2020. február 29., szombat

E-mentes szakácskönyv


Testünk egy csodálatosan működő “biogépezet”. Ahhoz, hogy megőrizzük tökéletes egészségünket, és elérjük maximális teljesítőképességünket, nem mindegy, hogy milyen üzemanyaggal tankoljuk fel nap mint nap. Igaz ugyan, hogy szervezetünk képes megbirkózni a káros környezeti hatásokkal - egy ideig -, mégis érdemes egy kis odafigyeléssel segíteni azon, hogy ne a folyamatos méregtelenítésre pazaroljuk el energiáink nagy részét, amelyet arra is fordíthatnánk, hogy megéljük az élet szépségeit, méghozzá tökéletesen működő testünkben.

Tény, hogy az élelmiszeripar a minél hosszabb eltarthatóság, a kívánatos küllem, a csábító és függőséget okozó ízélmények kiváltása érdekében élelmiszer-adalékanyagokat használ. A kényelemnek és élvezeteknek azonban ára van. Az ipari gyártás során túl sok behatás éri a nyersanyagokat, amelyek jelentős mértékben veszítenek értékükből, mire a tányérunkra kerülnek.

Mit tehetünk saját és szeretteink egészségének megóvása érdekében?
Mindössze egy kis előzetes információgyűjtés, tudatos tervezés, valamint hatékony szervezés kell ahhoz, hogy a lehető legnagyobb mértékben elkerüljük az E-számokat, amelyeknek sajnos jelentős egészségkárosító  kockázata van.

Ez a könyv bebizonyítja nekünk, hogy a reformkonyha könnyen elérhető alapanyagokkal dolgozik. Új recepteket kipróbálva változatosságot csempészhetünk életünkbe, és bizony még időt is spórolunk!
Az új, egészségtudatos konyhaművészet kialakítása jó szokássá tehető, amely észrevétlenül rutinná válik, megkönnyítve mindennapi életünket. Nem kötelező egyik napról a másikra 180 fokos fordulatot vennünk a gasztronómia világában. Már azzal is sokat tehetünk egészségünkért (és a környezetünkért), ha a recepteket alkalmazva beiktatunk egy-egy “növényi napot”, amikor kímélő, rostban és vitaminokban, ásványi anyagokban bővelkedő ételek kerülnek asztalunkra.

E kötet 20 év tapasztalata, több hónap munkája és sok kutatás, kísérletezés eredményeként született meg Bánfi Ibolya vegán séf, diplomás életmód- és táplálkozási tanácsadó, valamint Tóth Gábor okleveles élelmiszeripari mérnök és táplálkozáskutató közreműködésével.

Egy kis extra: húszféle fűszer jótékony hatásaival ismerkedhetünk meg a könyv által. 

2020. február 8., szombat

Valamit valamiért


41 percért cserébe sok-sok kérdésre kaphatsz választ, ami után jó eséllyel elindulsz egy olyan úton, amely eljuttat a legcsodálatosabb önvalódhoz!

Én már nem csak az alapján jelentem ki, mennyire egészséges és milyen könnyedén megvalósítható teljes értékű növényi étrenden élni, amiket eddig olvastam és láttam, hanem saját tapasztalatból tudom. A betegségek elkerülnek (vagy ha utol is ér valami, sokkal-sokkal hamarabb gyógyulok), az energiaszintem hihetetlen módon megnőtt, boldogabb és kiegyensúlyozottabb vagyok, könnyebben tanulok, és még sorolhatnám. És igen, ez akkor is működik, ha az ember fizikai munkát végez. A férjem is ezt az étrendet követi már egy éve, és amellett, hogy rendbejött az emésztése, neki is megnőtt az energiaszintje. Azt tervezi, hogy csatlakozik hozzám, és hetente kétszer eljár velem kickbox edzésre. 😃

Ismerkedj bátran ezzel a dologgal, nézz utána, tapasztald meg, mert ezzel csak nyerhetsz. 💗
Legyünk hősök!
(magyar felirat is van hozzá)

2020. február 1., szombat

Minden számít


Egy különlegességet hoztam Neked. Bízom benne, hogy ki tudsz szorítani másfél órát az életedből, és képes leszel arra, hogy befogadd a film mondanivalóját. Minden számít.

