A gépek lázadása

Mielőtt belevágnék a történetbe, hadd írjam le, micsoda idillikus kép főszereplője vagyok, miközben ezeket a sorokat vetem papírra.😃

A teraszon ülök egy régi fotelben, engedem, hogy a napocska az összes jótékony hatásával megajándékozzon; balomon Bogár kutyánk egy ősi, lestrapált fotelben szuszog, jobbomon pedig karnyújtásnyira Tornádó nevű cicánk heverészik dorombolva. Ő kivételesen nem fotelben, csak a terasz kövezetén elterülve. A langyos tavaszi szellő időnként meg-megcirógatja ellazult testemet-lelkemet. Csodás.😇

Amiről azonban most készülök írni, az már kevésbé csodás.

Valamelyik héten a férjemmel éppen Mezőberényben voltunk, és elsétáltunk az OTP-be, hogy a számlánkra tegyünk harmincezer forintot. Gondoltuk, kihasználjuk, hogy az emberiség jóformán az égvilágon mindent gépiesít, ezért a külső részen elhelyezett automatához léptünk. A gép a monitoron keresztül annak rendje és módja szerint illedelmesen üdvözölt minket. Miután beolvasta a bankkártyát, bevette a ropogós bankjegyeket, szépen el is köszönt tőlünk, miközben sajnálkozva közölte, hogy tranzakciós hiba miatt a kért műveletet nem sikerült végrehajtania. Kössz.😒 Végül is a bankkártyát visszaadta a masina, aztán szépen csendben, komótosan várta a következő áldozatát.

Férjemmel rövid taktikai megbeszélés után úgy döntöttünk, hogy amíg ő szól az ügyintézőnek a történtekről, addig én a gép előtt fogok őrködni, nehogy más gyanútlan ügyfelet is kifoszthasson a galád kis kütyü.

Időközben az ügyintéző újra kihívta azokat a szerelőket, akik előttünk néhány perccel végeztek a kis tolvajhajlamú gépezet hibajavításával. A szerelő bácsik megtalálták ugyan a gépbe begyűrődött két darab bankjegyünket, ám nem tudtak vele mit kezdeni. Szerintem a legegyszerűbb az lett volna, ha a markunkba nyomják a bankókat, amiket néhány perce csúsztattunk az éhes gép szájába, de hát a szabályok kérem! Ehelyett az ügyintéző rögzítette a tényállást, valamint a férjem adatait, majd megnyugtatóan és rezzenéstelen arccal közölte, hogy valamikor egy héten belül az OTP majd utalja a számlánkra azt a harmincezer forintot.

Mindezek fényében csupán az volna szerény kérdésem, mi lett volna, ha nekünk az a pénz arra kell, hogy elutalhassuk rezsire, vagy ha mondjuk lenne egy szekérrevaló kölkünk, akiket abból akartunk volna megetetni? Szerencsére nem kell soha kicentiznünk az anyagiakat, mindig tudjuk fedezni a szükségleteinket, de még az extra kiadásokat is. Végül a bank “csak” négy napig használta ingyen a pénzünket (ha a hétvégét is számoljuk, akkor bizony hat napig!), de sebaj, megteheti…

Az a vicc az egészben, hogy pont azért akartuk igénybe venni a lelketlen gép szolgáltatásait, hogy ne kelljen sorszámot húzni és hosszú, hosszú perceket várni, amíg odabent ránk kerül a sor. Nos, kicsit sem jártunk jól, mivel több mint fél órát rostokoltam a gép előtt, amíg megoldották a problémát (persze úgy, hogy a pénzt aznap nem is sikerült a számlánkra tenni).

Érdekes egyébként, hogy mennyire keresztbe tud tenni az embereknek egy vacak kis masina. Hiszen pont azért igyekszik mindent gépiesíteni az emberiség, hogy lerövidüljön az adott műveleti idő, netán kényelmesebb és problémamentesebb legyen az életünk; nem mellesleg pedig az is szempont, hogy az emberek még kevesebbet kerüljenek egymással személyes kapcsolatba. Mintha az annyira fájna...

Bizony, ha egy gépnek kedve szottyan fellázadni, igencsak keresztbe tud tenni “hús-vér urának-teremtőjének”. És ennyi volt rövidke történetem.