Szegény, szeeegény milliárdosok (második rész)

Ahhoz képest, ami most jön, az első rész amolyan bemelegítés volt. Akinek kötélidegzete van, nyugodtan olvasson csak tovább, hiszen valószínűleg meg tudja majd emészteni a következő irdatlan számokat és hihetetlen példákat az esztelen költekezésre, illetve mértéktelen pazarlásra vonatkozóan. Aki viszont érzékenyebb lelkületű, azt lehet kissé fel fogják zaklatni a most következő csemegék a gazdagokról.

Kezdjük is a sort például azzal, hogy valahol lakniuk kell csórikáimnak, dukál nekik egy pazar otthon. Illetve csak szerintem egy otthon, ők ugyanis rendszerint hat házat vesznek maguknak szerte a világon. Az nem baj, hogy van olyan ingatlan is ezek között, amelyikben a tulajdonosuk még egyszer sem hált meg, de a személyzetnek akkor is naprakésznek kell lennie. Miért? Azért, hogy ha gazdagék utazgatnak, akkor legyen egy hely, ahol megszállhatnak. És most jön a csattanó: egy-egy ilyen vityillóért milliárdosék képesek kiadni akár százmillió eurót is. Egyszerűen nem bírom felfogni, hogy ez mennyire rengeteg pénz. Jó, nem vagyok valami lángész matekból, na de akkor is. Azt pedig végképp nem bírom megemészteni, hogy amíg az egyik embernek hat palotája van, addig a másik a híd alatt lakik. Nem szégyellem bevallani, sírni tudtam volna, amiért ekkora igazságtalanság van a Földön! Vagy eltúlzom a dolgot, és csak én vagyok olyan begyepesedett agyú, hogy úgy érezzem, ez így nagyon nincs rendben? Végül azért csak végiggördültek arcomon a sós cseppek. Mondjuk nem a szememből, hanem izzadság formájában, ugyanis mialatt néztem egy-egy részt, közben edzettem.😎

Ha ez még mindig nem lenne eléggé bicskanyitogató csemege, akkor elárulom, van olyan gondos és törődő ultramilliárdos gazdi, aki a kutyájának vesz ingatlant - plazmatévével. És ezt úgy kell érteni, hogy az eb nevére íratja a kéglit.😑

Úgy tűnik azonban, hogy egy embernek még hat ingatlan is kevés tud lenni. Előfordulhat ugyanis, hogy olyan városba utazik csórikám, ahol éppen nincs háza. Mit tesz ilyenkor? Bérel egy luxuslakást - nem, nem csak egy szobát vagy lakosztályt -, mindössze heti harmincezer fontért.

Most vegyünk egy átlagos, vagyis egyáltalán nem kirívó példát: az egyik család megvesz egy pindurka, pontosabban tizenhétezer négyzetméter alapterületű palotát. Nyilván lesz olyan szeglete a viskónak, ami nem tetszik az újdonsült és roppant kifinomult ízléssel bíró tulajdonosoknak, ezért íziben át is kell alakítani a nem megfelelő helyiséget! Mondjuk egy fürdőszobát úgy százezer fontért. Majd még négyszer rögtön egymás után, mert sehogy sem válik ínyükre őuraságéknak a végeredmény.💩

Azért az sem volt piskóta, amikor az egyik hölgyemény egymillió fontot költött fürdőkádra. Na igen, ha az ember lánya rendelésre készítteti fürdőalkalmatosságát, méghozzá amazóniai hegyikristályból, annak bizony elkérik az árát! Mondjuk még így is tisztára megérte, ugyanis ebben az árban benne volt a fürdőszobapadló megerősítése, nehogy a kád leszakadjon a nappaliba. Mindezek fényében azt hiszem, talán nem is akkora túlzás egymillió fontot elkérni egy aranyporszívóért…

Az ultragazdagok egyszerűen mesterei annak, hogyan lehet feleslegesen két kézzel szórni a pénzt bele a vakvilágba. Legfőbb szórakozásuk az, hogy lepipálják egymást yachtvásárlásban. Bennfentesek szerint valódi fájdalmat okoz nekik, ha a barátjuk yachtja nagyobb.😅

Ismét matekozzunk egy kicsit! Van olyan vízi járgány, amelynek az építése egymillió euróba kerül méterenként, és hát hülyék lennénk azt gondolni, hogy ez a végösszeg. De legalább könnyű kiszámolni szegény gazdagnak, vajon mennyibe fog fájni neki egy hatvanhat méteres yacht. Persze van olyan is, aki nem aprózza így ki a dolgokat, hanem egyszerűen megvesz egy tetszetős kis ladikot potom egymilliárd dollárért.

Aki azt hiszi, ezzel le van tudva a pénzszórás, az most kapaszkodjon. Ha a büszke tulajdonos haladni is akar a vízi járgányával, és nem csak himbálózni a kikötőben a lágy habokon, akkor a tankolásra is érdemes félretennie “egy keveset”. Pontosabban negyvenezer eurót kell kicsengetnie minden hetedik órában. Ez úgy jön ki, hogy egy luxusyacht fogyasztása 1500 liter/óra, ami hét órára elegendő üzemanyagot jelent. Na igen, egy kilencvennégyezer(!) vízilóerős járműnél ezen a bődületes fogyasztáson ne is csodálkozzunk! Az egyik fickó ezzel kapcsolatban viccesen megjegyezte: “Ha azt akarod, hogy a pénzed eltűnjön a semmiben, vegyél egy yachtot!”

Térjünk át egy kicsit a légi járművekre, vagyis a repcsikre. Gazdagék nem fogják azzal égetni magukat, hogy holmi vacak utasszállító gépen utazzanak a pórnéppel együtt. Áá, inkább vesznek maguknak egy egész gépet - ami amúgy eredetileg több száz utas furikáztatására lett tervezve -, és átalakíttatják úgy, hogy legyen benne fürdőszoba (ha véletlenül betrottyolna valaki a turbulencia miatt), golfpálya, homokos strandrész napernyőkkel. Igen, ez utóbbit én sem értem.😏

És ez még mindig semmi! Gondoltam, csinálják csak, megtehetik. Ám egy kicsit felment a vérnyomásom, amikor az egyik vevő azon sopánkodott, mennyi olajat (nem napraforgó vagy repceolaj) kell még eladnia ahhoz, hogy egy drágább gépet megengedhessen magának, és erre az eladó buzgón biztatta őt: “Csináld csak, megéri!” Igen, megéri még tovább szennyezni az amúgy is haldokló Földet.👏👏👏

Hihetetlen módon még ezek az ultragazdagok is el tudnak érni egy telítettségi pontot, amikor már nem elégíti ki őket az sem, ha megveszik a fél bolygót. Ilyenkor nem tárgyakat vásárolnak, hanem élményeket gyűjtenek. De nem ám úgy, hogy elmennek a vidámparkba, nem-nem. Sokkal inkább azon versengenek, hogy melyik híresség “barátságát” tudják megvenni (mondjuk ez szerintem elég szomorú); vagy például kikajtatják maguknak, hogy az angol királynővel vacsorázzanak; vagy elintéztetik, hogy elmehessenek az Oscar-díjátadó ünnepségre, ahová egyébként egy közönséges földi halandó nem szokott hivatalos lenni. Szóval ilyenek.

Az egyik partyszervezőnek ugyancsak fel lett adva a lecke, amikor is az ügyfele azért nyafogott, hogy unja már az olyan bulikat, ahol csak az a szórakozás, hogy ötvenezer fontos pezsgőt locsolnak egymásra, meg már besokallt attól, hogy Elton John klimpírozását kelljen hallgatnia a saját nappalijában, találjanak ki neki valami izgalmasat. Én ezt a feladatot szívesen vállalnám! Megszerveznék ennek a rinyagépnek egy élet-halálra menő ketrecharcot (úgy értem, hogy ő lenne az egyik harcos), vagy elküldeném nagyvizitre egy kórházba haldokló gyerekek közé, esetleg elvinném háztűznézőbe egy hajléktalanszállóra - egyheti bentlakással egybekötve. Na, az már eléggé izgalmas lenne neki? De ha még ez sem elégítené ki a kedves ügyfél kalandvágyát, kiraknám a dzsungel kellős közepén egy szál hátizsákkal.

Természetesen gazdagék szívesen fizetnek azért, hogy vadabb helyeken kalandozzanak. Egy utazásszervező azonban egyetlen mondatával ki tudta fejezni, mennyire kemények is ezek a pénzes kalandorok: “A vadont akarják, de az italuk azért legyen hideg.”

Végszónak mit is írhatnék? Amíg az egyik földi halandó gyémántporral vegyített parfümöt rendel magának, hogy az emberek lássák rajta, ő mennyire gazdag; addig én szívem szerint egy olyan csodaszert fejlesztenék ki, amivel az emberekre rá lehetne szórni egy kis alázatot, együttérzést, kedvességet és mások iránti türelmet, elsősorban azonban szeretetre való képességet.