2020. január 22., szerda

Kristóf konyhája - Mesés menük (nem csak) vegánoknak


Miután kiderül, hogy semmilyen állati eredetű ételt nem fogyasztanak, a vegánok gyakran megkapják az alábbi kérdést: „és akkor mit eszel?” A válasz egyrészt azért egyszerű, mert körülbelül nyolcvanezer féle ehető növény létezik a Földön, másrészt pedig egyre több és több az olyan szakácskönyv, amely változatos és nem mellesleg igen ízletes recepteket nyújt, csupán növényi alapanyagokat felhasználva.

A könyv elején Kristóf röviden, ám lényegre törően meséli el, milyen utat járt be, amíg rátalált arra a diétára, amit élete végéig könnyedén és jó szívvel tud követni. Elmagyarázza azt is, hogy a diéta nem fogyókúrát jelent, hanem étrendet. Megtudhatjuk továbbá, hogyan küzdötte le evési zavarát, és hogyan járult hozzá új életmódja testi-lelki gyógyulásához, belső békéje megtalálásához. 😇

Azok az olvasók, akik az állati alapanyagok elhagyása okozta hiánybetegségek miatt aggódnának, egy csokorba gyűjtve kapják meg azt a listát, mely vitaminokra van szüksége az emberi szervezetnek, és mindezek milyen növényekben találhatóak meg.

A könyvet az teszi különlegessé, hogy minden recept előtt olvashatunk egy-egy személyes történetet, vagy az ételhez kapcsolódó megjegyzést, könnyed és humoros formában tálalva. Az ételekről készült képeket nézegetve pedig biztosak lehetünk benne, hogy ellenállhatatlan kényszert érzünk majd a receptek kipróbálására, ezáltal újabb és újabb kulináris élvezettel gazdagodva. 😋 A receptek mellett feltüntetett kis ikonok pedig segítenek eligazodni abban, hogy melyik étel „szupergyors, gluténmentes, nyers, rostban gazdag, alacsony szénhidráttartalmú, fehérjedús vagy energiaszegény”.

További nagy előnye ennek a szakácskönyvnek, hogy a receptek többsége akár egy személyre is elkészíthető, és a kezdő hobbiszakácsoknak nem kell bajlódniuk a konyhamérleggel, hiszen Kristóf az adagokat egész egyszerűen bögrékkel, marékkal, vagy löttyintéssel méri. 😄

A szerző gondolatai
„A magyar köztudatban valahogy még mindig az él, hogy vegetáriánusként főzni bonyolult, vegánná válni pedig egyenesen extrém. Akkor is, ha az ételeink sokkal hamarabb elkészülnek, könnyebben emészthetők, kimeríthetetlenül változatosak. Akkor is, ha minden, igen m-i-n-d-e-n, amit húsevőként megkívánhat az ember, könnyedén elkészíthető növényi alapanyagokból, minimális felkészültséggel és egy kis kreativitással.
Vegánnak lenni végtelenül egyszerű, és nem kell, hogy a váltás az ember szociális élete, pénztárcája vagy épp drága ideje kárára menjen. Épp ellenkezőleg: annyit jelent, mint elképesztő, többfogásos ételeket rittyenteni alig egy óra alatt, és okosan vásárolva még kevesebbet is költeni, mint húsevőként.
A legnehezebb fizikai munkát végzők, mi több, világbajnok sportolók között is akadnak olyanok, akik száz százalékig növényi étrenden élnek – és állítják, hogy erősebbek, egészségesebbek, szellemileg és fizikailag frissebbek, mint valaha.”

További extrák a könyvben
- A nehezen beszerezhető, különleges hozzávalókat egy kattintással megrendelheted.
- A könyvben teljes bevásárlólistát találsz a vegán-barát konyha felszereléséhez.
- A fogások közül félszáz alig egy óra alatt elkészíthető.
- 11 online kisfilmmel, több mint 50 ételfotóval, és több tucatnyi személyes fényképpel találkozhatsz.
- Bármilyen diétát követsz is, könnyen kiigazodsz majd a receptekhez kapcsolódó ikonok segítségével.

Személyes olvasói élményem:
Ezt a könyvet csak dicsérni tudom. Miközben mazsoláztam a receptek között, kettőt azonmód ki is próbáltam, és meg kell mondjam, minden várakozásomat felülmúlták! Aki esetleg kíváncsi rá, miket készítettem el, az alábbi linkeken megtekintheti.
Számomra az a legnagyobb előnye a növényi alapú táplálkozásnak, hogy az alábbi pozitívumokon túl → az ételek gyorsan, könnyen, kisebb költségvetésből, gazdagon variálhatóan és ízletesen készíthetőek el, nem vonz magával semmilyen állati szenvedést. 🙏

2020. január 16., csütörtök

Újrakezdés


Legutóbbi bejegyzésem óta elkészült az a felület, ahol ismét hallatni fogom a hangomat. Egy időre elcsendesültem ugyan, mert letaglózott a felismerés, ami a világunkban, a környezetemben zajlik, ám hála Istennek sikerült erőre kapnom. Írni, alkotni továbbra is szeretek, és végre egy küldetést is találtam magamnak! Minden tőlem telhetőt meg akarok tenni azért, hogy minél több állatot mentsek meg a szenvedéstől és kegyetlen haláltól; és hogy segítsek Neked abban, hogy megőrizd saját és szeretteid egészségét.

Főleg az új blogomba készítek majd posztokat, de egy-egy alkalommal visszatérek ide is, mert biztosan lesz olyan téma vagy élményem, amelyet szívesen megosztok a Kedves Olvasóval. 😄

Addig is, fogadd szeretettel az új blogomat, hiszen szeretettel készül. 💖

2019. december 31., kedd

Az utolsó?


Egy ideje egyre inkább magamba fordultam, elcsendesedtem, és azt éreztem, hogy többé nem akarom senkivel sem megosztani a gondolataimat. Ez az érzés akkor tetőzött igazán, amikor elkészült a legújabb tetoválásom, és a környezetemtől jött az értetlenkedés, szemöldökfelhúzás, további értetlenkedés.
Igen, a bőröm alá karcoltattam azt, amiben száz százalékosan hiszek; amivel azonosulni tudok, és amit kép-viselek. Ezt a szívembe is belevéstem, csak azt mások nem látják.

Nem egy ember szegezte nekem a kérdést, hogy mi lesz, ha visszatérek, és újra húst fogok enni. Ilyen nem lesz. Soha!! A gondolatától is hányingerem van, hogy bomlásnak indult állattetemet (=húst) rakjak a számba. Még álmomban sem vágyok rá, és ezt szó szerint lehet érteni. Többször is álmodtam arról, hogy hússal kínáltak, és én nem fogadtam el.
A legjobban azonban az a beszólás fájt, amit egy munkakerülő, nemtörődöm és felvilágosulatlan embertől kaptam. Ránézett a tetoválásomra, elkezdte forgatni a szemét, és kijelentette, hogy engem be kellene záratni a diliházba.

Miért is?! Azért, mert az új életmódommal több száz állat életét mentem meg évente, és amiért nem járulok hozzá a szenvedésükhöz, a kizsákmányolásukhoz és lemészárlásukhoz? Vagy azért kellene engem bezáratni, mert odafigyelek arra, hogy mekkora ökológiai lábnyomot hagyok a Földön, aminek az emberiség már a lelkét is kitaposta? Netán közveszélyes vagyok, amiért békés táplálkozást követek, amivel nem ártok senkinek, és még az egészségemre is vigyázok? Nem értem…

Miután teljesen és véglegesen áttértem a növényi étrendre, sorra jöttek a haverok piszkálódásai is. Azzal “poénkodtak”, hogy húst kellene ennem, meg így a növényeket gyilkolom, azok szenvednek miattam, és hasonlók. Számomra azonban ezek a csipkelődések egyáltalán, kicsit sem viccesek, és amikor elegem lett, és szóltam, hogy ez engem rosszul érint, akkor pedig megkaptam, hogy nebáncsvirág vagyok. Megint ismételni tudom magam: nem értem. Én egyszer sem szóltam még be senkinek, nem “poénkodtam” azzal, hogy figyelj csak, milyen érzés bérgyilkosnak lenni? Mert aki fizet azért, hogy valaki más lemészároljon helyette egy ártatlan, védtelen érző lényt (tudod, amikor átvágják az állat torkát, miközben a szemében ott van a rettenet, körülötte halálsikoly, és annak az élőlénynek a meleg vére sugárban spriccel, ahogy a szíve az utolsó adag vért pumpálja magából kifelé, majd eltűnik belőle az élet), nos, lássuk be, ez bérgyilkosság. Érdekes, hogy amikor ez szóba kerül, az emberek kifakadnak: “Jaj, ne mondj már ilyet!” Miért? Fáj az igazság? Rosszul érint, hogy a részese vagy? Nem esik jól belátni, hogy gyenge vagy változtatni; vagy annyira közömbös lettél, hogy kiveszett belőled az együttérzés és a könyörület, ami az embert emberré teszi?
Jó, nem mondok ilyet. A szíved mélyén (valahol a leges-legmélyén) akkor is tudod, hogy ez így nagyon nincs rendben.
 

Annak is nagyon tudok “örülni”, amikor a mindenevő jóakaróim megpróbálnak azzal riogatni, hogy csak várjam ki a végét, mert úgyis hiánybetegségem lesz, meg el fogok sorvadni. 😂 Na jó, ezen csak nevetni tudok. És ezt olyan mondja nekem, aki százhatvan kilós, szó szerint majdnem a halálba zabálja magát, és életében még egyetlen hiteles cikket/tanulmányt/könyvet el nem olvasott a témával kapcsolatban, egyetlen előadást vagy dokumentumfilmet nem nézett meg, és persze ki sem próbálta a növényi étrendet, csak az alapján okoskodik, amit a tévében és az újságokban hazudnak neki. És az ilyen embernek az egészségi állapotáról jobb nem is beszélni, mert az katasztrofális. 😑
Érdekes például, hogy az elmúlt egy évben (amióta kizárólag növényi étrenden vagyok) többször is adtam vért, és egyszer sem dobták vissza azzal, hogy bocsi, hiánybetegséged van, hiányzik a hús a szervezetedből. Bizony jött az sms a Vöröskereszttől, hogy köszönik szépen a véremet, felhasználták egy beteg gyógyulásához. Egyébként pedig már írtam arról, hogy mennyi pozitív dolgot tapasztaltam a békés étrendemnek köszönhetően, amelyről, ha kíváncsi vagy rá, itt olvashatsz:

Ha már a pozitív dolgoknál tartunk, itt ragadnám meg a pillanatot, hogy egy igazán jó könyvet ajánljak Neked, amennyiben valóban érdekel a saját és szeretteid egészségének megőrzése.

Van a tarsolyomban még egy izgalmas olvasnivaló, ami lényegesen rövidebb, mint a fentebb említett könyv. Érdemes elolvasni. Szerintem elgondolkodtató (és egyben rémisztő is), bár sajnos azt látom a környezetemben és a világban egyaránt, hogy mindezzel valahogy nem törődnek az emberek. Pedig nagy a baj. Nagyon nagy a baj.

Az a nagy helyzet, hogy eljutottam egy olyan szintre, amikor már nem is próbálom megérteni, miért így működik a világ. Miért fontosabb a pénz az élhető jövőnknél? Miért fontosabbak a tárgyak, mint az élőlények? Miért nem törődünk saját magunk és szeretteink jóllétével és egészségével; miért fogadjuk el az értelmetlen és felesleges szenvedést, pusztítást, gyilkolást; miért, Istenem, miért kerülnek a kukába a legyilkolt állatok testrészei az emberek esztelen, túlzásba vitt és átgondolatlan vásárlásai következtében? 😔

De talán a válasz egyszerűbb, mint gondolnánk.
“Az állathasználat 99%-a csupán kényelemből, megszokásból vagy élvezetből történik.”
Gary L. Francione

Sokáig azon gondolkodtam, hogy feladom. Nem írok többé, mert nincs kinek. Nincs értelme. Az emberek többségét ugyanis ezek az egyébként fontos és a jövőnket befolyásoló dolgok nem érdeklik. A pénz utáni hajsza, magamutogatás, versengés, feljavított hamis képek mutogatása… na az annál inkább. Mégsem tehetem meg, hogy feladom! Az állatokért újra és újra bele fogom kiáltani a világba az igazságot. Újabb platformokon. Hátha mások is felébrednek, mint én egy évvel ezelőtt.

Stefan Sundström svéd énekes gondolataival zárom le bejegyzésemet:
“Elhaladok az újságárus előtt, olvasom a szalagcímeket: gyilkosságok, híres emberek partijai, a koldulás betiltása, újonnan megválasztott pártvezetők javaslatai. És én arra gondolok, hogy együtt ülünk egy autóban, amely teljes sebességgel rohan a sziklafal felé, és mi azon vitatkozunk, hogy milyen zene szóljon.”

2019. december 15., vasárnap

Áldott szabadság - 7. nap


Ha egy mondatban akarnám összefoglalni a nap eseményeit, azt mondanám, hogy tizennégy órát utaztam. Na de utazásom során történt ez-az, ami megérdemel további néhány szót.

Judit barátnőm volt olyan drága, és hajnal hatkor felkerekedett velem, hogy elkísérjen egészen a Victoria Coach Stationig, ahonnan az a busz indult, amelyik elvitt a Luton reptérre. Tulajdonképpen a sorban kígyózva konstatáltam, ami aznap várt rám, és döbbenten fordultam Judithoz: “Egek, én egész nap utazni fogok??” 😅

Ezen a napon nem sok képet készítettem, ám a buszállomást érdemes megtekinteni. A neten keresgélve az alábbi fotót találtam:

Utolsó külföldi napomon érdekes dolog szemtanúja voltam. Az állomáson egy fiatal párocska szemmel láthatóan tanácstalanul álldogált, nem tudván, melyik sorban várakozzanak a megfelelő buszra. Elhaladt mellettük egy buszsofőr, és kérés nélkül, kedvesen és türelmesen útba igazította őket, pedig még csak egy nyelvet sem beszéltek. Ezzel szemben, amikor már itthon voltam, és a Ferihegyi reptér előtt vártam a busz indulására, ami a városba vitt, a következő jelenet zajlott az orrom előtt.
A buszsofőr mellett állt egy ember, aki a felszállók jegyeit ellenőrizte. Odalépett hozzájuk egy kisgyerekes anyuka, és bátortalanul megkérdezte, hogy hol szállhat fel. (Az első ajtó ekkor még zárva volt.) A jegyeket ellenőrző ember a középső ajtó felé intett, és amikor a hölgy távozott, a sofőr bunkó módon kifakadt: “Hát nem látja, b. meg, hogy ott nyitva van?!”
No comment.

Na de térjünk vissza még egy kicsit Londonba. Miután barátnőmmel jól megölelgettük egymást, felszálltam a buszra, és a reptérig kellemesen elzötykölődtem. Miután a sofőr segített kiemelni a csomagtartóból a bőröndömet, megköszöntem neki, hogy biztonságosan elfuvarozott minket, és további szép napot kívántam.

