2018. április 23., hétfő

Zavar-e a testképzavar?


Úgy tűnik, van némi igazság abban a régi bölcsességben, hogy “minden rosszban van valami jó”. Amikor például több héten keresztül, legyengülve feküdtem a hurutos köhögésem miatt, rengeteg okosságot megtudtam a fitness világáról.

Az egyik videóblogger csajszinak (Gökler Kriszti) szinte az összes videóját megnéztem, így bepillantást nyerhettem egy-egy fitness modell verseny felkészülési időszakának kulisszatitkaiba. No, amit ott láttam, az igen megdöbbentett, és egyben erősen elgondolkodtatott. Ha valaha meg is fordult volna a fejemben, hogy egyszer én is induljak egy ilyenen (igen, 40-esek kategóriájában is lehet nevezni😎), a videók megtekintése után végleg letettem róla. Persze, dicséretes dolog, ha valaki keményen dolgozik azon, hogy kihozza magából a maximumot. Ám ha mindezt úgy éri el, hogy közben rámegy az egészsége, az már nem annyira vonzó, számomra legalábbis.😒 Szegény Kriszti az egyik videójában elsírta magát, és őszintén beszélt arról, mennyire felborult a hormonháztartása és az anyagcseréje. Szemmel láthatóan meghízott, annak ellenére, hogy odafigyel az étkezésére, és továbbra is keményen és rendszeresen edz. A menzesze is teljesen összezavarodott, és szinte minden nő rémálma és kínzója, a rettegett narancsbőr is utolérte. Bár azt azért hozzátenném, hogy ez a hölgyemény viszonylag olcsón megúszta a teste hónapokig tartó sanyargatását, hiszen kivizsgáltatta magát, és a leletei rendben vannak. Akad viszont néhány versenyző, akinek a mája nem bírja tovább a gyűrődést, és az illető kórházban köt ki. De olyanról is tudok (Judit barátnőm mesélte, aki közel került ehhez a világhoz), hogy egy bikini modell versenyző letántorgott a színpadról éhségtől szédelegve, leroskadt a földre, és egy ültő helyében befalt egy egész üveg Nutellát.😕 Nem ilyen picuri üveggel:
Nem hinném, hogy ez egészséges és követendő példa lenne, sőt!

Számomra érdekes kérdés, vajon egy egészséges és csinos nő miért sanyargatja magát hónapokig. Jó, persze, ott a válasz: azért, hogy a színpadon a legjobb formáját hozza. Mhm. De az csak egy nap az életéből. Ezért készülnek olyan keményen a formaidőzítéssel arra az egy bizonyos napra. Hiszen nem lehet, képtelenség huzamos ideig fenntartani azt az állapotot, amikor valakinek annyira lecsökken a testzsír százaléka, hogy az összes izma elszeparáltan látszódik a bőre alatt, sajtot lehet reszelni a kockahasán, és az erek is úgy kígyóznak a felkarján, mint jólfejlett siklók a homokos patakparton. És vajon kinek akarnak bizonyítani? Kinek igyekeznek megfelelni? Ugyanazt látják-e a tükörben, mint ami a valóság?

Van egy másik videóblogger is, Torma Valentin. Egyszer elmesélte, hogy ő is ki akarta próbálni magát egy versenyen, és a felkészüléshez keresett magának személyi edzőt. Hamar kiderült azonban, hogy hiába tartja be maradéktalanul az előírt szigorú diétát, és hiába ad bele az edzéseibe 110%-ot, esélye sem lesz a többiekkel szemben.😳 Hogy miért?

Mert Valentin “tisztán” akart versenyezni, magyarán szteroidok használata nélkül. Felvetődik bennem a kérdés: milyen csaló világ az, ahol mesterséges és nem mellesleg veszélyes stimulánsok nélkül bele sem érdemes vágni egy testépítő vagy fitness modell versenybe, mert egyszerűen irreális a cél, amit el akarsz érni?
Az érdekesség kedvéért: ő az, akinek esélye sem lett volna egy testépítő versenyen!!

Egyébként valahol nem is csodálkozom, hogy “kissé” eltolódott ez a fitness világ, ami a neve alapján jól-létet sugallna. Mindenhonnan a retusált, vagy ki tudja milyen vegyszerekkel manipulált test-képek özönlenek az emberre. Persze, hogy a legtöbben bármit megtennének, hogy hasonlítsanak ezekre a hamis bálványokra. Pedig az egészséges az lenne (szerintem), ha mértékkel ugyan, de bármit, amit megkívánsz, megeszel, mert tudod, hogy rendszeresen mozogsz annyit, amennyit a tested kíván és elbír. Így ha nincs is szoborszerű alakod, jól érzed magad a bőrödben, és egy frusztrációktól mentes, boldog ember vagy.😊

Most azon mosolygok, hogy egyik edzésem után boldogan számoltam be WhatsApp-on Judit barátnőmnek az erősítés közbeni élményemről a következő szöveggel: “Az érzés, amikor csípi a szemed az izzadság, de nem tudod letörölni, mert tele a kezed súlyzóval, megfizethetetlen.”😂

Én tehát megelégszek azzal, hogy a férjemnek tetszik minden porcikám úgy, ahogy van, és jól érzem magam a bőrömben. Megengedem magamnak azt a luxust, hogy ha a testem jelez nekem, amikor valami finomságra vágyik, akkor azt megadom neki. Vagy ha akad egy olyan nap, amikor semmi huzalmam az edzéshez, hát egye fene, kihagyom. Ebből azonban nem csinálok rendszert, hiszen annyira hozzászoktam a mozgáshoz, hogy bizony a legtöbbször alig várom már az edzést! Azt tapasztaltam ugyanis, hogy minél többet edzek, annál több energiám lesz edzeni (is), annál fittebb, ellenállóbb és erősebb leszek, vagyis több energiám lesz edzeni… Na ezt nevezem én anti-ördögi körnek, vagy inkább angyali körnek.😇

Szívből kívánom, hogy találd meg azt az állapotot, amikor önsanyargatás nélkül élvezed az ízeket, amikor örömmel végzel bármiféle testmozgást, aminek köszönhetően jól érzed magad a bőrödben!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése