Megannyi kilométerrel a hátunk mögött, péntek reggel ez a
kép fogadott bennünket, kitekintve a hotel ablakán:
A szobánkba kértük a reggelit, ami annyira bőséges (és
persze mennyei volt), hogy utána le kellett dőlnünk, hogy a szervezetünknek
csak az emésztéssel kelljen foglalkoznia.🙈 Máskülönben pedig “elő kellett
pihenni” a ránk váró kemény edzést megelőzően. Na de komolyan, mi mást tehet az
ember lánya, mint hogy lepihen egy ilyen reggeli bekebelezését követően?
Egyszer csak arra eszméltünk, hogy csörög a szobánkban a
telefon. Persze hirtelen azt sem tudtuk, hol vagyunk, nemhogy még holmi
telefonhívásra reagálni! Na igen, eléggé kimerültek lehettünk, ha ilyen
sikeresen elszenderedtünk a reggeli után…
Szerencsére nem nagyon rámoltuk szét a cuccainkat, hiszen
előző este (mit este, hajnalban) jóformán csak a pizsinket és a fogkefénket
halásztuk ki a bőröndjeinkből. Sejtettük, hogy a recepció kereshetett minket
kijelentkezés-ügyben, ezért szépen lementünk, elintéztük, amit el kellett, majd
kiléptünk a hotelből, ahol máris egy fehér kesztyűs, fekete keménykalapos,
mosolygós ‘doorman’ igyekezett a segítségünkre. Nem is tudom hirtelen, hogy
nevezik az ilyen embert magyarul. 😕 Nem ajtónálló, az mást jelent. Na jó,
rákerestem a neten: kapus/portás, és igen, ajtónálló. Akkor kevertem az
útonállóval… 😅 Szóval, ami a lényeg, hogy én ilyet eddig még csak filmekben
láttam.
A doorman tehát leintett egy taxit, kinyitotta előttünk a hátsó ajtót, és besegítette a csomagjainkat is.
Csak egy kevéskét kellett utaznunk Judit munkahelyéig,
jóformán a szomszédba. Elhagytuk hát a The Berkeley Hotel-t, és megérkeztünk a The
Connaught hotelbe, ahol Judit irodájában ideiglenesen megszabadultunk
bőröndjeinktől.
Barátnőm első dolga volt, hogy körbevezessen a munkahelyén,
nekem pedig egyetlen dolgom volt csak: ámulni!
Tudom, hogy a képek nem tudják visszaadni a lenyűgöző valóságot, mégis
megmutatnék párat a hotel egy-két részletéről.
Ami még elképesztő volt számomra, hogy ilyen tejes-alapú
koktélt ittunk:
Igen. Képesek ezek a roppant ügyes mixer-fiúk (vagy a fene
se’ tudja, kinek a fejéből pattant ki az ötlet) egy olyan gépet használni, ami
kiszedi az italból a színeket! Eléggé vagány dolog, szerintem.
Mialatt a csodaitalunkra vártunk (aminek a virágdíszét meg
lehetett enni), ezt a videócskát készítettem a helyiségről:
Talán már nem lesz meglepő, ha azt mondom, ez a nap is sűrű
volt. A hotelbéli idegenvezetés után Judittal átsétáltunk a közeli edzőterembe,
és tartottunk egy másfél órás lábedzést. Bevallom, kicsit tartottam tőle, hogy
nem fogom bírni teljesíteni a feladatokat, hiszen eddig csak otthon
edzettem, ahol nincsenek lábgépek, különböző bazi nagy súlyokkal. Ám egész jól ment a
dolog. Bár hozzáteszem, a lábtoló gépen “csak” 75 kilót tudtam kinyomni, míg
Judit simán vitte a 100-at! De hogy ne csak a szám járjon (illetve a kezem,
hiszen írok), íme egy-egy videó a “produkciónkról”:
A jóleső edzés (és persze az alapos nyújtás) után visszasétáltunk a hotelbe a cuccainkért, majd elindultunk egy találkahelyre.
Még amikor Londonban éltünk Tibivel, az egyik munkahelyemen (Ted Baker)
megismerkedtem egy tüneményes lánnyal, Tündével, akivel össze is barátkoztunk.
Azóta is tartjuk a kapcsolatot, éppen ezért gondoltam arra, hogy ha már
odarepültem, mindenképpen találkoznunk kell személyesen, még ha csak egy rövid
időre is! Így hát megbeszéltünk egy helyet (Wauxhall állomással szemközti Starbucks kávézó),
és végre-végre jól megölelhettük egymást Tündével! Egyébként nem véletlenül
használtam rá a tüneményes jelzőt, hiszen miután látta, mennyit köhécselek,
felajánlotta, hogy hazaszalad köhögéscsillapító készítményért. Hamar megjárta
ugyan, hiszen pár percre lakik a megbeszélt találkahelytől, mégis hozzá kell
tennem, szakadó esőben vállalkozott az útra!😇💝
Sajnos úgy egy fertály óra múlva muszáj volt nyakunkba
kanyarítanunk motyóinkat, és elindulni Juditékhoz, hiszen közben ránk
sötétedett, és kezdtük megint lestrapált zombinak érezni magunkat (meg úgy
kinézni…😅). Elbúcsúztunk hát Tündétől, majd miután Judit ismét szerzett fuvart,
végre-végre megérkeztünk hozzájuk!
Kipakoltuk bőröndjeinket, megvacsoráztunk, majd
miután lemostuk magunkról a ...nem, azt most nem írhatom, hogy az út porát,
hiszen aznap szinte végig esett az eső, szóval miután lecsutakoltuk magunkat,
el is dőltünk, hogy aludjunk egy jót, és felkészüljünk a másnap ránk váró nagy
kalandra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése