2016. május 19., csütörtök

Elvonókúrám élményei (harmadik rész)


Most már bátran bevallom, önkéntes diétám bizony elég emberpróbáló.😒 Nyilván kényelmesebb lenne, ha a diéta ideje alatt csak ülnék a babérjaimon, ám én továbbra sem vagyok hajlandó hanyagolni a mozgást az életemből, ezért a jól bevált módszert követem, és heti öt-hat napon bizony alaposan megmozgatom a porcikáimat.

Már említettem, hogy sokat segít rajtam a zabkása és a puffasztott szeletek. A harmadik héttől viszont éreztem, hogy kell még valami, amitől jóllakok, ami finom, nem mellesleg pedig belefér szigorúan szabott étrendembe. És rátaláltam a zabra! Pontosabban: a zabpehelyből házilag darált zabpehelylisztre és a zabkorpára (ezt már vettem). Való igaz, a zabkorpa lényegesen drágább, mint a fehérliszt, de! A fehérliszt maga a tökéletes üres kalória. Semmi használható tápanyag nincs benne. Szegény búzát annyira lecsupaszítják lisztté válása során, hogy a végén zéró lesz a rosttartalma is. Minek fizessek hát a semmiért? Kis kutatómunka után választásom tehát a zabra esett, mert:
  • “a zab a legnagyobb energiaadó, és biológiai értelemben a legértékesebb fehérjetartalmú gabonafajta;
  • az aminosavak gazdag tárháza;
  • vérnyomáscsökkentő és keringésjavító hatása van;
  • fehérjében, antioxidánsokban, ásványi anyagokban gazdag;
  • magas a B- és E-vitamin-tartalma;
  • rostban gazdag, alacsony szénhidráttartalma nem okoz hirtelen vércukorszint emelkedést;
  • a többi gabonaféléhez képest jóval kevesebb keményítő van benne”.
Mindez túl szép, hogy igaz legyen, ugye? Így is van. Egyetlen hátránya azért még ebből a csodanövényből készült lisztnek is van: nehézkes vele dolgozni (főleg péksütik készítésénél). Bizony nem úgy viselkedik, mint a hagyományos fehér liszt, ezért érdemes másfajta lisztekkel keverni (teljes őrlésű, kókuszliszt, kukoricaliszt stb.).

Még egy dolgot szeretnék megemlíteni. Tapasztalatból mondom, ami amúgy tény is, hogy az efféle tartalmasabb lisztekből készült ételek sokkal jobban laktatnak, mint a fehér liszttel készült finomságok. Tíz-tizenkét darab hagyományos palacsintát például vígan meg tud enni egy felnőtt férfiember (néhány nő is), azonban ha a zablisztből készült változatnál lenne ilyen kis mohó az ember fia/lánya, bizony megszenvedné a torkosságot.🙉 Úgy járna, mint a kis gömböc a mesében… Szóval, ha ráadásul egy kicsit még matekozni is akarunk, akkor kijön, hogy ha kevesebb is elég a drágább lisztből készült ételekből, akkor kevesebbszer kell venni, plusz ha hozzávesszük, hogy az egészségünkre is jó hatással van, akkor aztán igazán megéri az árát!
Lisztprobléma tehát kipipálva.😁

Diétám kezdetén az is a kikötésem volt, hogy lehetőleg teljesen mellőzzem a cukrot. Sajnos ez már sokkal-sokkal nehezebb feladat. Na nem azért, mert cukorfüggő volnék, dehogy! Ellenkezőleg! Nem vagyok ugyan cukorbeteg, de egyenesen beteg vagyok a cukortól. Főleg, ha az élelmiszeripar lépten-nyomon le akarja nyomni a torkomon a lassan ölő fehér mérget. Sunyi módon képesek még a fagyasztott zöldséghez is hozzákeverni!😱 El is mesélek egy “kedves” epizódot egyik ebédkészítésemről.

Benyúlok a fagyóba, előhúzok egy csomag guszta mexikói zöldségkeveréket, és valami belső sugallatra átböngészem, mi minden finomság van benne. Nos, 93%-ban valóban finomságok voltak benne különböző zöldségek formájában, ám a maradék 7% többek között kétféle olajat, sót, rizs keményítőt és cukrot rejtett!! Ezt olvasván futóstroke-ot kaptam. Értsd: hirtelen elborította a vér az agyamat. Úgy nézhettem ki, mint a rajzfilmekben az a kis mérges, vérben forgó szemű figura. Miközben visszaraktam a mexikói mixet a fagyóba, és néhány alaposan átgondolt szitkot szórtam a készítőkre, újbóli választásom egy sima finomfőzelékre esett, ami tényleg csak répát és borsót tartalmazott.
Mivel ételt nem dobok ki, szigorú diétám végeztével csak meg fogom enni a cukrozott zöldséget. De lám, egy újabb tanulsággal gazdagodtam: nagyon résen kell lenni, ha tudni akarod, mit etetnek meg veled! Innentől kezdve talán nem is lesz túlzás, ha só vásárlásakor megnézem, van-e a sóban hozzáadott cukor…😅

Tehát küzdök-küzdök kitartóan, és becsülettel végigcsinálom a kis elvonókúrámat. Lelki segítség gyanánt még a kezdetekkor kitűztem a konyhai üzenőfalra egy centit, amit kedvenc ollómmal naponta hűségesen szabdalok lefelé egyesével. A képen a kezdő hosszúság látható, ami mára igencsak megrövidült. Már csak nyolcszor kell belevágnom!

2016. május 12., csütörtök

Elvonókúrám élményei (második rész)


Immár két hét telt el önkéntes diétám kezdete óta. Miután elmúlt az újdonság varázsa, bevallom, voltak nehezebb pillanataim. Nap mint nap ki kell találnom, mivel tölthetném meg úgy a bendőmet, hogy ne ismétlődjön az unalomig az étrendem.😒

E heti barátom és segítőtársam az alma és a puffasztott rizs-, illetve búzaszelet volt. Szegény almát eddig hanyagoltam az életemből, szinte kizárólag sütemény formájában vettem magamhoz, ám mostanra a maga nyers valójában is jó barátom lett!😊 A puffasztott búza/rizsszeletet viszont soha semmilyen formában nem szerettem. Most sem ízlik, viszont remek kenyérpótló. Próbálkoztam volna azzal is, hogy ízesített pufikat veszek (pl. hagymás-tejfölös, paprikás), ám amikor a csomagolásukon megláttam az összetevők között az “ízfokozó, cukor” szavakat, dühösen dobtam vissza őket a polcra. Akkor is nagyon elszontyolodtam, amikor a salátámat tormával akartam feldobni, de hát a kedves gyártó még abba is cukrot tett! Így a saláta egy egyszerű frissen őrölt borsos-kefires mártást kapott. Sebaj.

Már-már félve vallom be, de még egy barátot szereztem a diéta idejére, méghozzá méregtelenítő teakeveréket. A patikában vettem, elvileg segíti a fogyást valamint a méreganyagok távozását a szervezetből. Azért félek ezzel a vallomással, mert még a végén megkapom, hogy biztos csak emiatt sikerült fogynom.😏 Egyébként amikor átböngésztem, miféle gyógynövények vannak a teában, hangosan felröhögtem. Ilyenek többek között, hogy “kukoricabajusz, kutyabengekéreg, katángkóró herba.”

Jut eszembe az életmód változtatásáról. A minap olvastam egy cikket egy amerikai sztárszakácsról, aki úgy dobott le magáról egy év alatt harmincnyolc kilót, hogy “csak” a főzéshez használt alapanyagokon változtatott. Például elhagyta a cukrot és a fehér lisztet, valamint a rántott, tehát bő olajban sült dolgokat; lecserélte a zsíros vörös húsokat sovány fehér húsfélékre; rengeteg friss zöldséget és gyümölcsöt evett a sok tészta, krumpli és kenyér helyett, szóval ilyenek. Az egyik mondata nagyon megtetszett, idézem: “ Ha teleeszem magam jó kajával, nem marad hely a rossznak.”

Végezetül még egy fontos gondolat. A húgomnak volt egy igen okos észrevétele, miszerint írtam ugyan, hogy mennyi a kezdő súlyom, de azt nem, hogy ehhez hány centi társul. Nagyon nem mindegy ugyanis! Tehát akik még nem láttak engem teljes hosszanti terjedelmemben, azoknak elárulom, hogy kereken 180 cm magas vagyok. Na igen, sokat álltam kiskoromban az esőn.😄

Egy hét múlva ismét jelentkezem.

2016. május 5., csütörtök

Elvonókúrám élményei (első rész)


Nem, még nem haltam éhen.😅 Sőt! Ilyen jókat akkor sem ettem, amikor nem volt tiltólistán semmilyen étel. Ez pedig annak köszönhető, hogy használnom kellett a kreativitásomat a konyhaművészetben.

Bevallom, a kúra kezdete előtt be voltam rezelve attól, hogy folyton éhes leszek.😬 Az első nap kihegyezett fülekkel vártam, mikor kordul meg a gyomrom. Ám mivel gyakorta falatoztam keveset, és sok folyadékot is ittam, meglepődve tapasztaltam, hogy teljesen jól vagyok.

Ami még sokat segített abban, hogy kellemesen elteljek, az a zabkása volt. Tudom-tudom, eléggé ‘cicomátlan’ neve van szegénykének, ám annál finomabb! Az ajánlott felnőtt napi zabpehely-adag ötven gramm. Kimértem: ez a kis szeműből nyolc evőkanállal, a nagy szeműből pedig tizenegy evőkanálnyival jelent. Ehhez mindössze 2,5-3 dl víz vagy tej kell (én fele-fele arányban öntöm hozzá). Felforraljuk, majd még két percig főzzük takarékon, és már készen is van a tápláló-laktató finomság. Hogy ne duzzogjanak az ízlelőbimbóim, rendre teszek a kásába két mókás kanálnyi, illetve mokkáskanálnyi folyékony édesítőszert, továbbá fahéjat, vagy egy evőkanál kakaóport, vagy kókuszreszeléket, esetleg ha kihűlt, összekeverem reszelt almával; de az ízesítése a képzeletünkre van bízva.

Házi kakaóitalt is gyakran készítek, természetesen ezt is édesítőszerrel. Továbbá még egy jó tipp: főzésnél használjuk bátran a különböző zöldfűszereket. Ezek csuda trükkös és hasznos jószágok, ugyanis olyan intenzív ízt adnak az ételnek, hogy az ember észre sem veszi, ha véletlenül nem elég sós az eledele.

Mivel már az elején kikötöttem, hogy a kúra alatt nem állok mérlegre, így csak abból tudom leszűrni a pozitív változást, hogy az egyik övemen elfogytak a lyukak! Újakat kell fúrni rá, hogy összébb húzhassam. Ez azért biztató kezdet.

A mozgást természetesen továbbra is lelkesen űzöm, csak azt sajnálom, hogy hetente egyszer be kell iktatnom egy pihenőnapot.😑

Összefoglalva tehát: nagyon jól érzem magam a bőrömben, és kíváncsian várom, végül hány kiló mínusszal sikerül zárnom a kúrát. Három hét múlva kiderül, ám addig még többször is jelentkezem.

2016. április 28., csütörtök

Harmincnapos elvonókúrám


Hétfőn kíváncsiságból ráálltam a mérlegre, és hát…😒 Most inkább nem traktálnálak az eredményhez kapcsolódó negatív gondolataimmal, inkább nézzük meg, milyen súlycsökkentő haditervet eszeltem ki magamnak!

Először is, ki kellett tűzni egy határidőt. Alaposan átböngésztem a naptáramat, és bevallom, egy kicsit engedtem a babonás énemnek, amikor kijelöltem a kezdő napot. Április 28. csütörtök; avagy 04.28. Na kérem, ez az a négy számjegy, ami így együttesen az abszolút kedvencem, és hiszek benne, hogy szerencsét hoz nekem.

Második lépésként ki kellett törpölnöm, hogyan fogom rábírni a szervezetemet, hogy végre valahára méltóztasson elengedni azt a fölösleges hat-nyolc kilót, amelyhez évek óta makacsul ragaszkodott. Nem bízom a dolgot a véletlenre, ezért a következőt fogom tenni: egész egyszerűen nem teszek a számba kenyeret vagy bármilyen más pékárut; lisztet, grízt, krumplit, rizst, tésztát, mézet, valamint olajos magvakat sem (a cukrot meg sem említem, mert attól eleve irtózom). Mindezeken felül hanyagolom az olyan magas gyümölcscukor-tartalommal bíró finomságokat, mint a banán, szőlő, ananász, sárgadinnye, cseresznye. Mi marad akkor, amivel táplálhatom a testemet? Szerintem rengeteg minden: tojás, sovány húsok, halak, sovány tejtermékek, zöldségek, a fentiek kivételével sokféle gyümölcs, végezetül natúr zabpehely. Nem is olyan vészes. (Mondom ezt most…)
Reményeim szerint ezzel a kúrával sikerül egy alapos méregtelenítésben is részesíteni a szervezetemet. Úgyis régóta készülök egy tavaszi nagytakarításra, hát most itt az alkalom.

Harmadik lépés: a meddig kell kitartanom meghatározása. Úgy sejtem, egy-két hét kevés lenne a látványos változáshoz. Valamiért a három hét nekem nem szimpatikus, ezért marad az egy hónap. Ez már szép kerek.

Negyedik lépés: új mozgásprogram felállítása. Igaz ugyan, hogy már jó néhány hete rendszeresen heti öt-hat napot edzek, de ezek a mozgásformák nem eredményeznek súlycsökkenést. Többnyire súlyzós edzéseket végzek, vagy pedig saját testsúllyal végzett feladatokat (mint például guggolás, lábemelés), valamint brutál sok felülést. Ez utóbbit annyira túlzásba vittem, ami már átcsapott őrületbe😜, de erről egy későbbi bejegyzésemben fogok részletesen írni.
Tehát, mit kell tennem? Rendszeresen kardióznom! Megszabtam magamnak, hogy minden második nap negyven percet bicajozok. A rossz idő nem lehet kifogás, mert a férjemtől tavaly kaptam egy spinning gépet. A köztes napokon természetesen folytatom a kis kedvencemmel, az erősítéssel. Egy fontos szabály van még: heti egy nap pihenőnapot tartanom kell, hogy az izmaimnak legyen idejük fejlődni.

Végezetül még egy nagyon fontos dolog: lelki ráhangolódás. Mindenekelőtt azt a sokak által elkövetett hibát kell elkerülnöm, mely szerint a kúra előtt amolyan “minden mindegy” módra telefaljam magam. Mire mennék azzal, ha attól rettegve, hogy mennyit fogok éhezni, már napokkal előre mindig pukkanásig tömném a bendőmet? Csak jól kitolnék magammal, mert a kúra kezdetére felszednék még egy-két kilót. (Hétfő óta ezt sikerült is betartanom.)
Tény azonban, hogy ezzel az étrenddel aligha lesz részem a folytonos jóllakottság-érzésben. Többnyire a szénhidrátoktól lesz kellemesen tele a pocakunk, amiket én szépen kiiktatok harminc napra az életemből. Mégsem félek! Kicsit már előre belekóstolhattam ebbe a “hm, mintha éhes lennék” érzésbe, ugyanis az utóbbi időben vacsorára, edzés után csak sovány fehérjét engedélyeztem magamnak. Nem fogok hazudni, nem lehet jóllakni két darab főtt tojástól és egy kis doboz kefirtől. Jogos lehet a kérdés: ha így éltem, hogyhogy nem sikerült fogynom? Na igen, harminc fölött már nem olyan együttműködő a szervezetünk, mint zsenge húszas éveinkben, és ez az évek múlásával sajnos egyre nehezebb küzdelem lesz.

Tehát el kell játszanom, hogy zongora vagyok, és hangolódnom kell. El kell hitetnem magammal, hogy végig tudom csinálni az elvonókúrát, aminek szép eredménye lesz!

Azt tervezem, hogy hetente be fogok itt jelentkezni, és elregélem Neked a tapasztalataimat. Részeredményt nem fogok mérni (csak tudjam megállni), helyette mindössze az első és az utolsó napon pattanok a mérlegre. Másodszorra remélhetőleg sokkal könnyebben.
A kezdő számadatok tehát:
súly: 70.4 kg
testzsír: 30.1 %
víz: 50.9 %

... 4 nap elteltével: Ó te jó ég!! Épp az imént közölte velem a férjem a következőt: "Elolvastam a blogodat. Az a 70.4 nem 80.4?" Juj, ekkorát hibázni, sajnálom, elgépeltem (de lehet, hogy álmaim súlyát gépeltem be vakon 10 ujjal). Helyesbítek:
súly: 79.4 kg (a többi adat stimmel)
Azért nem olyan rossz egy szénhidrátmentes diéta.

2016. április 24., vasárnap

Életem legnagyobb pofára esése


Tizenegy-kétéves koromban történt meg velem az, aminek eredményével majd’ negyed évszázadon keresztül küszködtem minden egyes nap.

Egy szép nyári napon éppen egy jó nagy dombról száguldoztam lefelé nagy vagányan a bicajommal. Sajnos egy rossz manővernek “hála” oldalra borultam, és az esés legnagyobb részét az arcommal fogtam fel. Össze-vissza tört a képem, a fogaim elmozdultak a helyükről, és persze dőlt a vérem. Az ütődéstől sajnos a bal első fogam el is színeződött. Gondolom, elsárgult az irigységtől, amiért a társaival ellentétben neki nem maradt hely a sorban. A végkimenetele az lett a balesetnek, hogy fogszabályzót kellett viselnem. Olyat, amiben újra kellett tanulnom nyelni, lélegezni; és amiben képtelen voltam egy éjszakát önfeledten végigaludni. Nem rögzítős volt a készülék, hanem kivehető fajta, amihez egy rettentő nagy műanyag rész tartozott, ami elfoglalta az egész szájpadlásomat. Csoda hát, hogy idő előtt felhagytam a viselésével, mielőtt még rögzülhettek volna a fogaim a helyükön? Nem tudtam előre, mennyit fogok még küszködni miattuk életem folyamán, csak azt tudtam, hogy akkor nem akarok tovább szenvedni.

Mindenesetre telt-múlt az idő. Gimibe kerültem, ahol diáktársaim igazán tekintettel voltak az érzéseimre: nem csúfoltak a fogaim miatt - legalábbis nyíltan nem. Csak a hátam mögött. Nem tagadom, a fogaim rendesen megtépázták az önbizalmamat. Mit megtépázták? Cafatokra szedték! Még egy szép új frizurával és sminkben is csúnyának láttam magam. Meg voltam győződve róla, hogy amint kinyitom a számat, rögtön elcsúnyul az egész arcom. Negatív önértékelésem bizony a párválasztásomat is negatívan befolyásolta (ez alól csak a férjem a kivétel!)

Huszonéves koromban rászántam magam, és utánajártam, miként lehetne rendbeszedetni a fogaimat. Akkori exem, akivel együtt is éltem, azonban nem támogatott ebben, pedig pénzünk lett volna rá. Nyilván prioritás szempontjából nem szerepeltem annyira előkelő helyen, hogy ilyesmi pénzáldozatot hozzon értem… Én pedig szépen beletörődtem abba, hogy csúnya maradok életem végéig.

És aztán jött Ő! A férjem. Igaz, sok-sok év múlva, de rátaláltam arra a társra, aki ugyan elfogadott és szeretett olyannak, amilyen vagyok, mégis azt mondta, ha nekem ez fontos és jobban fogom érezni magam tőle, akkor támogat és mellettem lesz. Így is történt. Persze nem csak az anyagi támogatásra kell gondolni, hanem a lelkire is. Továbbá elég sok utánajárást igényelt a dolog. Békéscsabára jártunk át, mivel ott praktizál egy felnőtt-fogszabályozó szakorvos, valamint ott készítettek a fogaimról panoráma röntgent is. A konzultáció során kiderült: két lehetőségem van. Vagy rögzített fogszabályozó készüléket hordok úgy két éven keresztül, vagy pedig feláldozok valamennyit a fogaimból, amit lecsiszolnak, és híddal teszik széppé. Az első variáció tehát több évbe és több százezer forintba került volna, a második néhány kezelést és összesen ötvenhatezer forintot jelentett, amit ráadásul a körzeti fogorvosom is meg tudott csinálni, tehát nem kellett folyton Békéscsabára autókáznunk.

És most lássuk, hogyan zajlott a felszabadulásom.😊 Először a doktornővel megkonzultáltuk, mit is vállalok, mi vár rám. Amikor elmagyarázta, hogy milyen szépen meg lehet csinálni a fogaimat, bizony elsírtam magam. El sem mertem hinni, hogy nem fog kínozni a tudat, hogy a mosolyom elcsúfítja az egész arcomat, vagy nem fog többé lelombozni a napi fogmosás… Attól féltem, ha kisírt szemmel megyek ki, a többi, sorára várakozó pácienst még elriasztom: azt hihetik, ennyire fájdalmas egy kezelés. Szóval szipogtam még egyet-kettőt, és időpontot egyeztettünk, hogy elkezdhessük a procedúrát.

Eljött a nagy nap, és én széles mosollyal az arcomon ezzel a mondattal köszöntöttem a doktornőt és az asszisztensét: “Még soha nem vártam ennyire, hogy fogorvosi székbe ülhessek!”😄

Bevallom, elfelejtettünk amolyan “előtte-utána” képet készíteni, de nem is bánom. Sajnos elmémbe ugyancsak beleégett csúnyácska mosolyom emléke.😕

Mielőtt még elkezdődött volna az átalakításom, feltettem néhány fontos kérdést. Az első ez volt: lehet-e a kezelés után tornázni? Természetesen nem volt akadálya. Kávéról-teáról le kell-e mondani? Nem, mivel a porcelánfog nem színeződik el. És végül: lehet-e almába harapni? Megnyugtattak, hogy a porcelán-hidat cementtel rögzítik a lecsiszolt fogakhoz, ezért strapabíró lesz, viszont csirkecsontot vagy meggymagot ne rágcsáljak vele. És persze innentől azzal is fel kell hagynom, hogy a fogaimmal törjem fel a diót, mogyorót és egyéb magvakat.

A kezelés maga kereken egy órát vett igénybe. Kaptam érzéstelenítő szurit, ami csupán néhány másodpercig volt kellemetlen, de aztán nem éreztem semmit. Sőt, amikor kiment a hatása az érzéstelenítésnek, akkor sem voltak fájdalmaim. Szóval, a lecsiszolás úgy fél óráig tartott. De ezt nem úgy kell ám elképzelni, hogy teljesen tövig eltüntették elöl a fogaimat. Az egyikből hátulról kellett egy-két millimétert elvenni, amelyik bentebb állt; a másik, amelyik előrefelé kukucskált, azt elölről kellett elkeskenyíteni, a többiből pedig oldalról kellett egy keveset csiszolgatni, hogy legyen helye a hídnak.

