzéstervemen.
Még év elején volt egy különös álmom. Tisztán láttam magam
előtt, hogy nekem meg kell csinálnom 240 felülést, méghozzá 53 alkalommal.
Ébredés után le is firkantottam ezeket a számadatokat egy cetlire, mert úgy
éreztem, ez az álom egy üzenet volt.
Ezután elkezdtem számolgatni. A kétszer is elvégzett 30
napos felülés-kihívásnak hála már sikerült egyszerre 125 felülést elvégeznem.
Na, ezt fokozatosan fel kellett hoznom 240-re, hogy utána azt a bizonyos 240-et
még 53 alkalommal el bírjam végezni. Kellett egy határidő is, hiszen nem
halogathattam a dolgot nyolcvanéves koromig.😅 Kitaláltam hát, hogy a szülinapomig
(június 14.) megcsinálom az újabb, álom útján kapott, személyre szabott kis
küldetésemet. Fogtam egy naptárt, és elkezdtem visszafelé számolni. Bölcs előrelátással
pihenőnapokkal is kalkuláltam, mégis elrontottam a dolgot.🙉
Év elejétől a kezdő 125 felüléstől számítva mindössze heti tízzel emeltem a darabszámot. Így három hónap alatt jutottam el a 240-ig, és ekkor
döbbentem rá, hogy igencsak bele kell húznom, ha végezni akarok a kitűzött
határidőre. Ez pedig heti három-négy felülésadagot jelentett.
Sajnos a tervezési fázisban nem kalkuláltam esetleges nem
várt hátráltató tényezőkkel, mint például egy sérülés. Miközben a célomért
küzdöttem, nem egyszer előfordult, hogy a sok-sok felülés “jóvoltából” a ...hm,
hogyan is fogalmazzak szépen, szóval a “kőműves dekoltázsomban” kidörzsölődött
a bőr, és sebes lett, ami ugyan nem fájt nagyon, csak zuhanyzáskor csípett. De úgy voltam vele, hogy fájdalom nélkül nincs fejlődés, meg persze a
sebek előbb-utóbb úgyis begyógyulnak. Ráadásul, ha Arnold Schwarzenegger a
világbajnokságra készülve napi hat-hét órát edzett, amibe beletartozott a napi ezer felülés is, akkor én nehogy már ne tudjam megcsinálni a negyedét. Elvégre
Schwarzi is csak emberből van, ő nem igazi terminátor. Legfeljebb az
akaratereje és a kitartása volt acélból.
Igen, ez eddig szép gondolatmenet volt. Csakhogy mivel a
határidő szorítása miatt nem tudtam elég időt beiktatni a sebem gyógyulására,
rendre úgy vágtam neki a felüléseknek, hogy már eleve fájdalommal kezdtem. A
végén már így számoltam visszafelé: “Már csak hússzor fog fájni.”😂
Elérkezett az idő, amikor edzés után vonyítva zuhanyoztam,
ezért felhagytam eredeti tervem őrült módjára történő kivitelezésével, és
újrakalkuláltam a dolgot.
Az új határidőt szeptember 1-re tettem, és persze hagytam
elég időt a sebem begyógyulására is. Ami pedig a legjobb az egészben, hogy
sógornőm segített megoldást találni a kidörzsölődés problémájára. Azt
javasolta, hogy edzés előtt kenjem be a kényes területet vazelinnel (a maratoni
futók is ezt a módszert alkalmazzák dörzsölődés ellen). Mondjuk én nem vazelint
használok, hanem masszázsolajat, de azzal is tökéletesen működik! Most már minden
gond nélkül tudom teljesíteni a heti három-négy felülésadagomat.😊
Van még néhány gondolat a tarsolyomban, ami ehhez a témához
kapcsolódik, ám azt egy következő bejegyzésben fejtem ki, mert nem
akartam, hogy riasztóan hosszú legyen ez az irományom.
Jelenleg ott tartok, hogy még huszonkét felülésadag van hátra.
Legújabb szokásomhoz híven ezt a küldetést is centizem. Az alábbi képen a centi
eredeti hossza látható, amikor még ötvenhárom darab volt belőle.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése