Büszkén és örömmel jelentem, hogy Judit barátnőmet jelölték
az Év dolgozója-díjra!😍
Ez csodálatos dolog, az viszont, ahogy egy-es emberek
reagáltak rá, már a legkevésbé sem…
Az egy-est azért így írtam, mert Judit kollégái közül egyes
egyedül az egy darab magyar nem tudott szívből örülni, hovatovább, gratulálni
az elért eredményhez.
Judit munkahelyén vegyesen van mindenféle nemzetiségű
dolgozó, és sajnos az egy szem magyar kolléga ezt a megjegyzést fűzte a
dologhoz: “Kivel kellett ehhez jóban lenned?” És ezt nem viccből mondta. Azért
barátnőmet sem kell félteni, ha riposztról van szó. Megjegyezte a bizonyos
kedves kollégának, nyilvánvalóan ő azért nem kapott jelölést, mert nincs jóban
senkivel.😅
De mégis, hogyan képzelte el az illető? Úgy, hogy Judit a
hotel egyik szobájában várta munkaidőben a felettesét széttett lábakkal mindennap? Egyáltalán, milyen mentalitás ez, hogy nem gratulálunk a másiknak az elért
sikeréhez, amiért nem mellesleg keményen megdolgozott, sőt, inkább beszólunk
neki?😒
Persze Judit megkapta már azt is (nyilván magyartól), hogy “Könnyű
neked, te tudsz angolul.” Igen. És ő úgy született, hogy rögtön két nyelven
kezdett el gügyögni, az idegen nyelv csak úgy belemászott a buksijába. És
könnyű neki, mert csak 14-16 órákat dolgozik naponta. És könnyű neki, mert a
kimondhatatlan, angol mérnöki szakszavak is alvás közben, a párnája alól
vándorolnak a kobakjába. Azért is könnyű a helyzete, mert ha jóváhagy
egy tervezetet, amivel később valami gáz lesz, akkor csak börtönbe kerül, nem
pedig kivégzőosztag elé. Ez a része is irigylésre méltó lehetne az életének,
nem? Nem csak a fizetése meg az elismerései… Vagy talán azért is lehetne őt
irigyelni, mert igaznak hitt barátai egyszer csak eltűnnek az életéből, nem
vesznek róla tudomást, de annyi gerinc már nincs bennük, hogy legalább megírják
(ha személyesen nem merik): “Bocs, de nem tudok megbirkózni azzal, hogy te
ennyire sikeres lettél.” Ez talán tisztességesebb lenne, mint csak úgy szó
nélkül, ráadásul minden előzmény nélkül eltűnni az életéből. Továbbá azt is
lehetne irigyelni barátnőmtől, hogy mindezek után nem tud bízni olyanokban,
akik pedig megérdemelnék, mert ezek a csalódások mély nyomot hagytak benne.
Azon (kínomban) kicsit már mosolyogtam, amikor Judit
megpróbált viccelődni: “Mi lenne, ha én is elkezdenék magyarkodni, és
utálkoznék, hogy akit a kategóriámból jelöltek, az nem is dolgozott annyit,
mint én, biztos jóban van a főnökkel. Bezzeg én többet dolgoztam!”😂
Egyvalamivel nincsenek tisztában az irigy emberek: pont ők
azok, akik arra motiválnak minket, hogy egyre jobbak legyünk, egyre többet
érjünk el, és ha néha megtorpannánk, mert elfáradunk, hatalmas lendületet és
erőt ad a vágy, hogy megmutassuk ezeknek az örömtelen embereknek, mi mindenre
képes az, aki nem azzal van elfoglalva, hogy másokat irigyeljen, kritizáljon,
és megpróbáljon lehúzni a saját szintjére.
Úgy tűnik azonban, nekik megfelel, hogy csak negatív
energiákkal táplálkoznak. Ha nekik ez ízlik, hát egészségükre!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése