Hét nap élményei - 2. nap, kedd

Érdekes módon erre a hétre valahogy sikerült összeszednem minden tartalék erőmet. Köhögtem ugyan, mégsem hagytam el magam.

Azzal kezdtem a napot, hogy kora reggel pityeregtem egy kicsit, hiszen akkor búcsúztam el a férjemtől. (Az volt a szerencsém, hogy az egész hetünk pörgős volt, így nemigen akadt szabad percem, hogy a férjem után siránkozzak.) Ő elment munkába, mi pedig Judittal úgy fél kilenc körül szépen beraktuk a motyónkat a bérautóba, és elindultunk. Jut eszembe, motyó: a három fő rosszaságunk, Bütyök, Szutyok és Borzas önkényesen úgy döntött, hogy ők is utaznak velünk.😄 (Aki kicsit jobban ismer, vagy olvasta a mesekönyvemet, az nem lepődik meg azon, mennyire el tudom képzelni, hogy a plüss jószágainknak lelkük van, és életre tudnak kelni. Judit is ilyen, ő például Gui nevű majmocskája nélkül nem tesz egy tapodtat sem.)

Íme, néhány kép a kis banditákról:

 

Útközben megtízóraiztunk egy helyen, én pedig desszertként, már a kocsiban ülve szürcsölgettem a szirupomat.

Amolyan köd előttem, köd mögöttem hangulatban utaztunk, miközben retró-partit rendeztünk a kocsiban. A gimis kedvenceinkre vokáloztunk a legnagyobb átéléssel, mint például Britney Spears, a Backstreet Boys, Spice Girls-ék, Five. Ja, és menet közben egy érdekes színű markolót is szemügyre vehettünk. Odabent a kocsiban mi ketten szakadtunk a röhögéstől, odakint pedig az eső szakadt. Kellemes utazás volt.😊

Végre megérkeztünk Pestre! Első körben egy cukrászdába tértünk be (hova máshova?), ahol Judit találkozott egyrészt a volt osztálytársával, aki a tulaj is egyben, másrészt egy régi kedves ismerősével. Azt hiszem, itt a reklám helye: elég sok sütit ettem már életem során, de bizton állíthatom, hogy olyan mennyeien finomat, mint a The Fat Fairy-ben (1061 Budapest, Király utca 6.), még sohasem ízlelhettem! Mutatok egy képet a választékról, és a választottamról is.

 

A találka után elkocsikáztunk a nem is olyan messzire lévő könyvesbolthoz (Underground Kiadó művészellátója), ahol előzetes megrendelés alapján elhozhattunk jó néhány példányt a könyveimből. Judit ugyanis pár szerettének ezekből vitt ajándékot hazalátogatása alkalmából. Egyem meg a szívét!😇

Következő, egyben végső úti célunk az Aquincum Hotel volt, ahol Judit szobát foglalt nekünk, még Londonból. Miután látták, micsoda menő helyről érkezett az e-mail (barátnőm ugyanis szép karriert futott be a The Connaught nevű hotelben), bejelentkezésünkkor mosolyogva közölte a recepciós hölgy, hogy a Business Woman Szobát kapjuk, amihez reggeli is jár, valamint egy-egy félórás masszázs. Wow, le voltunk nyűgözve! Kipakoltunk hát csodaszép szobánkban, rendbe szedtük magunkat, és lementünk vacsorázni. Az volt a legjobb az egészben, hogy vacsoránk végeztével nem kellett átvonulnunk a bárba (ami amúgy is egy légtérben volt az étteremmel), hanem kényelmes helyünkön maradva rendelhettük meg koktéljainkat. Az a helyzet, hogy eléggé ritkán iszunk (idejét sem tudom, mikor csúszott le alkohol a torkomon), így talán nem is oly’ meglepő, hogy már az első pohár után igencsak feloldódtunk. Judit megkérdezte: “Kérünk még egyet?” Én meg álszerény módon: “Hát nem tudooom… de lehet jólesne.” Szóval kértünk még egyet.😅

Egyszer csak azon kaptam magam, hogy fáj a szám a sok nevetéstől, és kissé homályosan azt láttam, hogy Judit előtt üres a második pohár, az enyém meg még tele van. Értetlenül megkérdeztem, rámutatva poharára, aminek alján csak néhány jégkocka búslakodott: “Mikor ittad meg?” Nagy komolyan ennyit válaszolt: “Amíg te röhögtél.”😂 Bele kellett hát húznom, mert Judit már rendelte is a harmadik kört.🙈 Közben bevizualizáltam magamnak, hogy a pincér finoman közli velünk, nem szolgálhat fel több italt a “kisasszonyoknak”, de Judit megnyugtatott, hogy egyáltalán nem is viselkedünk botrányosan. A kutya sem törődött velünk, egyedül egy tőlünk nem túl távol helyet foglaló úriember mosolygott rajtunk.

Ez talán a harmadik körnél történt.

Egyszer csak észrevettem, hogy egy narancs-rostocska kandikál ki a szívószálamból. Ezen persze elkezdtem röhögni. Megszólalni nem bírtam, ezért csak mutogattam Juditnak, aki felém hajolva, suttogva utasított, hogy “Dugd vissza!” Ezen persze még jobban kellett nevetnünk. Aztán egy olyan mókás sztorit mesélt nekem, ami miatt már az oldalam is fájt, annyira kellett nevetnem. Barátnőm Londonban egyik este beült egy bárba italozni a kollégáival. Egyik gin tonic követte a másikat, Judit pedig arra gondolt, milyen jó lenne megörökíteni a csapatot, ezért nekiállt szelfizni. Készített vagy hat képet. Másnap nézi a telefonját, és értetlenül gondolkodott azon, hogyan lehetséges, hogy a csupasz falról csinált egymás után vagy hat felvételt? Na igen, az lett volna a szelfi. Már ha elég tiszta a feje ahhoz, hogy jól állítsa be a funkciót a telefonján. De lehet jobb is, hogy az aznap estét nem sikerült képekben megörökítenie…😅 Kedd esti művészi hajlamának megvillanását viszont ékesen tükrözi eme remek fotó:

Az volt az intő jele, hogy ideje lenne most már lepihennünk a szobánkban, hogy Judit elkezdte keverni a magyart az angollal. Miután egy ilyet mondott, hogy “oh yeah, persze”, jobbnak láttuk, ha fizetünk. Ami nem volt egyszerű. Bemondtuk a pincérnek a szobaszámot (324), ő elment a kasszához, hogy a fogyasztásunkat a szobához írja, ám ezzel a mondattal jött vissza: “Nem stimmel, hacsak nem ön Mr. Grut”.😂 Néztünk egymásra Judittal okosan, amikor eszünkbe jutott, hogy talán nem jó számot mondtunk. Kis fejtörés után rájöttünk, hogy a szobánk valójában a 342-es. Nem mindegy…

Sikeresen eljutottunk a liftig. Beszálltunk, megnyomtuk a harmadik emelet gombját, ám egy angol úriember még be tudott slisszanni az utolsó pillanatban. Kérdezi Judit, hányadikra megy. Válasz: második. Barátnőm megnyomta a megfelelő gombot, de véletlenül úgy sikerült az a mozdulat, hogy egyúttal az első mellett is világított a piros jelzőfény. Én persze ezen annyira nevettem, hogy csak mutogatni bírtam a gombokra, hogy mindhárom világít. Így hát felfelé menet szépen megálltunk minden emeleten, ám szerencsére nem volt morci az úriember.

Kicsivel éjfél előtt aludhattunk el, de olyan részletekre, hogy miként sikerült pizsibe bújnom, nem nagyon emlékszem.🙈 A legmeglepőbb dologra azonban másnap bukkantam a telefonomban. Hogy mi volt a kis meglepetés? Ezt csak a szerdai nap élménybeszámolójában fogom elárulni.