2016. március 19., szombat

A testmozgás hihetetlen előnyei


Arról már írtam egy korábbi bejegyzésemben, hogy mi történik a testünkkel, ha nem mozgunk. Azt viszont még nem foglaltam össze, mennyi pozitív hatása van annak, ha összeszedjük magunkat, felkelünk a fotelből, és rendszeres időközönként megmozgatjuk a porcikáinkat. Az összeset.😄

A mozgásnak elvileg lételeme kellene, hogy legyen az embernek. Erre mi, fáról lemászott és megokosodott majmok a fene nagy civilizálódásnak hatására mit csinálunk? Moccanatlanul vegetálunk, mint a növények! Beülünk az autóba, elmegyünk a munkahelyünkre, ott leüljük a napi 8-9-10 órát, hazafelé ülünk az autóban/metrón/buszon, ülve megvacsorázunk, leülünk a TV elé, végül este befekszünk az ágyba. Hol marad a mozgás, kérem szépen?😏

Tudom, ezek közül a legtöbbet nem lehet kivédeni, na de gonosz módon kitaláltam, hogyan lehet segíteni picit ezen a tarthatatlan állapoton.

  • Ha tömegközlekedsz, tessék összegyűjteni elszántságodat, és egy-két megállóval a célállomás előtt leszállni! Megoldható, hiszen vélhetően nem a pusztaságban laksz, gondolom a munkahely is zsúfolt helyen van, tehát ha hamarabb leszállsz, gyaníthatóan nem kell hosszú mérföldeket gyalogolnod a semmi közepén.
  • Az előbbi példa autóval történő közlekedésnél is alkalmazható, amennyiben nem pont a célállomás orra előtt parkolsz le, hanem pár száz méterrel távolabb.
  • A másik trükk az, ha egy fárasztó nap után jól megérdemelt és kedvenc sorozatrészednek reklámszünetében szintén előkapod elszántságod, és mozogsz egy kicsit.
  • És végezetül, hogy népszerűségemen még nagyobb csorbát ejtsek, tessék negyed órával előbbre állítani a vekkert, és felserkenteni tested-lelked egy jóleső reggeli tornával!
  • Bocsánat, még egy ötlet: ébredés után egy jóleső rövid átmozgató reggeli torna kombinálható egy este a tévé előtti súlyzós emelgetéssel (nasit a szánkhoz lifteztetése helyett!).

Mielőtt még felsorolnám a hihetetlen, ámde tényszerű pozitívumokat, lássuk, mire jöttek rá a nagytudású tudósok 2009-ben:
“Óriási fejlemény a tudományban, hogy bebizonyosodott: a wellness - a “jól-levés” -, vagyis a megfelelő életmód, mozgás, táplálkozás, stresszoldás stb. tudományos módszerekkel is kimutathatóan tényleg segíti a szervezet, és ezen belül az immunrendszer megfelelő működését!” 😀🎉

Most már végre jöjjön a felsorolás, mi minden köszönhető a rendszeres mozgásnak:
  1. Csökkenti az LDL-koleszterin szintjét, ami eltömíti az artériákat.
  2. Csökkenti a vérnyomást.
  3. Javítja az inzulin-érzékenységet.
  4. Javítja a szívizom működését és a keringést.
  5. Megelőzi a csontritkulást.
  6. Csökkenti a cukorbetegség szövődményeit.
  7. Csökkenti az asztma súlyosságát, mivel fejleszti a tüdőt.
  8. Késlelteti az öregedést.
  9. Segít megelőzni az agyi érkatasztrófát.
  10. Javítja az egész test oxigén-és tápanyagellátását.
  11. Segít az ízületi gyulladás esetén.
  12. Segít az alvási problémák megoldásában (csak nehogy este kilenckor álljunk neki edzeni, mert a mozgás serkentőleg hat a szervezetre).
  13. Szerepet játszik a rák megelőzésében. Bizonyítottan a rákos halálesetek legalább 35%-a összefüggésbe hozható a túlsúllyal és a testmozgás hiányával. A testmozgás gyorsítja a táplálék áthaladását a bélrendszeren, így csökken a méreganyagok szervezetben töltött ideje. (Csak gondoljunk bele, mi mindent megeszünk manapság a mű-kajákkal!)
  14. Segít az impotencia legyőzésében. Gondoljuk végig: a testmozgás alatti fokozott keringés a vért sikeresebben eljuttatja a kívánt helyre!
  15. Jó hatással van a szexuális életre, két okból is. Egyrészt pszichológiailag: jobban érezzük magunkat a bőrünkben; másrészt fizikailag: növekszik a libidó, javul a  keringés és ezzel együtt a szexuális funkciók.

Ha ez még nem lenne elég kedvcsináló a rendszeres mozgás elkezdéséhez, felsorolok olyan dolgokat is, amiket már megtapasztaltam magamon:
  1. Segíti a súlycsökkenést (még úgy is, hogy a fogyást 70%-ban segíti elő a táplálkozás, és csak 30%-ban a mozgás).
  2. Feszesebb lesz a bőr, hajlékonyabbak az izmok, ízületek.
  3. Kiváló stresszoldó.
  4. Hatékony depresszió ellen: mozgás közben az endorfin-kiválasztás növekedése miatt fokozódik a jókedv; az elvégzett edzés öröme pedig növeli az önbecsülést.
  5. A megemelkedett testhőmérséklet csökkenti az izomfeszültséget.
  6. Fájdalomcsillapító hatású, mivel az endorfin egy kiváló saját termelésű fájdalomcsillapító anyag.
  7. Akik rendszeresen mozognak, 23%-kal kevesebbszer betegszenek meg. Ha mégis, akkor pedig könnyebben gyógyulnak.
  8. Karbantartja a mentális egészséget, fejleszti a logikát és a memóriát, mivel a mozgás serkenti a vér áramlását az agyba (való igaz, újabban már el merek indulni a boltba bevásárlólista nélkül😅).
  9. Növeli az izmok méretét és erejét, erősíti az ízületeket.
  10. Fokozatosan, de hihetetlen mértékben növeli az állóképességet.
  11. Növeli az energiaszintet.
  12. Edzés után reflexből egészségesebb és kevésbé hizlaló ételekre vágysz.
  13. Minél izmosabb valaki, annál gyorsabban égeti el a szervezete a zsírt. (Észrevettem magamon, hogy valamelyest több finomságot engedhetek meg magamnak - büntetlenül!)
És ezek után mondja valaki, hogy nem érdemes mozogni. Szerintem ezt a listát még napestig lehetne bővíteni. Azt azért jó tanácsként mondom, érdemes megjegyezni, hogy sokkal könnyebb nem megenni 500 kalóriát, mint elégetni!

Mindennek tetejében a legjobb hír az, hogy 3-4 hét rendszeres mozgás után annyira hozzá lehet szokni, hogy onnantól kezdve testünk-lelkünk sóvárogni fog utána, tehát kényszer helyett öröm lesz a mozgás!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése