Igenis a méret a lényeg! (első rész)

Aki a cím alapján véletlenül azt hinné, hogy farokméretekről fogok írni, azt ki kell ábrándítsam.🙈 Illetve helyesbítek, lesz ebben az írásomban 1 db olyan gondolat, amikor valóban erről lesz szó. (Bocsi, nem ebben, hanem a folytatásban.😄)

Egy ideje igyekszem minél egészségesebben táplálkozni. Mivel az én kreativitásomnak is vannak határai, ezért igen megörültem, amikor a múltkorában egy antikváriumban rábukkantam egy több szempontból is különleges szakácskönyvre. A könyv egyik különlegessége az, hogy a receptek hozzávalói között véletlenül sem szerepel cukor vagy fehér liszt. És a pozitívumok ennyiben sajnos ki is merültek. Annyira felbosszantott ugyanis, hogy több recept kipróbálása is sorra kudarcba fulladt, hogy most egyáltalán nem leszek kíméletes!😏

Kezdjük az “értelmi” szerző bemutatásával. Adok neki egy kitalált nevet, hiszen mégsem szólíthatom végig úgy, hogy a szerző. Mivel külföldi származású alanyunknak eleve fura neve van, legyen mondjuk Ibronka.

Szóval, Ibronka gondolt egy nagyot, és elhatározta, hogy ír egy szakácskönyvet. Ezzel mindösszesen két baj van: sem írni nem tud a lelkem, sem pedig az ételekhez nem ért. Nyilvánvaló, hogy nem próbálta ki a könyvében közölt recepteket - ahogyan pedig illett volna -, hiszen annak ellenére, hogy igen gyakorlott és rutinos konyhatündér vagyok, sorra csődöt mondtak a konyhámban az ajánlott ételleírásai.😒

Röviden elmesélem “kedvenc” példámat. Palacsintát akartam készíteni egészséges hozzávalókból. Az alapanyagokkal úgy külön-külön nem is volt baj, ám kiderült, hogy a megadott arányokban egyáltalán nem kompatibilisek egymással. Gyanakodva méregettem a kimért alapanyagokat, ugyanis már ránézésre sántítottak az arányok. Végül aztán első próbálkozásra tökéletes palacsintatésztát kaptam ...a kimért liszt felét és a tej háromszorosát felhasználva!😅 Elkezdtem hát kisütni a masszát, akkor még optimistán. Sajnos hiába imádkoztam az égiekhez, nem sült össze a folyékony tészta, de még csak császármorzsát sem sikerült készítenem az elfuserált trutyiból. Hirtelen felindulásomban, és jobb ötletem nem lévén, beleszórtam a maradék lisztet (ez zabpehelyliszt és kókuszliszt keveréke volt). Na, ekkor azt értem el, hogy szárazon szétmorzsálódott az egész cucc a tálban.😂 Ibronkát ekkor megillettem néhány nem túl baráti jelzővel, majd legyőzve a belőlem feltörni készülő sárkányt, kulturáltan kivonultam a kamrába, előszedtem a sütőpapírt, és szépen tepsibe kanalaztam az egész vackot. Újra elérkezett az idő, hogy fohászkodni kezdjek az égiekhez, mert igazán sajnáltam volna, ha kárba vész az a sok jó alapanyag. Jut eszembe, az is csak nekem ugrott be még az elején, hogy ha már palacsinta, illő volna édesnek lennie, ezért raktam bele egy kevéske édesítőszert, mert Ibronka sajnos “véletlenül” kifelejtette a receptből. Bár nem tudom, meglehet, hogy mi, magyarok vagyunk túlságosan édesszájúak, de azt vallom, ha már palacsinta, akkor legyen finom édes. Főleg, ha a desszertek témakörében szerepel a recept... A végeredmény hála Istenkének ehető lett, sőt, egyenesen finom és tápláló!
Nos, ha palacsinta-tortúrámat netán prezentáltam volna a kedves szerző úrnak egy nem túl kedves levélben, válaszként bizonyára rám hárítaná a felelősséget, miszerint nem ilyen meg olyan alapanyagokat használtam, vagy valószínűleg a konyhám berendezése nem volt megfelelő. Kifogás mindig van… Csak azt nem értem, miért állítja a könyvében, hogy minden receptet kipróbáltatott, méghozzá egy sztárszakáccsal?!