Ezután következett egy eléggé összetett feladatsor. Többféle mintát vettek a fogsoromról. Rá kellett harapni különböző gipszanyagokra, amelyek közül az egyik eléggé büdös volt.😅 Ismétlem, fájdalommentes volt az egész kezelés, max. egy kicsit kellemetlen. Na de kérem a szépségért meg kell szenvedni. És érdemes is!😁

Naivan azt hittem, lecsiszolják elöl a fogaimat, aztán mehetek Isten hírével egyenesen a Mónika-showba csukott szájjal köpködni meg székestől borogatni az embereket (merthogy ott az a szokás a fogatlanoknál). De nem ez történt. Kaptam egy ideiglenes, műanyag hidat, amíg elkészítette a fogtechnikus a végleges porcelánt. A műanyag fog csak ragasztva került a helyére, szóval azzal nemigen lehetett harapnom az ételt. Kis katonákat vágtam/törtem az ételből, vagy kiskanállal toltam a számba, és mint a kutyák, oldalra hajtott fejjel rágicsáltam meg. Nem csoda hát, hogy amilyen óvatosan ettem (és bevallom, fura is volt az az “elnagyolt” fogpótlás a számban), két hét alatt le is ment rólam két kiló. Mondjuk volt miből leadnom, szóval nincs vész.😏

Amikor elkészült a szép fehér, szabályos porcelánfogam, és megnézhettem végre a doktornőtől kapott kis kézitükörben, megint nem bírtam a feltörő érzéseimmel, és ismét elsírtam magam. A boldogságon és megkönnyebbülésen túl bennem volt egyfajta “nem-hiszem-el” érzés is, ami még jó két hétig velem volt. Belenéztem a tükörbe, és minduntalan kiszaladt a számon: “Ezt nem hiszem el.” Sőt, amikor mások előtt nevettem, ösztönösen minél hamarabb igyekeztem becsukni a számat, mert még bennem volt a szégyenérzet.

Most már több mint két hét telt el megszépítésem óta. Kezdem valóban elhinni, hogy bátran mosolyoghatok, és egyáltalán nem bántam meg, hogy valamennyit feláldoztam a fogaimból.

Egy ideillő idézettel zárnám bejegyzésemet:
“Fogadd el, amit nem tudsz megváltoztatni. Változtasd meg, amit nem tudsz elfogadni.”

2016. április 15., péntek

A gépek lázadása


Mielőtt belevágnék a történetbe, hadd írjam le, micsoda idillikus kép főszereplője vagyok, miközben ezeket a sorokat vetem papírra.😃

A teraszon ülök egy régi fotelben, engedem, hogy a napocska az összes jótékony hatásával megajándékozzon; balomon Bogár kutyánk egy ősi, lestrapált fotelben szuszog, jobbomon pedig karnyújtásnyira Tornádó nevű cicánk heverészik dorombolva. Ő kivételesen nem fotelben, csak a terasz kövezetén elterülve. A langyos tavaszi szellő időnként meg-megcirógatja ellazult testemet-lelkemet. Csodás.😇

Amiről azonban most készülök írni, az már kevésbé csodás.

Valamelyik héten a férjemmel éppen Mezőberényben voltunk, és elsétáltunk az OTP-be, hogy a számlánkra tegyünk harmincezer forintot. Gondoltuk, kihasználjuk, hogy az emberiség jóformán az égvilágon mindent gépiesít, ezért a külső részen elhelyezett automatához léptünk. A gép a monitoron keresztül annak rendje és módja szerint illedelmesen üdvözölt minket. Miután beolvasta a bankkártyát, bevette a ropogós bankjegyeket, szépen el is köszönt tőlünk, miközben sajnálkozva közölte, hogy tranzakciós hiba miatt a kért műveletet nem sikerült végrehajtania. Kössz.😒 Végül is a bankkártyát visszaadta a masina, aztán szépen csendben, komótosan várta a következő áldozatát.

Férjemmel rövid taktikai megbeszélés után úgy döntöttünk, hogy amíg ő szól az ügyintézőnek a történtekről, addig én a gép előtt fogok őrködni, nehogy más gyanútlan ügyfelet is kifoszthasson a galád kis kütyü.

Időközben az ügyintéző újra kihívta azokat a szerelőket, akik előttünk néhány perccel végeztek a kis tolvajhajlamú gépezet hibajavításával. A szerelő bácsik megtalálták ugyan a gépbe begyűrődött két darab bankjegyünket, ám nem tudtak vele mit kezdeni. Szerintem a legegyszerűbb az lett volna, ha a markunkba nyomják a bankókat, amiket néhány perce csúsztattunk az éhes gép szájába, de hát a szabályok kérem! Ehelyett az ügyintéző rögzítette a tényállást, valamint a férjem adatait, majd megnyugtatóan és rezzenéstelen arccal közölte, hogy valamikor egy héten belül az OTP majd utalja a számlánkra azt a harmincezer forintot.

Mindezek fényében csupán az volna szerény kérdésem, mi lett volna, ha nekünk az a pénz arra kell, hogy elutalhassuk rezsire, vagy ha mondjuk lenne egy szekérrevaló kölkünk, akiket abból akartunk volna megetetni? Szerencsére nem kell soha kicentiznünk az anyagiakat, mindig tudjuk fedezni a szükségleteinket, de még az extra kiadásokat is. Végül a bank “csak” négy napig használta ingyen a pénzünket (ha a hétvégét is számoljuk, akkor bizony hat napig!), de sebaj, megteheti…

Az a vicc az egészben, hogy pont azért akartuk igénybe venni a lelketlen gép szolgáltatásait, hogy ne kelljen sorszámot húzni és hosszú, hosszú perceket várni, amíg odabent ránk kerül a sor. Nos, kicsit sem jártunk jól, mivel több mint fél órát rostokoltam a gép előtt, amíg megoldották a problémát (persze úgy, hogy a pénzt aznap nem is sikerült a számlánkra tenni).

Érdekes egyébként, hogy mennyire keresztbe tud tenni az embereknek egy vacak kis masina. Hiszen pont azért igyekszik mindent gépiesíteni az emberiség, hogy lerövidüljön az adott műveleti idő, netán kényelmesebb és problémamentesebb legyen az életünk; nem mellesleg pedig az is szempont, hogy az emberek még kevesebbet kerüljenek egymással személyes kapcsolatba. Mintha az annyira fájna...

Bizony, ha egy gépnek kedve szottyan fellázadni, igencsak keresztbe tud tenni “hús-vér urának-teremtőjének”. És ennyi volt rövidke történetem.

2016. április 10., vasárnap

Drogcsempészek


Rettenetesen haragszok a cukorra!😠 Mégpedig azért, mert ha akarom, ha nem - márpedig én nem akarom -, mégis lépten-nyomon belemászik a számba.

Azt egy korábbi bejegyzésemben (Cukorhorror) már alaposan kiveséztem, miért nem szívlelem a finomított kristálycukrot, ezért most arra nem térek ki külön. Inkább érdekességként azt írnám le, mi mindenbe bele nem kerül a cukor!😒

Az egy dolog - bár igazán nagyon sajnálatos -, hogy a létező összes bolti édességfélében szerepel a cukor. Mint például tejszeletekben, jégkrémekben, pudingokban-pudingporokban, gyümölcsjoghurtban; de az összes csoki (sajna az étcsoki sem kivétel), cukorka, kekszféleség, nápolyi tartalmaz cukrot, még az egészségesnek vélt müzliszeletek is! Szóval ez volt az “az egy dolog” kategória. Na de kérem szépen, mi a búbánatos manót keres cukor a kockasajtban, kenőmájasban, halkonzervben, melegszendvicskrémben, mustárban, csipszben vagy éppen a bolognai alapporban??! Megmondom én, mit keresnek ott: függőséget akarnak kiváltani az emberből.😖

Jó tudni, hogy az élelmiszeripar nem véletlenül “ejt” szinte mindenbe cukrot. Nem az a kifejezett célja, hogy a fogyasztóknak minél nagyobb kulináris élvezetet nyújtson. Ez csak amolyan kellemes mellékhatás. Az igazi ok az, hogy hozzászoktassa az emberi szervezetet a cukorhoz, amitől az idővel szépen lassan, de biztosan megbetegszik. És itt jön a képbe az élelmiszeripar régi kedves kebelbarátja, a gyógyszergyár. Közös céljuk az embereket rábírni a mééég több fogyasztásra: előbb vedd meg a sok egészségre ártalmas műkaját, majd vásárolj be a patikában mindenféle nyavalya-csillapító szerekből! Az a poén az egészben, hogy a gyógyszerek nem a probléma okát szüntetik meg, hanem csak a kellemetlen tüneteket enyhítik. Amikor pedig ramatyul érzed magad, mire vágysz? Finom, vigasztaló bolti nyalánkságokra. Szóval ez egy ördögi kör. Az élelmiszeripar szinte mindenbe bele tudja csempészni a káros cukrot, aztán azzal altatják el gyanakvásunkat, hogy kiemelik: ez zsírszegény, diétás, csökkentett szénhidráttartalmú, vagy több vitamin van benne; szóval egyed csak nyugodtan! Ám attól még sajnos a cukor benne van, és mérgezi a szervezetedet.

Aki kíváncsi egy élelmiszer összetételére, szerencsére elolvashatja a csomagoláson, mi mindent készül a szervezetébe juttatni. Amit érdemes megjegyezni, az az, hogy mindig azzal az összetevővel kezdik a sort, amiből a legtöbb van az adott termékben, és csökkenő sorrendben haladnak tovább. Ha tehát öt-nyolc összetevő közül a cukor a második, tehát előkelő ezüstérmes helyen szerepel, ne bontsunk azonnal pezsgőt az elért dobogós helyezésért, inkább óvakodjunk tőle, mert nem tesz jót nekünk! Ám ha nem akarunk lemondani kedvenc finomságainkról, jó hír, hogy rendszeres mozgással legalább mérsékelni tudjuk a cukor káros hatásait. Éljünk hát vele! (Mármint ne a cukorral, hanem a mozgással.😄)

Egyik nap kíváncsiságból reggelizés közben átböngésztem a gyulai májas összetevőit, majd férjemet kissé megijesztve hirtelen így kiáltottam fel: “Te jó ég, ebben benne van egy egész labor!!” Egyszerűen félelmetes, mennyi kemikália van egy-egy termékben. Valamelyik nap például a boltban kiemeltem a hűtőpultból egy doboz vajkrémet, és kíváncsiságból átnéztem az összetevőit. Bevallom, a mumusomat, vagyis a cukrot kerestem benne, ám helyette valami sokkal ijesztőbbet találtam: guargumit. Vissza is raktam szépen a vajkrémet, holott akkor még nem olvastam utána ennek az összetevőnek. Csak elkapott egy kis balsejtelem, hogy óvakodjak tőle. Nos, nem állíthatom, hogy a guargumi halálos méreg, de valahogy nem nyugtatott meg a róla írt megjegyzés, miszerint komoly kihívások elé állítja az immunrendszered!

Számomra az is ijesztő adat kissé, hogy korunkban húszezer élelmiszer-adalékot forgalmaznak (köztük hétezer aromát). Mégis, prímán meg lett magyarázva ennyi kemikália szükségszerűsége ételeinkben: ezek nélkül az élelmiszer-ipari termékek többsége élvezhetetlen és eladhatatlan lenne. Hiszen az íz az ételek lelke. Oké, elismerem, hogy az emberek többsége nem olyan paranoiás és mániákus az ételek összetevőivel kapcsolatban, mint amilyen én vagyok, de túlzás lenne azt kérni, hogy legalább választási lehetősége legyen a hozzám hasonló “kötekedő” vásárlóknak? Mert egyelőre csak annyi választásom van, hogy vagy megeszem a sok-sok adalékanyagot és cukrot, vagy egyszerűen rengeteg olyan élelmiszerről mondok le, amit egyébként kívánok, csak az a tudat, hogy nem teszek vele jót a szervezetemnek, megakadályozza, hogy meg(v)egyem.

Már azon is elgondolkoztam, ha elmegy valaki orvoshoz, mert megbetegszik, a doki vajon miért nem kérdez rá a szenvedő páciens életmódjára, ne adj’ Isten táplálkozási szokásaira? Azt ne mondja nekem senki, hogy nincs összefüggés a szervezetünk egészségi állapota és aközött, hogy mivel tápláljuk azt! Hiszen ha az sem mindegy, milyen üzemanyagot tankolunk a kocsinkba, akkor hogy lenne mellékes, hogy mit juttatunk a hihetetlenül bonyolult felépítésű testünkbe üzemanyagként? Az orvos többnyire szó nélkül vagy hümmögve megvizsgál, megkopogtat, belenéz a szádba, aztán rögtön nyomatja is a gyógyszert. Gyerek, felnőtt, idős ember? Nem számít, nyomatni kell a gyógyszert!

Még arra lennék kíváncsi, miket ehetnék, ha egyszer úgy döntenék, hogy egy gramm cukrot sem vagyok hajlandó bevinni a szervezetembe. Jobban belegondolva nem is lenne olyan vészes a lista, hiszen amiben (még) biztosan nincs méreg, az a tojás, kefir, natúr joghurt, friss zöldségek és gyümölcsök, sajtok (kivétel a kockasajt), húsfélék (nem a feldolgozottak) ééés… na igen, rizs, tészták és házi kenyér. Nem is olyan vészes.

Persze biztosan kihagytam jó néhány élelmiszert, de nem baj, hiszen arra ezért nemigen fogok vetemedni, hogy ennyire drasztikus módon megfosszam magam a változatos ízélményektől. Végül is még a nagytudású szakemberek is azt mondják, hogy mindent lehet enni, csak mértékkel!
(Ezek a képek valahogy mégis elgondolkodtatnak...)