A reptéren a becsekkolás során hogy, hogy nem, többek között engem választottak ki szúrópróbaszerűen egy alaposabb ellenőrzésre. Mondjuk nem volt nagy kunszt az egész ceremónia: csak le kellett vennem a lábbelimet, és beállni két kapu közé mozdulatlanul várva, hogy jól átvilágítsanak. Mindezek után összeszedtem a motyómat, és nem maradt más hátra, mint várni, várni, és türelmesen várakozni. 😏

Ismét teszek egy kis gondolati kitérőt.
Mielőtt még Londonba repültem volna Judittal, elhatároztam, hogy ott majd veszek magamnak egy angyalkás, vagy angyalszárnyas medált. Az a helyzet, hogy ott tartózkodásom alatt nem találtam meg a megfelelő darabot, még a greenwichi bolhapiacon sem. Már-már feladtam a reményt, és beletörődtem, hogy akkor majd Magyarországon keresgélek tovább, amikor végre rátaláltam! A terminál egyik üzletében vettem magamnak vizet az útra, és a kasszánál várakozva min akadt meg a szemem, na min?

Végre elérkezett a gép indulásának ideje. Mivel volt nálam olvasnivaló, így hamar és kellemesen telt el az a röpke két óra, amit a felhők fölött töltöttem. Leszállva azonban sajnos azonnal visszacsöppentem a mai magyar valóságba, amikor is Ferihegyen szembesültem a buszsofőr flegma bunkózásával. Érdekes módon tavaly is meg kellett tapasztalnom egy hasonló hozzáállást, amiről alább írtam:

Egyre inkább a délutánban jártunk, amikor sikeresen eljutottam a Keleti Pályaudvarra, ahol megvettem a jegyemet Mezőberényig. A pénztárnál kellemes élményben volt részem, ugyanis a pénztáros hölgy egy őszinte mosoly kíséretében megdicsérte a táskámat, hogy milyen szép. Tulajdonképpen ez a kedvenc táskám, és nem csak azért, mert Judittól kaptam ajándékba a tavalyi londoni kiruccanásom alkalmával, hanem azért is, mert nagy, erős, praktikus, és így néz ki:

A vonat indulásáig volt még egy órám, amit sétálással töltöttem el. A pályaudvar körül bóklásztam, csak úgy céltalanul. A sok várakozás és ücsörgés után jólesett mozogni egy kicsit. És persze hazáig még további közel két és fél órát kellett ülnöm, tehát érdemes volt beindítani a vérkeringésemet. 😎

A mezőberényi állomástól szerencsére megint sétálhattam egy jót. Végre aztán este nyolcra értem haza, kissé elcsigázva. A házunkhoz közeledve azonban rögtön repesni kezdett a szívem: a két cicánk ott várt rám a bejárati ajtó előtt, és édesen dörgölőzve fejezték ki, hogy mennyire vártak már haza! 😻
Tibi azon a héten délutános volt, így őt csak másnap ölelhettem át.

Miután odabent leraktam a cuccaimat, első dolgom volt szervírozni a vacsorát a két szőrmóknak. A nagy igyekezetben (és talán fáradt is voltam már) sikeresen összetörtem az egyik ételes tálkát. Ez még nagyon hiányzott nekem… 😒 A tönkrement adagot tehát feltakarítottam az üvegszilánkokkal együtt, és egy másik adag konzervet tálaltam fel Pupillácskának, Tornádó uraság ugyanis addigra magán kívül, hörögve-zörögve evett, ahogy szokott. 😸

Elérkezett végre az én időm: beleereszkedtem egy kád forró vízbe, és ott zombultam vagy fél órán keresztül. Lefekvés előtt még erőt vettem magamon, és nagyjából kirámoltam a bőröndömet, aztán beestem végre az ágyba.

Végezetül már csak egy dolgom maradt aznapra: hálát adni az újabb nagyszerű, élményekkel teli kikapcsolódásért, és amiért biztonságosan hazaértem kényelmes, békés otthonomba, a szeretteimhez. 😇