Egyébként az ízesítés kérdése is igen fontos egy szakácskönyvben. Szerintem. Volt már dolgom édesítőszerekkel, ezért enyhén szólva ledöbbentem, amikor azt olvastam az egyik receptnél, hogy hét evőkanálnyi folyékony édesítő kell bele. Őrület!😱 Józan eszemre hallgatva végül mindössze négy mokkáskanállal tettem az adott desszertbe, ami bőven elegendő volt!

Még a palacsintás tortúrám előtt kipróbáltam Ibronka gofriját. Az állagával nem is volt semmi baj, sőt, prímán megsült a gofrisütőmben. Mindössze egyetlen picurka probléma volt vele: nem jött ki a sütőből.😅 Teljesen beletapadt. Hát persze - csaptam a homlokomra -, az ilyen édességekbe KELL valamilyen zsiradék! Miután ismét küldtem Ibronka felé néhány nem túl hízelgő jelzőcskét, sebtiben felolvasztottam három evőkanálnyi vajat, amit jól elkevertem a masszában. Onnantól nem is volt baj, ki tudtam sütni az összes gofrit. És persze ki is tudtam szedni őket könnyedén. Ezután arra gondoltam, valószínűleg Ibronkának valami külföldi csodagofrisütője van, ami zsiradék nélkül is tökéletes édességet készít. Lám, valóban az én konyhám felszereltségével lehet a baj…

Közhely, hogy az élet egyensúlyra törekszik. Ezt alapul véve úgy érzem, Ibronka is így van ezzel. Ugyanis azokat a recepteket ellensúlyozván, amelyekből kihagy ezt-azt, megalkotott néhányat, amelyeknek a leírásában hirtelen felbukkan olyan összetevő is, amely a hozzávalókban nem szerepel! Jó, és abból mégis mennyit vegyek?😐

Én sajnálom a legjobban, de még mindig nem tudom befejezni a hibák felsorolását.😏

Adott egy süteményrecept. Ránézésre a hozzávalók és azok arányai ésszerűek, és talán működnének is. Csak egy gond van: nincs hozzá leírás! Pedig nem mindegy, hogy egy édes tészta receptnél szétválasztom-e a tojásokat, ne adj’ Isten kavarni kell-e, vagy gyúrni, és hogy tovább kötözködjek: meddig és milyen hőfokon kell kisütni??! A fent említett receptnél a hozzávalók felsorolását követi ugyan néhány mondat, de azok véletlenül sem a recept elkészítéséről szólnak, hanem Ibronka követhetetlen és értelmezhetetlen anekdotázását rögzítik.

Van egy “kedvenc” receptem Ibronkától, mégpedig a hamis Tiramisu. Nos, ez annyira hamis, hogy a galád összetevők könyörtelenül felfalták a túrót! Ezért történhetett az, hogy szegény túró a hozzávalók között még szerepel, az ételleírásban viszont már nem. Persze lehet, hogy a túrót arcpakolásként is felhasználhatom, amíg arra várok, hogy összeálljon a desszert, netán úgy volt vele Ibronka, hogy aki akarja, az a túrót kenje a hajára!😂

Eredetileg úgy terveztem, hogy kiadom magamból ezeket a gondolatokat, aztán mehetek Isten hírével dolgomra. Viszont szegény Ibronka sajna oly’ sok hibát vétett, hogy arra gondoltam, egy irdatlanul hosszú iromány csak elriasztaná az olvasókat, ezért folytatásosra veszem a figurát.

A második részt a következő bejegyzésemben olvashatod. Addig is íme két darab fénykép az elfuserált palacsintamasszáról, és amit végül sikerült kisütnöm belőle.