Az utolsó?

Egy ideje egyre inkább magamba fordultam, elcsendesedtem, és azt éreztem, hogy többé nem akarom senkivel sem megosztani a gondolataimat. Ez az érzés akkor tetőzött igazán, amikor elkészült a legújabb tetoválásom, és a környezetemtől jött az értetlenkedés, szemöldökfelhúzás, további értetlenkedés.

Igen, a bőröm alá karcoltattam azt, amiben száz százalékosan hiszek; amivel azonosulni tudok, és amit kép-viselek. Ezt a szívembe is belevéstem, csak azt mások nem látják.

Nem egy ember szegezte nekem a kérdést, hogy mi lesz, ha visszatérek, és újra húst fogok enni. Ilyen nem lesz. Soha!! A gondolatától is hányingerem van, hogy bomlásnak indult állattetemet (=húst) rakjak a számba. Még álmomban sem vágyok rá, és ezt szó szerint lehet érteni. Többször is álmodtam arról, hogy hússal kínáltak, és én nem fogadtam el.

A legjobban azonban az a beszólás fájt, amit egy munkakerülő, nemtörődöm és felvilágosulatlan embertől kaptam. Ránézett a tetoválásomra, elkezdte forgatni a szemét, és kijelentette, hogy engem be kellene záratni a diliházba.

Miért is?! Azért, mert az új életmódommal több száz állat életét mentem meg évente, és amiért nem járulok hozzá a szenvedésükhöz, a kizsákmányolásukhoz és lemészárlásukhoz? Vagy azért kellene engem bezáratni, mert odafigyelek arra, hogy mekkora ökológiai lábnyomot hagyok a Földön, aminek az emberiség már a lelkét is kitaposta? Netán közveszélyes vagyok, amiért békés táplálkozást követek, amivel nem ártok senkinek, és még az egészségemre is vigyázok? Nem értem…

Miután teljesen és véglegesen áttértem a növényi étrendre, sorra jöttek a haverok piszkálódásai is. Azzal “poénkodtak”, hogy húst kellene ennem, meg így a növényeket gyilkolom, azok szenvednek miattam, és hasonlók. Számomra azonban ezek a csipkelődések egyáltalán, kicsit sem viccesek, és amikor elegem lett, és szóltam, hogy ez engem rosszul érint, akkor pedig megkaptam, hogy nebáncsvirág vagyok. Megint ismételni tudom magam: nem értem. Én egyszer sem szóltam még be senkinek, nem “poénkodtam” azzal, hogy figyelj csak, milyen érzés bérgyilkosnak lenni? Mert aki fizet azért, hogy valaki más lemészároljon helyette egy ártatlan, védtelen érző lényt (tudod, amikor átvágják az állat torkát, miközben a szemében ott van a rettenet, körülötte halálsikoly, és annak az élőlénynek a meleg vére sugárban spriccel, ahogy a szíve az utolsó adag vért pumpálja magából kifelé, majd eltűnik belőle az élet), nos, lássuk be, ez bérgyilkosság. Érdekes, hogy amikor ez szóba kerül, az emberek kifakadnak: “Jaj, ne mondj már ilyet!” Miért? Fáj az igazság? Rosszul érint, hogy a részese vagy? Nem esik jól belátni, hogy gyenge vagy változtatni; vagy annyira közömbös lettél, hogy kiveszett belőled az együttérzés és a könyörület, ami az embert emberré teszi?

Jó, nem mondok ilyet. A szíved mélyén (valahol a leges-legmélyén) akkor is tudod, hogy ez így nagyon nincs rendben.

 

Annak is nagyon tudok “örülni”, amikor a mindenevő jóakaróim megpróbálnak azzal riogatni, hogy csak várjam ki a végét, mert úgyis hiánybetegségem lesz, meg el fogok sorvadni. 😂 Na jó, ezen csak nevetni tudok. És ezt olyan mondja nekem, aki százhatvan kilós, szó szerint majdnem a halálba zabálja magát, és életében még egyetlen hiteles cikket/tanulmányt/könyvet el nem olvasott a témával kapcsolatban, egyetlen előadást vagy dokumentumfilmet nem nézett meg, és persze ki sem próbálta a növényi étrendet, csak az alapján okoskodik, amit a tévében és az újságokban hazudnak neki. És az ilyen embernek az egészségi állapotáról jobb nem is beszélni, mert az katasztrofális. 😑

Érdekes például, hogy az elmúlt egy évben (amióta kizárólag növényi étrenden vagyok) többször is adtam vért, és egyszer sem dobták vissza azzal, hogy bocsi, hiánybetegséged van, hiányzik a hús a szervezetedből. Bizony jött az sms a Vöröskereszttől, hogy köszönik szépen a véremet, felhasználták egy beteg gyógyulásához. Egyébként pedig már írtam arról, hogy mennyi pozitív dolgot tapasztaltam a békés étrendemnek köszönhetően, amelyről, ha kíváncsi vagy rá, itt olvashatsz:

Élet növényi alapokon

Ha már a pozitív dolgoknál tartunk, itt ragadnám meg a pillanatot, hogy egy igazán jó könyvet ajánljak Neked, amennyiben valóban érdekel a saját és szeretteid egészségének megőrzése.

Van a tarsolyomban még egy izgalmas olvasnivaló, ami lényegesen rövidebb, mint a fentebb említett könyv. Érdemes elolvasni. Szerintem elgondolkodtató (és egyben rémisztő is), bár sajnos azt látom a környezetemben és a világban egyaránt, hogy mindezzel valahogy nem törődnek az emberek. Pedig nagy a baj. Nagyon nagy a baj.

Válts növényi étrendre a környezetedért!

Az a nagy helyzet, hogy eljutottam egy olyan szintre, amikor már nem is próbálom megérteni, miért így működik a világ. Miért fontosabb a pénz az élhető jövőnknél? Miért fontosabbak a tárgyak, mint az élőlények? Miért nem törődünk saját magunk és szeretteink jóllétével és egészségével; miért fogadjuk el az értelmetlen és felesleges szenvedést, pusztítást, gyilkolást; miért, Istenem, miért kerülnek a kukába a legyilkolt állatok testrészei az emberek esztelen, túlzásba vitt és átgondolatlan vásárlásai következtében? 😔

De talán a válasz egyszerűbb, mint gondolnánk.

“Az állathasználat 99%-a csupán kényelemből, megszokásból vagy élvezetből történik.”

Gary L. Francione

Sokáig azon gondolkodtam, hogy feladom. Nem írok többé, mert nincs kinek. Nincs értelme. Az emberek többségét ugyanis ezek az egyébként fontos és a jövőnket befolyásoló dolgok nem érdeklik. A pénz utáni hajsza, magamutogatás, versengés, feljavított hamis képek mutogatása… na az annál inkább. Mégsem tehetem meg, hogy feladom! Az állatokért újra és újra bele fogom kiáltani a világba az igazságot. Újabb platformokon. Hátha mások is felébrednek, mint én egy évvel ezelőtt.

Stefan Sundström svéd énekes gondolataival zárom le bejegyzésemet:

“Elhaladok az újságárus előtt, olvasom a szalagcímeket: gyilkosságok, híres emberek partijai, a koldulás betiltása, újonnan megválasztott pártvezetők javaslatai. És én arra gondolok, hogy együtt ülünk egy autóban, amely teljes sebességgel rohan a sziklafal felé, és mi azon vitatkozunk, hogy milyen zene szóljon.”